2024. július 5., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 5 - PÉNTEK - Habakuk könyve 1

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Habakuk könyve 1 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Habakuk%201&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten, akinek sokan feleszik a kérdést, hogy „meddig még Uram?”  A próféta azzal a kérdéssel vezeti be ezt a könyvet és ezt a fejezetet, amelyet sok bibliai szereplő és mai ember is feltesz: „Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg?” Amikor úgy érezzük, hogy a habok összecsaptak a fejünk fölött, amikor imáinkra nem érkezik a megoldás és a szabadulás, felszakad belőlünk ugyanez a kérdés: „Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg?” Istennek ugyanolyan rossz ez a kérdés, mint nekünk, mert Neki is fáj az, ami nekünk. És neki meg is van a hatalma, hogy megsegítsen, viszont a hosszútávú érdekeinket nézi és aszerint dönt, hogy mikor és hogyan válaszol könyörgésünkre.    

2.    Isten nem mindig úgy válaszol, ahogy szeretnénk. A próféta változást szeretne tapasztalni népe életében. Szeretné, ha megszűnne az igazságtalanság és mások kizsákmányolása. Erre Isten úgy válaszol, hogy elküldi a káldeusokat, vagyis a babilóniaiakat. A próféta nem erre gondolt. Nem arra, hogy a nép sorsa nem megkönnyebbedik, hanem megnehezedik. Viszont meg kell tanulnia, hogy a szövetségét megtartó Istenre kell hagyatkozni. Bíznia kell Istenben, hogy a legjobb választ adja és soha nem téved.  

3.    Isten nem nézi el a rosszat és az elnyomást. A próféta tudja ezt Istenről, éppen ezért nem érti, miért nem oldja meg ezt a problémát Izraelben. A válasz a nép makacssága és a szabadakarat. Isten nem tud erőszakot tenni népe szabadakaratán.        

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki látja népe problémáját és cselekszik is

b.    aki ősidők óta Izrael szent Istene és az is marad

c.    akinek tiszták a szemei, a szíve és a lelke is

d.    aki az elnyomottak mellé áll

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne essen kétségbe, amikor nem azonnal jön a válasz Tőled, és nem olyan válasz érkezik, amilyet szeretne. Adjad, hogy bízni tudjon benned, hogy te irányítod az Ő életét. Te jó vagy, szerető Isten vagy. Neked is fáj az, ami neki. És te soha nem tévedsz, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 42-44. fejezet

44. fejezet – AZ IGAZ JEL (2. rész)

"Ő pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség?" (Mk 8:12) "Nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele" (Mt 16:4). Amiképpen Jónás három nap, három éjjel volt a cethal gyomrában, azonképpen Krisztusnak is ugyanaddig kellett "a föld gyomrában" lennie. És ahogyan Jónás prédikálása jel volt a niniveieknek, úgy Krisztus prédikálása is jel volt a saját nemzedékének. De micsoda különbség mutatkozott az ige fogadtatásában! A nagy pogány város lakói megremegtek Isten figyelmeztető szózatának hallatán. Királyok, nemesek megalázkodtak, a hatalmas és a kicsiny együtt kiáltott a menny Istenéhez, Ő pedig megkegyelmezett nekik. "Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt - mondotta Krisztus - mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál" (Mt 12:41).

Krisztus minden csodája istenségének egy-egy jele volt. Pontosan azt művelte, amit a Messiásról megjövendöltek, de a farizeusok ezeket az irgalmas cselekedeteket valóságos sértésnek tekintették. A zsidó vezetők szívtelen közönnyel nézték az emberi szenvedéseket. Sok esetben önzésük, elnyomásuk okozta a szenvedést, melyen Krisztus könnyített. Ezért csodái szemrehányásként érték őket.

Ami a zsidókat a Megváltó munkájának elvetésére késztette, az éppen isteni jellemének legfőbb bizonyítéka volt. Csodáinak az a legnagyobb jelentősége, hogy az emberiség áldására cselekedte őket. Élete Isten jellemét nyilatkoztatta ki - ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Ő Istentől jött. Isten művét végezte, Isten igéit szólta. Az ilyen élet minden csodánál nagyobb.

Amikor napjainkban elhangzik az igazság üzenete, a zsidókhoz hasonlóan sokan kérik: mutass nékünk jelt! Tégy csodát! Krisztus nem művelt csodát a farizeusok követelésére. Nem tett csodát a pusztában sem Sátán hízelkedése után. Nem részesít minket erejében önmagunk igazolására, vagy hitetlenségünk, büszkeségünk kielégítésére. Az evangélium nem nélkülözi isteni eredetének jeleit. Nem csoda-e, hogy kitörhetünk Sátán fogságából? A Sátánnal szembeni ellenségeskedés nem természetes az emberi szív számára, azt Isten kegyelme plántálja el. Amikor valaki, akit önfejű, makacs akarat tartott hatalmában, megszabadul, és teljes szívvel aláveti magát Isten mennyei küldöttei vonzásának, csoda történik - ugyanez következik be, midőn valaki súlyos csalás után megérti az erkölcsi igazságot. Valahányszor megtér egy lélek, megtanulja Istent szeretni, és parancsolatait megtartani, beteljesül Isten ígérete: "És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek" (Ez 36:26). Az emberi szív megváltozása, az emberi jellem átalakulása olyan csoda, mely az örökké élő, lelkek mentésén fáradozó Megváltót nyilatkoztatja ki. A következetesen Krisztusban élt élet nagy csoda. A Szentlélek jelenléte legyen a most és mindig megnyilvánuló jel Isten Igéjének hirdetésekor, hogy az Ige megújító erővé váljék hallgatói számára. Isten ezzel tanúsítja a világ előtt Fiának isteni küldetését.

Akik jelt vártak Jézustól, annyira megkeményítették szívüket a hitetlenségben, hogy nem fedezték fel jellemében az isteni hasonlatosságot. Nem akarták látni, hogy küldetése az Írások beteljesedését jelenti. A gazdag emberről és Lázárról szóló példázatában Jézus ezt mondta a farizeusoknak: "Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad" (Lk 16:31). Sem mennyen, sem földön adott jel nem segít rajtuk.

Jézus "lelkében felfohászkodván" elfordult a gáncsoskodók csoportjától, s visszatért a hajóra tanítványaival. Nyomasztó csöndben újra átszelték a tavat. Nem tértek vissza a kiindulási pontra, hanem Bethsaida felé vették útjukat, ahol az ötezret megvendégelték. Amikor elérték a túlsó partot, Jézus így szólt: " Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától" (Mt 16:6). A zsidóknál Mózes ideje óta szokás volt a kovászt eltávolítani házukból a húsvét idején, mert úgy tanulták, hogy azt a bűn jelképének tekintsék. A tanítványok mégsem értették meg Jézust. Olyan hirtelen távoztak Magdalából, hogy elfelejtettek kenyeret venni, és csak egyetlen cipójuk volt. Azt hitték, Krisztus erre a körülményre hivatkozik, és arra figyelmezteti őket, hogy ne vásároljanak kenyeret a farizeusoktól vagy a szadduceusoktól. Hitük, lelki felfogóképességük hiányos volta miatt gyakran ehhez hasonlóan félreértették szavait. Ekkor Isten megfeddte őket, amiért azt gondolták, hogy aki ezreket táplált néhány hallal és árpakenyérrel, az ezzel az ünnepélyes figyelmeztetéssel pusztán időleges táplálékra utal. Fennforgott a veszély, hogy a farizeusok és szadduceusok ravasz okoskodása a hitetlenség kovászát keleszti meg tanítványaiban, s végül könnyelműen fogják föl Krisztus munkásságát.


1 megjegyzés: