2024. július 14., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 14 - VASÁRNAP - Zakariás könyve 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zakariás könyve 2 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%202&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.   Isten áldásai megmérhetetlenek.  Ebben a fejezetben valaki meg akarja mérni Jeruzsálemet, azonban egy angyal parancsol, hogy ne mérje meg, mert sokkal nagyobb lesz, mint, amekkora a falakkal körülkerített város. Nem is lesznek várfalai, mert annyian laknak majd benne, amennyien nem férnének el egy várfalakkal körülvett városban. Mi is sokszor bekorlátozzuk Isten áldásait. Meg akarjuk mérni, meg akarjuk számolni, ami megmérhetetlen és megszámlálhatatlan.     

2.   Nincs olyan védelem, mint amit Isten biztosít. A várfalakkal a védelmet szerették volna biztosítani, de Isten azt ígérte nekik, hogy nem lesz szükség rá, mert Ő fogja védeni és oltalmazni őket. Isten nemcsak mérhetetlen áldást ígér, de azt is, hogy amit ad, azt meg is védi. A kérdés nemcsak az, hogy mivel rendelkezünk, hanem az is, hogy ki védi és oltalmazza azt. Isten oltalma nélkül nincs biztonságban életünk és javaink sem. Így szól Isten ígérete: „falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne! Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az Úr -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen.”

3.   Isten népe az Ő szeme fénye. Ennél szebb és találóbb leírása Isten szeretetének nem is létezik. Aki úgy szeret valakit, mint a szeme fényét, jobban már nem szeretheti. Ez nem csupán egy ígéret, hanem üzenet is Isten népe ellenségeinek. Isten azt mondja, hogy ha valaki a népét bántja, az Ő szeme fényét bántja, és ennek megfelelően fog viszonyulni hozzájuk.         

4.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki hírül adja érkezését

b.   aki azt ígéri, hogy népével fog lakni

c.    akihez más népek is csatlakoznak, ha megismerik szeretetét

d.   aki sajátjának tekinti népét

e.   akinek, ha választania kellene, újra- és újra a népét választaná magának

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy hálás legyen mérhetetlen és megszámlálhatatlan áldásaidért, és adjad, hogy ne szorítson Téged korlátok közé. Adjad, hogy tudja, ő a Te szemed fénye, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 47-48. fejezet

47. fejezet – SZOLGÁLAT (1. rész)

Máté 17:9-21; Márk 9:9-29; Lukács 9:37-45.

Az egész éjjel a hegyen telt el, s amint felkelt a nap, Jézus és tanítványai leereszkedtek a síkságra. A tanítványok megfélemlettek - gondolataikba merültek és hallgattak. Péternek sem volt semmi mondanivalója. Örömmel ott maradtak volna azon a szent helyen, melyet a mennyei világosság érintett, ahol Isten Fia kinyilatkoztatta dicsőségét, de még sokat kellett munkálkodni a népért, akik már közel s távol keresték Jézust.

A hegy lábánál nagy csoport gyűlt össze. A hátramaradt tanítványok vezették őket ide, akik tudták, merre vonult el Jézus. Ahogy a Megváltó közeledett, ezekkel a szavakkal parancsolta meg három társának, hogy el ne mondjanak semmit abból, amit láttak: "Senkinek se mondjátok el amit láttatok, míg fel nem támadt az embernek Fia a halálból" (Mt 17:9). A tanítványoknak a kapott kinyilatkoztatást szívükben kellett megőrizniük, nem pedig elbeszélniük mindenfelé. Ha a sokaság tudomására hozzák, azzal csak értetlen csodálkozást vagy nevetést váltanak ki. Még a kilenc apostol sem értette meg a jelenést, míg Krisztus föl nem támadt a halálból. Milyen nehezen értette meg ezt még a három kiváltságos tanítvány is, ez abból is látszik, hogy jóllehet Krisztus elmondta, mi áll előtte, mégis azon tanakodtak egymás között, mit is jelenthet a halálból való feltámadás. Mégsem kértek magyarázatot Jézustól. A jövőre vonatkozó szavai szomorúsággal töltötték el őket, s nem kívántak újabb kinyilatkoztatást arról, amiről szívesebben hitték volna, hogy sohasem következik be.

Amint az emberek a síkságon észrevették Jézust, elészaladtak, tisztelettel és örömmel üdvözölték. Az Ő éles szeme ennek ellenére észrevette, hogy valami baj van. A tanítványok zavartnak látszottak. Olyasvalami történt az imént, ami keserű csalódást és megaláztatást okozott.

Miközben a hegy lábánál várakoztak, egy apa hozta elébük fiát, hogy szabadítsák meg a gyötrő néma lélektől. Jézus akkor adott hatalmat a tizenkettőnek a tisztátalan lelkek kiűzésére, amikor szétküldte őket, hogy hirdessék az evangéliumot szerte Galileában. Amíg erősen jártak a hitben, a gonosz lelkek engedtek szavuknak. Most Krisztus nevében megparancsolták a kínzó léleknek, hogy hagyja el áldozatát, de az csúfot űzött belőlük: újra megmutatta erejét. A tanítványok nem tudták mire vélni vereségüket, s úgy érezték, szégyent hoztak magukra és Mesterükre. A sokaságban írástudók is voltak, akik felhasználták ezt az alkalmat, hogy megalázzák őket. Körülfogták a tanítványokat, kérdéseket szegeztek nekik, s megpróbálták bebizonyítani: Mesterükkel együtt csalók. Itt van egy gonosz lélek - jelentették ki a rabbik diadalmasan - akit sem a tanítványok, sem maga Krisztus nem győzhetne le. A nép már-már az írástudók oldalára állt, a lenézés és megvetés érzése átjárta a sokaságot.

Ám hirtelen abbamaradtak a vádaskodások. Jézus közeledett három tanítványával, s egy gyors érzelmi áthangolódás hatására az emberek megfordultak Jézus irányába. A mennyei dicsőség megtapasztalásának fénye meglátszott a Megváltón és társain. Olyan világosság ragyogott arcukon, hogy szemlélőik félelemmel teltek el. Az írástudók rémülten húzódtak hátra, mialatt a nép üdvözölte Jézust.

Mintha látta volna mindazt, ami történt, a Megváltó a küzdelem színhelyére lépett, tekintetét az írástudókra szegezte, és ezt kérdezte: "Mit versengetek ezekkel?" (Mk 9:16)

Az imént még oly vakmerő, kihívó hangok elnémultak. Egyetlen hang sem hallatszott az egész tömegben. A szenvedő apa utat tört a sokaságban, Jézus lábához vetette magát, és előadta bajának, csalódásának történetét.

"Mester, - mondotta - idehoztam hozzád az én fiamat, akiben néma lélek van. És ahol csak előfogja, szaggatja őt; [...] Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták" (Mk 9:17-18).

Jézus körültekintett a megrettent sokaságon, a gáncsoskodó írástudókon, a megszeppent tanítványokon. Minden szívből hitetlenséget olvasott ki, és fájdalmas hangon így kiáltott: "Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?" (Mk 9:19) A kétségbeesett apának pedig megparancsolta: "Hozd ide a te fiadat!" (Lk 9: 41)

Odahozták a fiút, s amint a Megváltó rátekintett, a gonosz lélek a fiút rettenetes görcsök között ledobta a földre. A földön fetrengett, tajtékzott a szája, a levegőt megremegtették irtózatos kiáltásai.

Az élet Fejedelme és a sötétség erőinek fejedelme újra a csatamezőn találkozott. Krisztus a maga küldetésének szolgálatában, hogy "a foglyoknak szabadulást hirdessek, [...] hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat" (Lk 4:18). Sátán pedig, hogy áldozatát hatalmában tartsa. A világosság angyalai meg a gonosz angyalok seregei láthatatlanul jelen voltak, hogy figyeljék a küzdelmet. Egy rövid időre Jézus megengedte a gonosz léleknek, hogy megmutassa erejét, s a szemlélők felmérhessék az elkövetkező szabadítást.

A sokaság visszafojtott lélegzettel figyelt, az apa remény és félelem között tépelődött. Jézus megkérdezte: "Mennyi ideje, hogy ez esett rajta?" (Mk 9:21) Az apa elmesélte a szenvedések hosszú éveinek történetét, majd, mintha már nem tudna többet elviselni, felkiáltott: "Ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk." "Ha valamit tehetsz!" (Mk 9: 22) Az apa még most is megkérdőjelezte Krisztus hatalmát.

Jézus válaszol: "Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek" (Mk 9:23). Krisztus részéről nem hiányzik az erő, a fiú meggyógyítása az apa hitétől függ. Az apa könnyekben tör ki, felismeri saját gyöngeségét, Krisztus kegyelmére hagyatkozik, s így kiált: "Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek" (Mk 9:24).

Jézus a szenvedőhöz fordul, s így szól: "Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!" (Mk 9:25). Kiáltás hallatszik, halálos a küzdelem. Az ördög távozóban mintha áldozata életére törne. Azután a fiú mozdulatlanul, látszólag élettelenül fekszik. A sokaság suttog: "Meghalt" (Mk 9:26). Jézus azonban kézen fogja, felemeli, és teljes testi-lelki épségében állítja édesapja elé. Apa és fia dicsőítik Szabadítójuk nevét. Az emberek "elálmélkodának mindnyájan az Istennek nagyságos erején" (Lk 9:43), mialatt a vereséget szenvedett, megszégyenült írástudók mogorván elfordultak.

1 megjegyzés: