Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zakariás könyve 7 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%207&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%207&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Istent nem hatják meg hagyományok és szokások. Amikor a zsidók Babilóniába kerültek évente két böjtöt tartottak, hogy hazakerüljenek a fogságból. Amikor a fogság véget ért, ezt a két böjti napot továbbra is megtartották, de egy idő után felmerült bennük a kérdés, hogy van-e értelme továbbra is gyakorolni, ezért küldöttséget küldtek a prófétához, hogy megkérdezzék ebben a kérdésben. Isten elmondta nekik, hogy nem ő találta ki és nem ő parancsolta meg nekik, hogy böjtöljenek így nem neki kell feloldani őket ez alól. Ez egy nagyon jó példája annak, hogy valamit lehet jó céllal kezdeni és gyakorolni, ami később kiürül és értelmetlenné válik. Isten nem ilyen tiszteletet kíván, hanem szívből jövőt és élettel telit. Jó céllal kezdtek el böjtölni több mint hetven évvel ezelőtt, de mostanra már kiüresedett és száraz hagyománnyá változott.
2. Isten nem mond le tervéről és kívánalmairól. A babiloni fogság előtti időben a nép bűne az igazságtalanság, kegyetlenség, kizsákmányolás volt, amit Isten a babiloni fogsággal büntetett és amitől azt várta, hogy észhez téríti népét. Most, hogy visszajöttek a fogságból, ugyanazok a bűnök előfordultak és folytatódtak. Ez nem bántotta őket, hanem inkább az foglalkoztatta őket, hogy böjtöljenek vagy sem. Istent nagyon elszomorította, mert már a fogság előtt megüzente Ézsaiás által, hogy az igazi böjt az, ha odafigyelnek a szegényekre, igazságosan, kegyelmesen cselekszenek. Sajnos a babiloni fogság nem hozta meg a várt eredményt, ugyanott folytatták, ahol abbahagyták. Isten most ismét emlékezteti őket arra, hogy nem a böjtben gyönyörködik, hanem az emberségben és jóságban. Így olvashatjuk: „Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!”
3. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki nem nyugszik bele népe kegyetlenségébe és gonoszságába
b. aki évszázadokon keresztül próbálkozik jó útra terelni népét
c. akinek szembe kellett néznie népe keményszívűségével és folyamatos lázadásával
d. aki csalódottan kérdezi, hogy Ő meghallgassa-e népe kiáltását, amikor a népe nem hallgatja meg az Ő kiáltását?
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megértse, Te nem külső, léleknélküli vallásos cselekedeteket vársz el, hanem jóságot, szeretetet, irgalmasságot, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 47-48. fejezet
48. fejezet – KI A NAGYOBB? (4. rész)
A megtérő bűnös szegezze tekintetét Istennek ama bárányára, "aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29), s Őt szemlélve elváltozik. Félelme örömre, kételye reményre fordul. Felbuzog a hála. A kőszív megtörik. A lelket szeretet árja tölti el. Krisztus örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne. Ha Jézust nézzük, a fájdalmak Férfiát, betegség ismerőjét, akit megvetnek, gúnyolnak, semmibe vesznek, úgy munkálkodik az elveszettek megmentéséért, űzik városról városra, míg küldetését bevégzi; ha nézzük Őt a Gecsemánéban, amint nagy cseppekben hull róla a véres veríték, majd a kereszten, amint halált szenved - ha ezt szemléljük, az én többé nem követeli, hogy rá hallgassunk. Ha Jézusra nézünk, elszégyelljük magunkat hidegségünk, levertségünk, önzésünk miatt. Hajlandóak vagyunk bármivé, semmivé válni, hogy szívből szolgálhassuk a Mestert. Örömmel visszük a keresztet Jézus nyomában, elviselünk próbát, szégyent, üldöztetést drága ügyéért.
"Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk" (Róm 15:1). Egy lelket sem szabad lebecsülni, aki hisz Krisztusban, legyen bár hite gyönge, lépte ingatag, mint a kisgyermeké! Mindennel, ami előnyt jelent számunkra másokkal szemben - legyen az műveltség, finomság, nemes jellem, keresztény nevelés, vallási tapasztalat - adósak vagyunk a hátrányosabb helyzetben élőknek, és amennyire csak erőnkből telik, szolgálnunk kell őket. Ha erősek vagyunk, emeljük föl a gyengék kezét. A dicsőség angyalai, akik mindig a mennyei Atya arcát szemlélik, örülnek, ha a kicsinyeket szolgálhatják. Különös gondjuk van azokra a remegő lelkekre, akiknek jellemvonásaiban sok kifogásolnivaló van. Az angyalok mindig ott állnak, ahol a leginkább szükség van rájuk, azokkal harcolnak, akik a legkeményebb csatát vívják az énnel, akiknek körülményei a legkilátástalanabbak. Ebben a szolgálatban közreműködnek Krisztus igaz követői.
Ha az egyik e kicsinyek közül csatát veszít és rosszat tesz neked, a te feladatod, hogy keresd a gyógyulását. Ne várj rá, amíg megteszi az első lépést a megbékélés felé. "Mit gondoltok? - kérdezte Jézus - Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, amelyik eltévelyedett? És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett. Ekképpen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül" (Mt 18:12-14).
A szelídség lelkével "ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is" (Gal 6:1), menj a tévelygőhöz, és "dorgáld meg őt négy szem között" (Mt 18:15). Ne hozd szégyenbe, ne teregesd ki hibáját mások előtt, ne hozz gyalázatot Krisztusra olyan ember vétkének, tévedésének nyilvános feltárásával, aki az Ő nevét viseli. Az igazságot sokszor nyíltan el kell mondani a tévelygőnek, hogy belássa hibáját és megújulhasson. Nem szabad azonban bíráskodnod vagy ítélkezned. Ne próbáld magadat igazolni. Minden erőfeszítésed gyógyulására irányuljon. Lelki sebek kezelésekor a legtapintatosabb érintésre, a legkifinomultabb érzékenységre van szükség. Csakis a Kálvária Szenvedőjéből áradó szeretet győzedelmeskedhet itt. Gyöngéd szelídséggel kezelje testvér a testvért, mint aki tudja: ha sikert ér el, "lelket ment meg a haláltól" és "sok bűnt elfedez" (Jak 5:20).
Még ez az erőfeszítés is lehet hasztalan. Ekkor, mondotta Jézus, "végy magad mellé még egyet vagy kettőt" (Mt 18:16). Lehet, hogy együttes befolyásuk győzni fog ott, ahol az első rábeszélés nem ért el eredményt. Mivel nincsenek benne az ügyben, sokkal valószínűbb, hogy pártatlanok lesznek, tanácsuk nagyobb súllyal esik latba a tévelygő szemében.
Ha nem hallgat rájuk - de addig nem -, akkor az ügyet a hívők egész testülete elé kell hozni. A gyülekezet tagjai mint Krisztus képviselői egyesüljenek imában és szerető könyörgésben, hogy a kihágást elkövető észhez térjen. A Szentlélek szólni fog szolgái által, kérleli a tévelygőt, jöjjön vissza Istenhez. Pál apostol ihletett állapotban így szól: "Mintha Isten kérne miáltalunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel" (2Kor 5:20). Aki ezt az egyesült kezdeményezést is visszautasítja, az elvágja a Krisztushoz fűződő köteléket, s kitépi magát a gyülekezet közösségéből. Ettől fogva, mondta Jézus, "legyen előtted olyan, mint a pogány, és a vámszedő" (Mt 18:17). Mégsem szabad rá úgy tekinteni, mint akit Isten kizárt kegyelméből. Korábbi testvérei ne vessék meg és ne hanyagolják el, hanem kezeljék szelíden, irgalommal, mint elveszett bárányt, melyet Krisztus még mindig vissza akar hozni nyájába.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés