Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezet 338. nap
A szent
láda fedelét a kegyelem trónjának nevezték. Ezt egy darab tömör aranyból
dolgozták ki. A láda fedele felett emelkedtek ki az arany kérubok, egymás felé
nézve. A fedél mindkét végén egy-egy kérub állt. Mindegyik angyal az egyik
szárnyát a magasba kiterjesztve tartotta és így ezekkel a szárnyakkal a ládát
fedték be; a másik szárnyukkal a testüket takarták be (Lásd Ez 1:11)
tiszteletük és alázatosságuk jeleként. A kérubok helyzete, egymás felé fordított
arcukkal és a ládára tisztelettel lefelé irányított tekintetükkel mutatja azt a
tiszteletet, amelyben a mennyei sereg tartotta Isten törvényét, és
érdeklődésüket a megváltás terve iránt.
A
kegyelem trónja felett volt a "Sechina", vagyis az Isten jelenlétének
szimbóluma. Az Úr a két kérub közül hirdette ki akaratát. Isten néha üzeneteit
a felhőből hallható hangon közölte a főpappal. Néha fény esett a jobb szélen
lévő angyalra, hogy Isten így jelezze jóváhagyását; máskor árnyék vagy felhő
nyugodott meg a bal szélen levő angyalon és Isten ezzel nyilvánította ki
nemtetszését vagy elvetését valamivel kapcsolatban.
A
frigyládában kegyelettel őrzött törvény az isteni igazság és ítélet
zsinórmértéke volt. Ez a törvény halált mondott a bűnösre, a törvény áthágójára.
A törvény felett azonban ott volt a kegyelem trónja, amelyen láthatóvá vált
Isten jelenléte, és amelyből - a megengesztelődés által - Isten bocsánatot
adott a bűneit megbánt bűnösnek. Krisztus munkáját, amelyet megváltásunkért
végzett el, így jelképezte a szentély szolgálata: "Irgalmasság és hűség
összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást" (Zsolt 85:11).
Szavakkal
nem lehet leírni a szentély belsejének dicsőségét: az arany lemezekkel borított
falak visszatükrözték az arany gyertyatartóból kisugárzó fényt; a fénylő
angyalokkal gazdagon hímzett szőnyegek ragyogó színei; az aranytól fénylő
asztal, és a tömjénező oltár; a második kárpit mögött elhelyezett szent láda
titokzatos kérubjaival és a felette lebegő szent "Sechina"-val, azaz
Jahve jelenlétének látható szimbólumával, mindez csak homályos
visszatükröződése Isten templomának, amely a mennyben van és az ember
megváltásáért végzett mű nagy központja.
Körülbelül
fél évig voltak elfoglalva a sátor felépítésével. Amikor az építkezést
befejezték, Mózes ellenőrizte az építők minden munkáját és a szent sátort
összehasonlította azzal a mintával, amit a hegyen mutattak meg neki és azokkal
az utasításokkal, amelyeket Istentől kapott. "És megtekinte Mózes minden
munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, a mint az Úr parancsolta vala,
és megáldá őket Mózes" (2Móz 39:43). Izrael sokasága buzgó érdeklődéssel
gyűlt össze, hogy megtekintse a szent épületet. Mialatt tiszteletteljes
megelégedéssel elmélkedtek azon, amit láttak, a felhőoszlop a szentély fölé
vonult és leereszkedve beburkolta azt. "És a felhő befedezé a gyülekezet
sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot" (2Móz 40:34). Így
nyilatkozott meg Isten fensége, és egy ideig Mózes sem léphetett be a szent
helybe. A nép elérzékenyülve nézte a kezük munkáját elfogadó jelet. Ünnepélyes
félelem és tisztelet nyugodott meg mindenkin. Szívük boldogsága az öröm
könnyeiben fejeződött ki és a hála szavait halkan mondták el azért a tényért,
hogy Isten leereszkedett hozzájuk, hogy közöttük lakozzék.
Isten
utasítására Lévi törzsét választották ki a szent hely szolgálatára. Az ősi
időkben miden családfő egyben papja is volt családjának és házanépének. Ábrahám
idejében a papságot a születési jog szerint az elsőszülött fiú kapta meg. Most
minden izraelita családfő elsőszülött fia helyett az Úr Lévi törzsét
választotta a szentélyben való szolgálatok elvégzésére. Ezzel a jelentős
megbecsüléssel nyilvánította ki az Úr hűségük elismerését. Hűségük nemcsak
Isten szolgálatához való ragaszkodásukban mutatkozott meg, hanem Isten
ítéleteinek végrehajtásában is, amikor Izrael hitehagyásában az aranyborjút
imádta. A papság tisztsége azonban csak Áron családjára korlátozódott. Isten
egyedül Áronnak és fiainak engedte meg, hogy az Úr előtt szolgáljanak. A törzs
maradékát Isten csak azzal a feladattal bízta meg, hogy viseljék gondját a
szent sátornak és berendezésének, valamint segítsenek a papoknak
szolgálatukban, de ők maguk nem mutathattak be áldozatot, nem égethettek
tömjént és nem nézhettek a szent tárgyakra addig, amíg azok befedetlenek voltak.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 1
Ha valaki kinyitja a Krónikák könyvét, azt
gondolhatja, hogy sajnálatos módon csupán nevek hosszú listájához érkezett el.
Ha veled is ez a helyzet, mint ahogy velem is így volt egykor, kezdd újból.
Nézd az első nevet. Ádám. Ez egy könyv az emberiségről, rólunk, és a mi
Istenünkről. A Krónikák eleje a megváltás tervére emlékeztet. Felidézhetjük a
megigazulásra való elsőszülöttségi jogunkat. A megváltás tisztító ereje pedig
elénk tárja a megszentelődés folyamatát, ami papokká tesz bennünket.
Ha a templom és a papok szemszögéből
szemléljük Isten népének vonulatát, akkor egészen más megértésre jutunk, mint a
próféták vagy királyok előző könyveiben; egyfajta lelki szemüvegen át láthatjuk
Isten kezét az ő népén.
Olvasva a neveket Ádámtól Áronig; Isaitól
végül Jézusig, Isten tervét és ígéretét láthatjuk. Olvasd el újra a neveket, és
megláthatod, hogy Isten nem felejtette ki Izmaelt és Ézsaut (Edomot), a fekete
bárányt sem a lelki családfánkból. Izmael Ábrahám száműzött fia volt, Ézsau
pedig Izsák lobbanékony gyermeke, mégis megemlíti őket itt az Ige. Mindannyian
része vagyunk Isten tervének. Mint Isten családja, itt a Krónikák első
fejezeteiben nyomon követhetjük családunk hibáit és papi örökségét. Isten
csodálatos kegyelme által igényeled-e az elsőszülöttségi jogot, és leszel-e –
Ádámhoz hasonlóan – megváltott és boldog Jézusban?
Christopher
Beason
Network7 Médiaközpont
46. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 30. fejezetéhez
(jún. 12-18).
A szentély és a
szentélyszolgálatok egy jobb szentélyre és egy jobb főpapra mutattak. Mégis, a
valódi áldás a sivatagi sátorban az volt, ahogy Isten jelenléte testet öltött
és betöltötte a sátrat az Ő dicsőségével. Micsoda látvány is volt az! Nem
csoda, hogy Izrael gyermekeit tisztelettel töltötte el. Végül Isten jelenléte
testet öltött, emberi formában. Jánosnál olvashatjuk: „Az Ige testté lett és
lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét…” A lakozék szó a héber
megfelelője a köztünk „sátorozék” szónak. Képzeld csak el, milyen lehetett
sétálni, beszélni, tanulni magától Istentől, a mi Megváltónktól!
Ugyanakkor a kiváltság, hogy tanuljunk
Jézustól nem csak számukra volt adott, hanem a mi számunkra is. Pál azt írja:
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek
temploma … dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben” (1Kor
6:19–20). Isten bennünk akar lakozni!
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt írja:
„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a
Jézus vére által, azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út
gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által” (Zsid 10:19). A szentély nem a
berendezésről szólt, hanem a Megváltóra mutatott – a Bárányunkra, Főpapunkra,
Barátunkra, Közbenjárónkra.
„Jézus Uram, Főpapom, sátorozz bennem a Szent
Lelkeden keresztül.”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése