Higgyetek az Ő prófétáinak - november 18 - PÉNTEK - Zsoltárok 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 65. fejezet 495. nap

Sámuel halála után Dávidnak néhány hónapig nyugalma volt. Újból visszatért a zifeusok pusztájának magányába. A zifeusok, mivel azt remélték, hogy elnyerhetik a király jóindulatát, értesítették Sault Dávid rejtekhelyéről. Ez a hír felébresztette Saulban a szunnyadó szenvedély gonosz démonát. Ismét összehívta fegyvereseit és Dávid üldözésére vezette őket. Saul szándékáról a barátok értesítették Isai fiát. Dávid néhány emberével elindult, hogy megnézze ellensége táborhelyét. Éjszaka volt, s óvatosan előremenve eljutottak Saul helyéhez. Előttük volt a király és kísérőinek sátora. Senki sem vette őket észre, mert a táborban mindenki aludt. Dávid barátaihoz fordult és megkérdezte tőlük, hogy ki akar közülük elmenni vele az ellenség közé. Válaszul kérdésére: "Ki jön le velem Saul táborába? És mondá Abisai: Lemegyek én veled" (1Sám 26:6).

A dombok árnyékában rejtőzködve Dávid és kísérője belopakodtak az ellenség táborába. Igyekeztek megállapítani ellenségeik pontos számát. Sátortól sátorig lopakodtak. Eljutottak Saul sátrához, melyben a király békésen aludt. Dárdája a fölbe volt szúrva, a fejénél pedig egy vizeskorsó állt. Mellette feküdt Abner, a fővezére és körülöttük a katonák aludtak. Abisai felemelte dárdáját és ezt mondta Dávidnak: "Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át" (1Sám 26:8). Várt az engedély szavára, de csak ezek a suttogva elmondott szavak jutottak el füléhez: "Ne veszesd el őt! Mert vajon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?! [...] Él az Úr, hogy az Úr megveri őt! Vagy eljön az ő napja és meghal, vagy pedig harcba megy és ott vész el! Távoztassa el azért az Úr tőlem azt, hogy kezemet az Úrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizes korsót, és menjünk el. Akkor elvevé Dávid a dárdát és a vizes korsót Saul feje mellől, és elmenének. És senki sem volt, aki látta volna, sem aki észrevette volna, sem aki felserkent volna, hanem mindnyájan aluvának, mert az Úr mély álmot bocsátott reájok" (1Sám 26:9-12). Az Úr ily könnyen teszi gyengévé a legerősebbet és veszi el bölcsességét a legbölcsebbnek, és zavarja össze a legkörültekintőbb ügyességet is!

Amikor Dávid biztos távolságra jutott a tábortól, a dombnak a tetejére érve, nagy hangon így kiáltott Abnernek és a népnek: "[...] És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? Mert a nép közül oda ment egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a királyt. Nem jó dolog ez, amit cselekedtél! Él az Úr, hogy halál fiai vagytok ti, amiért nem vigyáztatok a ti uratokra, az Úrnak felkentjére! Most azért nézd meg, hol van a király dárdája és a vizes korsó, amely fejénél volt? És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram király! és monda: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van én bennem? Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az ő szolgájának szavát!" (1Sám 26:15-19). Ekkor újból bűnbánóan hangzott a király ajkáról: "Vétkeztem! térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mivel az én életem kedves volt előtted a mai napon. Ímé, esztelenül cselekedtem és igen nagyon vétettem. És felele Dávid, és monda: Ímhol a király dárdája, jöjjön ide a szolgák közül egy, és vigye el azt" (1Sám 26:21-22). Bár Saul megígérte, hogy "többé nem cselekszem veled gonoszul", Dávid mégsem szolgáltatta ki magát a király hatalmának.

Az a tény, hogy Dávid most már másodszor kímélte meg királya életét, mély benyomást tett Saul elméjére és vétkének alázatosabb beismerésére késztette. Megdöbbent és megszelídült Dávid kedvességének ilyen megnyilvánulásán. Saul, amikor eltávozott Dávidtól, így kiáltott fel: "Áldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és győzni is fogsz!' (1Sám 26:25). De Jesse fia nem hitte, hogy ez a változás a királynál maradandó lesz.

Dávid nem sok reményt főzött Saullal való megbékéléséhez. Szinte elkerülhetetlennek látta, hogy végül is áldozatává válik a király rosszindulatának és ezért elhatározta, hogy ismét a filiszteusok földén keres magának menedéket. A parancsnoksága alatt álló hatszáz emberrel elment Akhishoz, Gáth királyához.

Dávid Isten tanácsának megkérdezése nélkül jutott arra a következtetésre, hogy Saul biztosan végre hajtja rajta gyilkos szándékát. Mialatt Saul elpusztítását tervezte, az Úr azon munkálkodott, hogy Dávidnak biztosítsa a királyságot. Isten megvalósítja terveit, bár az emberi szem előtt azokat homály és titokzatosság fedi. Az emberek nem értik meg Isten útját, csak a láthatókra tekintenek. Ezért úgy értelmezik a próbát, mint amit Isten ellenükre enged meg, s azok pusztulásukat okozzák. Így Dávid is csak a láthatókra nézett és nem Isten ígéreteire. Kételkedett abban, hogy valaha is a trónra kerül. A hosszú megpróbáltatások, gyengítették hitét és kimerítették türelmét.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 18

„Szeretlek, Uram, erősségem!” (1. vers). Ebben a versben a szeretetet jelentő héber szó, egy nagyon gyöngéd kifejezés. Olyan túláradó szeretetet jelent, amilyet a szerelmesek éreznek egymás iránt, vagy az édesanyák éreznek újszülött csecsemőjük iránt. Dávid ilyen szeretettel szerette Istent, és ilyen szeretettel szeret bennünket az Isten. És te ilyen szeretettel szereted Istent? 

Az este, amikor elaltattam a kisfiamat, lehajoltam, hogy megpusziljam a homlokát. Olyan jó illata volt. Nincs olyan illatszer, mint a kis csecsemőd feje, és mivel Simon 16 hónapos, tudtam, hogy ezek a pillanatok nem tartanak soká. Talán az illatának a belégzése volt az az eszköz, amely által megpróbáltam belekapaszkodni ezekbe a tökéletes és meghitt pillanatokba, abba a leírhatatlan érzésbe, amely azzal jár együtt, hogy először vagyok anyuka. Annyira szeretem a kis fickót, hogy ha oda kellene adnom az életemet a megmentéséért, minden tétovázás nélkül megtenném.

Miközben a kis Simonnal otthon vagyok, a férjem, akivel öt éve vagyunk házasok, hosszú útról érkezik haza a hajnali órákban. Annak ellenére, hogy csak két napig volt távol, annyira szeretem, hogy a szívem türelmetlen és azt akarja, hogy azonnal itt legyen. Annyira izgatott vagyok, hogy nemsokára láthatom, hogy nem tudok elaludni, mielőtt megérkezne.

Dávid bensőséges és túláradó szeretettel szereti Istent, a tapasztatok miatt, amit együtt átéltek. Dávid tudta, hogy milyen az, amikor Isten a szabadítója. A 18. zsoltárral Istent dicsőíti, akinek végtelen hatalma megszabadította őt a szeszélyes Saultól. Dávid tudta, hogy milyen az, amikor egyedül Isten a mentőkötele, milyen az, amikor egyedül Isten irgalmára hagyatkozhat, milyen igazán szerelmesnek lenni Istenbe, és milyen Isten jelenléte és cselekedete életének legmélyebb pontján is. Tapasztalta, hogy milyen az Isten és az Ő Messiása, és tudta, hogy egy napon áldozati Bárány lesz.

Kész vagyok-e bevonni Istent életem minden történésébe, úgy ahogy Dávid tette? Kész vagyok érte élni? Vágyom-e arra, hogy minden lépésemmel az Ő lábnyomát kövessem, és hogy még többet kapjak szabadító erejéből? Ha ez az én vágyam és a tied, akkor az Isten iránti szeretetünk egyre meghittebb és egyre mélyebb lesz, ahogy az irántunk való szeretetének megtapasztalása is.

Marla Samaan Nedelcu
doktorandusz
Andrews University

68. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 65. fejezetéhez (nov. 13-19.).

Volt-e már olyan valaki az életedben, aki egyfolytában az idegeidre ment? Akárhányszor is kért bocsánatot azért, hogy megbántott, visszatért a korábbi viselkedéséhez, és ismét csak megbántott, szántszándékkal.

Nekem volt ilyen személy az életemben, és milyen nagy harcot jelentett számomra, hogy igazán megbocsássak az okozott fájdalomért! Egyszer csak a semmiből közönséges, indulatos SMS-eket kaptam. Amilyen fogcsikorgatva hagytam volna, hogy előtörjön a régi Jill, az önző Jill, még mindig nagy levegőt kellett vennem, és sok-sok imát felküldenem, mielőtt kedves és szeretetteljes választ adhattam volna.

A düh hamar eloszlott, és az illető bocsánatot kért, majd lassan visszatértek a dolgok a szokásos kerékvágásba. Azonban csak hónapok kérdése volt, hogy ugyanez a dolog megismétlődjön.

Ismerősen hangzik ez a történet számodra? Neked is van egy Saul az életedben, aki állandó hullámvasút-utazássá változtatja az életedet?

Dávid nagyon türelmes volt Saullal, még úgy is, hogy Saul rengeteg pusztítást okozott az életében. Mégis, amikor Nábál önző feleletet küldött vissza Dávid élelemkérésére, Dávidot nagyon gyorsan égetni kezdte a sebe. Valójában arra készült, hogy elveszi az életét ennek a fontoskodó embernek, a háznépével együtt!

Mi jó származott volna abból,ha ártatlan szemlélődőket meggyilkolnak egy ember önzősége miatt? Micsoda leckét tanít nekünk az Úr Abigail személyén keresztül! Ott állt Dávid előtt, és önzetlenül megvédte éppen azt a férfit, aki az egész veszekedést elindította, és olyan béketeremtővé vált, amilyenné Isten akarta őt tenni.

„Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.” Máté 5:9

Jill Simpson Palffy

Fordította: Gősi Csaba