Higgyetek az Ő prófétáinak - június 23 - CSÜTÖRTÖK - 1 Krónikák 10

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 32. fejezet 347. nap

A szertartási törvényt Krisztus adta. Miután ezt már nem kellett megtartani, Pál apostol a valós helyzetében és értékében tárta ezt a törvényt a zsidók elé. Megmutatta a helyét Isten megváltási tervében és viszonyulását Krisztus munkájához. A nagy apostol ezt a törvényt dicsőségesnek és Alkotójához méltónak mondja. A szentély ünnepélyes istentisztelete azokat a nagyszerű igazságokat ábrázolta, amelyeket ki kellett nyilatkoztatni az egymást követő nemzedékeknek. A tömjén füstje, amely Izrael imádságaival szállt fel, Isten igazságosságát képviseli, ami egyedül teheti Isten számára elfogadhatóvá a bűnös imádságát. A vérző állat az áldozati oltáron a Megváltó eljöveteléről tett tanúbizonyságot. A szentek szentjéből pedig az isteni jelenlét látható jele ragyogott ki. Így a sötétség és a hitehagyás korszakain át, amelyek egymást követték, Isten a hitet életben tartotta az emberek szívében, míg eljött a megígért Messiás adventjének ideje. Népének Jézus volt a világossága - a világ világossága - még mielőtt emberi testben eljött a földre. A fény első felvillanása, amely behatolt abba a homályba, amellyel a bűn burkolta be a világot - Krisztustól eredt és érkezett. Krisztustól jött a mennyei ragyogás minden sugara, amely a föld lakóira áradt. A megváltás tervében Krisztus az Alfa és az Omega - az Első és az Utolsó.

Amióta az Üdvözítő vérét ontotta a bűnök bocsánatáért és felment a mennyekbe, "[...] hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk" (Zsid 9:24), világosság árad ránk a golgotai keresztről és fentről a szentek szentélyéből. A nekünk ajándékozott tisztább világosságnak azonban nem szabad arra indítania bennünket, hogy megvessük azt a korábban kapott világosságot, amelynek útján a jelképek rámutattak az eljövendő Megváltóra. Krisztus evangéliuma vet fényt az Izraelnek adott isteni rendelkezésekre, és növeli azok jelentőségét. Mikor Isten új igazságokat nyilatkoztat ki, és amikor azt, ami kezdettől fogva ismert volt előttünk, tisztább világosságban állítja elénk, akkor Isten lénye és szándéka különösképpen nyilvánvalóvá válik előttünk abban, ahogyan választott népével bánik. A fény minden további sugara, amely felcsillan előttünk, a megváltás tervének világosabb megértésével ajándékoz meg bennünket, míg rá nem jövünk, hogy ez valójában nem más, mint Isten akaratának megvalósulása az ember üdvössége érdekében. Istennek a Szentlélek által ihletett szavában új szépséget és erőt látunk meg és a Biblia lapjait elmélyültebb érdeklődéssel tanulmányozzuk.

Sokan úgy vélik, hogy Isten válaszfalat helyezett a héberek és a külvilág közé; hogy gondoskodását és szeretetét nagymértékben megvonta a népektől, és ebben kizárólag csak Izraelt részesítette. Istennek azonban nem az volt a szándéka, hogy népe válaszfalat építsen fel önmaga és embertársai közé. Isten végtelen szeretetének keze kinyúlt a föld minden lakosa felé. Bár elfordultak tőle és visszautasították közeledését, Isten állandóan arra törekedett, hogy feltárja magát előttük és kegyelmének, szeretetének részeseivé tegye őket. Választott népét azért ajándékozta meg áldásával, hogy áldássá válhassanak más népek számára.

Isten elhívta Ábrahámot, jólétet és megbecsülést biztosított számára. Ennek a pátriárkának a hűsége világosság volt az embereknek mindazokban az országokban, amelyekben vándorlása során megfordult. Ábrahám nem tartotta magát távol, nem zárkózott el azoktól a népektől, amelyek körülvették. Baráti kapcsolatot tartott fenn a környező népek királyaival, kik közül némelyek nagy tisztelettel adóztak neki. Becsületessége és önzetlensége, bátorsága és jóakarata Isten jellemét képviselte. Mezopotámiában, Kánaánban, Egyiptomban és még Sodoma lakosai számára is a menny Istene mutatkozott meg rajta keresztül.

Éppen így Egyiptom és mindazon népek számára, amelyek kapcsolatban voltak ezzel a hatalmas birodalommal, Isten kijelentette magát József által. Az Úr vajon miért döntött úgy, hogy Józsefet magas rangra emeli az egyiptomiak között? Isten más útról is gondoskodhatott volna, hogy Jákób gyermekeivel kapcsolatos szándékait megvalósítsa. Isten azonban Józsefet akarta világossággá tenni és elhelyezni a király palotájában, hogy a mennyei világosság elterjedhessen a közelben és a távolban. József a maga bölcsességével és igazságával, tisztaságával és jóindulatával, a nép érdekeinek odaadó szolgálatával - pedig az a nép bálványimádókból állt - Krisztus képviselője volt. Jótevőjükben, akinek Egyiptom egész népe hálával és elismeréssel adózott, ezeknek a pogányoknak meg kellett látniuk Teremtőjük és Megváltójuk szeretetét. Ugyanígy Mózesben is Isten világosságot állított a föld legnagyobb birodalmának trónja mellé, hogy mindenki, aki csak akarta, tudomást vehessen az egy igaz és élő Istenről. Mindezt a világosságot Isten még akkor adta az egyiptomiaknak, mielőtt ítéletre nyújtotta volna ki kezét felettük. Izraelnek Egyiptomból való kiszabadítása közel és távol elterjesztette Isten hatalmának ismeretét. Jerikó erődítményének harcias népe elkezdett remegni. "És amint hallottuk, - mondta Ráháb - megolvadt a mi szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben sem miattatok. Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön" (Józs 2:11). Századokkal az Egyiptomból való kivonulás után a filiszteusok papjai még mindig az egyiptomi csapásokra emlékeztették népüket és figyelmeztették őket, hogy ne álljanak ellen Izrael Istenének.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 10

Saul, Izrael első, Isten Lelkével felkent királya, jelzőfénnyé válhatott volna Izrael népe számára. Sajnálatos módon megengedte, hogy a büszkeség és az engedetlenség átvegye az irányítást élete felett, így feketítette be hírnevét és példáját.

Saul bátor volt. Sok csatában harcolt és győzedelmeskedett az Úrért. Ám a Gilbóa hegyi csata végzetes volt. Ő és három fia azon a hegyen haltak meg. Kizárólag ezt az eseményt nézve azt gondolhatnánk: „Miért engedte meg Isten, hogy ilyen tragédia történjen?”Azonban a teljes kép megmutatja, hogy Isten mindent megtett, hogy megóvja Sault a szégyentől.

Saul folyamatosan ellenállt Isten Lelke vezetésének. Puszta féltékenységből ártatlan embereket üldözött, mint amilyen Dávid is volt. Olyan messzire ment az engedetlenség útján, hogy spiritiszta médiumtól kért tanácsot. A saját választása következtében Isten a továbbiakban már nem tudta megóvni őt.

A krónikás elbeszélése szerint: „Így halt meg Saul gonoszsága miatt, mivel vétkezett az Úr ellen. Az Úr szavát nem tartotta meg, sőt a halottidézőt is megkereste, hogy megkérdezze…" (1Krón 10:13 – új prot. ford.). Az engedetlenség egyik kis cselekedete a másikhoz vezetett, míg végül Saul olyan messzire merészkedett, mint a médiummal való tanácskozás – amit Isten szigorúan megtiltott (5Móz 18:10-12).

Az engedetlenség gyilkos. Valahányszor elfordulunk Isten akaratától, ártunk magunknak, és szerencsétlenséget hozunk szeretteinkre.

Drága Uram, kérlek, add meg nekem a bölcsességet, hogy megértsem, törvényeid a védelmemre adattak. Segíts nekem, hogy hálából és bizalomból engedelmeskedjem Neked!

Jobson Santos
Adventista Média Központ
Brazília

47. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 31-32. fejezeteihez (jún. 19-25).

Nádáb és Abihu története (31. fejezet) egyike a legszomorúbb, és mégis tanulságos történeteknek a Szentírásban. Mit vonatkoztathatunk ebből a mai életünkre? Vegyük figyelembe az alábbi pontokat:

                1) Az alkohol megrontja az ítélőképességet, néha halálos következményekkel.

                2) Isten szent; tisztelettel és áhítattal kell megközelítenünk Őt.

                3) A lelki vezetői rangban lévő személyek különösen felelősségre vonhatók a rossz cselekedetekért.

Az alábbi megállapítást különösen gondolatébresztőnek találom a mai szövegösszefüggésben: „Isten kifogásolja a bűnös iránti olyan részvétet, amely mentegetni igyekszik a bűnt.”

A 32. fejezet a két szövetség közti kapcsolatra összpontosít. Mindkét szövetségben Jézus van a központban. Mindkét szövetség fenntartotta Isten törvényének a tekintélyét. Mindkét szövetségben a Krisztusba vetett hit szükséges a bűnbocsánathoz.

Mi tehát az alapvető különbség az Ó- és Újszövetség között? Az Ószövetség Isten azon ígéretén alapult, mely szerint Krisztus az emberiség helyett hal meg. Abban való hit által kellett belelépni, Aki eljövendő volt, Aki maga a Messiás! Krisztus halálával és feltámadásával a szövetség megerősítésre került, ami meg volt ígérve, valóság lett, és így „megújult”.

Az Újszövetségben az isteni kegyelem megújul és meglágyítja kőszívünket! Halleluja!

Cindy Tutsch

Társigazgató (nyugalmazott)

Ellen G. White Intézet

                    Fordította: Gősi Csaba