2016. június 21., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - június 21 - KEDD - 1 Krónikák 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 32. fejezet 345. nap

32. A törvény és a szövetségek

Ádám és Éva megteremtésük alkalmával tudomást szereztek Isten törvényéről és megértették azt. Isten megismertette velük, hogy a törvény milyen igényeket támaszt az emberrel szemben. Utasításait Isten a szívükbe írta. Az ember bukásával a törvény nem változott meg. Isten azonban egy gyógyító rendszert hozott létre, hogy az embert visszatérítse az engedelmességhez. Megváltót ígért és az áldozati felajánlások előre mutattak Krisztus halálára, amin a bűnáldozatok alapultak. Ha Isten törvényét sohasem szegték volna meg, akkor nem lett volna halál és így nem lett volna szükség megváltóra; következésképpen nem lett volna szükség az áldozatokra sem.

Ádám megtanította utódainak Isten törvényét. Így a törvény apáról fiúra szállt át és megismerhették azt az egymást követő nemzedékek. Azonban csak néhányan fogadták el Isten kegyelmes gondoskodását az ember megváltásáról, amit engedelmességükkel viszonoztak. A törvény megszegésével a világ olyan gonosz és romlott lett, hogy meg kellett tisztítani romlottságától az özönvízzel. Noé és családja megőrizték és megtartották a törvényt. Noé megtanította leszármazottait a Tízparancsolatra. Mikor az emberek ismét eltértek Istentől, akkor az Úr Ábrahámot választotta ki magának és neki jelentette ki a következőket: "Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet" (1Móz 26:5). Az Úr Ábrahámnak adta a körülmetélkedés szertartását, amely az Isten szolgálatára való felajánlás jele volt. Záloga volt ez annak is, hogy elkülönülnek a bálványimádástól és csak az Isten törvényének engedelmeskednek. Ábrahám leszármazottai nem tartották meg ezt a fogadalmat. Ez megmutatkozott abban, hogy hajlandók voltak szövetséget kötni a pogányokkal és magukévá tették szokásaikat, gyakorlataikat. Ez volt az oka az Egyiptomba való menetelüknek és ottani rabszolgaságuknak. A bálványimádókkal való kapcsolatukban és az egyiptomiaknak való kényszerű alárendeltségükben az isteni szabályokat még inkább megrontották, és átvették a pogányok bálványimádó szokásait. Ezért amikor az Úr kihozta őket Egyiptomból, dicsőségbe öltözve és angyalaitól körülvéve lejött hozzájuk a Sinai hegyre és dicső fenségében az egész nép hallatára kihirdette törvényét.

Nem bízta rá előírásait egy olyan nép emlékezetére, amely hajlamos volt, hogy arról megfeledkezzék, hanem kőtáblára véste fel azokat. Szent előírásaival meg akarta óvni Izraelt a pogány hagyományokkal való összekeveredés minden lehetőségétől, és kizárta, hogy követelményeit emberi rendeletekkel és szokásokkal összekeverjék. Nem állt meg azonban a Tízparancsolat előírásainak átadásánál. A nép bebizonyította nagyon könnyen félrevezethető voltát. Ezért Isten a kísértés egyetlen ajtaját sem akarta őrizetlenül hagyni. Megparancsolta Mózesnek, hogy írja le - mégpedig pontosan úgy, ahogy ő mondta neki - az ítéleteket és a törvényeket, és adjon aprólékos utasításokat arra nézve, hogy mit követel népétől. Ezek az utasítások a népnek az Isten-, az egymás- és az idegenek iránti kötelességére vonatkoztak és a Tízparancsolat alapelveinek részletes magyarázatai voltak, mégpedig oly világosan, hogy senki sem érthette félre. Az volt a feladatuk, hogy a két kőtáblára vésett tíz parancsolat szentségén őrködjenek.

Ha az ember úgy tartotta volna meg Isten törvényét, ahogy azt Isten a bűneset után Ádámnak adta, és ahogy azt Noé megőrizte, s Ábrahám megtartotta, akkor semmi szükség nem lett volna a körülmetélkedés elrendelésére. Ha Ábrahám leszármazottai megtartották volna a szövetséget, amelynek a körülmetélés volt a jele, akkor nem tudták volna őket bálványimádásra csábítani, és nem szenvedtek volna rabszolgaként Egyiptomban. Ha elméjükben megtartották volna Isten törvényét, akkor nem lett volna szükség annak kihirdetésére a Sínai hegyről, amit kőtáblába is véstek. Ha a nép gyakorolta volna a Tízparancsolat alapelveit, akkor nem kellett volna Istennek további utasításokat adnia Mózesnek.

Az Ádámra bízott áldozati rendszert leszármazottaik szintén elferdítették. Babonaság, bálványimádás, kegyetlenség és a kicsapongás által megrontották azt az egyszerű és értelmes istentiszteletet, amelyet Isten írt elő. A bálványimádókkal való hosszú kapcsolat következtében Izrael népe sok pogány szokást vegyített össze saját istentiszteletével. Ezért Isten a Sinai hegynél határozott utasításokat adott nekik az áldozati istentiszteletre vonatkozólag. A sátor elkészülte után a kegyelem trónja felett lebegő dicsőség felhőjéből érintkezett Mózessel és onnan utasításokat adott az áldozatok rendszerére és az istentisztelet formáira vonatkozóan. Így adta meg Isten Mózesnek a szertartási törvényt és íratta azt meg vele könyvben. A Tízparancsolatot azonban, melyet a Sinai hegyről hirdetett ki népének, maga Isten írta rá két kőtáblára, melyet gondosan őriztek a szövetség ládájában.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 8

Ebben a fejezetben elég egyszerű családfát találunk. Benjámin, Izrael legfiatalabb fia az első izraeli királynak, Saulnak az ősatyja. A fiát, Jonatánt, a jövőbeli királynak, Dávidnak a barátját is tisztelettel említi az Írás, hátrányos helyzetű unokájával, Méfibósettel (Méribaállal) együtt. Saultól kezdve fiai és unokái is bátor emberekként tűnnek fel, akik az íj használatában és a csatákban jeleskedtek.

Családként azonban nekik is voltak hullámhegyeik és hullámvölgyeik az Istennel való kapcsolatukban. Saul élete utolsó mélypontján lett öngyilkos, mert elvesztett egy csatát, és a filiszteusok elfogták volna. Jonatán viszont dicsőséggel halt meg ugyanott, életének csúcspontján, miközben Dávidot, a barátját támogatta. Utódaik bátor férfiak voltak a leírás szerint.

Izrael nemzetként is ide-oda csapongott az Istennel való kapcsolatában. Volt, amikor közeledtek Istenhez, és áldás szállt rájuk, de volt, amikor a saját fejük után mentek, és eltávolodtak Istentől. A mélyponton újra elkezdtek közeledni Istenhez. Kétségtelenül legtöbbünk lelki útján vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, és ebben Izraelre hasonlítunk.

Mit tanulhatunk az íjász családtól és Izrael utazásának történetéből? Izraelhez hasonlóan mi is felépülhetünk, ha megbánjuk tetteinket, és a Szentlélek erejére bízzuk magunkat. Ha egyre erőteljesebben hagyatkozunk a Szentlélekre, akkor képesek leszünk Jézushoz is közelebb élni, és világosan felismerni, hogy eltávolodtunk Tőle, majd Istentől kapott határozottsággal helyrehozni a cselekedeteinket azzal, hogy gyorsan visszatérünk az Ő kegyelmébe.

Vajon mi is Jézus hatalmas íjászai leszünk, akik pontosan az ellenségre céloznak, és nyilai el is találják a célpontot?


Christopher Beason

47. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 31-32. fejezeteihez (jún. 19-25).

Nádáb és Abihu története (31. fejezet) egyike a legszomorúbb, és mégis tanulságos történeteknek a Szentírásban. Mit vonatkoztathatunk ebből a mai életünkre? Vegyük figyelembe az alábbi pontokat:
                1) Az alkohol megrontja az ítélőképességet, néha halálos következményekkel.
                2) Isten szent; tisztelettel és áhítattal kell megközelítenünk Őt.
                3) A lelki vezetői rangban lévő személyek különösen felelősségre vonhatók a rossz cselekedetekért.
Az alábbi megállapítást különösen gondolatébresztőnek találom a mai szövegösszefüggésben: „Isten kifogásolja a bűnös iránti olyan részvétet, amely mentegetni igyekszik a bűnt.”

A 32. fejezet a két szövetség közti kapcsolatra összpontosít. Mindkét szövetségben Jézus van a központban. Mindkét szövetség fenntartotta Isten törvényének a tekintélyét. Mindkét szövetségben a Krisztusba vetett hit szükséges a bűnbocsánathoz.

Mi tehát az alapvető különbség az Ó- és Újszövetség között? Az Ószövetség Isten azon ígéretén alapult, mely szerint Krisztus az emberiség helyett hal meg. Abban való hit által kellett belelépni, Aki eljövendő volt, Aki maga a Messiás! Krisztus halálával és feltámadásával a szövetség megerősítésre került, ami meg volt ígérve, valóság lett, és így „megújult”.

Az Újszövetségben az isteni kegyelem megújul és meglágyítja kőszívünket! Halleluja!

Cindy Tutsch
Társigazgató (nyugalmazott)
Ellen G. White Intézet

                    Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése