Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes harmadik könyve 8. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a
Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%208&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=lev%208&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A kijelentés sátra, a felszerelésével és
papjaival, fizikailag kész volt. Ez viszont még nem volt elég ahhoz, hogy
mennyei palotaként elláthassa feladatát. Ahhoz, hogy az Úrhoz méltó lehessen,
meg kellett szentelni, mivel Ő is szent. Minden szentség Tőle ered, így egyedül
Ő szentelhette fel a szentélyt, amely az igazi mennyei szentélyt tükrözte,
amelyet nem emberi kéz alkotott (Zsid 8:2, 5). Ezt a felszentelést egy sor
szertartás jelképezte, amelyek között volt a felkenésre való olaj használata és
különleges áldozatok bemutatása, és melyet Mózes, mint Isten képviselője
végzett el.
Áron fiainak Isten, a közösségen belüli,
különleges szolgálóivá való felavatásaként Mózes a felavatási áldozatból vett
vérrel kente meg a jobb fülük cimpáját, a jobb hüvelykujjukat és jobb lábuk
nagyujját. Ez azt mutatja be, hogy minden pap a gyakorlatilag Krisztus
áldozatából áradó isteni kegyelemből részesült, amely képessé tette őt az
élet-halál felelősséget jelentő szolgálatára Istennek, az Ő népe javára. Ma
nincs Isten által felszentelt elit keresztény papság, Krisztus papi munkáján
kívül, Isten népének ezen keresztül kell megközelítenie Őt (Zsid 4:7-10). Az
emberi királyi papság magába foglalja az összes keresztényt, mint Isten
követeit (1Pt 2:9-10). Csodálatos kegyelem vértezi fel a férfiakat és nőket,
hogy teljesítsék Krisztus megbízását a mások megmentéséért való szolgálatra
(vö. Mt 28:19-20).
Roy Gane
Ima
éretted:
Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy Tőled várja élete megszentelését,
mert egyedül Te van az, aki bárkit és bármit megszentelhetsz, Jézus nevében.
Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 18-19. fejezetek
19.
fejezet – VISSZATÉRÉS (1. rész)
1
Mózes 34; 35; 37.
Átgázolva
a Jordánon, "[...] minden bántás nélkül méne Jákób [...] Sekhem városába,
mely vala a Kánaán földén" (1Móz 33:18). Tehát teljesült a pátriárka
kérése - hogy Isten békében segítse vissza hazájába. Egy ideig Sekhem völgyében
lakott. Több mint száz évvel korábban Ábrahám itt táborozott le először, és itt
építette első oltárát az Ígéret földjén. Jákób itt "megvevé a mezőnek azt
a részét, ahol sátorát felvonta vala, Khámornak a Sekhem atyjának fiaitól száz
pénzen. És oltárt állíta ott, és nevezé azt ily névvel: Isten, Izrael
Istene" (19-20.v.). Ábrahámhoz hasonlóan, Jákób is sátra mellett oltárt
épített az Úrnak és házanépét összehívta reggeli és esti áldozatra. Itt ásta
azt a kutat, ahol tizenhét évszázaddal később Jákób Fia és Megváltója útközben
megállt, és amely mellett a déli forróságban megpihenve csodálkozó
hallgatójának arról a vízről beszélt, amely "[...] örök életre buzgó
víznek kútfeje lesz" (Jn 4:14).
Jákóbnak
és fiainak sekhemi tartózkodása gyalázattal és vérontással végződött. Egyetlen
meggondolatlan ifjú törvénytelen tette szégyent és bánatot okozott a család
egyik tagjának, a gyilkosság bűnébe sodort két testvért, és egy egész várost
rombolásnak és mészárlásnak tett ki. E szörnyű dolog úgy kezdődött, hogy Jákób
lánya "kiméne [...] hogy meglátogassa annak a földnek leányait" (1Móz
34:1). Tehát barátkozni merészelt az istentelenekkel. Sátán területére lép és
kihívja a kísértést az, aki szórakozást keres azok között, akik nem félik
Istent.
Simeon
és Lévi alattomos kegyetlensége nem volt minden ok nélkül, de a sekhemitákkal
szembeni tettükkel súlyos bűnt követtek el. Szándékukat gondosan eltitkolták
Jákób elől, akit bosszúállásuk híre nagyon megrémített. Fiai csalárd és
erőszakos tettétől lesújtva csak ennyit mondott: "[...] Megháborítottatok
engem, és utálatossá tettetek e föld lakosai előtt [...] én pedig kevesed
magammal vagyok, és ha összegyűlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem,
mind házam népével egybe" (1Móz 34:30). De fájdalmáról és iszonyatáról,
ahogyan ezt a véres cselekményt tekintette, tanúskodnak azok a szavak,
amelyekkel majdnem ötven évvel később felidézte halálos ágyán Egyiptomban:
"Simeon és Lévi atyafiak, erőszak eszközei az ő fegyverök. Tanácsukban ne
légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem [...] Átkozott
haragjok, mert erőszakos, és dühök, mivel kegyetlen"(1Móz 49:5-7).
Jákób
érezte, hogy oka van a mélységes alázatra. Fiai jellemében kegyetlenség és
álnokság nyilvánult meg. Hamis istenek voltak a táborban, és a bálványimádás
talajt talált családjában is. Vajon az Úr úgy bánik-e majd velük, ahogy
megérdemlik? A környező népek bosszújára hagyja sorsukat?
E
probléma miatt lesújtott Jákóbnak az Úr megparancsolta, hogy induljon dél felé,
menjen Béthelbe. E hely nemcsak az angyalokról kapott látomására és Isten
megígért irgalmára emlékeztette, de saját esküjére is, amit ott tett azért,
hogy az Úr legyen az Istene. Úgy határozott, hogy mielőtt elindul e szent hely
felé, családjának meg kell szabadulnia a bálványimádás szennyétől. Ezért ezt
parancsolta tábora minden tagjának: "Hányjátok el az idegen isteneket, kik
köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el
öltözeteiteket. És keljünk fel, és menjünk fel Béthelbe, hogy csináljak ott
oltárt annak az Istennek, ki meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és
velem volt az úton, amelyen jártam" (1Móz 35:2-3).
Jákób
elérzékenyülve ismételte el első bétheli tartózkodásának történetét - hogyan
jelent meg neki az Úr éjszakai látomásban, mikor életét mentő magányos
vándorként elhagyta atyja sátorát. Amint számba vette, hogy Isten milyen
csodálatosan bánt vele, szíve megindult, és gyermekeit is fékező erő vette
hatalmába. A leghatásosabb módszerrel készítette fel őket, hogy amikor Béthelbe
érkeznek, részt vegyenek az istentiszteleten. "Átadák azért Jákóbnak mind
az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikből a függőket, és elásá
azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sékhem mellett vala" (1Móz 35:4).
Annak
a földnek a lakói nem próbálták megtorolni a sékhemi mészárlást, mert Isten
félelmet keltett bennük. A karaván háborítatlanul jutott el Béthelbe. Itt az Úr
ismét megjelent Jákóbnak, és megújította a szövetségi ígéretet. "Jákób
pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, ahol szólott vele, kőoszlopot"
(1Móz 35:14).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése