2021. szeptember 3., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 3 - PÉNTEK - Róma 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/



Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – E.G. White Az imádság 22. fejezet 2234. nap

22. fejezet (6. rész) – IMA A BETEGEKÉRT

A betegekért mondott imában a merészség nagyon közel áll a hithez. – A betegekért imádkozók sokszor olyannyira merészek, hogy szükségét éreztem megjegyeznem: alapos és megszentelt gondolkodásmódot kell gyakorolniuk, nehogy olyasmit tegyenek, ami számukra hitük megnyilatkozásának tűnhet, de ami a valóságban nem több mint merészség. Isten megmutatta nekem, hogy a szenvedés sújtotta személyeket bölcs tanácsokkal kell ellátnunk, hogy megfontoltan cselekedjenek; az érettük imádkozók pedig – amikor megállnak Isten előtt kérésükkel – nehogy azt higgyék, hogy a gyógyulásnak a természet törvényeihez igazodó egyszerű módszerei elhanyagolhatóak.

Balgaságot cselekszenek, ha a betegek gyógyulásáért imádkoznak, és közben nem alkalmazzák az Isten által rendelkezésükre bocsátott egyszerű gyógymódokat, nehogy ezzel azt a látszatot keltsék, hogy a hitüket tagadják. Az egyszerű, természetes gyógymódok alkalmazása nem jelenti a hit tagadását, hanem ellenkezőleg: összhangban van Isten terveivel. Amikor Ezékiás megbetegedett, Isten prófétája a közelgő halál lesújtó hírét vitte neki. Ezékiás azonban könyörgött az Úrnak, hogy gyógyítsa meg, és az Úr csodát tett az érdekében: visszaküldte Ézsaiást a boldogító üzenettel, hogy még tizenöt évet kap. Isten egy szavával, ujja érintésével is egy szempillantás alatt meggyógyíthatta volna Ezékiást, mégis inkább az egyszerű gyógymód alkalmazására szólította fel: egy kötés száraz fügét kellett a kelevényére tennie ahhoz, hogy meggyógyuljon. Bármit teszünk, Isten gondviselésével összhangban kell azt tennünk.

A betegnek hinnie kell és Isten akaratával összhangban cselekednie, minden lehetőséget és jótékony gyógymódot megragadva, tudása legjava szerint, a természet törvényeinek tiszteletben tartásával. Mindez nem jelenti hite megtagadását, ami akadályozná őt annak gyakorlásában. – Egészségügyi tanácsok, 381–382. o.

Isten Igéjéből eligazítást kapunk arra vonatkozóan, hogy milyen a betegek gyógyulásáért mondott különleges ima. Ez egy ünnepélyes cselekmény, amelyet alaposan át kell gondolnunk é elő kell készítenünk. Sokszor, amit hitnek nevezünk a betegekért mondott imában, nem más, mint elbizakodottság.

Sokan saját maguk okozzák betegségüket mértéktelen életmódjukkal. Nem a természet törvénye szerint élnek, és a szigorú tisztaság alapelveit sem tartják tiszteletben. Mások pedig az evésben, ivásban, öltözködésben és munkában kialakított szokásaikkal hágják át az egészség törvényeit. Sokszor valamilyen bűn az értelem vagy a test gyengeségének az oka. Ha az egészség áldásában részesülnének, sokan közülük továbbra is ugyanolyan meggondolatlanul áthágnák a természet és a lelki élet törvényeit, úgy okoskodva, hogyha Isten imájukra válaszként meggyógyítja őket, nyugodtan gyakorolhatják tovább egészségtelen szokásaikat, és korlátlanul kielégíthetik romlott vágyaikat. Isten a gyógyulásuk érdekében művelt csodával bátorítaná őket a vétkezésre.

Kárba veszett munka az, amely csak arra tanítja az embereket, hogy Istentől várják gyógyulásukat, de arra nem, hogy hagyják el egészségtelen szokásaikat. Ahhoz, hogy imára válaszként Istentől áldást kapjanak, szakítaniuk kell a bűnnel, és meg kell tanulniuk helyesen cselekedni. Környezetük legyen tiszta, életmódjuk helyes! Éljenek összhangban Istennek mind a természeti, mind a lelki törvényével! – A nagy Orvos lábnyomán, 227–228. o.

 

Mai Bibliai szakasz: Róma 11

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3maiakhoz%2011&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=R%C3%B3ma%2011&version=NT-HU

Pál ebben a részben foglalja össze a zsidó néphez intézett evangéliumi felhívását. Annak ellenére, hogy Izrael elveszítette státuszát, mint választott nép, amikor elutasította Krisztust, ez nem jelenti azt, hogy Isten elvetett volna személy szerint bárkit is pusztán zsidó származása miatt. Azok, akik hisznek Jézusban, Isten kegyelmi népének részévé válnak. Pál emlékezteti olvasóit, hogy ő Benjámin törzséből való, és hogy Isten kegyelme mentette meg őt is. Már Pál idejében is sok zsidó volt, aki hitt Krisztusban, akik nem cselekedetek által, hanem kegyelem által megmentett emberek voltak.

Pál rávilágít, hogy Izrael nem szerezte meg azt a dicsőséget, amit szeretett volna. Krisztus azonban véghezvitte Isten szándékát a kereszten, így azok a zsidók, akik elfogadják az Ő áldozatát, részesülnek Isten tervének beteljesedésében (7-14. vers). Pál Ézsaiás 29:10-et és Zsoltárok 69:23-at idézi, hogy bemutassa: a zsidók vakok voltak, elaludtak, és az elbotlás érzéketlen és kemény kövévé lettek. Ugyanakkor ez a bukás vezetett a pogányok megmentéséhez. Isten célja az volt, hogy megváltó szolgálatát a pogányok által vigye véghez, és így felébressze a zsidók féltékenységét, ami által azok majd elfogadják Jézust, mint Messiást.

Ezután Pál arról beszél, hogy a hitetlen zsidók olyanok, mint az olajfáról leszakadt ágak. A pogányokat, mint vad olajfaágakat oltotta be Isten a leszakadt ágak helyére. Azonban, ha a zsidók újra hisznek, akkor ők természetes módon „oltatnak be”, mert ők nem vad olajfaágak, mint a pogányok. Ha a zsidók hisznek Krisztus igazságában, akkor számukra egészen természetes lesz, hogy „beoltassanak” a kereszténységbe (15-24. vers). Továbbá, ahogyan Isten nem kedvezett hitetlenségük miatt a természetes ágaknak (zsidók), ugyanúgy ha a pogányok veszítik el a hitüket, akik a vad ágak, amelyeket Ő oltott be, Isten hasonlóan fog majd bánni velük is, mint ahogyan hitetlen zsidókkal bánt.

Pál azzal zárja ezt a fejezetet, hogy az új lelki Izrael egy olajfa, amely a Krisztusban hívő zsidókból és a „beoltott” vad olajfaágakból, a pogányokból áll. Ezt az új Izraelt a Szabadító mentette meg, Aki Sionból jött ki, és elfordítja őket Jákob hitetlenségétől. Azokat, akiket megmentett, meg is szabadította a bűntől. Ez az az új szövetség, amelyet Isten köt velük (25-36. vers). Lásd még Jeremiás 31:31-34 és Zsid 8: 10-13.

A zsidóknak éppúgy, mint a pogányoknak, szükségük van Isten irgalmára, mert mindnyájan vétkeztek. Isten mélysége és ismeretének gazdagsága felülmúlhatatlan! Isten bölcsessége, tudománya és ítéletei kikutathatatlanok. Látjuk, hogy Isten mindent megtett annak érdekében, hogy mindenkit megmenthessen, akár zsidókat vagy nem zsidókat, és becsületesen bánik azokkal is, akik elutasítják Őt. Mivel emberek vagyunk, nem tudjuk teljesen megérteni Isten útjait, de tudjuk, hogy szeret bennünket, és hogy bízhatunk Benne. 

Norman McNulty

318. heti olvasmány AZ IMÁDSÁG 22. fejezetéhez (augusztus 29 – szeptember 4.).

A késleltetett remény lelki beteggé tesz. Ha a gyógyulás huzamosabb ideig késlekedik, a türelem arra kényszerül, hogy megkérdőjelezze, hogy vajon a hitünk túl gyenge-e ahhoz, hogy Istentől gyógyulást kapjunk. Vagy talán a dédelgetett bűnök akadályozzák meg a gyógyulást? Isten netán hátat fordított?

Miért gyógyít meg néha Isten, míg máskor engedi, hogy a betegség vagy fogyatékosság tovább maradjon vagy akár életeket is elvegyen? A válaszok nem kielégítőek. Alkalomadtán a meg nem gyógyult betegségek annak tulajdoníthatók, hogy nem akarunk egészséges életmódot folytatni és a rossz szokásainkat feladni. Az emberek vágyakoznak a jobb egészség iránt, azonban nem akarnak változtatni. Isten nem fog a természet törvényszerűségei ellen tenni. Hogyan tudna Isten meggyógyítani olyan embereket, akik szánt szándékkal tönkreteszik magukat?

Bár gyakran nem ez a helyzet. Nem találunk okot, hogy Isten miért nem ad gyógyulást. Csak a menny fog az élet megválaszolatlan rejtélyeire választ adni.

Egy dolog biztos: a gyógyulás hiánya gyakran nem azonos a törékeny hittel. Kiemelkedő hitű keresztények egész életükön keresztül szenvedtek, vagy szálltak sírba idejekorán, és ez nem azért volt, mert nem volt elegendő hitük. Nem tudhatjuk, hogy mik Isten céljai. Bízzunk az Ő szívében, amikor nem értjük az Ő útjait.

Isten jobban szeretné az örökké tartó gyógyulásunkat, mint az ideiglenes gyógyulást. Talán egy fizikailag beteg élet érzelmileg és lelkiekben helyreáll. Talán a belső sebek meggyógyulnak, amelyek sokkal mélyebbek, mint a fizikai betegségek. Isten az élet fájdalmait arra használja, hogy alakítson bennünket és elmélyítse a bizalmunkat benne.

Bízz Isten szívében, hogy amikor a gyógyulás késlekedik vagy hiányzik, annak is megvan az oka: a helyreállítás. Reménykedj az Ő szeretetében!

Lori Engel

Lelkész, Eugene, Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: