Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes harmadik könyve 2. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a
Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%202&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%202&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Mózes harmadik könyve utasításokat
tartalmaz az öt alapvető áldozati formára vonatkozóan. Ezek az égő-, az étel-,
a béke-, a bűnért való, és a vétekért való áldozatok. A különböző névvel
illetett áldozatok némelyikének a húsából ehetett a pap (csak az égő áldozat
volt ez alól kivétel), az áldozathozó (egyedül a békeáldozat húsából ehetett
az, aki az áldozatot hozta), valamint némelyik áldozatfajta esetben vérrel
kente meg az oltárt a pap (általában az oltár oldalát, de bűnért való áldozat
esetében az oltár szarvát). Miért ez a sokféleség? Önmagában egyetlen
állatáldozati fajta sem jelképezhette
Krisztus áldozatának gazdagságát. Például, Jézus teljes egészében
megemésztődött, majd új testben felszállt a földről (égőáldozat), ugyanakkor mi
lelkiképpen részesülhetünk áldozatából (békeáldozat). Hogyan is ehetne valaki
szószerinti értelemben abból, ami teljesen elégett?
Miért van az ételáldozat (amit tűznél
pergelt kalászból, és zsenge gabona-darából hoztak – 3Móz 2:14) az
állatáldozatok között felsorolva? Gabona ételek és italok gyakran hússal együtt
alkottak étel ajándékot, ill. ételáldozatot (1Móz 18:6-8, 4Mózes 15). A gabona
Krisztust jelképezhette, mint az „élet kenyerét” (Jn 6:35; Mt 26:26). Mózes
harmadik könyve 2. fejezetében az ételáldozat – hús és vér nélkül – szintén egy
áldozati forma, amely Isten mennyei birodalma alá rendel valamit az Ő
használatára. Ez az ószövetségi háttere annak, hogy Pál így ösztönzi a
keresztyéneket: „… szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves
áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket” (Róm 12:1). Ez az az áldozat, ami
igazi értelmet ad istentiszteletünknek. Nem kell meghalnunk annak érdekében,
hogy áldozatunk teljesen odaszentelt legyen. Élő, szent és Istennek kedves
áldozattá lehetünk azáltal, ha átadjuk életünket Istennek, az Ő szolgálatára!
Roy Gane
Ima
éretted:
Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy átadott élete kedves áldozat
legyen számodra, amellyel kifejezi, hogy mennyire szeret Téged, Jézus nevében.
Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet
17.
fejezet – JÁKÓB MENEKÜLÉSE ÉS SZÁMKIVETÉSE (5. rész)
A
pásztor szorgalmával és gondoskodásával, a gondjaira bízott tehetetlen
teremtmények iránti együttérző szeretetével az ihletett írók az evangélium
néhány csodálatos igazságát illusztrálják. Krisztust népéhez való viszonyában a
pásztorhoz hasonlítják. Krisztus a bűnbeesés után látta, hogy nyája a bűn sötét
útjain a pusztulás felé rohan. Megmentéséért elhagyta Atyja házának dicsőségét.
Ezt mondja: "Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a
megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem. [...] És megtartom az én
juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul. [...] S a föld vadai nem eszik meg
őket" (Ez 34:16.22.28). Hangja hallatszik, amint nyája közé hívja őket,
amely "[...] sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek
szélvész és eső elől" (Ésa 4:5). Ő fáradhatatlanul gondoskodik nyájáról.
Erősíti a gyengéket, enyhít a szenvedésen, karjára veszi és keblén hordozza a
bárányokat. Juhai szeretik őt. "Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak
attól: mert nem ismerik az idegenek hangját" (Jn 10:5).
Krisztus
mondja: "[...] a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki
nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a
juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A
béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó
pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim" (Jn
10:11-14).
Krisztus,
a Főpásztor, nyáját szolgáira, a segédpásztorokra bízta; és ugyanolyan
figyelmet kíván tőlük, mint amilyet ő tanúsít. Végezzék szent felelősséggel
feladatukat, amellyel megbízta őket! Ünnepélyesen megparancsolta nekik, hogy
legyenek hűségesek, táplálják a nyájat, erősítsék a gyengét, élesszék az
elaléltat, és védjék meg a nyájat a ragadozó farkasoktól.
Krisztus
feláldozta saját életét, hogy megmentse juhait, és ezt a szeretetet példaként
állítja pásztorai elé. De "a béres [...] akinek a juhok nem
tulajdonai", nem törődik a nyájjal. Csak a nyereségért dolgozik, és csak
magával törődik. A saját hasznát keresi a gondjaira bízottak érdekei helyett,
és a veszély idején elmenekül. Elhagyja a nyájat. {PP 191.3}
Péter
apostol így buzdítja a segédpásztorokat: "Legeltessétek az Istennek
köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest;
sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok
a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak" (1Pt 5:2-3). Pál ezt
mondja: "Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a
Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére,
melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom
után jőnek tiközétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak" (ApCsel
20:28-29).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése