Higgyetek az Ő prófétáinak - június 25 - VASÁRNAP - Zsoltárok 50

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 50 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+50&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+50&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.   Istent ítélete mást jelent népe számára és mást a bűnösök számára. Ez a fejezet különbséget tesz Isten népének megítélése és a bűnösöm megítélése között:

a.   Isten népének megítélése. Isten tanúnak idézi meg az eget és a földet, hogy lássák, hogyan bánik híveivel és szövetségeseivel. Kijelenti, hogy nem feddi meg népét, és nem kíván tőlük áldozatot. Azt kéri, hogy hálaadással hozzon ajándékot Istennek és teljesítse fogadásait. Ezen kívül arra bátorítja népét, hogy hívja őt segítségük a nyomorúságban és megígéri, hogy megszabadítja. Egy ilyen ítéletre csak vágyhat az ember. Isten így ítéli meg azokat, akik vele szövetségben vannak.

b.   A bűnösök megítélése. Miközben Isten ítélete csupa jót jelent híveinek, a megátalkodott bűnösökre ennek az ellenkezője igaz. Isten azt mondja, hogy ne merjék emlegetni rendelkezéseit és ne merjék szájukra venni szövetségét. Isten nem tud odaállni amellé, aki gyűlöli a feddést és elveti Igéjét, aki tolvajokkal és paráznákkal cimborál. Isten nem tud mellé állni annak, aki testvére ellen beszél, és bemocskolja felebarátját. Isten ítélete egészen mást jelent ezek számára, mint azok számára, akik Istent szeretik.

2.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.   aki azt várja, hogy az ember hálával járuljon elé

b.   akinek igazságát hirdeti az ég

c.    aki áldozattal köt szövetséget gyermekeivel

d.   akinek nincs szüksége az ember áldozataira

e.   aki az ember segítségére és megmentésére siet a nyomorúság idején

f.     aki ismeri a hegyek minden madarát és az erdő minden állatát

g.   aki nem tudja elviselni, ha egyik ember bántja a másikat

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 16. fejezet

16. fejezet – A ZARÁNDOKATYÁK (1. rész)

Az angol reformátorok megtagadták ugyan a katolicizmus tanításait, de számos formaságát megtartották. Róma tekintélyét és hitvallását elvetették, jó néhány szokását és szertartását azonban bevitték az anglikán egyházba. Azt állították, hogy ezek a szertartások nem lelkiismereti kérdések. Mivel azonban a Szentírás se nem parancsolja, se nem tiltja őket, ezért nincs bennük semmi bűn, és nem is lényegesek. Megtartásukat, amelynek az volt a célja, hogy leszűkítse a reformált egyházak és Róma között tátongó szakadékot, azzal indokolták, hogy a katolikusok így könnyebben fogják a protestáns hitet elfogadni.

A konzervatívoknak és a megalkuvóknak ezek az érvek meggyőzőnek látszottak. Volt azonban egy másik osztály is, amely másképp vélekedett. Az a tény, hogy ezek a szokások a "Róma és a reformáció közötti szakadék áthidalását" célozzák, szemükben döntő érv volt megszüntetésükre. A rabszolgaság ismérveinek tekintették őket. E rabsághoz pedig, amelyből egyszer megszabadultak, semmi kedvük nem volt visszatérni. Úgy okoskodtak, hogy Isten lefektette Igéjében az igaz istentisztelet rendtartásait, és az embernek nincs joga ezekhez hozzátenni, vagy belőlük elvenni. A nagy hitehagyás úgy kezdődött, hogy egyesek megpróbálták Isten tekintélyét az egyház tekintélyével emelni. Róma azzal kezdte, hogy elrendelte azt, amit Isten nem tiltott meg, és azzal végezte, hogy megtiltotta azt, amit Isten kifejezetten megparancsolt.

Sokan mélységesen vágytak arra, hogy visszatérhessenek ahhoz a tisztasághoz és egyszerűséghez, amely az ősegyházat jellemezte. Az anglikán egyház számos szokását a bálványimádás emlékének tartották, és nem tudtak jó lelkiismerettel részt venni istentiszteletén. De az egyház, amelyet a polgári hatalom támogatott, nem engedte meg, hogy az emberek eltérjenek formáitól. Az istentiszteletek látogatását a törvény útján megkövetelte, és az illegális istentiszteleteket bebörtönzés, száműzetés és halálbüntetés terhe mellett megtiltotta.

A XVII. század elején Anglia újdonsült királya kijelentette, hogy a puritánokat "alkalmazkodás"-ra bírja, vagy "kiűzi... az országból, vagy még ennél is rosszabb"-at tesz. Az üldözöttek és a rabok semmi jelét nem látták annak, hogy sorsuk később javulni fog. Sokan arra a meggyőződésre jutottak, hogy azoknak, akik Istent lelkiismeretük parancsa szerint akarják szolgálni, "Anglia örökre megszűnik lakható hely lenni". Egyesek elhatározták, hogy Hollandiában keresnek menedéket. Nehézségeket, veszteségeket, rabságot szenvedtek. Szándékaikat meghiúsították. Ellenségeik kezére játszották őket. De a rendíthetetlen kitartás végül győzött, és az üldözöttek menedéket találtak a Holland Köztársaság barátságos partjain.