Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 38. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a
Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2038&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=ex%2038&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ebben a fejezetben a Biblia írója
kiszélesíti a berendezési tárgyak és az udvar külső szőnyegfalainak leírását.
Az első berendezési tárgy, amit az ember a szabad ég alatt meglát, az
égőáldozati oltár, az udvar egyik oldalán pedig a rézmedence. A kék és piros
bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készült szőnyegfal az egész
udvart bekerítette. Az átlag izraelita csak ezeket a külső berendezési
tárgyakat láthatta, mivel csak a papoknak volt megengedett a szentélybe és a
szentek szentjébe való belépés. Az oltár az a hely, ahol a bűnös átérzi a bűn
súlyát és árát. Ennek a berendezési tárgynak különlegesnek kellett lenni,
fényes réz borításával, de a szépség itt nem a szemnek szólt, hanem a szívet
érintette. Az állatok leölése, a véres szertartások, az égő hús szaga mély
érzéseket keltett. Az oltár szerepe az volt, hogy fájdalmasan emlékeztessen a
bűn romboló hatására, de egy olyan hely is, ahol a bűnösök bocsánatot kaphattak
a helyettesítő áldozat által.
Ahogy korábban is említettük, Isten a
szentélyt istentisztelet céljára tervezte. Ennek fényében, megtanulhatjuk, hogy
hogyan viszonyuljunk az istentisztelethez. Az ősi izraeliták az
istentisztelethez vezető első lépésként ráhangolták lelküket arra, hogy azon
elmélkedjenek, hogy mit okoztak bűneik, és ez bűnbánatra vezette őket. Az igazi
megtérés és átalakulás ma is bűnbánattal kezdődik, és annak teljes
felismerésével, hogy kik vagyunk mi Isten előtt. Ez csodálatot és örömet szül –
mély örömet, nem felületes érzelmeket. Tapsolással, tánccal és mulatsággal való
ünneplés ellentmondónak tűnik ilyen helyzetben. A szív mély vizsgálata, ahogy
Isten elé járulunk inkább összeegyeztethető a szentély istentiszteleti
modelljével. A Hetednapi Adventista Egyház egyedi a szentély üzenetének
megértésében, és ez megkülönböztet bennünket abban is, ahogy az
istentisztelethez viszonyulunk.
Giselle
Sarli Hasel
Ima
éretted:
Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy lélekben a te oltárod mellett
érezze magát, ahol megérti, hogy milyen nagy áldozatot hozták érte, Jézus
nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet
17.
fejezet – JÁKÓB MENEKÜLÉSE ÉS SZÁMKIVETÉSE (1. rész)
1
Mózes 28-31
Jákób
elmenekült az atyai háztól, mert Ézsaú haragja halállal fenyegette. De atyja
áldása kísérte. Izsák megújította neki a szövetségi ígéretet, és
megparancsolta, hogy - annak örököseként - anyja mezopotámiai családjában
keressen feleséget magának. Mégis nagyon zaklatottan, csak egy bottal a kezében
indult el a vad, nomád törzsekkel lakott vidéken át vezető több száz mérföldes,
magányos útjára. Mardosó lelkiismerettel és félénken igyekezett elkerülni az
embereket, nehogy dühös bátyja a nyomára leljen. Félt, hogy örökre elvesztette
azt az áldást, amelyet Isten neki szánt. Sátán leselkedett rá, hogy
megkísértse.
A
második este atyja sátraitól messze találta. Kitaszítottnak érezte magát, és
tudta, hogy mindezt a bajt saját hibás lépésével okozta magának. Kétségbeesés
nehezedett Jákób lelkére. Alig mert imádkozni. De végtelenül magányos volt. Még
soha nem érezte ennyire szükségét Isten oltalmának. Sírva és mély alázattal
vallotta meg bűnét, és könyörögve kért Istentől valamilyen bizonyítékot arra,
hogy nem hagyta el egészen. De ez sem könnyített szívének terhén. Minden
önbizalma elszállt, és attól félt, hogy atyáinak Istene elvetette.
Pedig
Isten nem hagyta el Jákóbot. Irgalmát most is kiterjesztette tévedő,
bizalmatlan szolgájára. Az Úr könyörülettel mutatta meg a Megváltót, akire
Jákóbnak szüksége volt. Jákób vétkezett, de szíve megtelt hálával, amikor
meglátta azt az utat, amelyen újra Isten kegyeibe juthat.
A
vándor a hosszú úttól kimerülten lefeküdt a földre. Egy kő volt a párnája.
Álmában csillogó, fénylő létrát látott, amelynek lába a földön állt, a teteje
az eget érte. A létrán angyalok jártak le és fel, felette pedig a dicsőség Ura
volt, és hangja hallatszott az égből: "[...] Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a
te atyádnak Istene" (1Móz 28:13). A földet, amelyen Jákób mint száműzött
és menekült feküdt, neki és ivadékainak ígérte Isten, és így bátorította:
"[...] tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden
nemzetségei" (1Móz 28:14). Isten ezt az ígéretet Ábrahámnak és Izsáknak
adta, most pedig megújította Jákóbnak. Majd különös tekintettel Jákób magányos
és csüggedt voltára, ezek a vigasztaló és bátorító szavak hangzottak: "Ímé
én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak
e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked
mondtam" (1Móz 28:15).
Az
Úr tudta, milyen bűnös hatások fogják Jákóbot körülvenni, és a rá váró
veszélyekről is tudott. Irgalmában feltárta a jövőt a bűnbánó menekült előtt,
hogy megértse Isten rá vonatkozó tervét, és hogy felkészüljön a kísértésekre,
amelyek utolérik, amikor egyedül lesz a bálványimádók és cselszövők között.
Mindig szem előtt kell tartania azt a magas normát, amelyet el kell érnie; és
késztesse hűségre az a tudat, hogy Isten általa akarja megvalósítani szándékát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése