Higgyetek az Ő prófétáinak - január 23 - HÉTFŐ - Zsoltárok 84

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 4. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 4. fejezet 561. nap

Közöttük keresett Salamon kitűnő szakembert a Mórija hegyén építendő templom munkálatainak irányításához. A király a szent építmény minden részletére kiterjedő, pontos leírást kapott, és hitben kérhetett volna Istentől a kívánt munka pontos elvégzéséhez szükséges különleges szakértelemmel felruházott, megszentelt segítőket. Salamon azonban szem elől tévesztette azt az alkalmat, hogy Istenbe vetett hitét gyakorolja. Tírus királyától kért "olyan embert, aki ért az arany, az ezüst, a réz és a vas megmunkálásához, a piros bíborhoz, a karmazsinhoz és a kék bíborhoz, és el tudja készíteni a véseteket azokkal a mesterekkel együtt, akik nálam Júdában és Jeruzsálemben vannak..." (2Krón 2:6). 

A föníciai király válaszként elküldte Húrámot, "...Dánból származó asszony fiát, akinek tíruszi az apja" (2Krón 2:13). Húrám anyai ágon Aholiáb leszármazottja volt. Aholiábnak - aki évszázadokkal előbb élt - Isten különleges bölcsességet adott a szent sátor építéséhez. 

Így Salamon munkásainak élére olyan ember került, akit nem sarkallt önzetlen vágy arra, hogy Istennek szolgáljon. E világ istenét - a mammont - szolgálta. Lényének alapvonása az önzés volt. 

Mivel Húrám rendkívül ügyes volt, magas munkabért igényelt. Azokat az elveket, amelyeket vallott, társai is fokozatosan magukévá tették. Amint nap mint nap együtt dolgoztak vele, összehasonlították bérét a saját bérükkel, és kezdték szem elől téveszteni munkájuk szent jellegét. Az önmegtagadás lelkületét felváltotta a kapzsiság szelleme. Magasabb bért követeltek, mint amit kaptak. 

Az így elindult rontás átjárta az Úr szolgálatának minden ágát, és hatását az egész birodalomban éreztette. A kikövetelt és megkapott magas bér sok embernek lehetőséget adott a fényűzésre és tékozlásra. A gazdagok elnyomták a szegényeket. Az önfeláldozás szelleme szinte már ismeretlen volt. E messze ágazó hatásokban találhatjuk egyik fő okát annak, hogy az, aki valamikor a legbölcsebbek közé tartozott, iszonyatos módon megtagadta hitét. 

Nagyon fontos tanulságot vonhatunk le a pusztai sátortemplom és a salamoni templom építőinek lelkülete és indítékai éles különbségéből. A templom munkásait jellemző haszonlesés megtalálható ma a világban uralkodó önzésben. Általánossá lett a kapzsiság. Megszokott dolog az is, hogy az emberek magasabb állásra törekednek, és nagyobb bért hajszolnak. A pusztai sátortemplom munkásainak szolgálatkészségével és jókedvű önmegtagadásával ritkán találkozunk. Pedig csakis e lelkület kellene áthassa a Jézus követőit! Mennyei Mesterünk példát mutatott arra, hogyan kell tanítványainak dolgozniuk. Azoknak, akikhez így szólt: "Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket" (Mt 4:19), nem kínált fel összeget szolgálatuk jutalmául. Osztozniuk kellett önmegtagadásában és áldozatában. 

Ne a kapott bérért dolgozzunk! Szolgálatunkra, amelyet Istenért végzünk, ne késztessen semmi önző indíték. Az önzetlen odaszentelődés és áldozatos lelkület volt és lesz is mindig az Istennek kedves szolgálat első feltétele. Urunk és Mesterünk azt akarja, hogy egyetlen önző szál se szövődjék bele művébe. Igyekezetünkbe bele kell vinnünk azt az ügyességet és szaktudást, pontosságot és bölcsességet, amelyet a tökéletesség Istene a földi templom építőitől elvárt. Munkánk közben sohase felejtsük el, hogy legnagyobb képességeink és legnagyszerűbb szolgálataink is csak akkor kedvesek Isten előtt, ha az ént az oltárra tesszük - élő, égő áldozatként. 

Salamon a kísértésnek engedve, igényt tartott arra a dicsőségre, amely egyedül Istent illeti meg. Ennek, és számos egyéb helyes elv feladásának következményeként bukott el Izráel királya.

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 84

Szinte fülünkbe cseng a zsoltár zenei kísérete, amikor e sorokat olvassuk: „Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura!”

A kórusok és a zenészek, akiket Dávid vezetett, boldogan éltek és szolgáltak a szentély udvarán. Ezt a zsoltárt Kórah fiainak zsoltáraként ismerjük. Milyen csodálatos, hogy a nagy lázadó családja nem lépett Kórah lábnyomába! Éppen ellenkezőleg, szerették szolgálatukat Isten templomában. Úgy tekintettek a szentély-templomra, mint Isten lakhelyére, és vágyakoztak megpillantani Isten arcát.  Salamon így tűnődött: „Vajon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbé e ház, a melyet én építettem.” (1Kir 8:27).

Habár ez a zsoltár Kórah fiainak érzéseit tükrözi, ugyanakkor Dávid gondolatait is kifejezi. Ezt olvassuk a 10. versben: „Tekints alá, oh Isten, és lásd meg a te felkented orcáját!” Dávid szeretett az Úr házában időzni egész életében (Zsolt. 23:6). Meglehet, hogy néha távol volt Isten házától, amikor harcba vonult, de akkor is arra vágyakozott, hogy a szent sátorhoz járulhasson. Még amikor a „Baca”, azaz a Siralom völgyén vonult is át, Istennek mondott hálát a frissítő esőért. Így kiáltott fel: „Mert jobb egy nap a te tornácaidban, hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (11. vers). Túláradó volt a hála Dávid szívében Isten iránt, Aki olyan bőségesen megáldotta. „… nem vonja meg a jót azoktól, akik ártatlanul élnek” (12. vers).

Ima: Urunk, szeretjük szombatjaid bőséges áldásait, ahogy összegyűlünk az Úr házában, ahol a szombatiskolán bőséges lelki táplálékban van részünk; ahol missziós történetekkel, a zene és a prédikáció áldásaival gazdagodhatunk, miközben együtt dicsőíthetünk Téged hittestvéreinkkel. Add meg, hogy szívünk egészen összhangba kerüljön Veled, és örömmel énekeljünk majd házadban a szombatnap áldásairól, ahol jelenlétedbe jöhetünk, és megpillanthatjuk arcodat lelki szemeinkkel. Semmi jót nem vonsz meg tőlünk amíg Tebenned bízunk. Ámen.

Beatrice Neall
nyugalmazott egyetemi tanár
Union College

78. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 4. fejezetéhez (január 22-28.).

Kémiából tanultunk az oxidációról (amikor egy anyag elektronokat veszít) és redukcióról (amikor egy anyag elektronokat szerez). Ezek mindig együttesen történnek: amikor valami elektronokat szerez, akkor valami más elektronokat veszít. Figyelmesen meg szoktuk állapítani, hogy melyik anyag szerzett elektronokat és melyik veszítette el őket.

Időnként ezeket a folyamatokat különbözőképpen írjuk le: ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, hogy mi szerzett elektronokat és mi veszítette el őket, arra összpontosítunk, hogy milyen hatása van az egyik anyagnak a másikra. Oxidálószerről (ami a másik anyag elektronveszteségét okozza) beszélünk, és redukálószerről (ami a másik anyag elektronnyereségét okozza). Akár az anyagra magára összpontosítunk, vagy a hatásra, amit az anyag gyakorol a másik anyagra, a kémiai reakció ugyanaz marad.

Az emberek különböznek a kémiai reakcióktól. A nyereségeinkre és veszteségeinkre fordított fokozott figyelem mindig azt eredményezi, hogy kevésbé figyelünk mások szükségleteire, és a csökkenő figyelem mások szükségleteire mindig oda vezet, hogy kevesebbet szolgálunk másoknak. Ugyanakkor, ha a másokra gyakorolt hatásunkra összpontosítunk, figyelmesebbek leszünk szükségleteikre, ami a mások felé megnövekedett szolgálathoz vezet.

Mivel arra lettünk teremtve, hogy szolgáljuk Istent, a többi embert és teremtményt, ezzel a céllal összhangban kell gondolkodnunk és cselekednünk. A saját magunknak tett szolgálat megtagadja azt, akik vagyunk. Mi haszna van az életnek, ha az a célja, hogy megszerezzük az általunk vágyott vagyont és státuszt, csak hogy elveszítsük az önazonosságunkat és örökkévaló rendeltetésünket ennek során? Jézus még most is ezt kérdezi tőlünk. Hogyan fogunk válaszolni rá?

Brent Hamstra

Southern Adventist University

Vegyi Karának dékánja

Tennessee USA

Fordította: Gősi Csaba