Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 32. fejezet 345. nap
32.
A törvény és a szövetségek
Ádám és
Éva megteremtésük alkalmával tudomást szereztek Isten törvényéről és
megértették azt. Isten megismertette velük, hogy a törvény milyen igényeket
támaszt az emberrel szemben. Utasításait Isten a szívükbe írta. Az ember
bukásával a törvény nem változott meg. Isten azonban egy gyógyító rendszert
hozott létre, hogy az embert visszatérítse az engedelmességhez. Megváltót ígért
és az áldozati felajánlások előre mutattak Krisztus halálára, amin a bűnáldozatok
alapultak. Ha Isten törvényét sohasem szegték volna meg, akkor nem lett volna
halál és így nem lett volna szükség megváltóra; következésképpen nem lett volna
szükség az áldozatokra sem.
Ádám
megtanította utódainak Isten törvényét. Így a törvény apáról fiúra szállt át és
megismerhették azt az egymást követő nemzedékek. Azonban csak néhányan fogadták
el Isten kegyelmes gondoskodását az ember megváltásáról, amit
engedelmességükkel viszonoztak. A törvény megszegésével a világ olyan gonosz és
romlott lett, hogy meg kellett tisztítani romlottságától az özönvízzel. Noé és
családja megőrizték és megtartották a törvényt. Noé megtanította
leszármazottait a Tízparancsolatra. Mikor az emberek ismét eltértek Istentől,
akkor az Úr Ábrahámot választotta ki magának és neki jelentette ki a
következőket: "Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a
megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet" (1Móz
26:5). Az Úr Ábrahámnak adta a körülmetélkedés szertartását, amely az Isten
szolgálatára való felajánlás jele volt. Záloga volt ez annak is, hogy
elkülönülnek a bálványimádástól és csak az Isten törvényének engedelmeskednek.
Ábrahám leszármazottai nem tartották meg ezt a fogadalmat. Ez megmutatkozott
abban, hogy hajlandók voltak szövetséget kötni a pogányokkal és magukévá tették
szokásaikat, gyakorlataikat. Ez volt az oka az Egyiptomba való menetelüknek és
ottani rabszolgaságuknak. A bálványimádókkal való kapcsolatukban és az
egyiptomiaknak való kényszerű alárendeltségükben az isteni szabályokat még
inkább megrontották, és átvették a pogányok bálványimádó szokásait. Ezért
amikor az Úr kihozta őket Egyiptomból, dicsőségbe öltözve és angyalaitól
körülvéve lejött hozzájuk a Sinai hegyre és dicső fenségében az egész nép
hallatára kihirdette törvényét.
Nem
bízta rá előírásait egy olyan nép emlékezetére, amely hajlamos volt, hogy arról
megfeledkezzék, hanem kőtáblára véste fel azokat. Szent előírásaival meg akarta
óvni Izraelt a pogány hagyományokkal való összekeveredés minden lehetőségétől,
és kizárta, hogy követelményeit emberi rendeletekkel és szokásokkal
összekeverjék. Nem állt meg azonban a Tízparancsolat előírásainak átadásánál. A
nép bebizonyította nagyon könnyen félrevezethető voltát. Ezért Isten a kísértés
egyetlen ajtaját sem akarta őrizetlenül hagyni. Megparancsolta Mózesnek, hogy
írja le - mégpedig pontosan úgy, ahogy ő mondta neki - az ítéleteket és a
törvényeket, és adjon aprólékos utasításokat arra nézve, hogy mit követel
népétől. Ezek az utasítások a népnek az Isten-, az egymás- és az idegenek
iránti kötelességére vonatkoztak és a Tízparancsolat alapelveinek részletes
magyarázatai voltak, mégpedig oly világosan, hogy senki sem érthette félre. Az
volt a feladatuk, hogy a két kőtáblára vésett tíz parancsolat szentségén
őrködjenek.
Ha az
ember úgy tartotta volna meg Isten törvényét, ahogy azt Isten a bűneset után
Ádámnak adta, és ahogy azt Noé megőrizte, s Ábrahám megtartotta, akkor semmi
szükség nem lett volna a körülmetélkedés elrendelésére. Ha Ábrahám
leszármazottai megtartották volna a szövetséget, amelynek a körülmetélés volt a
jele, akkor nem tudták volna őket bálványimádásra csábítani, és nem szenvedtek volna
rabszolgaként Egyiptomban. Ha elméjükben megtartották volna Isten törvényét,
akkor nem lett volna szükség annak kihirdetésére a Sínai hegyről, amit
kőtáblába is véstek. Ha a nép gyakorolta volna a Tízparancsolat alapelveit,
akkor nem kellett volna Istennek további utasításokat adnia Mózesnek.
Az
Ádámra bízott áldozati rendszert leszármazottaik szintén elferdítették. Babonaság,
bálványimádás, kegyetlenség és a kicsapongás által megrontották azt az egyszerű
és értelmes istentiszteletet, amelyet Isten írt elő. A bálványimádókkal való
hosszú kapcsolat következtében Izrael népe sok pogány szokást vegyített össze
saját istentiszteletével. Ezért Isten a Sinai hegynél határozott utasításokat
adott nekik az áldozati istentiszteletre vonatkozólag. A sátor elkészülte után
a kegyelem trónja felett lebegő dicsőség felhőjéből érintkezett Mózessel és
onnan utasításokat adott az áldozatok rendszerére és az istentisztelet formáira
vonatkozóan. Így adta meg Isten Mózesnek a szertartási törvényt és íratta azt
meg vele könyvben. A Tízparancsolatot azonban, melyet a Sinai hegyről hirdetett
ki népének, maga Isten írta rá két kőtáblára, melyet gondosan őriztek a
szövetség ládájában.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 8
Ebben a fejezetben elég egyszerű családfát találunk. Benjámin, Izrael
legfiatalabb fia az első izraeli királynak, Saulnak az ősatyja. A fiát,
Jonatánt, a jövőbeli királynak, Dávidnak a barátját is tisztelettel említi az
Írás, hátrányos helyzetű unokájával, Méfibósettel (Méribaállal) együtt. Saultól
kezdve fiai és unokái is bátor emberekként tűnnek fel, akik az íj használatában
és a csatákban jeleskedtek.
Családként azonban nekik is voltak hullámhegyeik és hullámvölgyeik az Istennel való kapcsolatukban. Saul élete utolsó mélypontján lett öngyilkos, mert elvesztett egy csatát, és a filiszteusok elfogták volna. Jonatán viszont dicsőséggel halt meg ugyanott, életének csúcspontján, miközben Dávidot, a barátját támogatta. Utódaik bátor férfiak voltak a leírás szerint.
Izrael nemzetként is ide-oda csapongott az Istennel való kapcsolatában. Volt, amikor közeledtek Istenhez, és áldás szállt rájuk, de volt, amikor a saját fejük után mentek, és eltávolodtak Istentől. A mélyponton újra elkezdtek közeledni Istenhez. Kétségtelenül legtöbbünk lelki útján vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, és ebben Izraelre hasonlítunk.
Mit tanulhatunk az íjász családtól és Izrael utazásának történetéből? Izraelhez hasonlóan mi is felépülhetünk, ha megbánjuk tetteinket, és a Szentlélek erejére bízzuk magunkat. Ha egyre erőteljesebben hagyatkozunk a Szentlélekre, akkor képesek leszünk Jézushoz is közelebb élni, és világosan felismerni, hogy eltávolodtunk Tőle, majd Istentől kapott határozottsággal helyrehozni a cselekedeteinket azzal, hogy gyorsan visszatérünk az Ő kegyelmébe.
Vajon mi is Jézus hatalmas íjászai leszünk, akik pontosan az ellenségre céloznak, és nyilai el is találják a célpontot?
Christopher Beason
47. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 31-32. fejezeteihez
(jún. 19-25).
Nádáb és Abihu
története (31. fejezet) egyike a legszomorúbb, és mégis tanulságos
történeteknek a Szentírásban. Mit vonatkoztathatunk ebből a mai életünkre?
Vegyük figyelembe az alábbi pontokat:
1) Az alkohol megrontja az
ítélőképességet, néha halálos következményekkel.
2) Isten szent; tisztelettel és
áhítattal kell megközelítenünk Őt.
3) A lelki vezetői rangban lévő
személyek különösen felelősségre vonhatók a rossz cselekedetekért.
Az alábbi megállapítást különösen
gondolatébresztőnek találom a mai szövegösszefüggésben: „Isten kifogásolja a
bűnös iránti olyan részvétet, amely mentegetni igyekszik a bűnt.”
A 32. fejezet a két szövetség közti kapcsolatra
összpontosít. Mindkét szövetségben Jézus van a központban. Mindkét szövetség
fenntartotta Isten törvényének a tekintélyét. Mindkét szövetségben a Krisztusba
vetett hit szükséges a bűnbocsánathoz.
Mi tehát az alapvető különbség az Ó- és
Újszövetség között? Az Ószövetség Isten azon ígéretén alapult, mely szerint
Krisztus az emberiség helyett hal meg. Abban való hit által kellett belelépni,
Aki eljövendő volt, Aki maga a Messiás! Krisztus halálával és feltámadásával a
szövetség megerősítésre került, ami meg volt ígérve, valóság lett, és így
„megújult”.
Az Újszövetségben az isteni kegyelem megújul
és meglágyítja kőszívünket! Halleluja!
Cindy Tutsch
Társigazgató (nyugalmazott)
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése