Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 4. fejezet 566. nap
Útja közben időnként megállt Kapernaumban, amelyet "a
maga városa"-ként ismertek (Mt 9:1). Damaszkuszból Jeruzsálembe,
Egyiptomba és a Földközitengerhez vezető főútvonal mentén helyezkedett el,
ezért nagyon alkalmas volt arra, hogy a Megváltó munkájának központja legyen.
Sokfelől jöttek emberek és megpihentek a városban, vagy áthaladtak rajta. Jézus
ott mindenféle nemzetiségű és rangú emberrel találkozott. Tanításait más
országokba és sok családhoz elvitték. Érdeklődés támadt a Messiásra mutató
próféciák iránt. Az emberek figyelme a Megváltóra irányult, és a világ
megismerte küldetését.
Korunkban sokkal több alkalom van minden rendű-rangú és
sokféle nemzetiségű emberrel való kapcsolat teremtésére, mint amennyi Izráelnek
volt. Ezerszerte nagyobb az utazási lehetőség.
Krisztushoz hasonlóan a magasságos Isten követeinek is el
kell helyezkedniük azokon a nagy forgalmú utakon, ahol találkozhatnak a világ
minden részéből jövő, arra elhaladó tömeggel. És hozzá hasonlóan - az ént
Istenbe rejtve -, vetniük kell az evangélium magját, feltárva másoknak a
Szentírás drága igazságait. A mag aztán mély gyökeret ver az emberek szívében,
és kikel, hogy örök életet teremjen.
Súlyos az a lecke, amelyre Izráelnek ezekben az években
elszenvedett kudarca tanít, amikor sem az uralkodó, sem a nép nem töltötte be
azt a szent célt, amelyre Isten elhívta. Amiben ők gyengék voltak - annyira
gyengék, hogy elbuktak -, abban Isten Izráelének, a menny képviselőinek, akik
ma Krisztus igaz egyházát alkotják, erőseknek kell lenniük. Feladatuk, hogy
befejezzék azt a munkát, amelyet Isten az emberre bízott, és meghirdessék: a
végső ítélet napja közeleg. Nekünk is meg kell küzdenünk azokkal a hatásokkal,
amelyek Salamon uralkodása idején Izráel bukását okozták. Azok az erők, amelyek
minden igazságosság ellenségei, erős sánc mögé rejtőznek. Csak Isten erejével
győzhetünk. A reánk váró küzdelem önmegtagadást kíván. Arra szólít: ne bízzunk
önmagunkban, hanem egyedül Istenre támaszkodjunk, hogy bölcsen használjunk ki
minden alkalmat a lelkek megmentésére. Isten áldása kíséri egyházát, amikor
egységben halad előre, és bemutatja a tévelygés sötétségében veszteglő világnak
a szent élet szépségét. Ez a szentség kifejezésre jut az önfeláldozás krisztusi
lelkületében, az ember helyett Isten felmagasztalásában, és szerető,
fáradhatatlan szolgálatban azokért, akik a megváltás igazságának áldásait
annyira nélkülözik.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
89
Babilonban, a 70 évig
tartó fogság idején az ezrahita Étán felidézi Isten Dáviddal kötött lenyűgöző
szövetségét. A Mindenható azt ígérte: „Örökre fenntartom utódaidat, nemzedékről nemzedékre
építem trónodat!” (5. vers – új prot.
ford.).
Étán
ékesszólóan írja le Isten hűségét, nagyságát és erejét a föld, a menny, a
tenger és a hegyek felett (1-14. vers). Gondolatai Isten trónja felé szállnak,
a mennyei gyülekezet és a szentek elébe. Isten kijelentette számukra, hogy
Dávidot választja népe vezetőjének. De a Dávidról szóló leírása olyan
emelkedett hangvételű, mintha nem is egy emberről szólna.
„Én pedig
elsőszülöttséggel ajándékozom meg, felséges lesz a földi királyok között.
Örökké megtartom szeretetemet iránta, és szövetségem állandó lesz
vele. Mindenkor gondoskodom utódairól és trónjáról, míg csak meglesz az ég
(28-30. vers). Örökké lesz neki utódja, trónja
előttem lesz, mint a nap, megmarad örökre,
mint a hold, a fellegek közt lakó igaz tanú” (37-38.
vers – új prot. ford.).
Mikor Étán ezeket a sorokat írja, a Nap és a Hold fénylenek
a magasságban, de Dávid trónja üres, fiai csatában estek el (2Krón 36).
Jeruzsálem romokban hever, és lakosai foglyok Babilon pogány országában.
Miután bizonyságot tesz Isten szövetségének hűséges
voltáról, Étán nem fél panaszkodni sem: „Felbontottad a szolgáddal kötött szövetséget, porig aláztad
koronáját” (39-46. vers). A nép, amelynek Isten felemelkedést szánt, és
az ellenség felett aratott győzelmek, amelyeket Dávidnak ígért, visszájukra
fordultak: „Még
kardja élét is elvetted, hogy ne tudjon helytállni a harcban. Megfosztottad
tisztaságától, trónját a földre döntötted” (44-45.
vers).
Mi történt Isten ígéreteivel? Többé már nem lenne hűséges? Ezentúl
nem törődik Dáviddal? Már nem szereti népét? Két lehetséges válasz világosan
látszik: (1) Izrael nem tartotta meg a szövetséget, így Étán ékesszóló leírása
róluk már nem állja meg a helyét. A nép nem járt az Ő pártfogásának
világosságában (16. vers), még Júda királya sem volt hűséges az Úrhoz. (2) Nem
örvendeztek az Úrban és az Ő igazságában, ahogyan tenniük kellett volna (17. vers).
De Étán felidézi, hogy Isten látta előre ezeket, és mégis
áldást ígért: „Ha fiai elhagyják
tanításomat, és nem élnek törvényeim szerint, ha megszegik rendelkezéseimet, és nem tartják meg parancsolataimat…
De szeretetemet nem vonom meg tőle, és
nem csalom meg, mert hűséges vagyok. Nem
szegem meg szövetségemet, nem másítom meg, ami a számon kijött nem fogok hazudni Dávidnak: Örökké lesz neki utódja” (31-37. vers)
Hogyan ígérhetne Isten örökkévalóságot Dávidnak és a
trónjának, ha nem egy nagyobb Dávidról beszél, a Messiásról, Urunk Jézus
Krisztusról, aki egy nap uralkodni fog örökkön örökké? „A
világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog
uralkodni örökkön-örökké” (Jel 11:15) „Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik
sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké” (Dán
12:3 – új prot. ford.).
Úr Jézus, köszönjük, hogy biztosítasz
arról, Te megnyered a harcot gonosz erői ellen, és egy nap Veled uralkodhatunk.
Jöjjön el az a nap minél hamarabb!
Beatrice Neall
78. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 4. fejezetéhez (január 22-28.).
Kémiából tanultunk az
oxidációról (amikor egy anyag elektronokat veszít) és redukcióról (amikor egy
anyag elektronokat szerez). Ezek mindig együttesen történnek: amikor valami
elektronokat szerez, akkor valami más elektronokat veszít. Figyelmesen meg
szoktuk állapítani, hogy melyik anyag szerzett elektronokat és melyik
veszítette el őket.
Időnként ezeket a
folyamatokat különbözőképpen írjuk le: ahelyett, hogy arra összpontosítanánk,
hogy mi szerzett elektronokat és mi veszítette el őket, arra összpontosítunk,
hogy milyen hatása van az egyik anyagnak a másikra. Oxidálószerről (ami a másik
anyag elektronveszteségét okozza) beszélünk, és redukálószerről (ami a másik
anyag elektronnyereségét okozza). Akár az anyagra magára összpontosítunk, vagy
a hatásra, amit az anyag gyakorol a másik anyagra, a kémiai reakció ugyanaz
marad.
Az emberek különböznek
a kémiai reakcióktól. A nyereségeinkre és veszteségeinkre fordított fokozott
figyelem mindig azt eredményezi, hogy kevésbé figyelünk mások szükségleteire,
és a csökkenő figyelem mások szükségleteire mindig oda vezet, hogy kevesebbet
szolgálunk másoknak. Ugyanakkor, ha a másokra gyakorolt hatásunkra
összpontosítunk, figyelmesebbek leszünk szükségleteikre, ami a mások felé
megnövekedett szolgálathoz vezet.
Mivel arra lettünk
teremtve, hogy szolgáljuk Istent, a többi embert és teremtményt, ezzel a céllal
összhangban kell gondolkodnunk és cselekednünk. A saját magunknak tett
szolgálat megtagadja azt, akik vagyunk. Mi haszna van az életnek, ha az a
célja, hogy megszerezzük az általunk vágyott vagyont és státuszt, csak hogy
elveszítsük az önazonosságunkat és örökkévaló rendeltetésünket ennek során?
Jézus még most is ezt kérdezi tőlünk. Hogyan fogunk válaszolni rá?
Brent Hamstra
Southern Adventist
University
Vegyi Karának dékánja
Tennessee USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése