Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zakariás könyve 4 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%204&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zakari%C3%A1s%204&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten világosságot és útmutatást biztosít. Ebben a látomásban a próféta egy arany gyertyatartót lát, amelynek a szerepe a világítás. Isten a világosság, nem hagyja népét a sötétben. Isten láthatóvá és érthetővé szeretné tenni vezetését népe számára. Jézus a világ világossága az, Aki igazi eligazítást ad számunkra a sötét és rejtélyes világban.
2. Isten a Lelkét adja népének. Az olaj a Szentlélek jelképe. A Szentlélek egy különleges isteni személy és különleges erőt és hatalmat képvisel. Olyan hatalmat, amely nem hasonlítható más hatalomhoz. Ez a hatalom az alázatosságban, a szeretetben, a kegyelemben nyilvánul meg, mégis nagyobb ereje van minden hatalomnál.
3. Isten befejezi munkáját. Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem Isten Lelkével. Miközben politikai és emberi hatalommal próbálták megakadályozni a templom építését, Isten egy másik hatalommal dolgozott, amely csendben, szinte észrevétlenül, de nagy hatalommal fejti ki tevékenységét és győz az olyan hatalmak fölött, amelyek erőszakot és alattomosságot alkalmaznak.
4. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki előtt a hegyek síksággá változnak
b. aki előtt a magasra tornyosuló akadályok eltörpülnek
c. aki be is fejezi, amit elkezdett
d. aki sikeressé teszi azt, akit megbíz
e. akinek nem gond a kicsiny kezdet, mert kezében naggyá lesz
f. aki az egész föld Ura
g. akinek szolgálatára rendelkezésre állnak élők és élettelenek
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy a Te világosságodban járjon és a Te Szentlelkednek erejével hatalmas dolgokat valósítson meg, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 47-48. fejezet
48. fejezet – KI A NAGYOBB? (1. rész)
Máté 17:22-27; Máté 18:1-20; Márk 9:30-50; Lukács 9:46-48.
Jézus, amikor visszatért Kapernaumba, nem a jól ismert helyeket kereste föl, ahol tanította az embereket, hanem tanítványaival csöndesen elment a házhoz, mely majd átmeneti otthona lesz. Galileai tartózkodásának hátralevő részében inkább tanítványainak oktatását, mint a sokaságért végzett munkálkodást tűzte ki célul.
Galileai utazásakor Krisztus újból megpróbálta felkészíteni tanítványait az előtte álló eseményekre. Elmondta nekik, hogy fel kell mennie Jeruzsálembe, ahol halálra adják, majd feltámad. Ezután azt a különös, komoly kijelentést tette, hogy elárulják, ellenségeinek kezére adják. A tanítványok még most sem értették meg szavait. Bár nagy bánat árnyéka borult rájuk, a versengés szelleme helyet talált szívükben. Azon vitatkoztak maguk között, ki fog nagyobbnak számítani az eljövendő országban. Ezt a vetélkedést palástolni akarták Jézus előtt, ezért nem mentek szorosan mellette, mint rendesen, hanem mögötte maradtak úgy, hogy Ő előttük lépett be Kapernaumba. Jézus olvasott gondolataikban, tanácsolni, oktatni szerette volna őket. Ezért egy csöndes órára várt, amikor szívük megnyílik szavai befogadására.
Alighogy a városba értek, a templomadó begyűjtője Péternek szegezte a kérdést: "A ti mesteretek nem fizeti-é a két-drachmát?" (Mt 17:24) Ez nem polgári adó volt, hanem vallási hozzájárulás, melyet minden zsidónak évente fizetnie kellett a templom fenntartására. A két drachma fizetésének megtagadását a templommal szembeni hűtlenségnek tekintették volna - az írástudók értékelése szerint a legsérelmesebb bűnnek. A Megváltó viselkedése az írástudók törvényeivel, majd szemrehányása a hagyomány védelmezőivel szemben alapul szolgált a vádra, hogy fel akarja forgatni a templomi rendet. Ellenségei most ezt megfelelő alkalomnak látták, hogy rossz hírbe keverjék. A templomadó begyűjtőjében készséges szövetségesre leltek.
Péter úgy érezte, hogy a beszedő kérdése alattomosan támadja Krisztusnak a templomhoz való hűségét. Mestere jó hírnevéért lelkesedve, sietősen válaszolt, anélkül, hogy megbeszélte volna Jézussal, kell-e fizetnie az adót.
Péter azonban csak részben ismerte föl kérdezőjének szándékát. Volt néhány osztály, melyek kivételezettek voltak, melyeknek nem kellett adót fizetniük. Mózes idejében, amikor a lévitákat elkülönítették a szentély szolgálatára, ők nem kaptak örökséget a nép között. Az Úr így szólt: "Nem volt része és öröksége a Lévinek az ő atyjafiaival; az Úr az ő öröksége" (5Móz 10:9). Krisztus napjaiban a papokat és a lévitákat még mindig külön a templom céljaira szentelt embereknek tekintették, ezért nem kellett évi hozzájárulást fizetniük annak fenntartására. A próféták is mentességet élveztek a fizetés alól. Az írástudók azzal, hogy Jézustól megkövetelték ezt az adót, semmibe vették jogát a prófétai, tanítói címre, és közönséges személyként kezelték. Ha visszautasítja az adó kifizetését, kinyilvánítja hűtlenségét a templommal szemben, ha viszont megteszi azt, ezzel igazolja, hogy joggal vetették el, mint prófétát.
Kevéssel ezelőtt ismerte el Péter Jézust Isten Fiának, most viszont elszalasztotta az alkalmat, hogy előtárja Mestere jellemét. A begyűjtőnek adott válaszával - hogy Jézus kifizeti az adót - gyakorlatilag szentesítette azt a Róla alkotott helytelen felfogást, amelyet a papok és vének igyekeztek átvinni a köztudatba.
Amint Péter belépett a házba, a Megváltó nem utalt a történtekre, hanem megkérdezte: "Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől?" (Mt 17:25) Péter így felelt: "Az idegenektől." Jézus ezt mondta: "Tehát a fiak szabadok" (Mt 17:26). Míg egy ország népétől adót szednek királyuk eltartására, az uralkodó saját gyermekei kivételek. Ugyanígy Izraelnek is - akik Isten népének vallották magukat - fenn kellett tartaniuk az Ő szolgálatát, Jézus azonban, Isten Fia, nem állt ilyen kötelezettség alatt. Ha a papok és léviták kivételezettek voltak a templommal való kapcsolatuk miatt, mennyivel inkább Ő is az, akinek a templom Atyja háza volt.
Ha Jézus tiltakozás nélkül kifizeti az adót, gyakorlatilag elismerte volna a követelés jogosságát, és ezzel megtagadja istenségét. Így azonban, bár jogosnak látta a követelést, megtagadta az alapját képező indoklást. Gondoskodott az adó megfizetéséről, ezzel bebizonyította isteni jellemét. Nyilvánvalóvá vált, hogy egy Istennel, s ezért nem adóköteles, mintha csupán a királyság egyik alattvalója lenne.
"Menj a tengerre, - utasította Pétert - vesd be a horgot, és vond ki az első halat, amely ráakad; és, felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nekik érettem és teéretted" (Mt 17:27).
Bár istenségét emberi természetre váltotta át, ezzel a csodával kinyilatkoztatta dicsőségét. Nyilvánvalóvá vált, hogy Ő az, aki Dávid által kijelentette: "Enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene" (Zsolt 50:10-12).
Jóllehet Jézus megmagyarázta, hogy nem köteles megfizetni a templomadót, nem szállt vitába a zsidókkal ez ügyben, mert félreértelmezték, s ellene fordították volna szavait. Hogy botránkozást ne okozzon az adó visszatartásával, olyasmit tett, amit igazából nem kellett volna megtennie. Ez a tanulság igen értékes a tanítványok számára. Hamarosan jelentős változásoknak kellett beállniuk a templomi szolgálathoz való viszonyukban, és Krisztus arra tanította őket, hogy szükségtelenül ne kerüljenek összeütközésbe a fennálló renddel. Amennyire csak lehet, ne adjanak alkalmat hitük félremagyarázására. A kereszténynek nem szabad feláldoznia az igazság egyetlen alapelvét sem, de ha csak lehet, el kell kerülnie az összeütközést.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés