Higgyetek az Ő prófétáinak - január 11 - HÉTFŐ - 5 Mózes 31

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 2. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 2. fejezet 183. nap

Isten az embert - mint képviselőjét - az alacsonyabb rendű lények fölé helyezte. E lények nem tudják megérteni, sem elismerni Isten korlátlan uralmát, de Isten úgy alkotta őket, hogy képesek legyenek szeretni és szolgálni az embert. A zsoltáros így beszél: "Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél: [...] a mezőnek vadait is; Az ég madarait és [...] mindent, ami a tenger ösvényein jár" (Zsolt 8:7-9).

Az embernek Istent kellett tükröznie - mind külsejében, mind jellemében. Egyedül Krisztus az Atya "valóságának képmása" (Zsid 1:3); de az embert Isten a maga hasonlatosságára formálta. Természete összhangban volt Isten akaratával. Értelme fel tudott fogni mennyei dolgokat. Érzései tiszták voltak; vágyait és érzelmeit értelme uralta. Az ember szent volt, Isten képmását boldogan, akarata iránti tökéletes engedelmességgel viselte.

Ahogy az ember Teremtője kezéből kikerült, termete fenséges volt, alakja tökéletesen arányos. Arcszíne viruló egészségről tanúskodott, és az élet fényétől és örömétől ragyogott. Ádám sokkal magasabb volt, mint a föld mostani lakói. Éva termete valamivel kisebb volt, de alakja nemes és nagyon szép. A bűntelen pár nem viselt mesterséges öltözéket; fény és dicsőség takarta be őket, mint az angyalokat. Ameddig engedelmeskedtek Istennek, ez a palást burkolta be őket.

Miután Isten megteremtette Ádámot, minden élő teremtményt elé hozott, hogy nevet adjon nekik. Ádám látta, hogy mindegyikük kapott társat, de "hozzá illő segítő társat nem talált". Isten összes földi teremtménye között nem volt egy sem olyan, mint az ember. És Isten így szólt: "Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt" (1Móz 2:18). Isten nem magányos életre teremtette az embert, hanem társas lénynek. Társ nélkül az Éden szépsége és örömteli foglalatosságai nem nyújtottak volna tökéletes boldogságot. Megértés és társ utáni vágyát még az angyalokkal való közösség sem elégíthette volna ki. Egy lény sem volt vele egyforma természetű, akit szerethetett és aki szerethette.

Mai bibliai szakasz: 5 Mózes 31. fejezete

Meglehetősen könnyű szomorúan olvasni Mózes életének végéről. Végül is egy hosszú, nehézségekkel teli életet élt, ami látszólag csalódással ért véget. Az első negyven évet Egyiptomban töltötte, még a Fáraó palotájában is élt; negyven éven át a juhokat legeltette Midián pusztájában; negyven évet pedig Izrael vezetésével töltött a sivatagban. Életének mindegyik szakasza az idő múlásával egyre bonyolultabb lett. Mindezt tetézte az, hogy nem mehetett át a Jordánon az ígéret földjére. Milyen kiábrándító?!

De Mózes Istennel való kapcsolata (Zsid 11:23-27 ezt hitnek nevezi) tekintetét az örökkévaló dolgokra irányította a nehézségek helyett. Mózes bizonnyal elmondhatta azt, amit Pál, hogy „azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik” (Róm 8:18).

Noha Mózes nem mehetett be az ígéret földjére az izraelitákkal, elmondhatta a népnek, hogy Isten velük megy. Lényegében ezt mondta: „Nem én voltam az, aki eddig vezettelek, hanem az Úr; és ha én el is hagylak benneteket, Ő nem.”

Mózes nagy ember volt; az egyik legnagyobb azok közül, akik valaha e Földön éltek, de  még ő sem volt nélkülözhetetlen vagy pótolhatatlan. Istennél Izrael jó kezekben volt – akár Mózessel, akár nélküle.

John Ash 

24. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 2. fejezetéhez (január 10-16).

Ellen White beszámolója a teremtés bibliai tanításáról kiemeli Isten tervének mindenek feletti gyönyörűségét. A teremtés igazsága megcáfolja az evolúciós fejlődéstan naturalista állítását, hogy az ember az élet alacsonyabb formájából fejlődött ki. A Biblia azt tanítja, hogy minden élet közös forrása maga Isten. Az Isten képét magán viselő Ádám és Éva egyenlőknek lettek teremtve azért, hogy Isten képviselői legyenek a többi teremtmény előtt. A férfi és a nő Édenben való elhelyezése az élet fájával, a teremtés befejezését jelentette, ami a hetedik napon meg lett ünnepelve. Ez a szent szombati nyugalom az egész emberiségnek adatott, állandó emlékeztetőként arra, hogy Isten mindennek a Teremtője.    

Ugyanakkor az ember szabad volt abban, hogy eldöntse, hogy engedelmeskedik vagy nem Isten parancsának a jó és gonosz tudásának fájával kapcsolatosan. Még a tökéletes lényeknek is önkontrollt kellett gyakorolni ahhoz, hogy sikerrel vegyék a hűség vizsgáját. Ha az Istennek való engedelmességet választották volna, jellemük annyira megerősödött volna, hogy örökre védve lettek volna a bukástól. Annak ellenére, hogy mi a bűn világában élünk, Isten csodálatos terve az emberrel az Éden kertjében még mindig az az ideál, amit meg kell céloznunk, hogy megvalósítjuk. Az Isten kegyelmében való bizalom által visszamehetünk az Édenbe.

Martin Hanna

Andrews University Theological Seminary