Higgyetek az Ő prófétáinak - június 26 - HÉTFŐ - Zsoltárok 51

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 51 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+51&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+51&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Istent ráébreszt arra, hogy a bűn súlya felemészti a bűnöst. A bűn gyönyöre megfosztotta Dávidot attól, hogy Istenben gyönyörködjön. Amikor rájött, hogy mit veszített el, bűnbánattal Istenhez fordult. Tudta, hogy Isten meg fog bocsátani neki, és azt is, hogy ha nem rendezi, össze fog törni bűne súlya alatt.

2.    Isten ráébreszt, hogy a bűn hatalmas súllyal nehezedik úgy a bűnösre, mint a bűnös környezetében élőkre. Dávid mélységesen szenvedett, de bűne mások számára is hatalmas szenvedést eredményezett, ami még nagyobb súllyal nehezedett rá, bizonyítva, hogy a pillanatnyi gyönyör egyáltalán nem érte meg a hatalmas árat.

3.    Isten ráébreszt, hogy a bűnt valójában őellene követjük el. Dávid tudja, hogy bűnével az ember Istent is megbántja. És ez azért van, mert Isten látja a szenvedést, amit bűnünkkel másoknak és magunknak okozunk. Ezektől a szenvedésektől akar Isten megóvni bennünket és azokat is, akiknek bűneinkkel ártunk.

4.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki várja és elfogadja az őszinte bűnbánatot

b.    aki egyedül képes megszabadítani az embert bűneitől és annak következményeitől

c.    aki gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst

d.    aki alkalmassá tesz az engedelmességre

e.    aki nem áldozatot, hanem töredelmes szívet vár

f.      aki a szívben lévő igazságot szereti

g.    aki a bölcsesség titkaira tanít

h.    aki a bűneinktől rejti el orcáját és nem tőlünk fordul el

i.       aki jót tesz Sionnal (a gyülekezettel) és felépíti Jeruzsálemet (egyházát)

j.       aki a töredelmes szívet nem veti meg

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 16. fejezet

16. fejezet – A ZARÁNDOKATYÁK (2. rész)

A menekülők elhagyták házukat, javaikat és megélhetési eszközeiket. Idegenek voltak az idegen földön, más nyelvű és más szokású emberek között. Új és ismeretlen munkához kellett fogniuk, hogy megkeressék kenyerüket. Az eddig földműveléssel foglalkozó középkorú embereknek most kézművességet kellett tanulniuk. De jókedvvel vállalták ezeket a körülményeket. Nem vesztegették az időt semmittevéssel és sopánkodással. Bár sokszor szegénységgel küszködtek, de megköszönték Istennek azokat az áldásokat, amelyekben még így is részesültek, és örömet leltek a háborítatlan lelki közösségben. "Tudták, hogy zarándokok e földön, de nem nagyon törődtek vele, hanem az égre, szeretett honukra emelték szemüket, és lelkük megnyugodott."

A száműzetés és a nehézségek közepette szeretetük és hitük egyre erősödött. Bíztak az Úr ígéreteiben, és Ő nem hagyta el őket a szükség idején. Angyalai mellettük álltak, bátorították és támogatták őket. És amikor e száműzöttek úgy látták, hogy Isten a tenger túlsó partjára mutat, arra a földre, ahol maguk is államot alapíthatnak, és gyermekeiknek a vallásszabadság drága örökségét hagyhatják, mentek tovább a gondviselés jelezte úton, és nem hátráltak meg.

Isten próbákat engedett meg népe életében, hogy elkészítse őket irgalmas tervének megvalósítására. Az egyház megalázottsága felmagasztaláshoz vezetett. Isten megmutatta hatalmát egyháza érdekében. Hadd lássa meg újólag a világ, hogy Isten nem hagyja el a benne bízókat. Úgy irányította az eseményeket, hogy Sátán haragja és a gonosz emberek ármánykodásai által növekedjék dicsősége, és népe biztonságos helyre jusson. Az üldözés és számkivetés utat nyitott a szabadság felé.

Amikor a puritánok első ízben kényszerültek arra, hogy elszakadjanak az anglikán egyháztól, az Úr szabad népeként szent fogadalmat tettek, hogy "Isten már megismert és a jövőben megismerendő útján együtt fognak járni". Ilyen volt az igazi reformációs lelkület, a protestantizmus ékesen szóló elve. A zarándokok azért hagyták el Hollandiát, hogy az Újvilágban otthonra találjanak. Lelkészük, John Robinson, akit Isten nem engedett el velük, a száműzöttekhez intézett búcsúbeszédében ezt mondta:

"Testvéreim, most el kell válnunk, és csak az Úr tudja, fogom-e még valaha is orcátokat látni. S akár az Úr rendelte így, akár nem, Isten és szent angyalai előtt kérlek titeket, hogy csak addig kövessetek engem, amíg én Krisztust követem. Ha Isten bármilyen más eszköze által bármit kijelent nektek, olyan készségesen fogadjátok el, mint ahogy az általam közölt igazságot elfogadtátok, mert meg vagyok győződve arról, hogy az Úr szent Igéjében még van kinyilatkoztatandó igazság és világosság."

"Ami engem illet, nem tudok eleget siránkozni a reformált egyházak állapota miatt, amelyek holtpontra jutottak, és jelenleg nem lépik túl megreformálóik szintjét. A lutheránusokkal nem lehet a Luther által felismert világosságnál többet megláttatni,... a kálvinisták pedig, amint látjátok, erősen leragadtak ott, ahol Isten nagy embere hagyta őket, aki azonban nem ismerte fel a teljes igazságot. Ez mélyen megrendítő nyomorúság, mert bár ők a maguk korában égő és fénylő fáklyák voltak, de nem ismerték fel Isten minden szándékát. De ha ma élnének, éppoly szívesen elfogadnának újabb igazságokat, miként az elsőket elfogadták."