Higgyetek az Ő prófétáinak - február 20 - KEDD - Jeremiás 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jeremiás könyve 23 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2023&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2023&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten nem tudja tétlenül nézni, hogy bárki is ártson népének. Nevezze magát az illető bárkinek: pásztornak, papnak, prófétának vagy királynak. A felsoroltaknak mind az lett volna a feladatuk, hogy a népet Istenhez vezessék, Isten iránti hűségre ösztönözzék, de kivétel nélkül az ellenkezőjét tették. Tevékenységük eltávolította az embereket Istentől, Isten elleni lázadásra ösztönözte őket, ami a nép romlását eredményezte. Isten nyíltan elmondta, hogy mindez a pásztoroknak, a papoknak, a hamis prófétáknak és királyoknak volt köszönhető, ezért felelősségre vonja őket.

2.    Isten gondoskodni akar népéről. Ehhez pásztorokat hív el és bíz meg, viszont elszomorodik azon, hogy tisztségükből csak önmaguknak húztak hasznot és a nép ellátás és gondoskodás nélkül maradt.

3.    Isten nem hagyja magára népét. Ha a pásztorok, papok és királyok csak önmagukkal foglalkoztak és a népet elhanyagolták, Isten azt ígérte, hogy ő lesz a Pásztoruk, Ő fog gondoskodni róluk, és elküldi az igazi Pásztort, a Fiát, aki igazi gondviselője lesz népének.

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki népe jó Pásztora

b.    aki elűzi a gonosz pásztorokat

c.    aki számonkéri nyáját a rossz pásztorokon

d.    aki összegyűjti nyáját

e.    aki gondoskodik jó pásztorokról

f.      aki nem tűri meg az erkölcstelenséget és gonoszságot

g.    aki elítéli azokat, akik szolgáinak nevezik magukat, de nem ő hívta el őket

h.    aki fel tudja használni művében azokat, akik közel állnak Hozzá

i.       aki szomorú akkor, ha ígéreteit félreértelmezve, kiforgatva félrevezetik a népet

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy tudja, Te vagy az ő igazi Pásztora, aki gondoskodsz róla, Jézus nevében! Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 12-13. fejezet

12. fejezet – A megkísértés (3. rész)

Bár a világosság angyalaként jelent meg, már első szavai elárulták jellemét: "Ha Isten fia vagy" (Mt 4: 3). Ezzel a ravasz fogással akart kétséget kelteni. Ha Jézus megteszi, amit Sátán ajánl, helyt ad a kétkedésnek. A kísértő ugyanazzal a módszerrel próbálta legyőzni Krisztust, amely oly sikeres volt kezdetben az embernél. Milyen ravaszul közelítette meg Sátán Évát az Édenben! "Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" (lMóz 3:1). A kísértő eddig igazat mondott, de ahogyan mondta, abban rejtett megvetés volt Isten szavával szemben. Burkolt tagadás, az isteni szavahihetőség kétségbevonása. Sátán el akarta ültetni Évában a gondolatot, hogy Isten nem teszi meg, amit mondott. Egy ilyen gyönyörű gyümölcstől visszatartson - ez ellentmond szeretetének, és az ember iránti jószívűségének. Most tehát a kísértő Krisztusba saját véleményét akarta beplántálni: "Ha Isten fia vagy". Szavaiból keserűség áradt. Hanghordozása a legteljesebb kétkedést fejezte ki. Bánhatna így Isten a tulajdon Fiával? Otthagyná Őt a sivatagban a vadállatok között, élelem, társak, vigasz nélkül? Arra célzott, hogy Isten sohasem akarta Fiát ilyen állapotban látni. "Ha Isten fia vagy", mutasd meg hatalmadat, szabadítsd meg magad a gyötrő éhségtől! Parancsold, hogy ez a kő kenyér legyen!

A mennyei szavak: "Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm" (Mt 3:17) még Sátán fülében csengtek. De elhatározta, hogy rábírja Krisztust: ne higgyen ebben a bizonyságban. Isten szava volt Krisztus biztosítéka isteni küldetéséről. Isten Fia eljött, hogy emberként éljen az emberek között, és ez volt az a kijelentés, amely bizonyította összeköttetését a mennyel. Sátán célja az volt, hogy Krisztus ebben kételkedjék. Sátán tudta, hogy ha Krisztus bizalma megrendül Istenben, a küzdelemben ő győz. Legyőzheti Jézust. Arra számított, hogy a reménytelenség és a rendkívüli éhezés nyomására Krisztus elveszti Atyjában való hitét, és csodát tesz a maga javára. Ha megteszi, a megváltási terv meghiúsul.

Amikor Sátán és Isten Fia először álltak egymással szemben, Krisztus a mennyei seregek parancsnoka volt, és Sátánt, az égi lázadás vezetőjét kivetették a mennyből. Most látszólag fordított helyzet volt, és Sátán a legjobban akarta kihasználni feltételezett előnyét. Az egyik leghatalmasabb angyalt - mondta - száműzték a mennyből. Jézus megjelenése arra utal, hogy Ő bukott angyal, akit Isten és ember egyaránt elhagyott. Egy isteni lény képes lenne arra, hogy állítását csodával támassza alá. "Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké" (Mt 4:3). A teremtő erő ilyen megnyilatkozása - vélte Sátán - az istenség döntő bizonyítéka lenne. Véget vetne a küzdelemnek.

Jézus nem minden harc nélkül tudta csendben végighallgatni az őscsalót. De Isten Fiának nem volt szüksége arra, hogy isteni voltát bebizonyítsa Sátánnak, vagy megalázkodásának okát megmagyarázza. Ha enged a lázadó követeléseinek, nem szolgálja sem az ember javát, sem Isten dicsőségét. Ha Jézus elfogadja az ellenség javaslatát, Sátán így folytatta volna: Mutass egy jelt, hogy elhiggyem, Isten Fia vagy! A bizonyságok mit sem érnek, nem törték volna meg a lázadás hatalmát szívében. Krisztus nem akarta isteni erejét felhasználni saját érdekében. Azért jött, hogy úgy állja ki a próbát, ahogyan nekünk kell, s ezzel a hit és engedelmesség példáját adja. Sem ekkor, sem későbbi földi élete során nem tett csodát a maga javára. Csodálatos tettei mind mások javát szolgálták. Noha Jézus kezdettől felismerte Sátánt, nem engedett a kihívásnak, nem bocsátkozott vele vitába. Erőt merített, visszaemlékezve a mennyei szózatra és megnyugodott Atyja szeretetében. Nem egyezkedett a kísértővel.

Jézus az Írás szavaival válaszolt Sátánnak: "Meg van írva" (Mt 4:4) - mondta. A küzdelemben Isten szava volt a fegyvere. Sátán csodát követelt Krisztustól istenségének jeleként. Ám a minden csodánál nagyobb, szilárd bizalom - az "Így szól az Úr" - volt az a jel, amelyet nem lehetett vitatni. Míg Krisztus ezt az álláspontot fenntartotta, a kísértő nem győzhette le.

Amikor Krisztus a leggyengébb volt, akkor vették körül a legerősebb kísértések. Sátán azt remélte, hogy így felülkerekedhet. Ugyanígy aratott győzelmet az emberek felett, ha erejük fogytán volt, akaratuk meggyengült, hitük nem nyugodott Istenben. Akkor még azok is elbuktak, akik hosszú ideig és bátran kiálltak az igazság mellett. Mózes kifáradt Izrael negyvenéves vándorlása során, s hite egy pillanatra megingott a végtelen hatalomban. Éppen az Ígéret Földjének határán bukott el. Így járt Illés is, aki rettenthetetlenül állt Akháb király előtt, aki Izrael egész népével - élükön négyszázötven Baál prófétával - szembeszállt. A kármeli szörnyű nap után, amikor a hamis prófétákat megölték, és a nép szövetséget kötött Istennel, Illés a bálványimádó Jézabel előtt futva menekült az életéért. Így használja ki Sátán az emberi gyengeségeket. Ma is ugyanígy munkálkodik. Ha valakit fellegek vesznek körül, zavarba hoznak a körülmények, vagy szegénység, nyomor kínoz, Sátán azonnal ott van, hogy kísértsen, bántson. Jellemünk gyenge pontjait támadja meg. Arra törekszik, hogy megingassa Istenbe vetett bizalmunkat; ha ő egy jó Isten, akkor miért engedi meg mindezeket. Kísért, hogy ne higgyünk Istennek, és megkérdőjelezzük szeretetét. A kísértő gyakran úgy jön hozzánk, mint Krisztushoz, felsorakoztatja gyengeségeinket, hibáinkat. Reméli, hogy elcsüggesztheti a lelket, megingathatja az Istenbe vetett bizalmat. Ekkor biztos benne, hogy zsákmányát megszerzi. Ha a kísértőt úgy fogadnánk, ahogyan Jézus, akkor sok vereséget elkerülhetnénk. Ha szóba állunk az ellenséggel, előnyt adunk neki.