Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Mikeás könyve 7 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mike%C3%A1s%207&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mike%C3%A1s%207&version=NT-HU
(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Ahol Istent nem fogadják szívesen, ott minden a feje tetejére áll. Ez a fejezet ecseteli ez a szomorú igazságot:
a. ott nem lehet egy hívő embert sem találni
b. nem lehet egy becsületem embert találni
c. alattomban vért ontanak
d. egymásra vadásznak
e. kezüket a rosszra használják
f. a vezetők követelőznek
g. a bíró fizetségre vár
h. csűrik-csavarják az ügyeket
i. ahol a barátnak sem lehet hinni
j. a házastársnak sem lehet hinni
k. a gyermekek szüleik ellen támadnak
2. A megoldás Isten jelenléte. Miután a szerző vázolja az istennélküliség borzalmait, jelzi azt, hogy Isten jelenléte megoldás mindezen problémákra. Így ír: „De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem.”
3. Isten jóra fordítja a rosszat. Amikor az ellenség örül szerencsétlenségén, a szerző hitének ad hangot, hogy jóllehet bűne miatt szenved, de Isten kimenti őt ebből. Megbocsátja bűnét és jóra fordítja sorsát. Az ellenség ezt látva, szájára teszi a kezét és elhallgat
4. Isten nem hagy reménytelenségben. Ebben a könyvben sok rosszról, gonoszságról, szenvedésről és ítéletről olvashattunk. Ha a szerző itt fejezte volna be a könyvét, reménytelenségben maradnánk, de a könyv a remény legszebb szavaival fejeződik be: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket! Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben.”
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki azért akar jelen lenni népe között, hogy jelenlétével távol tartsa a gonoszt minden átkos következményével együtt
b. akire, mint szabadító Istenre lehet várni, és érdemes is várni
c. aki világosság a sötétségben lévőknek
d. aki intézi népe perét, és igazságot szolgáltat
e. aki kiviszi az embert a világosságra
f. aki gyönyörködik az igazságban
g. aki pásztorolja népét
h. aki elnémítja népe ellenségeit
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje jelenlétedet! Adjad, hogy soha ne próbálkozzon a Tőled való távollétre, mert akkor minden elromlik az életében. Adjad, hogy élvezhesse jelenléted áldásait, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 42-44. fejezet
42. fejezet – HAGYOMÁNY (1. rész)
Jézus sem szóval, sem tettel soha nem becsülte le az ember kötelezettségét, hogy ajándékokat, felajánlásokat tegyen Istennek. Krisztus adta a törvény összes utasítását a tizedre, ajándékokra nézve. A földön járva megdicsérte a szegény asszonyt, aki mindenét a templomi kincstárnak adományozta. A papok és rabbik látszólagos lelkesedése Isten iránt azonban csak tettetés volt, mely elfedte az önmegdicsőülés vágyát. A népet becsapták. Olyan terheket vetettek a népre, amelyeket nem Isten rakott rájuk. Még Krisztus tanítványai sem rázták le magukról teljesen az igát, mellyel az örökölt előítélet és a rabbinikus hatalom sújtotta őket. Most Jézus leleplezte a rabbik igazi lelkületét, s mindenkit meg akart szabadítani a hagyomány kötelékéből, aki igazán Istent akarja szolgálni.
"Képmutatók - mondta a ravasz kémeknek címezve - igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:7-9). Krisztus szavai a farizeizmus egész rendszerét vádolták. Kijelentette: a rabbik saját kívánalmaiknak az isteni előírások fölé helyezésével Isten fölé helyezik magukat.
A jeruzsálemi küldöttekben forrt a düh. Nem vádolhatták Krisztust a Sínai-hegyi törvény megszegésével, mert annak védelmezőjeként lépett föl hagyományaikkal szemben. A törvény nagy előírásai, melyeket Ő bemutatott, éles ellentétben álltak az örökölt kicsinyes szabályokkal.
A sokaságnak - majd később még tökéletesebben tanítványainak - elmagyarázta Jézus, hogy a szenny nem kívülről, hanem belülről jő. A tisztaság és a tisztátalanság sajátossága a léleknek. A gonosz tett, a gonosz szó, a gonosz gondolat, Isten törvényének áthágása szennyezi be az embert, nem pedig a külső, ember alkotta ceremóniák elhanyagolása.
A tanítványok észrevették a kémek haragját, amint kiderült tanításuk hamis volta. Látták a mérges pillantásokat, hallották a félhangosan mormolt elégedetlen, bosszús szavakat. Elfelejtették, Krisztus mily gyakran adta bizonyságát, hogy a szívekben nyitott könyvként olvas, felhívták tehát figyelmét szavainak hatására. Remélték, hogy megbékél a feldühödt tisztviselőkkel, és így szóltak Jézushoz: "Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak?" (Mt 15:12).
Ő így felelt: "Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik" (Mt 15 :13). A rabbik által oly nagyra becsült hagyományok és szokások evilágiak, nem pedig mennyeiek voltak. Bármily nagy hatalommal rendelkeztek is az emberek fölött, Isten próbáját nem állták ki. Minden, Isten parancsolatait helyettesítő emberi találmány hiábavalónak fog bizonyulni ama napon, amikor "minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az" (Préd 12:16).
Isten parancsolatainak emberi előírásokkal történő helyettesítése nem szűnt meg. Még a keresztényeknél is vannak olyan intézmények, szokások, melyeknek nincs szilárdabb alapjuk, mint az atyák hagyományai. Az ilyen, pusztán emberi tekintélyen nyugvó szokások helyettesítik az isteni rendeléseket. Az emberek ragaszkodnak hagyományaikhoz, nagyra becsülik szokásaikat, és gyűlöletet táplálnak azok iránt, akik megpróbálják megmutatni nekik tévedésüket. Napjainkban, amikor felhívást kapunk, hogy figyeljünk Isten parancsolataira és a Jézus hitére, ugyanazt az ellenségeskedést tapasztaljuk, ami Jézus idejében megnyilvánult. Isten maradék népéről íratott meg: "Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele" (Jel 12:17).
Ám "minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik" (Mt 15:13). Az egyház úgynevezett atyáinak tekintélye helyett Isten azt parancsolja nekünk, hogy fogadjuk el az örök Atyának, az ég és föld Urának igéjét. Dávid így szólt: "Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim. Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra" (Zsolt 119:99-100). Mindenki, aki behódol az emberi tekintélynek, egyházi szokásoknak vagy az ősök hagyományainak, figyeljen jól oda a Krisztus szavaiban hordozott figyelmeztetésre: "Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:9).
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés