Higgyetek az Ő prófétáinak - november 27 - VASÁRNAP - Zsoltárok 27

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 68. és 69 fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 68. fejezet 504. nap

68. Dávid Siklákban

Dávid és emberei nem vettek részt a Saul és a filiszteusok közötti ütközetben annak ellenére, hogy kivonultak a filiszteusokkal a harctérre. Amikor a két hadsereg felkészült az ütközetre, Isai fia nagy zavarban volt. Elvárták tőle, hogy a filiszteusokkal együtt küzdjön; ha nem teljesíti kötelességét és a harctéren elhagyja a kijelölt helyet és visszavonul, akkor nemcsak gyávának bélyegzik, hanem Ákhissal szemben elkövetett hálátlansággal és árulással is megvádolják, aki viszont megvédte és bizalmába fogadta őt. Egy ilyen cselekedet foltot ejt nevén, és kiszolgáltatja magát ellenségei haragjának, amitől jobban kellett félnie, mint Saultól. De egy pillanatig sem tudott beleegyezni, hogy Izrael ellen harcoljon. Ha ezt teszi, akkor saját országának árulójává lesz - Isten és népe ellenségévé válik. Ez a cselekedete egyszer és mindenkorra bezárta volna előtte az Izrael trónjához vezető utat. Sőt, ha Saul elesne ebben az ütközetben, akkor azt is neki tulajdonítanák.

Most látta Dávid, mennyire helytelenül cselekedett. Sokkal jobban tette volna, ha a hegyek Isten által megerősített és védett erődítményeiben keres menedéket, s nem Jahve és népe ellenségénél. Az Úr azonban nagy irgalmasságában nem büntette meg szolgáját ezért a tévedéséért és nem hagyta magára szorultságában és nehéz helyzetében. Dávid, ha el is vesztette Isten hatalmába való hitét és emiatt letért az engedelmesség útjáról, de szívében még mindig ott volt a szándék, hogy hű marad Istenhez. Miközben Sátán és angyalai arra törekedtek, hogy miképpen nyújtsanak segítséget Isten és Izrael népe ellenségének, hogy tervet készítsenek az Istenét elhagyó király ellen, addig az Úr angyalai azon munkálkodtak, hogy kiszabadítsák Dávidot a veszedelemből, amelybe beleesett. Ezek a mennyei hírnökök arra indították a filiszteusok főembereit, hogy tiltakozzanak Dávid és emberei jelenléte ellen, nehogy az ő hadseregük mellett részt vehessenek az ütközetben.

"Mit akarnak ezek a zsidók?" - kiáltozták az Ákhist körülvevő filiszteus főemberek. Mivel Ákhis vonakodott megválni egy ilyen fontos szövetségestől, így felelt: "Avagy nem ez-é Dávid, Saulnak, az Izráel királyának szolgája, aki már napok óta, sőt évek óta nálam van, és nem találtam benne semmi rosszat attól a naptól fogva, hogy átjött, a mai napig" (1Sám 29:3).

A főemberek azonban kitartottak követelésük mellett és ezt mondták Ákhisnak: "Küldd vissza ezt az embert, hogy térjen vissza a helyére oda, amelyet rendeltél neki, és ne jöjjön el mivelünk a harcba, hogy ellenünk ne forduljon a harcban; mert ugyan mivel tehetné magát kedvesebbé ura előtt, hacsak nem ezeknek a vitézeknek fejeivel? Avagy nem ez-é Dávid, akiről így énekelnek a körtáncban: Megverte Saul az ő ezerét, és Dávid is az ő tízezerét?" (1Sám 29:4-5). Híres bajnokuk megölése még frissen élt a filiszteus főurak emlékezetében. Nem hitték el, hogy Dávid a saját népe ellen is harcolna. És ha a csata hevében az izraeliták oldalára állna át, nagyobb kárt okozhat a filiszteusoknak, mint Saul egész hadserege.

Ákhis arra kényszerült, hogy engedjen, magához hivatta Dávidot és azt monda: "Él az Úr, hogy te becsületes vagy, és kedves előttem mind kimenésed, mind bejövésed velem a táborba, mert semmi rosszat nem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, e mai napig; de a vezérek előtt nem vagy kedves. Most azért térj vissza, és menj el békességben, és semmit se cselekedjél, ami a Filiszteusok vezérei előtt helytelen" (1Sám 29:6-7).

Dávid attól félve, hogy elárulja valódi érzéseit, ezt válaszolta: "Vajon mit cselekedtem, és mit találtál a te szolgádban attól a naptól fogva, hogy nálad voltam, a mai napig, hogy ne menjek el, és ne harcoljak a királynak, az én uramnak ellenségei ellen?" (1Sám 29:8).

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 27

„Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek?” (1. vers). A válasz? Senkitől! A valóság? Ó, nagyon sok mindentől! Mi okozza a legtöbb aggodalmat számodra? Dávid felsorolt sok-sok dolgot, ami rémiszthet bennünket: gonosz ellenség, hadsereg és háború, a veszedelem napja, az elhagyatottság érzése, hamis tanúk és elnyomók fenyegetése, erőszak. Képzeljük el, milyen rettegést vált ki az emberből csak egy a fent felsorolt szituációk közül! Élhet-e egyáltalán félelem nélkül a halandó?

Dávid válasza: a templom, ahol Isten csodálatos jelenléte mutatkozik meg: népével való közösségvállalása. Ez lett Dávid égő vágyakozásának tárgya, életének értelme, mozgatórugója. Vágyott Isten jelenlétére, arra, hogy élete minden napján szemlélhesse Őt. Lehet valami annál csodálatosabb, mint isten szent helyén lakozni? De még mindig ott a kérdés: hogyan oldja ez fel a félelem problémáját? Hogy jön Isten templomának gondolata azokhoz az élethelyzetekhez, amelyek félelemmel töltik be szívünket?

Mindegy, milyen veszéllyel nézünk szembe, Dávid szerint Isten temploma az a hely, ahol Isten elrejt bennünket, és ott az Ő oltalmában vagyunk. A templom azonban nincs már a Földön, hanem a Mennyben van, továbbá azokon a helyeken, ahol Isten van jelen (Zsid 8:1-6; 1Kor 6:19; 1Pt 2:5). Hogyan futhatunk hát oda? Dávid számára a templom azt jelentette, hogy az Úr szépségét szemléli, keresi az Ő orcáját, jóságáról és szentségéről elmélkedik (Zsolt 27:4, 8, 11, 13). Tehát, úgy futhatunk a templomba, ha az Úrhoz futunk. Ha teljes szívünk megnyugszik az Ő mindent felülmúló békéjében és örömében, a félelem nem találhat ott helyet.

Akkor Dávidhoz hasonlóan mi is dicséneket zenghetünk ellenségeink előtt is (Zsolt 27:6). Igen, valóban Isten az, aki egyedül képes megmenteni bennünket bárkitől és bármitől, ami megrémíthet bennünket. Engedjük, hogy megmentsen! Bátorodjék szívünk, mert hatalmas mentsvárunkban bízunk!

Marla Samaan Nedelcu

az Andrews University teológus hallgatója

70. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 68. és 69. fejezeteihez (nov. 27-dec. 3.).

Saul végzetének tragikus története mindig igazinak hangzik az életemben, hiszen öt hónappal ezelőtt elvesztettem a férjemet, kábítószerrel való visszaélés lefelé húzó spiráljának révén. A saját családommal kapcsolatos tapasztalatom emlékeztetőül szolgál, hogy ez a világ Isten nélkül semmi jót nem kínál számunkra, csak fájdalmat és szomorúságot, amik végül halálhoz is vezetnek. Dicsérjük az Urat, amiért reményünk lehet egy szebb jövő felől és a szerető Megváltónkért, aki igazgatja életünket.

Csak úgy mint Saulnál, a férjem életében is rengeteg bizonyítéka volt Isten vezető kezének, amely sokszor lehetőséget adott számára, hogy eltérjen helytelen döntéseitől, de ő mégis azt az utat választotta, ami tragikus végzetéhez vezette. Isten rendkívül szerető barát és Atya mindannyiunk számára, de meg kell hoznia a legvégső nehéz döntést, hogy visszavonul, és meghagyja nekünk a döntés szabadságát.

Saul története emlékeztetőül szolgál, hogy soha ne halasszuk holnapra a bűnbánat általi megbocsátás ajándékát! Minden egyes nappal még közelebb vagy távolabb kerülhetünk attól, hogy halljuk a Szentlélek hangját, ami meglágyítja vagy megkeményíti a szívünket Isten akaratához.

„Semmilyen életpálya nem indulhat szebb és nagyszerűbb kilátásokkal, mint Saulé, és semelyik nem zárulhat annyira éjféli teljes sötétségben és kétségbeesésben; mégis ez a végzet elérhet minket is, ha nem figyelünk, imádkozunk és járunk alázatosan Istenünkkel.” (F. B. Meyer)

Jill Simpson Palffy

Westminster HNA gyülekezet

Fordította: Gősi Csaba