Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit a Korinthusi második levél 12. fejezete bemutat?
A
fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli
Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korintusi%2012&version=KAR
Új
protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Korinthus%2012&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1.
Isten látomással erősíti Pál elhívatás tudatát. A gyülekezetek folyton
megkérdőjelezték Pál hitelességét, mint apostol. Folyton igazolnia kellett,
hogy Isten Őt is elhívta. Sőt még neki személyesen is szüksége volt
hivatástudatának megerősítésére. Isten nem késlekedett ebben és nem is
akárhogyan tette, hanem úgy, hogy látomásban elvitte őt a mennybe. Kinek ne
erősítené a hivatástudatát egy ilyen tapasztalat? Amikor szükség volt rá, Pál
felhasználta ezt a történetét arra, hogy igazolja apostol voltát.
2.
Isten az erőtelenségeinkkel tud a legtöbbet kezdeni. Pál élete ennek a
bizonyítéka. Igazán erőteljes munkát végzett Isten művében, de tudatában van
annak, hogy amikor gyenge, Isten akkor tuja a legnagyobb dolgokat megtenni
benne és általa. Ezért legyünk mi is eléggé gyengék ahhoz, hogy Isten ereje
maximálisan megnyilvánuljon bennünk és általunk.
3.
Isten csodái végtelenek. Pálnak vissza kell
fognia magát, hogy ne mondjon el mindent, amit Isten vele tett, mert nem
akarta, hogy dicsekvőnek tűnjék, és nem akarta, hogy hihetetlennek, sőt mesének
tűnjék mindaz, ami vele történt. Ez sok embernek inkább gyengítette volna a
hitét. Ezért bölcsen elhallgatta a csodák egy részét, nehogy hitetőnek és
sarlatánnak gondolják az emberek.
4.
Isten védi az apostolt az elbizakodottságtól. Nemcsak Pálnak volt
szüksége mérsékelnie magát tapasztalatai elmondásában, hanem Istennek is
intézkednie kellett azért, hogy az apostol a vele történt nagy dolgok miatt el
ne bizakodjon. Pál azt mondja: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis
adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam.”
5.
Isten kegyelme elégséges. Pál is küzdött emberi
gyengeségekkel, amelyek zavarták őt. Szeretett volna ezektől megszabadulni és
kérte is Isten segítségét, de Isten nem szabadította meg ezektől. És erre
szüksége is volt, mert az ember képes arra, hogy elbízza magát. Amikor arra
gondolt, hogy Isten felvitte őt a mennybe egy látogatásra, amikor a sok csodát
látta életében, arra gondolhatott volna, hogy ő több és jobb másoknál. Amikor
viszont azt látta, hogy neki is vannak emberi gyengeségei, ez visszafogta őt az
elbizakodottságban. Isten azonban megvigasztalta őt, amikor azt mondta, hogy az
Ő kegyelme elég számára. A körülötte levő embereknek szükségük volt Isten
kegyelmére az üdvösségükhöz, de ugyanígy Pálnak is szüksége volt rá.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki nem örül a
dicsekvésnek
b. aki a legnagyobb
segítséget is megadja annak, akit munkájába elhív
c. aki megóv bennünket a
csüggedéstől, de az elbizakodottságtól is
d. aki a legjobban tudja,
hogyan kell meghallgatni imáinkat és mit kell megadni abból, amit Tőle kérünk
e. aki akkor tud a
legtöbbet tenni általunk, amikor a leggyengébbek vagyunk
f. aki megmutatta Pálban
az apostolság jegyeit az állhatatosságban, a jelekben, csodákban és isteni
erőkben
g. aki mindent a mi
épülésünkért tesz
Ima éretted: Istenem, kérlek, az
olvasót is védd meg az elbizakodottságtól, hogy teljes bizalmát egyedül csak
beléd vesse, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 85-86.
fejezet
85. fejezet – ISMÉT A TENGERNÉL (3.
rész)
Jézus egyedül akart beszélni Péterrel, mert volt valami, amit
csak vele akart közölni. Halála előtt Jézus így szólt Péterhez: "Ahová én megyek,
most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz!" Péter erre azt
válaszolta: "Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom
éretted!" (Jn 13:36-37). Péter, mikor ezt mondta, nemigen tudta, hogy
Krisztus milyen magasságokban és mélységekben jár majd előtte. Péter kudarcot
vallott, mikor eljött a próba ideje, de ismét meg kellett kapnia az alkalmat
arra, hogy bebizonyítsa Krisztus iránti szeretetét. Azért, hogy megerősödhessék
hite végső próbájára, az Üdvözítő feltárta előtte a jövőjét. Megmondotta neki,
hogy egy hasznos élet leélése után, mikor életkora elfogyasztotta már erejét,
valóban követheti majd Urát. Jézus ezt mondta neki: "Bizony, bizony mondom
néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahová akarád;
mikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet és más övez fel téged, és oda
visz, ahová nem akarod. Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal
dicsőíti meg majd az Istent" (Jn 21:18-19).
Jézus így egészen nyilvánvalóvá tette Péter számára halálának a
módját. Sőt még kezeinek a kereszten való kiterjesztését is megjövendölte neki.
Jézus ismét azt parancsolta tanítványának: "Kövess engem!" (Jn
21:19). Pétert nem bátortalanította el halála módjának a kinyilatkoztatása.
Felkészültnek érezte magát arra, hogy Uráért bármiféle halált elszenvedjen.
Hajdan Péter test szerint ismerte Krisztust úgy, mint ma is
sokan ismerik. Többé azonban nem kellett neki egy ilyen korlátozott ismerettel
megelégednie. Péter többé nem úgy ismerte Krisztust, mint ahogy akkor ismerte,
mikor emberi, földi közösségben volt Vele. Akkor és ott Péter emberként,
mennyből küldött tanítóként szerette Jézust. Most azonban már Istenként
szerette. Péter megtanulta a leckét, hogy számára Krisztus volt "minden
mindenben" (lKor 15:28). Péter most már kész volt arra, hogy részt vegyen
Ura szolgálatában, amelyhez az áldozat is hozzátartozott. Mikor végül keresztre
feszítették, akkor saját kérésére fejével lefelé függesztették, mert azt
gondolta, hogy túl nagy megtiszteltetés lenne számára, ha ugyanazon a módon
szenvedné el a halált, mint Mestere.
Péter számára ezek a szavak: "Kövess engem!" (Jn
21:19) tele voltak tanítással. Krisztus nemcsak halálára vonatkozólag, hanem
élete minden lépésére nézve is leckét adott neki ezzel a két szóval. Eddig
Péter hajlott arra, hogy függetlenül cselekedjék. Megpróbálta megtervezni Isten
munkáját, ahelyett, hogy megvárta volna Isten tervének a kinyilatkoztatását és
követte volna azt. Semmit nem nyerhetett azonban azzal, hogy előresietett és
nem várta meg, míg Isten közli vele tervét. Jézus ezt parancsolja meg neki:
"Kövess engem!" (Jn 21:19). Ne rohanj elém! Ne, mert akkor nem kell
majd magányosan, egyedül összetalálkoznod a Sátán seregével. Engedd, hogy én
menjek előtted! Engedd, mert akkor nem győz majd le téged az ellenség!
Mikor Péter Jézus mellett lépkedett, észrevette, hogy János
követi őket. Elfogta a vágy, hogy megismerje János jövendőjét is. Jézushoz
fordult és megkérdezte: " ram, ez pedig mint lészen? - Monda néki Jézus:
Ha akarom, hogy ő megmaradjon amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess
engem!" (Jn 21:21-22). Péternek meg kellett volna fontolnia, hogy Ura csak
azt jelenti ki neki, aminek a tudása, megismerése a legjobb számára.
Mindenkinek az a kötelessége, hogy kövesse Krisztust indokolatlan aggodalmaskodás
nélkül azok felől, ami a mások számára kijelölt munkát illeti. Jánosról való
kijelentésében: "Ha akarom, hogy ő megmaradjon amíg eljövök" (Jn
21:22) -, Jézus nem adta biztosítékát annak, hogy ez a tanítvány megéri az Úr
második eljövetelét. Krisztus egyszerűen kijelentette saját legfőbb hatalmát,
és azt; hogyha éppen akarná is, hogy így legyen, az semmiképpen nem érintené
Péter munkáját. Mindkettőjük, János és Péter jövője is Uruk kezében volt. Jézus
mindegyiküktől annak a kötelességnek a teljesítését követeli csak meg, hogy
engedelmesen kövessék Őt.
Ma milyen sokan vannak olyanok, mint Péter! Mások ügyei érdeklik
őket, és égnek a vágytól, hogy megismerjék azok kötelességeit, miközben abba a
veszélybe kerülnek, hogy saját kötelességük teljesítését elhanyagolják. Mások
életében észreveszik a tévedéseket és a jellemükben meglevő hiányosságokat.
Emberi természetünket gyengeség fogja körül. Krisztusban azonban megtaláljuk
majd a tökéletességet. Miközben Jézusra tekintünk és mindig Őt tartjuk szemünk
előtt, életünk átalakul.
János nagyon magas életkort ért meg. Tanúja lett Jeruzsálem
pusztulásának és a fenséges templom lerombolásának - a világ végső teljes
megsemmisülése jelképének. Legvégső napjáig, haláláig hűségesen követte Urát.
Az egyházakhoz intézett bizonyságtételének a terhe, a lényeges tartalma ez
volt: "Szeretteim, szeressük egymást [...] aki a szeretetben marad, az
Istenben marad, és az Isten is őbenne" (1Jn 4:7.16).
Krisztus visszahelyezte Pétert apostolságába. Az a tisztelet és
tekintély azonban, amit Krisztustól kapott, nem adott neki elsőséget,
főhatalmat tanítványtársai fölött. Ezt Krisztus világossá tette, mikor Péter
kérdésére: "Uram, ez pedig mint lészen?" ezt válaszolta: "Mi
közöd hozzá? Te kövess engem" (Jn 21:22). Pétert nem úgy tartották
tiszteletben, mint az egyház fejét. Az a kegy, amelyet Krisztus gyakorolt az Őt
megtagadó tanítványa iránt, és az a tény, hogy megbízta őt a nyáj legeltetésével,
valamint Péter hűsége Krisztus iránt - visszaadta számára tanítványtársai
bizalmát. Péternek nagy befolyása volt az egyházban. Azt a leckét azonban,
amelyet Krisztus adott neki a Galileai-tengernél, Péter magával vitte egész
életen át. A Szentlélek által írt és a gyülekezetekhez intézett levelében ezt
olvashatjuk:
A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a
Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese:
Legeltessétek az Istennek köztetek levő nyáját, gondot viselvén arra, nem
kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem
jóindulattal; Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint
példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a
dicsőségnek hervadatlan koronáját (1Pt 5:1-4).
Ámen 🛐🙏
VálaszTörlés