Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 32. fejezet 349. nap
Isten
azonban egy sokkal nagyobb igazsággal is hatni akart elméjükre. Mivel a
bálványimádás és az erkölcsi romlottság közepette éltek, ezért nem volt valódi
fogalmuk Isten szentségéről, saját szívük rendkívül bűnös voltáról. Képtelenek
voltak felfogni, hogy saját erejük és akaratuk nem elegendő ahhoz, hogy igazán
engedelmeskedni tudjanak Isten törvényének. Azt sem tudták igazán megérteni,
hogy szükségük van megváltóra. Mindezekre meg kellett tanítani őket.
Isten
elvezette őket a Sinai hegyhez. Kinyilvánította előttük dicsőségét.
Megajándékozta őket törvényével és az engedelmesség feltételének teljesítésétől
függően áldások ígéretével: "Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok
szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi
nép közt az enyéim; [...] És lesztek ti nékem papok birodalma és szent
nép" (2Móz 19:5-6). A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy
Krisztus nélkül lehetetlenség volt számukra Isten törvényének megtartása.
Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel. Úgy érezték, hogy
képesek voltak és lesznek saját igazságukat létrehozni és ezért merték
kijelenteni: "[...] Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és
engedelmeskedünk"(2Móz 24:7). Áhítatot keltő fenséggel tanúbizonyságot
tettek a törvény kihirdetéséről, és rémületen remegtek a hegy előtt. Ám csak
néhány hét telt el és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket és
leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan
szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös
voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak,
hogy nem lehetnek meg ama Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben
jelentette ki magát, és az áldozati felajánlásokban vetítette előre árnyékát.
Most a hit és a szeretet Istenhez kötözte őket, mint a bűn kötelékéből való
szabadítóhoz. Most már előkészültek arra, hogy értékeljék és megbecsüljék az
Újszövetség áldásait.
Az
Ószövetségnek ezek voltak a kifejezései: Engedelmeskedj és élsz!: "És adám
nékik parancsolatimat, és törvényimet [...] melyeket az ember ha cselekszik, él
azok által" (Ez 20:11); 3Móz 18;5), de "Átkozott, aki meg nem tartja
e törvénynek igéit, hogy cselekedje azokat!" (5Móz 27:26). Az
Újszövetséget "jobb ígéretekre" fektették le; a bűnök bocsánatának és
Isten kegyelmének ígéretére, hogy megújítsa a szívet és összhangba hozza Isten
törvényének alapelveivel. "Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után
az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe
helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé
lesznek. [...] megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem
emlékezem" (Jer 31:33-34).
Ugyanazt
a törvényt, amelyet a kőtáblákra véstek, a Szentlélek a szív tábláira írta.
Ahelyett, hogy saját igazságunk létrehozásán fáradozunk, inkább fogadjuk el
Krisztus igazságát! Az ő vére engesztelés bűneinkért. Engedelmességét nekünk tulajdonítja
Isten. Azután a Szentlélek által megújított szív megtermi majd "a Lélek
gyümölcseit". Krisztus kegyelme útján az Isten törvénye iránti
engedelmességben élünk, amely törvényt a szívünkbe írta. Ha már Krisztus Lelke
lakozik bennünk, akkor éppen úgy járunk és lakozunk ezen a földön, ahogy Ő járt
és lakozott. A próféta útján ezt jelentette ki önmagáról: "[...] a Te
akaratodat; ezt kedvelem én Istenem, a Te törvényed keblem közepette
van"(Zsolt 40:9). Mikor az emberek között volt, így szólt: "[...] Nem
hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek
néki kedvesek" (Jn 8:29).
Pál
apostol világosan feltárja előttünk a hit és törvény közötti összefüggést
újszövetségi fogalmazásban. Azt mondja: "Megigazulván azért hit által,
békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által." "A
törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által, távol legyen! Sőt inkább a
törvényt megerősítjük." "Mert ami a törvénynek lehetetlen vala,
mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn
testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a
törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem
Lélek szerint" (Róm 5:1; 3:31; 8:3-4).
Isten
műve minden időben egy és ugyanaz, ámbár vannak a fejlődésnek különböző
fokozatai és hatalmának különböző kinyilatkoztatásai, hogy megfeleljenek az
emberek szükségleteinek az egymást követő korszakokban. Az első evangéliumi
ígérettől a pátriárkális és Izrael korszakain át a jelenkorig, Isten szándékai
fokozatosan bontakoztak ki a megváltás tervében. A zsidó törvény által előírt
szokásokban és szertartásokban kiábrázolt Krisztus ugyanaz, mint aki az
evangéliumban feltárja magát előttünk. Azok a felhők, amelyek beborították
isteni formáját, elvonultak: a köd eloszlott és az árnyék eltűnt, így most a világ
Megváltója önmagát kinyilatkoztatva áll előttünk. Az a Krisztus, aki a Sínai
hegyről jelentette ki a törvényt, és aki Mózesnek átadta a szertartási törvény
előírásait, ugyanaz a Krisztus, mint aki elmondta a Hegyi Beszédet. Az Isten
iránti szeretet alapelvei, amelyek a törvény és a próféták alapja, csak
megismétlései azoknak, amiket Mózes útján mondott a héber népnek: "Halld
Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet
teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből." "[...] szeresd
felebarátodat, mint magadat"(5Móz 6:4-5; 3Móz 19:18). Mindkét
rendelkezésben a tanító egy és ugyanazon Úr, a mi Urunk Jézus Krisztus. Isten
követelései és uralkodásának alapelvei is ugyanazok. Minden őtőle ered,
"[...] akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka" (Jak 1:17).
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 12
Egy királyság nem egy éjszaka alatt épül fel.
Dávidnak is évekbe telt összegyűjteni a hűséges vitézeket, akik készek voltak
bármilyen nehézségben mellette állani.
Míg életét mentve a filiszteusok földjén bujdosott, sokan elhagyták
Sault és az ő oldalára álltak.
Dávid minden egyes hozzá átállt embert Isten
ajándékának tartott. Olyan becsben tartotta őket, hogy megőrizte azok nevének
listáját, akik siklági tartózkodása alatt csatlakoztak hozzá.
Az új katonákat – többek között – az
ösztönözte Dávid követésére, hogy tántoríthatatlan jelleme volt. Hűséges volt
Saul királyhoz, még akkor is, amikor az üldözte őt. Megbecsüléssel bánt
katonáival, igazat szólt nekik, és megerősítette őket értékességük tudatában.
Isten megáldotta Dávidot, és olyan hűséges
harcosokat adott neki, akik készek voltak életüket is kockára tenni, hogy
támogassák és királlyá tegyék őt. Amásai, a harmincnak – Dávid legmegbecsültebb
vitézeinek – parancsnoka, Isten Lelkétől vezetve így szólt: „Ó Dávid, tied vagyunk, és veled leszünk, Isai fia! Békesség,
békesség néked és békesség segítőidnek is, mert megsegít téged Istened!” (1Krón
12:18 - új prot. ford.). Micsoda
bátorítást talált Dávid ezekben a szavakban!
Gondolj csak egy percre azokra az emberekre,
akik életed meghatározó pillanataiban segítettek neked! Isten küldte őket
megerősítésedre. Becsüld meg őket! Ha lehetséges írj nekik pár hálás szót.
Határozd el magad, hogy olyan emberekhez
leszel hűséges, akik nemes ügyekért küzdenek! Támogatásukkal Isten királyságát
mozdítod elő.
Jobson Santos
47. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 31-32. fejezeteihez
(jún. 19-25).
Nádáb és Abihu
története (31. fejezet) egyike a legszomorúbb, és mégis tanulságos
történeteknek a Szentírásban. Mit vonatkoztathatunk ebből a mai életünkre?
Vegyük figyelembe az alábbi pontokat:
1) Az alkohol megrontja az
ítélőképességet, néha halálos következményekkel.
2) Isten szent; tisztelettel és
áhítattal kell megközelítenünk Őt.
3) A lelki vezetői rangban lévő
személyek különösen felelősségre vonhatók a rossz cselekedetekért.
Az alábbi megállapítást különösen
gondolatébresztőnek találom a mai szövegösszefüggésben: „Isten kifogásolja a
bűnös iránti olyan részvétet, amely mentegetni igyekszik a bűnt.”
A 32. fejezet a két szövetség közti kapcsolatra
összpontosít. Mindkét szövetségben Jézus van a központban. Mindkét szövetség
fenntartotta Isten törvényének a tekintélyét. Mindkét szövetségben a Krisztusba
vetett hit szükséges a bűnbocsánathoz.
Mi tehát az alapvető különbség az Ó- és
Újszövetség között? Az Ószövetség Isten azon ígéretén alapult, mely szerint
Krisztus az emberiség helyett hal meg. Abban való hit által kellett belelépni,
Aki eljövendő volt, Aki maga a Messiás! Krisztus halálával és feltámadásával a
szövetség megerősítésre került, ami meg volt ígérve, valóság lett, és így
„megújult”.
Az Újszövetségben az isteni kegyelem megújul
és meglágyítja kőszívünket! Halleluja!
Cindy Tutsch
Társigazgató (nyugalmazott)
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése