Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Galáciai levél 4. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galat%C3%A1khoz%204&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galata%204&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten lelki érettségünknek megfelelően bánik velünk. Egy kisgyermeket, akármennyire szeretünk, nem kezelhetünk úgy, mint egy felnőttet. Nem adhatunk annyi szabadságot neki, mint egy felnőttnek, mert ártana vele önmagának és másoknak is. A kisgyermeknek konkrétan meg kell mondani, hogy mit várunk el tőle. Egy érett felnőtt viszont érett döntéseket hoz és érett módon vállal felelősséget tetteiért. Az ószövetségeben Isten úgy bánt Izraellel, mint, akik lelkileg kiskorúak. Mindent meg kellett nekik parancsolni. Az Újszövetségben Isten elvárja tőlünk, hogy lelkileg érettek legyünk, legyenek belső elveink és aszerint cselekedjünk. A galaták inkább szeretettek volna lelki csecsemők maradni, mint vállalni a felnőtt gondolkodás felelősségét.
2. Isten azért küldte Fiát, hogy általa érett keresztények legyünk. Pál azt mondja, hogy a kiskorúak alig kölönböztethetők meg a szolgáktól, mert tetteikben korlátozva vannak, de amikor eljutnak az érettség egy bizonyos fokára, akkor szabadságot kapnak arra, hogy sorsuk felett döntéseket hozzanak meg. Így van ez az érett kereszténnyel is. Nincs szüksége külső vezetőre, mert Istennek a benne lakó szentlelke belülről irányítja őt az elvszerű életre.
3. Isten ki szeretne mozdítani a kényelmes, de veszélyes állapotunkból. A rabszolga kényelmessége abban van, hogy nem kell döntéseket hoznia, megmondják, hogy mit tegyen és ha azt megteszi, akkor elégedettek vele és nem hordoz felelősséget tetteiért. A Fiúnak viszont döntéseket kell meghozni és azokért vállalnia kell a felelősséget. Sok keresztény választja inkább a rabszolgaságot. Isten parancsolja meg, hogy mit tegyen, ő megteszi és nincs további felelőssége. Ez egy kényelmes életmód, de semmi szépség nincs benne. Elveszi a szabadságunkat és egyéniségünket, és a keresztény élet minden csodájától és szépségétől megfoszt bennünket.
4. Istentől távol értelmetlen dolgokat teszünk. Pál elmondja, hogy amikor ő megérkezett Galáciába, jelen gyülekezeti tagjai még pogányok voltak, semmit sem tudtak Istenről, de amikor meghallották az evangélium jó hírét, elfogadták Isten ingyen kegyelmét. Nem akartak érdemet szerezni, egyszerűen csak élvezték a megváltás szabadságát és csodáját. Aztán amikor levették tekintetüket Krisztusról elkezdtek értelmetlen dolgokat tenni. Visszatértek azokhoz az értelmetlen dolgokhoz, amelyekből Isten megszabadította őket.
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki felnőttként akar kezelni bennünket
b. aki nem örül a rabszolga engedelmességnek
c. aki Atyánk akar lenni és nem rabszolgatartónk
d. aki fiaiként bánik velünk
e. aki meg akar óvni bennünket az értelmetlen és hiábavaló vallásosságtól
f. aki felhívja a figyelmet a tévtanítók és tévtanítások veszélyeire
g. aki újjá akar szülni és Krisztus hasonlatosságára akar formálni bennünket
Ima éretted: Istenem, kérlek segítsd meg az olvasót, hogy helyesen tudjon élni lelki szabadságával és ne engedje meg az ördögnek, hogy rabszolgaságba taszítsa őt, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 85-86. fejezet
86. fejezet – „AZ ÉN ATYÁMHOZ ÉS A TI ATYÁTOKHOZ” (1. rész)
Lukács 24:50-53; Apostolok cselekedetei 1:9-12.
Krisztus számára eljött az idő, hogy felmenjen Atyja trónjához. Isteni győztesként éppen visszatérőben volt a győzelmi trófeákkal a mennyei udvarokba. Halála előtt kijelentette Atyjának: "Elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt" (Jn 17:4). Feltámadása után egy rövid ideig még a földön időzött, hogy a tanítványai jobban megismerkedhessenek feltámadott és megdicsőült testével. Krisztus most már készen volt a búcsúzkodásra. Hitelesítette azt a tényt, hogy Ő volt az élő Üdvözítő. Tanítványainak nem kellett Őt többé a sírbolttal összekapcsolni. Most már úgy gondolkodhatnak Róla, mint aki megdicsőült a mennyei világmindenség előtt.
A mennybemenetel színteréül Jézus azt a helyet választotta ki, amelyet gyakran megszentelt jelenlétével, miközben az emberek között lakozott. Nem a Sion-hegyét, amelyen Dávid városa terült el, nem a Mórija-hegyét - amelyen a templom állott - tisztelte meg ezzel az eseménnyel. Krisztust ezen a helyen gúnyolták ki és vetették el. Az isteni irgalom hullámait, amelyek újra és újra visszatértek a szeretet egy-egy erősebb dagályával, a kőkemény szívek visszaverték. Jézus fáradtan, megterhelt szívvel ment tovább erről a helyről, hogy nyugalmat találjon az Olajfák-hegyén. Mikor Isten dicsősége - a shekinah - elhagyta az első templomot, a keleti hegyen állott meg, mintha vonakodott volna elhagyni a választott várost. Így Krisztus is az Olajfák-hegyén állott meg, és sóvárgó szívvel tekintett át Jeruzsálemre. A ligeteket és a hegy keskeny völgyeit megszentelték imádságai és könnyei. A hegy meredek lejtői visszhangozták a sokaság diadalkiáltásait, mikor királynak hirdették ki Krisztust. A hegy lejtőjén ereszkedett le, hogy otthonra találjon Lázár házában, Bethániában. A hegy lábánál elterülő Gecsemáné kertjében imádkozott és tusakodott egyedül. Erről a hegyről kellett Krisztusnak felmennie a mennybe. Mikor pedig ismét visszajön, akkor ennek a hegynek a tetején pihennek majd meg lábai. Nem a szomorúság, a fájdalom férfiaként, hanem dicsőséges és diadalmas királyként áll majd az Olajfák-hegyén, miközben a megváltottak hatalmas seregének az üdvrivalgása egyre fokozódó hangon ezt kiáltja: Koronázzátok meg Őt, az Uraknak Urát!
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés