Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 28. fejezet 326. nap
Így volt
ez a Sinai hegynél megmutatkozott hitehagyással kapcsolatban is. Ha a büntetés
nem sújtott volna le nagyon gyorsan a bűnösökre, akkor hamarosan ugyanaz lett
volna a következmény, mint az özönvíz előtti világban. A föld éppen olyan
romlott lett volna, mint Noé napjaiban. Ha Isten megkímélte volna ezeket a
törvényszegőket, akkor hamarosan olyan gonoszságok következtek volna be,
amelyek nagyobbak és borzasztóbbak lettek volna, mint ami Kain életének a
megkíméléséből származott. Isten irgalma volt az, hogy csak ezreknek kellett
elpusztulnia, hogy hasonló ítélettel ne kelljen milliókra lesújtania. Istennek
azért, hogy megmenthesse e nagy tömeget, meg kellett büntetnie a kisebbet.
Továbbá, mivel a nép lerázta magáról az Isten iránti kötelezettséget,
tulajdonképpen eljátszotta az isteni védelmet és megfosztotta magát egyetlen
igazi védelmezőjétől, Istentől. Az egész nemzet ki volt téve prédául
ellenségeik hatalmának. Ha Isten nem távolította volna el tőlük azonnal a
gonoszt, akkor hamarosan zsákmányául estek volna hatalmas ellenségeiknek.
Izrael javáért és tanulságul az elkövetkező nemzedékek számára, szükséges volt,
hogy Isten a bűnt azonnal megbüntesse. Ez pedig a bűnösök számára is irgalom
volt, mert így meg lettek akadályozva a bűn útján való továbbhaladásban. Ha
Isten megkímélte volna életüket a jogos büntetéstől, akkor ugyanaz a lelkület,
amely az Isten elleni lázadásra vezette őket, gyűlöletben és egymás elleni
küzdelemben nyilvánult volna meg, és előbb-utóbb elpusztították volna egymást.
Isten a világ, az Izrael, sőt a bűnösök iránti szeretetből büntette meg az
ellene elkövetett árulást, gyorsan és rettenetesen.
Amikor a
nép tudatára ébredt vétke borzalmas voltának, félelem járta át az egész tábort.
Attól féltek, hogy mindazoknak el kell veszniük, akik Istent megsértették
bűneikkel. Mózes - megsajnálta őket kétségbeesésük miatt - megígérte nekik,
hogy még egyszer könyörög érettük Istennél.
"Nagy
bűnt követtetek el" - mondta - "most azért felmegyek az Úrhoz, talán
kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek." Fel is ment és Isten előtt
elmondott vallomásában így szólt: "Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el:
mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig
nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál" (2Móz 32:31-32).
Isten ezt válaszolta: "Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én
könyvemből. Most azért eredj: vezesd a népet ahová mondottam néked: Ímé,
Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is
meglátogatom" (2Móz 32:33-34).
Mózes
imájában figyelmünket a mennyei könyvekre irányítja, amelyekbe minden ember
neve be van írva, jó és rossz cselekedetével együtt. Az élet könyve mindazok
nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Ha valaki ezek
közül elfordul Istentől, elhagyja őt, és makacs kitartással megmarad a bűn
szolgálatában, az végül annyira megkeményedik bűnében, hogy ellenszegül a
Szentlélek befolyásának. Az ő nevüket az ítéletben kitörlik az élet könyvéből
és átadják őket a pusztulásnak. Mózes felfogta, hogy milyen borzalmas sorsa
lenne a bűnösnek. Ha azonban az Úr mégis elvetné Izrael népét, akkor Mózes azt
kívánta, hogy Isten az ő nevét is törölje ki az élet könyvéből Izrael
gyermekeinek nevével együtt. Mózes nem tudta volna végignézni azt, hogy Isten
ítélete azokra sújt le, akiket ugyanaz az Isten olyan kegyelmesen
megszabadított. Mózes közbenjárása Izrael érdekében jelképezi Krisztus
közbenjárását a bűnös emberért. Az Úr azonban nem engedte meg Mózesnek, hogy
elhordozza a vétkes bűnét, amiképpen Krisztus tette. "Aki vétkezett
ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből" mondta Isten. (2Móz 32:33).
A nép
nagy szomorúsággal temette el halottait. Háromezer ember esett el kard által.
Hamarosan ezután pedig járvány tört ki a táborban. Majd az az üzenet érkezett
hozzájuk, hogy az isteni jelenlét nem jár többé velük vándorlásaikban. Jahve
kijelentette: "én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy,
hogy meg ne emésszelek az úton" (2Móz 33:3). A további parancs pedig így
hangzott: "[...] vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit
cselekedjem veled" (2Móz 33:5). Most gyászba borult az egész tábor.
Bűnbánattal és megalázkodva "[...] lerakták magokról az Izrael fiai az ő
ékességeiket, a Hóreb hegyétől fogva" (2Móz 33:6).
Isten utasítására
a sátort, amely az istentisztelet ideiglenes helyéül szolgált, elmozdították a
helyéről és a "táboron kívül, messze a tábortól" vonták fel. Ez még
további bizonyítéka volt annak, hogy Isten visszavonta jelenlétét közülük.
Mózesnek kijelentette magát, de a népnek nem. Ez a megfeddés fájdalmasan
érintette őket, a félelemtől és lelkiismeret-furdalástól gyötörve még nagyobb
szerencsétlenség bekövetkezését sejtették. Vajon nem azért különítette-é el az
Úr Mózest a tábortól, hogy teljesen megsemmisítse őket? Isten azonban nem
hagyta őket reménység nélkül. A sátort ugyan a táboron kívül állították fel, de
Mózes mégis "a gyülekezet sátorá"-nak nevezte azt. Mindazokat, akik
igazán megbánták bűneiket és vissza akartak térni az Úrhoz, felszólították,
hogy ismerjék be bűneiket, és keressék Isten kegyelmét. Amikor pedig
visszatértek sátraikba, Mózes belépett a gyülekezet sátorába. A nép gyötrelmes
érdeklődéssel várakozott valami jelre, hogy Isten elfogadta Mózes érettük
végzett közbenjárását. Ha Isten leereszkedik, hogy találkozzék szolgájával,
Mózessel, akkor remélhetik, hogy nem kell elpusztulniuk. Ezért amikor a
felhőoszlop leereszkedett és megállt a gyülekezet sátorának bejáratánál, a nép
sírni kezdett örömében, és akkor "felkele az egész nép, és kiki meghajlék
az ő sátorának ajtajában" (2Móz 33:10).
Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 14
Amásia „Azt
tette, amit helyesnek lát az Úr…” (3.
vers - új prot. ford.). Mi volt az, amit helyesen tett? Kivégezte apja
gyilkosait, de nem adta halálra a merénylők gyermekeit, mert ezt tiltotta a
törvény, „Ne kelljen meghalniuk az apáknak a fiakért, a fiaknak se kelljen
meghalniuk az apákért; mindenkinek a maga vétkéért kell meghalnia!” (6.vers
- új prot. ford.)
A múltban a királyokat, és a
magas pozícióban lévőket gyakran fárasztották ellenségeik. Így, hogy a
királyságuk fennállását megvédjék, mindent megtettek, hogy a lehetséges
fenyegetésektől megszabaduljanak. Amásia azzal, hogy csak apja gyilkosait
végeztette ki, emberi szemmel nézve veszélybe sodorta magát, mert
leszármazottaik bosszújától kellett tartania.
És úgy tűnik, mintha ez is
történne: „Összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben, ezért Lákisba
menekült. De utánaküldtek Lákisba, és ott megölték.” (19. vers – új prot.
ford.).
Akkor mi volt az előnye,
hogy követte Isten törvényét? Jobban megérthetjük, ha ugyanezt a történetet
elolvassuk a Krónikák könyvéből: „Azon időtől fogva pedig, hogy Amásia az
Úrtól elszakada, összeesküvést szőttek ellene” (2Krón 25:27)
Világos, hogy Isten megvédte őt, amíg nem fordult el Tőle.
Isten törvényét követni mindig a helyes dolog.
Daniel Jiao
44. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 28. fejezetéhez
(máj. 29-jún 4.).
Áron példája, amikor
Mózes felment a hegyre, arra késztet, hogy a saját választásaim fölött tűnődjek
el. Amikor nyomással szembesülök, a tömeggel tartok, vagy kitartok az elveim
mellett? Az a vágyam, hogy olyan ember legyek, aki arra ösztönzi a körülötte
lévőket, hogy azt tegyék, ami a helyes, az Istennek tetsző dolgot. Hihetetlenül
fontos, hogy a vezetők számonkérhetők legyenek.
Beleborzongok, amikor olyanokról hallok, akik
nyilvános bűnbe esnek, főképp, ha egyházi vezetőkről van szó. Ez Krisztus
testére, az egész egyházra kihatással lesz: „Isten szemében nincs szörnyűbb
gonoszság, mint mások bűnre való ösztönzése.” (PP 323)
Hála Istennek az Ő kegyelméért! Isten
kegyelme lélegzetelállító, ahogy Áronnal bánt. Áron nem vállalt felelősséget
Izrael bűnéért. „Az emberek – ők tették. Bedobtam az arany fülbevalókat a
tűzbe, és hoppá, már el is tűntek! És lett belőlük aranyborjú!” Mégis, amikor
Áron bűnbánatot tartott, Isten visszaállította őt a főpapi tisztségbe. Ez
lenyűgöző! Csak azok lesznek megbüntetve, akik megmaradnak a lázadásban,. Isten
irgalmassága elképesztő.
Őrizzük meg szívünkben mára ezt a régi
dicsőítést: „Merj Dániel lenni, merj a tömegből kitűnni. Merj biztos céllal
bírni, merd ezt másokkal tudatni!”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése