Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 37. fejezet 1437. nap
37.
Pál utolsó jeruzsálemi útja
Pál nagyon szeretett volna még a húsvéti ünnepek előtt
Jeruzsálembe érkezni. Így alkalma lehetett volna, hogy találkozzék azokkal,
akik a világ minden tájáról az ünnepségekre özönlenek. Mindig élt benne az a
remény, hogy valamilyen úton-módon hozzájárulhat hitetlen honfitársai
előítéleteinek eloszlatásához, ami után rábírhatók lesznek, hogy az Evangélium
magasztos világosságát elfogadják. Ezenkívül szerette volna meglátogatni a
jeruzsálemi gyülekezetet is, hogy átnyújthassa azokat az adományokat, amelyeket
a pogánykeresmények küldtek szegény Júdeabeli hittestvéreiknek. Végül pedig azt
is remélte, hogy látogatása által szorosabb kapcsolatot teremt a megtért zsidók
és a pogánykeresztények között.
Midőn Korinthusban munkáját befejezte, elhatározta, hogy
közvetlenül Palesztina partján fekvő valamelyik kikötőbe utazik. Már majdnem
minden előkészület megtörtént és éppen a hajóba akart szállni, amikor
értesítették, hogy a zsidók összeesküdtek ellene. A hit ezen ellenségeinek
minden eddigi kísérlete meghiúsult, hogy az apostol működésének véget vessenek.
Az evangélizáló munka sikere felingerelte a zsidók
haragját. Mindenfelől futottak be hírek az új tan terjedéséről, mely feloldja a
zsidókat a ceremoniális törvény megtartása alól és a pogányoknak a zsidókkal
egyenlő jogokat biztosít, mint Ábrahám gyermekeinek. Pál, a Korinthusban
tartott prédikációiban ugyanazokat az alapelveket tárta fel, mint amelyekért
leveleiben is olyan nyomatékkal harcolt. Hangsúlyozott kijelentését, hogy
"nincsen többé pogány és zsidó, körülmetélkedés és
körülmetéletlenség" (Kol. 3, 11.), ellenségei vakmerő káromlásnak
tekintették; elhatározták tehát, hogy elnémítják.
Amikor Pált az összeesküvésről tájékoztatták, elhatározta,
hogy Maczedónián keresztül fog utazni. Tervét, hogy Jeruzsálemet a páska
ünnepére elérje, el kellett ejtenie; remélte azonban, hogy pünkösdre ott lehet.
Pált és Lukácsot "kíséré pedig Ázsiáig a béreai
Sopater, a thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus és a derbei
Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus." Pál nagyobb
összeget vitt magával a pogány gyülekezetektől, amelyet a júdeai mű élén álló
testvéreknek akart átadni; ezért úgy intézkedett, hogy ezek a testvérek, mint
az említett gyülekezetek képviselői, akik hozzájárultak a pénz gyűjtéséhez,
kísérjék őt Jeruzsálembe.
A páska ünnepét Pál Filippiben töltötte. Csak Lukács maradt
vele; többi útitársai továbbmentek Troásba, hogy ott bevárják őt. A filippiek
voltak a legszeretetteljesebbek és leghűségesebbek mindazok közül, akiket az
apostol megtérített. Az ünnep nyolc napját tehát zavartalanul, boldog
együttlétben töltötte el.
Pál és Lukács azután Filippiből Troásba hajóztak, ahol öt
nap múlva utolérték társaikat és hét napot töltöttek az ottani hívőkkel.
Ott-tartózkodása utolsó estéjén a testvérek "egybegyűltek a kenyér
megszegésére". Mivel szeretett tanítójuk búcsúzott el tőlük, sokkal
nagyobb számban gyűltek össze, mint rendesen. Egybegyűltek "a
felházban", a harmadik emeleten és az apostol szeretete hevével és
aggodalmával, egészen éjfélig prédikált nekik.
Az egyik nyitott ablakban ült egy Eutikhus nevű ifjú. Ebben
a veszedelmes helyzetben elaludt és kiesett az udvarra. Egyszerre nagy zavar és
izgalom támadt. Az ifjút csakhamar holtan hozták fel és sokan gyűltek köréje
sírva és jajgatva. Pál azonban utat tört magának a megrémült tömeg sorai
között, az ifjút átkarolta és bensőségesen könyörgött Istenhez, keltené a
halottat ismét életre. Isten meghallgatta könyörgését. Minden sírást és jajszót
túlharsogva, hallatszott az apostol hangja: "Ne háborogjatok; mert a lelke
benne van." Nagy örömmel ismét összegyűltek a hívők a felházban. Együtt
részesültek az Úr vacsorájában, majd hallgatták Pált, aki "mind virradatig
beszélgetett".
Mai Bibliai szakasz: 1
Sámuel 14
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A filiszteusok közelgő
támadása idején Saul fia, Jonatán azt mondta fiatal fegyverhordozójának: „Jer, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, mely amott
túl van” (1.
vers). De az apjának nem szólt erről. A
filiszteus előőrs erejét akarta próbára tenni.
Így
hát ő és ifjú fegyverhordozója a filiszteus előőrs felé vették útjukat a
sziklás völgyben, és megmutatták magukat a ellenségnek. Jonatán így szólt
barátjához: „Ha
azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg odaérkezünk ti hozzátok, akkor álljunk
meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájuk; Ha pedig azt mondják: Jertek fel
mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta őket. És ez legyen
nékünk a jel” (9-10. vers). Amikor hallották, hogy a filiszteusok azt
kiáltják: „Gyertek fel!”, a két ifjú felmászott, és a harc elkezdődött. Jonatán
és szolgája megölt húsz filiszteust és hirtelen megremegett a föld az Úr keze
által. A filiszteusok között félelem támadt, és szétszóródtak minden irányba.
Amikor Saul őrei látták
ezt, és jelentették Saulnak, ő azonnal elrendelte, hogy vegyék számba a
csapatokat, hogy lássa, ki van vele. Ekkor kiderült, hogy Jonatán és a
fegyverhordozója hiányzik. Ezután Saul Ahiját, a papot hívatta, hogy
imádkozzon, és kérje Isten segítségét. Amíg beszéltek, a filiszteusok táborában
egyre erősebb lett a pánik. Saul azonnal megparancsolta embereinek, hogy
támadjanak, és ahogy odaértek az ellenség táborának közelébe, azt látták, a
pánik és zűrzavar akkora, hogy egymást ölik. Azon a napon Isten megszabadította
Izrael fiait az ellenség kezéből.
Ekkor Saul valami
meggondolatlan dolgot cselekedett. Megeskette a népet, hogy nem állnak meg, és
nem esznek semmit, hanem tovább üldözik a filiszteusokat. Jonatán nem tudott
erről. Így amikor az erdőben mézet talált, evett belőle, hogy erőt nyerjen.
Amikor szóltak neki az esküről, így válaszolt: „Apám
bajba viszi az országot”. Estére az emberek annyira megéheztek, hogy levágtak
néhány borjút, és megették hússal, vérrel és mindennel együtt, amit nem lett
volna szabad. Majd Saul azt mondta az ifjú papnak, hogy imádkozzon és kérdezze
meg Istent, hogy tovább kell-e üldözniük az ellenséget éjjel is; de az Úr nem
válaszolt. Saul megállapította, hogy az esküt bizonyára megszegték, majd amikor
kiderült, hogy a saját fia tette, felelősségre vonta őt, és Jonatán beismerte,
hogy evett egy kevés mézet. Saul elhatározta, hogy Jonatánnak meg kell halnia
tettéért, de a sereg a fiú védelmére kelt, és így szólt Saulhoz: „Jonatán
haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk!
Az élő Úrra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten
segítségével vitte ezt véghez a mai napon” (45. vers - új prot. ford.). Így mentette meg a nép Jonatánt a
haláltól.
Mivel
a győzelemért járó megtiszteltetést nem tudhatta magáénak, Saul remélte, hogy
legalább azért értékelik majd, hogy az eskü szentségéhez mindenáron ragaszkodik.
Ezek után azonban Saul azt kezdte érezni, hogy fia elsőbbséget élvez vele
szemben, mind a nép, mind Isten szemében. Így nem folytatta a filiszteusok
üldözését, hanem rosszkedvűen és elégedetlenül hazatért.
Saulhoz
hasonlóan azok, akik a leghajlamosabbak önmagukat igazolni, és a bűnből
kimenteni, gyakran a legszigorúbbak, ha a mások feletti ítéletről vagy
elmarasztalásról van szó. Sokszor azok, akik a saját felemelkedésüket keresik,
olyan helyzetbe kerülnek, ahol lelepleződik igazi természetük. Az Úr nagyon
türelmes az ilyen emberekkel, és lehetőségeket ad nekik a megtérésre; és bár
úgy tűnhet, hogy Isten áldásaival halmozza el azokat, akik semmibe veszik
akaratát, a maga idejében le fogja leplezni bűneiket. (Lásd: Pátriárkák és
próféták. Budapest, 1993. Advent Kiadó. 581-582. oldal.)
Jack J. Blanco
202. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 36-37. fejezeteihez (június 16-22.).
A mai fiatalok,
különösen a fiatal lelkészek számára az egyik legnagyobb szükséglet, hogy
legyen példaképük. Pál apostol, a Krisztussal való drámai találkozó által a
keresztény egyház nagy ellenségéből olyan emberré formálódott át, akinek a
példáját biztonságos követni. Az ő életében egy olyan személyt látunk, akinek
fájt a szíve, amikor az egyháza veszélyben volt. Az élet nem a fizetési
csekkről szólt, hanem az igazságban meggyökerezett és megalapozott lelkekről,
akik megingathatatlanok Jézussal való kapcsolatukban. Az ő terhe, a
cselekedeteinek motivációja, a célja minden lépésben, amit tett, az volt, hogy
a férfiak és asszonyok szilárdan az Uruk kezébe kerüljenek, hogy semmilyen
üldözés vagy megtévesztés ne tudja kirázni őket onnan.
Tudván azt, hogy a
gyülekezeti szolgálat nem lehet olyan, hogy „egy méret illik mindenkire”, Pál a
különböző osztályba tartozó emberekkel mindig személyre szabottan bánt. Amikor
olyanokkal találkozott, akiket körmönfont eretnekségek csaptak be szerfelett,
akkor Pál gyengéd türelemmel és tapintattal élt. Amikor arcátlan hamis
tanítókkal állt szemben, akiknek úgy tűnt, a küldetése, hogy darabokra
szaggassák a fiatal galáciai gyülekezetet, akkor merészen és keményen dorgált.
Honnan tudta, hogy hogyan és mikor milyen megközelítést alkalmazzon? Egyszerű!
Időt szánt az elmélkedésre, hogy Isten előtt szót emeljen a bölcsességért, és
hogy a Szentlélek erejével megteljen.
Vegyük fel mi is Pállal
együtt ezt a nagyszerű munkát, hogy ezzel felkészítsünk egy népet az Úrral való
békés találkozásra!
David Symons
a Hartland Főiskola
hallgatója
Rapidan, Virginia, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlésÁMEN.
VálaszTörlésÁmen!
VálaszTörlés