Higgyetek az Ő prófétáinak - június 16 - PÉNTEK - Zsoltárok 41

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 41 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+41&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+41&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.   Isten nagyra értékeli azt, aki odafigyel a bajban levőkre. Dávid boldognak nevezi azokat, de a Bibliában ez a kifejezés azt is jelenti, hogy áldott. Isten áldása a legjobb dolog, ami velünk történhet, az áldás hiánya a legnagyobb veszteség.

2.   Isten nem olyan, mint az emberek nagytöbbsége. Dávid azt tapasztalta, hogy ellenségei vesztét kívánták. Azt kérdezték, hogy mikor hal már meg? Ha beteg volt, arra vágytak, hogy halálos legyen és ne gyógyuljon fel. Isten soha nem kívánja az ember kárát, az ember halálát, hanem azt akarja, hogy életük legyen. Bővelkedő életük.

3.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   akinek kiönthetjük a szívünket, elmondhatjuk fájdalmainkat, bánatunkat

b.   aki soha nem él vissza azzal, amit neki őszintén elmondtunk

c.    aki a betegség idején is az ember mellett marad

d.   aki nem engedi, hogy az ellenség kárörvendezve győzzön a gyermekei felett

e.   aki bármilyen megoldhatatlannak tűnő helyzetből ki tud menteni, még az utolsó pillanatban is.

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 14. fejezet

14. fejezet – A KÉSEI ANGOL REFORMÁTOROK (6. rész)

Wesley János ezt mondta az ellene és társai ellen emelt vádakról: "Egyesek azt állítják, hogy ezeknek az embereknek a tanai hamisak, tévesek és vakbuzgók; hogy újak és mostanáig ismeretlenek voltak; hogy kvékerek, fanatikusok, pápisták. De ezt a fondorlatos állítást már a gyökerénél elvágtuk, részletesen kimutatva, hogy ennek a tannak minden ága a Szentírás világos tanítása, miként azt egyházunk magyarázza. Ezért nem lehet sem valótlan, sem téves, feltéve, hogy a Szentírás igaz." "Mások viszont azt állítják: ,tanaik túl szigorúak; túl szűkre szabják a mennybe vezető utat'. És valójában ez az eredeti kifogás (minthogy egy ideig szinte csak ez volt az egyetlen), és titokban ez az, ami ezer más, különböző formában megjelenő kifogás mögött húzódik. De vajon jobban leszűkítjük a mennybe vezető utat, mint Urunk és az apostolok? Szigorúbbak-e tanításaink, mint a Bibliáé? Vizsgálj csak meg néhány világos igehelyet: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és minden erődből és teljes elmédből!' 'Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.' ,Akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.'

Ha tanításaink szigorúbbak, mint ez, akkor lehet minket hibáztatni, de a lelketek mélyén tudjátok, hogy ez nem így van. És ki lehet egyetlen jótával is kevésbé szigorú Isten Igéjének megrontása nélkül? Isten titkainak bármelyik sáfára hűségesnek nyilvánítható-e, ha szent megbízatásának bármely pontját megváltoztatja? Nem! Nem kisebbíthet semmit, nem tompíthat semmit, köteles minden embernek kijelenteni: ,Nem süllyeszthetem a Szentírást a ti ízlésetekhez. Nektek kell hozzá felemelkednetek, vagy örökre elvesztek!' Ez az elv annak a másik népszerű sirámnak az alapja, hogy ,ezek az emberek szeretetlenek'. Szeretetlenek? Mennyiben? Talán nem táplálják az éhezőket, vagy nem ruházzák fel a mezíteleneket? ,Nem, ez nem így van; ebben nincs hiány, hanem nagyon szeretetlenül ítélnek! Azt gondolják, senki sem üdvözülhet, csak azok, akik az ő útjukon járnak.' "

Az a lelki hanyatlás, amely közvetlen Wesley kora előtt Angliában mutatkozott, nagy mértékben az ellentmondásos tanítás következménye volt. Sokan azt állították, hogy Krisztus eltörölte az erkölcsi törvényt, ezért a keresztényeknek nem kötelező betartani; hogy a hivő megszabadult "a jó cselekedetek szolgaságából". Mások, akik jóllehet elismerik a törvény örökérvényűségét, kijelentették, hogy szükségtelen a lelkészeknek a népet arra buzdítani, hogy engedelmeskedjék a törvénynek, mivel akiket Isten üdvösségre kiválasztott, azok "az isteni kegyelem ellenállhatatlan sugallatára gyakorolni fogják a kegyességet és az erényt", míg azok, akiket örök kárhozatra ítélt, "nem tudnak Isten törvényének engedelmeskedni".

Mások, akik szintén azt vallották, hogy "a választottak nem eshetnek ki a kegyelemből, és nem veszthetik el Isten kegyét", arra a még megdöbbentőbb következtetésre jutottak, hogy "a gonosz cselekedetek, amelyeket elkövetnek, valójában nem bűnösek, és nem kell őket Isten törvénye áthágásának tekinteni; következésképpen a választottaknak nincs okuk arra, hogy megvallják bűneiket, sem pedig arra, hogy megtérés útján szakítsanak velük". Ezért kijelentették, hogy még a legsúlyosabb bűn "sem bűn Isten szemében, amely különben az isteni törvény áthágásának minősül", ha a választottak egyike követte el, "mert a választottak egyik lényeges és jellegzetes tulajdonsága, hogy semmi olyat nem tudnak csinálni, ami nem tetszik Istennek, vagy amit a törvény tilt " .

Lényegében ugyanezeket az ellenszenves dogmákat tanították a későbbi közkedvelt tanítók és teológusok is - azaz, hogy Istennek nincs változhatatlan törvénye, amely meghatározza az igazságot, hanem maga a társadalom határozza meg az erkölcsi normát, és ez a norma állandó változásnak van kitéve. Ezt az elgondolást ugyanaz a mesteri szellem sugallja, aki már a menny bűntelen lakói között elkezdte munkáját, mert meg akarta dönteni az isteni törvény jogos korlátozásait.

Az a tanítás, hogy Isten minden embernek megváltoztathatatlan jellemet adott, sok embert arra indított, hogy megtagadja Isten törvényét. Wesley határozottan tiltakozott e következetlen tanítók tévedései ellen, és kimutatta, hogy ez a tanítás, amely ellentmondásokhoz vezet, ellentétben áll a Szentírással. "Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. " "Ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki adta önmagát váltságul mindenekért" (Tit 2:11; lTim 2: 3-6). Isten korlátlanul adja Lelkét, hogy minden ember megtalálhassa az üdvösség útját. Tehát Krisztus, "az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert" (Jn 1:9). Az az ember veszti el üdvösségét, a ki szántszándékkal elutasítja az élet ajándékát.

Wesley arra az állításra, hogy Krisztus halálakor a Tízparancsolat előírásai a ceremoniális törvénnyel együtt érvényüket veszítették, ezt válaszolta: "Krisztus nem törölte el a Tízparancsolatban lefektetett erkölcsi törvényt, amelyre a próféták is nagy súlyt helyeztek. Nem azért jött, hogy bármelyik pontját is hatálytalanítsa. Ez olyan törvény, amely sohasem változtatható meg: ,megáll örökké, mint a felhőben levő bizonyság'... A világ kezdete óta megvan, ,nem kőtáblákra', hanem az emberek szívébe lett írva, amikor a Teremtő kezéből kikerültek. És bár az egykor Isten ujjával írt betűket jórészt eltorzította a bűn, mégsem törölhetők ki teljesen, amíg némi fogalmunk is van arról, hogy mi a jó, és mi a rossz. Ez a törvény minden korban az egész emberiségre vonatkozik, mivel nem függvénye sem időnek, sem helynek, sem a változásnak kitett egyéb körülménynek, csak Isten természetének, az ember természetének, és az Isten és ember közti változhatatlan kapcsolatnak.