Higgyetek az Ő prófétáinak - július 10 - SZERDA - Sofóniás könyve 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Sofóniás könyve 3 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Sofoni%C3%A1s%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zof%C3%B3ni%C3%A1s%203&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten azt szeretné, ha bíznánk benne és Hozzá folyamodnánk.  Isten szomorúan állapítja meg, hogy népe nem ezt tette: „Nem hallgatott a szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban, nem járult Istene elé.” Ennek meglettek a negatív következményei: „Olyanok benne a vezérek, mint az ordító oroszlánok, a bírák, mint a pusztai farkasok… Prófétái hitványak, csalók. Papjai szentségtörők, önkényesen magyarázzák a törvényt.” Isten nélkül csak erre képes az ember. Ezért ajánlja fel Isten a közelségét és segítségét, mert az mindent megváltoztat.    

2.    Isten igazságos akkor is, amikor a nép nem az. A fejezet felsorolja a nép igazságtalan tetteit, de leszögezi azt, hogy Isten ennek pontosan az ellentéte: „De igazságos közöttük az Úr, ő nem követ el álnokságot… De az álnok ember nem tud szégyenkezni!” A legnagyobb baj az, hogy az ember már szégyenkezni sem tud gonoszsága miatt.

3.    Isten megbocsátása teljes és tökéletes. Bár a nép nagyon mélyre süllyedt, Isten teljes megbocsátást helyezett kilátásba, amikor ezt mondja: „Azon a napon nem kell szégyenkezned tetteid miatt, melyekkel vétkeztél ellenem.” Isten úgy bocsát meg, hogy el is felejti bűneinket, és azt akarja, hogy mi is elfelejtsük. Ne szégyenkezzünk tovább miattuk.   

4.    Isten ujjong megszabadított gyermekei láttán. És ezt a Biblia legszebb himnuszával mondja el a próféta: „Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya! Elveszi rólad az Úr az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az Úr, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.”    

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki azt akarja, hogy megfogadjuk az intést és elkerüljük a veszedelmet

b.    aki előterjeszti vádjait hűtlen népe ellen

c.    aki megtisztítja népét, sőt még a pogányokat is, akik Őt fogják tisztelni ezután

d.    aki eltávolítja közeléből a gőgösöket

e.    aki a szegény én nincstelen népet felkarolja, mert bíznak Benne és Nála keresnek oltalmat

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje szeretetedet és iránta való rajongásodat. Adjad, hogy örülni tudjon annak, hogy Te gyönyörködsz benne és ujjongva örülsz neki, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 45-46. fejezet

45. fejezet – A KERESZT ÁRNYÉKÁBAN (4. rész)

Eddig semmiről sem beszélt nekik szenvedésével és halálával kapcsolatosan. Nikodémussal folytatott beszélgetésében ezt mondta: "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az Ember fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3 :14-15). A tanítványok ezt nem hallották, de ha hallották volna sem értették volna meg. Most azonban már Jézussal voltak egy ideje, hallgatták szavait, nézték műveit, s megalázó körülményeit, a papok és a nép szembeszegülése ellenére csatlakozni mertek Péter vallástételéhez: "Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" (Mt 16:16). Elérkezett tehát az idő, amely fellebbenti a jövőt eltakaró fátylat. "Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni" (Mt 16:21).

A tanítványok szótlanul, szomorúan és csodálkozva hallgatták. Krisztus elfogadta, hogy Péter, Isten Fiának ismeri el Őt, ezért most a szenvedésére és halálára utaló szavai érthetetlennek tűntek. Péter nem tudott csöndben maradni. Megragadta Mesterét, mintha közelgő végzete elől akarná visszarántani, és így kiáltott: "Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg tevéled" (Mt 16:22).

Péter szerette Urát, Jézus mégsem dicsérte meg, amiért így nyilvánította ki vágyát, hogy megóvja a szenvedésektől. A tanítvány szavai nem segítették vagy vigasztalták Jézust az előtte álló nagy próbában. Nem álltak összhangban Isten kegyelmi szándékával az elveszett világ iránt, sem az önfeláldozás leckéjével, melyet Jézus saját példájával tanított. Péter nem szerette volna látni a keresztet Krisztus életművében. Szavai éppen ellentétes benyomást keltettek, mint amit Krisztus el akart érni követőinek elméjében, s a Megváltó indíttatást kapott, hogy a legkeményebb dorgálást mondja ki, ami csak valaha elhagyta ajkát: "Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra" (Mt 16:23).

Sátán megpróbálta elcsüggeszteni, küldetésétől eltéríteni Jézust, s Péter vak szeretetében a kísértésnek adott hangot. A gondolat szerzője a gonoszság fejedelme volt. Az ő ösztönzése rejtőzött az erőszakos kérés mögött. A pusztában Sátán felajánlotta Krisztusnak a világ feletti uralmat, ha lemond az alázat és áldozat útjának vállalásáról. Most ugyanezzel a kísértéssel jött Krisztus tanítványaihoz. Péter tekintetét a földi dicsőségre akarta szegezni, hogy ne láthassa a keresztet, melyre Jézus akarta arcát fordítani. Péteren keresztül Sátán újra Jézust akarta megkísérteni. A Megváltó azonban nem hallgatott rá, gondolatai tanítványa körül forogtak. Sátán beékelődött Péter és Mestere közé, hogy a tanítvány szívét ne érinthesse Krisztus érette viselt megaláztatásának látomása. Krisztus szavai nem Péternek szóltak, hanem annak, aki megpróbálta őt elválasztani Megmentőjétől. "Távozz tőlem Sátán" (Mt 16:23). Ne legyen többé ék köztem és tévelygő szolgám között. Kerüljek szemtől szembe Péterrel, hogy felfedjem neki szeretetem titkát.

Keserű tanulság volt Péter számára, és nehezen fogta fel, hogy Krisztus földi útja szenvedéseken, megaláztatásokon keresztül vezet. A tanítvány vonakodott osztozni Urával a szenvedésben. A kemence tüzében azután mégiscsak meg kellett tanulnia annak áldását. Sokkal később, amikor aktivitása csökkent az évek és a munka terhei alatt, ezt írta: "Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek" (1Pt 4:12-13).

Jézus most elmagyarázta tanítványainak, hogy az Ő önmegtagadó élete például kell szolgáljon a saját életükhöz is. A tanítványokkal együtt magához szólította az ott időző embereket is, és így szólt: "Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye, fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem" (Mt 16:24). A kereszt fogalma Róma hatalmához kapcsolódott. A legkegyetlenebb, legmegalázóbb halálnem eszköze volt. A legaljasabb gonosztevőknek kellett maguknak vinniük a keresztet a kivégzés színhelyére, s gyakran, amikor vállukra akarták helyezni, kétségbeesett erőfeszítéssel tiltakoztak, míg megtörték őket, s a kínzóeszközt rájuk kötözték. Jézus azt parancsolta követőinek, hogy vegyék föl keresztjüket, és hordozzák Őutána. A tanítványok számára szavai azt jelentették - noha csak homályosan értették meg azokat -, hogy alá kell vetniük magukat a legkeserűbb megaláztatásnak, akár mindhalálig Krisztus kedvéért. A Megváltó szavai nem érzékeltethettek volna tökéletesebb alárendeltséget. Mindezt vállalta értük. Jézus szemében a menny nem tűnt kívánatos helynek, ha eközben mi elveszünk. A mennyei udvart megvetéssel, támadásokkal teli életre és szégyenteljes halálra cserélte föl. Ő, aki gazdag volt a mennyben a mérhetetlen kincsek között, szegénnyé lett, hogy szegénysége által mi meggazdagodjunk. Azt az utat kell követnünk, melyen Ő járt.