Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Galáciai levél 2. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galat%C3%A1khoz%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galata%202&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1.
Isten elsimítja a különbözőségeket.
Pál távol
Jeruzsálemtől, az ottani apostoloktól eltérő módon végezte az evangélium
munkáját. Ahogy egymás munkájáról híreket kaptak, kissé gyanúsan
tekintettek
egymásra. Pál érezte, hogy így nincs jól ezért elutazott Jeruzsálembe,
hogy az
ottani vezetőkkel egyeztessen. Amikor látták, hogy Isten megáldja
munkájukat külön-külön, elismerték egymás szolgálatát és áldást kívántak
egymásra. Ma is sok súrlódás
és gyanakvás fordul elő a gyülekezetekben, amelyeket Isten hasonló módon
el tud
simítani.
2. Isten nem akarja, hogy egymás lelkiismerete legyünk. Sokan meg akarták mondani Pálnak, hogy hogyan dolgozzon a pogányok között, Ő viszont nagyon világossá tette, hogy senkinek sem engedi meg, hogy az Isten által neki megmutatott útról letérítsék. Ha ezt megengedte volna, ma nem lenne világszéles keresztény egyház. Talán lenn néhány ember Izrael területén, akik elfogadták volna Krisztust. Éppen ezért nekünk sem szabad mások kedvéért letérnünk az Isten által nekünk kijelölt útról.
3. Isten a sokszínűséget kedveli. Vannak bizonyos dolgok, amelyek elengedhetetlenek a kereszténységben, azon kívül pedig mindenki maga találja meg magának azt a módot, ahogy kifejezi Isten iránti háláját, szeretetét, rajongását, Istenhez való kötődését.
4. Isten igaz hitre akar elvezetni bennünket. Gyakran azt gondoljuk, hogy a hit ellentéte a hitetlenség, pedig Pál történeteiből nagyon világos, hogy a hit ellentéte nem a hitetlenség, hanem a farizeusi vakbuzgóság. Ezt nagyon nehéz észrevenni, mert a farizeus törvénytisztelőnek, komolynak, igazán vallásosnak tűnik. Jézus viszont azt mondta, hogy ha a mi igazságunk nem több a farizeusok igazságánál, nem megyünk be Isten országába. Pálnak nem a hitetlenekkel voltak nagy csatái, hanem a farizeusokkal.
5. Isten hit által igazi csodát tesz bennünk. A farizeusok szent életre törekedtek, de a valóságban romlottak voltak, ahogy Jézus is meszelt síroknak nevezte őket, amelyek kívülről szépek, belülről tele vannak undorító dolgokkal. Ezzel szemben, aki hit által igazul meg, abban igazi átalakulás, igazi változás történik. Pál így fogalmazza meg ezt: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Választani lehet aközött, amit a farizeusok elérnek, és aközött, amit Krisztus elér abban az emberben, aki átadja magát Neki.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki egységet teremt a sokszínűségben – Pál és Péter különbözőek voltak, mégis egyek Krisztusban
b. akinek a gyermekei megértik egymást akkor is, ha elképzeléseik nagyon különböznek
c. aki bölcsen osztja szét munkáját szolgái között – Pálra bízza a pogányokat, Péterre pedig a zsidókat
d. akinek ellenszenves a képmutatás
e. akinek minden nép között vannak hithű gyermekei
f. aki nem hiába adta Fiát halálra
Ima éretted: Istenem, kérlek tégy csodát az olvasó életében is, hogy igazi változás történjék jellemében, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 85-86. fejezet
86. fejezet – MENJETEK EL ÉS TANÍTSATOK MINDEN NÉPEKET! (3. rész)
"Betegekre vetik kezeiket és meggyógyulnak" (Mk 16:18). Ez a világ egy óriási bélpoklos kórház. Krisztus azonban azért jött, hogy a betegeket meggyógyítsa, és hogy szabadulást hirdessen a Sátán foglyainak. Maga Krisztus egészséges és erős volt. Életét adta a betegeknek, a lesújtottaknak és a démonoktól megszállottaknak. Krisztus nem fordult el senkitől, aki azért ment Hozzá, hogy elfogadja gyógyító erejét. Tudta, hogy azok, akik segítséget kérni mentek Hozzá, betegséget hordoznak magukban. Krisztus azonban nem tagadta meg tőlük gyógyítását. Mikor pedig Krisztusban működő erő érintette ezeket a szegény lelkeket, akkor meggyőződtek bűnösségükről és sokan közülük lelki betegségeikből is éppen úgy meggyógyultak, mint testi betegségeikből és bajaikból. Az evangéliumnak ma is megvan ugyanez a hatalma. Vajon miért ne kellene nekünk ma ugyanezen eredményekről tanúbizonyságot tennünk?
Krisztus átérzi minden szenvedő keserű bánatát. Mikor a gonosz lelkek gyötörnek egy emberi testet, akkor Krisztus is érzi. Mikor a láz felégeti az élet folyamatát, akkor Krisztus érzi a kínszenvedést, a haláltusát. Krisztus ma is éppen olyan kész meggyógyítani a betegeket, mint amikor személyesen itt volt a földön. Krisztus szolgái az Ő képviselői itt a földön; eszközök munkája számára. Krisztus általuk kívánja gyakorolni gyógyító hatalmát.
Az Üdvözítő gyógyító módszerében leckék, feladatok voltak tanítványai számára. Egy alkalommal Krisztus megkente agyaggal egy vak ember szemét. Azután megparancsolta néki: "Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában [...] Elméne azért és megmosakodék és megjöve látva" (Jn 9:7). A gyógyítást ezen a módon csak a Nagy Gyógyító vihette végbe egyedül. Krisztus azonban a természet egyszerű eszközeit is felhasználta gyógyításainál; nem részesítette előnyben a gyógyszereket, inkább szentesítette az egyszerű és természetes gyógyszerek használatát.
A betegségtől sújtottak közül sokaknak, akik egészségüket visszanyerték, Krisztus azt mondotta: "Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!" (Jn 5:14). Krisztus azt tanította, hogy a betegség - mind a testi, mind a lelki betegség - Isten törvénye megsértésének a következménye. A világon nem létezne semmiféle nyomorúság, ha az emberek összhangban, harmóniában élnének a Teremtő szándékával.
Az ősi Izraelnek Krisztus volt a vezetője és tanítója. Krisztus tanította meg őket arra, hogy az egészség az Isten törvényei iránti engedelmesség jutalma. A Nagy Orvos, aki Palesztinában meggyógyította a betegeket, a felhőoszlopból szólott népéhez és mondta meg nekik, hogy mit kell tenniük, és hogy Isten mit tenne érettük. "Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekszed, ami kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését; egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód" (2Móz 15:26). Krisztus határozott utasításokat adott Izraelnek életmódjukra vonatkozóan, és biztosította őket, "[...] távol tart az Úr tetőled minden betegséget" (5Móz 7:15). Amikor a feltételeket teljesítették, akkor az ígéret is beigazolódott rajtuk. "Nemzetségeikben nem volt beteges" (Zsolt 105:37).
Ezek a mi számunkra is tanulságok. Vannak olyan feltételek, amelyeket mindannyiunknak figyelembe kell vennünk, ha meg akarjuk őrizni egészségünket. Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogy melyek ezek a feltételek. Nem nyerjük el Isten tetszését, ha tudatlanul megyünk el törvényei mellett, akár testiekre, akár lelkiekre vonatkoznak azok. Nekünk Istennel együtt kell munkálkodnunk egészségünk helyreállításáért; a testi egészségünk érdekében éppen úgy, mint a lelki egészségünkért.
Azután másokat is meg kell tanítanunk arra, hogy miként őrizzük meg, vagy állítsuk helyre egészségünket. A betegek számára azokat a gyógyszereket és gyógymódokat kell használnunk, amelyekről Isten a természetben gondoskodott a számunkra. Istenre kell rámutatnunk, és Istenhez kell irányítanunk őket, aki egyedül tud meggyógyítani minden betegséget. A mi dolgunk, kötelességünk az, hogy a betegeket és szenvedőket hitünk karjaiban vigyük Krisztushoz. Arra is meg kell tanítani őket, hogy higgyenek a Nagy Gyógyítóban. Meg kell ragadnunk Krisztus ígéretét, ki kell tartanunk mellette, és imádkoznunk kell hatalma kinyilatkoztatásáért. Az evangélium igazi lényege a helyreállítás. Az Üdvözítő azt várja el tőlünk, hogy szólítsuk fel a betegeket, a reményteleneket és a lesújtottakat, hogy éljenek az Ő erejével.
A szeretet hatalma volt jelen Krisztus minden gyógyításában. Csak akkor lehetünk eszközei az Ő munkájának, ha hit által társak leszünk szeretetében is. Ha elmulasztjuk bekapcsolni magunkat a Krisztussal való isteni együttélésbe és együttmunkálkodásba, akkor az életet adó energia áradata nem tud bőséges mennyiségben átfolyni rajtunk másokhoz. Voltak helyek, ahol maga az Üdvözítő sem tudott sok nagyszerű munkát végrehajtani a jelenlévők hitetlensége miatt. Így most is az egyházat a hitetlenség választja el isteni Megsegítőjétől, Krisztustól. Az egyház csak nagyon gyengén ragaszkodik az örök valóságokhoz. Hitének hiánya csalódást okozott Istennek és az egyházat megfosztotta a dicsőségétől.
Az egyház csak akkor élhet Krisztus jelenlétének az erejével, ha tevékenyen vesz részt Krisztus munkájának a végzésében. "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, - mondotta az Úr; és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28:19-20). Krisztus igájának a felvétele egyik legfontosabb feltétele hatalma elnyerésének. Az egyház igazi élete attól függ, hogy hűségesen tölti-e be Urától kapott megbízatását. Ennek a munkának az elhanyagolása idézi elő az egyházban a lelki gyengeséget és hanyatlást. Ahol nem munkálkodnak erőteljesen másokért, ott elfogy a szeretet és meggyengül a hit.
Krisztus azt akarja, hogy hívei legyenek az egyház tanítói, oktatói az evangéliumi munkában. Meg kell tanítaniuk az embereket arra, hogy miként keressék és mentsék meg az elveszetteket. Vajon valóban ezt a munkát végzik? Sajnos nem. Sokan csak azon fáradoznak, hogy felszítsák az élet tüzét egy-egy halódó gyülekezetben. Sok gyülekezetet beteg bárányokként ápolnak azok, akiknek éppen az elveszett juhokat kellene megkeresniük. S ez idő alatt pedig milliók és milliók vesznek el Krisztus nélkül.
Isten szeretete az ember iránt minden emberi értelmet felülmúl. Az angyalok csodálkoznak azon, hogy mennyire felszínes a hálája azoknak, akikre ez a szeretet árad, és hogy milyen kevéssé értékelik Isten szeretetét. Az egész menny megdöbbenéssel szemléli az emberek közömbösségét. Akarjuk-e tudni, hogy Krisztus mit érez mindezek láttán? Vajon mit érezne egy apa és egy anya, ha tudomást szerezne arról, hogy hidegben és hóban elalélt, és a fagyhalálnak kitett gyermekük mellett úgy mennének el az arra járók, hogy ügyet sem vetnének reá, és hagynák elpusztulni, jóllehet megmenthették volna!? Nem okozna-e nekik szörnyű fájdalmat és nem háborodnának-e fel? Nem vádolnák-e azokat a gyilkosokat olyan haraggal, amely oly forró lenne, mint a könnyeik, és oly heves, mint a szeretetük? Minden ember szenvedése Isten egyik gyermekének a szenvedése. Ezért azok, akik nem nyújtják oda segítő kezüket az elpusztulás szélén álló embertársuknak, kiváltják Isten igazságos haragját. Ez a Bárány haragja. Azoknak, akik igénylik ugyan a Krisztussal való közösséget, de közömbösek lettek szükséget szenvedő embertársaikkal szemben Krisztus ezt jelenti majd ki az ítélet nagy napján: "Nem tudom, honnét valók vagytok ti: Távozzatok el én tőlem mindnyájan, akik hamisságot cselekesztek!" (Lk 13:27).
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés