Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes harmadik könyve 9. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a
Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%209&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%209&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Miután felszentelték a szentélyt és a
papokat, minden készen állt a szolgálatra. Áron és fiai bemutatták az első
áldozatokat, melyek kedvező fogadtatását mennyei tűz jelezte (3Mózes 9, vö.
1Kir 18:38-39). Az ókori Közel-Kelet más tájain egy istenség (amit
bálvány-alakja jelképezett) emberi szertartások által került az újdonsült
templomba. De Izrael Istene megváltoztatta ezt a gyakorlatot. Ő már akkor
szállást vett a szentélyben, mielőtt bármilyen szertartás lezajlott volna ott.
Ily módon hangsúlyozta, hogy az Ő valódi, élő jelenléte népe között lakozik.
Jöhet és mehet amint kíván, nem úgy, mint egy bálvány.
Mielőtt a papok áldozatot mutattak volna
be a népért, először saját magukért kellett áldozniuk, hiszen ők is bűnösök
voltak, mint mindenki más. Így egyszerre képviselték az embereket Isten előtt
és Istent az emberek előtt. Krisztus, akire ezek a szertartások előremutattak,
az egyetlen összekötő kapocs Isten és köztünk (vö. Jn 1:51). Köztünk élt,
megtapasztalt mindenfajta kísértést, amivel szembe kell néznünk, ezért teljes
mértékig megérti a küzdelmeinket. Azonban Ő nem vétkezett, így nem volt
szüksége jóvátételre saját magáért (Zsid 4:15, 7:26-28). Az Ő áldozata egyedül
értünk adatott.
Roy Gane
Ima
éretted:
Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy megértse, Te nem függsz semmilyen
szertartástól, Téged senki és semmi nem befolyásol, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 18-19. fejezetek
19.
fejezet – VISSZATÉRÉS (2. rész)
Béthelben
atyja családjának egyik megbecsült tagját - Deborát, Rebeka dajkáját gyászolták
meg, aki elkísérte úrnőjét Mezopotámiából Kánaánba. Ennek az idős asszonynak a
jelenléte drága kötelékként kapcsolta össze Jákóbot ifjú életével, különösen
anyjával, aki olyan nagyon és gyengéden szerette. Debora elvesztése miatti mély
fájdalom kifejezéseképpen "a sírás cserfájá"-nak nevezték el azt a
fát, amely alatt eltemették. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy e
barátjuk hűséges szolgálatának és gyászolásának emlékét érdemes volt Isten
Igéjében megörökíteni.
Bétheltől
Hebron csak kétnapi járóföldre volt, ott súlyos bánat érte Jákóbot - meghalt
Rákhel. Kétszer hét évet szolgált érte, de szerelme könnyűvé tette a nehéz
munkát. Ennek a szeretetnek mély és maradandó voltáról tanúskodnak Jákób hosszú
idő múlva mondott szavai. Amikor Egyiptomban József meglátogatta haldokló
atyját, az idős pátriárka, visszapillantva életútjára, így szólt: "Mert
mikor Mezopotámiából jövék, meghala mellettem Rákhel Kánaán földén az úton,
mikor még egy dűlőföldre valék Efratától, és eltemetém őt ott az Efratába [...]
vezető úton" (1Móz 48:7). Hosszú és nyugtalan életének családi
történetében csak Rákhel elvesztéséről emlékezett meg.
Halála
előtt Rákhel megszülte második fiát. Utolsó leheletével Benóninak,
"fájdalmak fiá"-nak nevezte a gyermeket. De atyja a Benjámin,
"jobb kezem fia", vagy "erőm" nevet adta neki. Rákhelt ott
temették el, ahol meghalt, és emlékének megörökítésére azon a helyen oszlopot
állítottak. {PP 206.4}
Az
Efratába vezető úton egy másik sötét bűn ejtett foltot Jákób családján, amely
Rúbent, az elsőszülöttet megfosztotta az elsőszülöttségi jog kiváltságaitól és
megtisztelő címétől.
Végül
Jákób útjának végéhez érkezett - "Izsákhoz, az ő atyjához Mamréba [...]
azaz Hebronba, ahol Ábrahám és Izsák tartózkodnak vala" (1Móz 35:27-29).
Jákób
és Ézsaú atyjuk halálos ágyánál találkoztak. Az idősebb testvér valamikor mint
a bosszú alkalmát várta ezt az eseményt, de érzései azóta megváltoztak. Jákób,
aki meg volt elégedve az elsőszülöttségi jog lelki áldásaival, lemondott bátyja
javára atyja vagyonának örökléséről - az egyetlen örökségről, amelyet Ézsaú
akart és értékelt. Többé nem fordította őket egymással szembe a féltékenység és
a gyűlölet, mégis elvált útjuk. Ézsaú Széir hegyére költözött. Az áldásokban
gazdag Isten földi vagyont is adott Jákóbnak, az általa kívánt értékesebb
javakon kívül. A két testvér vagyona "[...] több vala, semhogy együtt
lakhattak volna, és tartózkodásuk földe nem bírja vala meg őket az ő nyájaik
miatt" (1Móz 36:7). Ez a különválás egyezett a Jákóbra vonatkozó mennyei
szándékkal. Mivel a testvérek vallási meggyőződése nagyon különbözött, jobb
volt nekik egymástól távol élni.
Ézsaút
és Jákóbot egyformán tanították Isten ismeretére, és mindkettőjüknek lehetősége
volt Isten parancsolataiban járni és kegyeit élvezni, de nem mindketten
választották ezt. A két testvér külön utakon járt, és ösvényük egyre jobban
távolodott egymástól.
Isten
nem önkényesen zárta ki Ézsaút az üdvösség áldásaiból. Kegyelmének ajándékait
Krisztus által mindenki elnyerheti. Nem kiválasztás, hanem saját döntésük
alapján kárhoznak el. Igéjében Isten feltárta az örök életre való kiválasztás
feltételeit: parancsolatai iránti engedelmesség a Krisztusba vetett hit által.
Isten a törvényével összhangban levő jellemet választja, és aki eléri
kívánalmainak normáját, beléphet a dicsőség országába. Krisztus ezt mondta:
"Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát
életet" (Jn 3:36). "Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram!
megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám
akaratát" (Mt 7:21). A Jelenések könyvében pedig kijelenti:
"Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az
életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba" (Jel 22:14). Ami
pedig az ember üdvösségét illeti, Isten Igéjében a kiválasztásnak ez az
egyetlen módja szerepel.
Minden
olyan lélek az örök élet jelöltje, aki félelemmel és rettegéssel munkálkodik
üdvösségén. Kiválasztott az, aki felveszi a fegyverzetet, és megharcolja a hit
szép harcát. Kiválasztott az, aki vigyáz és imádkozik, aki kutatja a
Szentírást, és nem teszi ki magát kísértésnek. Kiválasztott az, akinek a hite
állandó, és aki engedelmeskedik az Isten szájából származó minden igének. A
megváltás lehetősége mindenki számára készen áll. De a megváltás áldásait csak
azok fogják élvezni, akik eleget tettek a feltételeknek.
Ézsaú
megvetette a szövetség áldásait. Jobban értékelte a földi javakat, mint a
lelkieket, és megkapta azt, amire vágyott. Saját határozott választása alapján
különült el Isten népétől. Jákób a hit örökségét választotta. Csellel,
árulással, hazugsággal igyekezett megszerezni. De Isten alkalmat adott bűnének
helyrehozására. Jákób soha nem tért el szándékától, és nem változtatta meg
döntését, a későbbi évek keserű tapasztalatai ellenére sem. Megtanulta, hogy
Isten ellen harcolt, amikor ügyességgel és csellel akarta megszerezni az
áldást. A Jabbok partján eltöltött küzdelmes éjszakából Jákób megváltozott
emberként került ki. Magabízása elsorvadt. Ifjúkori ravaszsága eltűnt. Csel és
csalás helyett egyszerűség és igazság jellemezte életét. Megtanulta a leckét, hogy
csak a Mindenható karjára támaszkodjon és a próbában, szenvedésben alázatosan
meghajolt Isten akarata előtt. Jellemének kevésbé értékes vonásait a kohó tüze
emésztette meg; az arany megtisztult és Ábrahám és Izsák hite tisztán
tükröződött Jákóbban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése