Higgyetek az Ő prófétáinak - június 22 - CSÜTÖRTÖK - Zsoltárok 47

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 47 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+47&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+47&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    A nagyszerű Isten. Ez a zsoltár Isten dicsőségéről és nagyszerűségéről szól három különböző területen:

a.    Isten nagyszerű győzelme. Ez a zsoltár Jeruzsálemnek az ellenségtől való szabadulását énekli meg. Isten csodálatos győzelmet biztosított szent városának, Jeruzsálemnek.

b.    Isten nagyszerű trónja. Isten trónja, Isten uralmát jelenti Izrael fölött, de az egész világ fölött is. Izrael biztonságban lehet, mert Isten ott ül az Ő dicsőséges trónján

c.    Isten nagyszerű uralma. Isten uralma Isten oltalmát és gondviselését jelenti. Nem a parancsolgatás a lényeg, hanem a gondoskodás.

2.    Istennek nem idegen az ünneplés. Ujjongás, taps, zene, ének, ünnepi felvonulás, mind-mind szerepelnek ebben a zsoltárban. Az ünneplés összefér Isten imádatával, összefér a hittel, összefér a vallással.

3.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki Királyok Királya, és csak jót tesz népével

b.    akitől joggal félhetnek Izrael ellenségei

c.    aki mindig népe előtt megy, pajzsként véd, uralma megingathatatlan

d.    csak neki köszönhető minden győzelmünk

e.    aki büszke népére

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 15. fejezet

15. fejezet – A KÉT "TANÚ" JÖVENDÖLÉSE (5. rész)

De a vak és hajthatatlan fanatizmus elűzte földjéről az erkölcs minden tanítóját, a rend minden pártfogóját, a trón minden őszinte védelmezőjét. Azoknak, akik országukat a földön, híressé és dicsőségessé' tették volna, ezt mondta: ,válasszátok, amelyiket akarjátok: a máglyát vagy a száműzetést!'. Végül teljes lett az állam romlása: nem volt már elfojtható lelkiismeret, máglyára vonszolható vallás, száműzhető hazaszeretet. "

"A hugenották elmenekülésével Franciaországban általános lett a hanyatlás. Virágzó iparvárosok sorvadtak el, termékeny területek vadonná lettek. Szellemi tompultság és erkölcsi hanyatlás követte a szokatlanul nagy fejlődés időszakát. Párizs egyetlen hatalmas szegényházzá vált. A becslések szerint a forradalom kitörésekor kétszázezer szegény igényelt segélyt a királytól. Egyedül a jezsuiták fejlődtek a hanyatló országban, és félelmetesen zsarnokoskodtak a templomok és iskolák, a börtönök és gályák felett. "

Az evangélium megoldotta volna Franciaországban a politikai és társadalmi problémákat. De Róma uralma alatt a nép elfelejtette azokat az áldott tanításokat, amelyeket a Megváltó az önfeláldozásról és önzetlen szeretetről adott. Felhagytak a mások javára való önmegtagadás gyakorlásával. A gazdagokat senki sem dorgálta meg a szegények sanyargatásáért, a szolgasorban sínylődő és nyomorgó szegényeken pedig senki sem segített. A gazdagok és hatalmasok önzése egyre nyivánvalóbb és terhesebb lett. A kapzsi és tékozló nemesség századokon át kizsákmányolta a parasztokat. A gazdagok méltánytalanul bántak a szegényekkel, a szegények pedig gyűlölték a gazdagokat.

Számos tartományban csak a nemeseknek volt birtokuk, a dolgozó nép csak bérlő volt. Ki voltak szolgáltatva földesuruknak, és kénytelenek voltak teljesíteni emberfeletti követeléseiket. Az egyház és az állam fenntartásának terhe a közép- és az alsóbb osztályokra nehezedett. A papság és a polgári hatóságok súlyosan megadóztatták őket. "A nemesség kedvtelésére tekintettel volt a legfelsőbb törvény; a gazdálkodók és parasztok pedig éhezhettek zsarnokaik felől... A nép ki volt szolgáltatva a földesúr kizárólagos érdekeinek. A mezőgazdasági munkások életét szakadatlan robot és változatlan nyomorúság jellemezte. Panaszaikat - ha egyáltalán mertek panaszkodni - semmibe vették. A bíróság a parasztokkal szemben mindig a nemeseknek adott igazat. Közismert volt, hogy a bírákat meg lehet vesztegetni. Az arisztokrácia legcsekélyebb szeszélye is törvény volt, mert a rendszer egyetemesen megromlott. Az adóknak, amelyeket egyrészt a világi mágnások, másrészt a papok csikartak ki a köznéptől, fele sem jutott el a királyi vagy egyházi kincstárba; a többi részét önző kicsapongásokra herdálták el. S azok az emberek, akik polgártársaikat ily módon koldusbotra juttatták, adómentességet élveztek, és a törvény vagy a szokásjog alapján minden állami kinevezés megillette őket. A kiváltságos osztály százötvenezer embert számlált, és kielégítésükért embermilliókat kárhoztattak reménytelen és megalázó életre. "

Az udvar belemerült a fényűzésbe és a tékozlásba. A nép és a hatalmasságok nem nagyon bíztak egymásban. Gyanú árnyékolta be a kormány minden intézkedését. Számítást és önzést sejtettek benne. Több mint fél évszázaddal a forradalom előtt a trónt XV. Lajos foglalta el, aki még abban a gonosz korban is kitűnt nemtörődömségével, léhaságával és érzékiségével. Az arisztokrácia romlott és kegyetlen, a nép pedig elszegényedett és tudatlan volt. Az államnak zavaros pénzügyei voltak, és a nép el volt keseredve. Nem kellett prófétai látás ahhoz a felismeréshez, hogy iszonyú zendülés áll a küszöbön. A tanácsadók figyelmeztetése ellenére a király szokásos válasza ez volt: "Próbáljátok meg a dolgokat addig működtetni, amíg valószínűség szerint tart az életem! Halálom után történhet bármi. a Hiábavaló volt a reform szükségességét hangoztatni. A király látta a gonoszságokat, de se bátorsága, se hatalma nem volt ahhoz, hogy megfékezze. Franciaország végzetét nagyon valóságosan tükrözte a király nemtörődöm és önző kijelentése: "Utánam az özönvíz!"

Róma arra befolyásolta a királyokat és az uralkodó osztályokat - kihasználva féltékenységüket -, hogy a népet leigázottságban tartsák. Tudta jól, hogy az állam így meggyöngül. Ezzel az volt a célja, hogy mind a hatalmasságokat, mind a népet szolgaságban tartsa. Világosan látta, hogy az emberek rabszolgasorba döntéséhez a lelküket kell láncra verni; és a legbiztosabban úgy lehet megakadályozni a fogságból való menekülésüket, hogy a szabadságra alkalmatlanná teszi őket. Az erkölcsi lealacsonyodás ezerszer szörnyűbb volt, mint a Róma politikájával járó fizikai szenvedés. A Bibliától megfosztott, a szenteskedő, önző tanításokra szorítkozó nép tudatlanságba és babonába burkolózott, és erkölcstelenségbe süllyedt, olyannyira, hogy teljesen alkalmatlan volt az önkormányzatra.

De mindennek a kimenetele merőben más lett, mint amit Róma célul tűzött ki. Erőfeszítései nyomán a tömegek nem a dogmák vak kiszolgálói, hanem hitetlenek lettek. A katolicizmust - mint papi mesterkedést - megvetették. Nyomorúságos helyzetükért a papságot is felelősnek tartották.

Róma hamis színben tüntette fel Isten jellemét, és eltorzította kívánalmait. Az emberek elvetették mind a Bibliát, mind Szerzőjét. Róma azt kívánta, hogy az emberek vakon higgyenek dogmáiban. Azt színlelte, hogy a Szentírás szentesítette e dogmákat. Ennek következményeként Voltaire és társai Isten Szavát teljes egészében félredobták, és a hitetlenség mérgét mindenütt elhintették. Róma vassarkával széttaposta a népet. És most a megalázott tömegek a zsarnokságtól visszarettenve leráztak minden korlátot. Elkeseredve a megtévesztésen, amelynek oly sokáig hódoltak, a hamissággal együtt az igazságot is elvetették.

A forradalom kezdetén a király megengedte, hogy a nép képviselőinek száma meghaladja a nemesség és a papság képviselőinek együttes létszámát. A hatalom mérlege tehát a nép javára billent. A nép azonban nem volt felkészülve arra, hogy ezzel a hatalommal bölcsen és mértéktartóan éljen. Elhatározták, hogy az elszenvedett igazságtalanságok felszámolására újjászervezik a társadalmat.