Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 55-56. fejezeteihez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55. fejezet 868. nap
Nehémiás, ha követi ezt az álnok tanácsot, feláldozza
Istenbe vetett hitét, a nép pedig gyáva és alávaló embert lát benne. A vállalt
fontos munka és Isten hatalma iránt tanúsított bizalma miatt a legnagyobb
következetlenség lenne részéről, ha elrejtőzne, mintha félne. A vészhír
elterjedne a nép között, és mindenki igyekezne biztonságba jutni, a város pedig
védtelenül maradna az ellenség szabad prédájául. Ezzel az oktalan lépéssel
Nehémiás feláldozná mindazt, amit addig elért.
Nehémiás hamar átlátta tanácsadója valódi jellemét és
célját. "Felismertem, hogy nem Isten küldte, hanem azért mondta rólam ezt
a próféciát, mert fölbérelte Tóbijjá és Szanballat. Azért bérelték föl, hogy
félelmemben így cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék és
gyalázzanak."
Semája becstelen tanácsával pár jó nevű ember is
egyetértett, akik - mialatt Nehémiás barátainak mondták magukat - lopva
ellenségeivel szövetkeztek. De hiába állították fel csapdájukat. Ez volt
Nehémiás bátor válasza: "A magamfajta embernek illik-e menekülni? Az olyan
ember, mint én, nem mehet be a templomba, hogy életben maradjon! Nem megyek!"
Az ellenség nyílt és titkos cselvetései ellenére az
építkezés szünet nélkül haladt, és Nehémiás Jeruzsálembe érkezése után nem
egészen két hónappal a várost körülvették erődítései, az építők járhattak a
falakon és lenézhettek kudarcot vallott, elképedt ellenségeikre. "Amikor
ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nagyot
estek saját szemükben - írta Nehémiás -, mert fölismerték, hogy Istenünk
segítségével lehetett véghezvinni ezt a munkát."
Az Úr vezetésének e bizonyítéka sem volt elég a zsidók
közötti elégedetlenség, lázadás és árulás megfékezésére. "Azokban a
napokban a júdai előkelők is sokat leveleztek Tóbijjával; Tóbijjá meg velük.
Júdában ugyanis sokan eskü révén álltak kapcsolatban vele. Ő Sekanjának, Árah
fiának volt a veje; a fia, Jehóhánán pedig Mesullámnak, Berekja fiának a
leányát vette el." Itt látható a pogányokkal kötött házasságok végzetes
következményei. Júdából egy család kapcsolatba került Isten ellenségeivel, és
ez tőrnek bizonyult. Rajtuk kívül még sokan cselekedtek ugyanígy. Ők állandóan
bajforrást jelentettek, akárcsak az a vegyes tömeg, amely a zsidókkal együtt
kivonult Egyiptomból. Nem vitték egész szívüket a szolgálatba, és amikor Isten
munkája áldozatot követelt, hamar megszegték az együttműködést és támogatást
ígérő ünnepélyes fogadalmukat.
Mai Bibliai szakasz: Hóseás
8
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Hóseás
8:1-3 leírja Észak-Izrael bűnét és az idegen népek betörését az országba. Ez
azért fog megtörténni, mert Izrael megszegte az Istennel kötött szövetséget, és
ellene szegült utasításainak (1. vers). Izrael népe ezt mondta: „Én Istenem! mi, az Izráel, ismerünk
tégedet!” (2. vers), de Isten olyanoknak látta őket, mint akik megvetik a
jót. Ezért Isten nem fogja megvédeni őket az ellenség inváziójától (3. vers).
A déli
országrészben – Júdában – volt néhány jó király is, de az északi királyságban
nem volt egyetlen nemes lelkű király sem, aki Istennel járt volna. Ehelyett
minden király támogatta az aranyborjú imádatot Béthelben és Dánban (4. vers).
Később a fővárosban, Samáriában is felállítottak egy ilyen bálványt (5. vers).
A Tízparancsolat bálványimádást tiltó két kőtábláját Isten írta, a samáriai
aranyborjút pedig az Isten ellen lázadó kézművesek készítették (6. vers).
A
hitetlenség szelét vetik és a pusztulás viharát fogják learatni. Az Istenbe
vetett hit nélküli munka eredménye a termés elmaradása, és ami terem azt is
felemésztik az idegen népek (7. vers).
Az
engedetlen Izrael olyanná lett, mint egy edény, amelyben nem tárolnak semmi
hasznos dolgot (8. vers). Isten segítsége nélkül olyanok, mint a sivatagban
kóborló vadszamarak; Asszíriánál próbálták megtalálni biztonságukat (9. vers).
Még ha náluknál erősebb nemzetekkel akarnak is szövetségre lépni, Izrael
biztonsága nem tart sokáig. Izrael szenvedni fog Asszíria súlyos karja alatt,
és az éves adóktól, amiket fizetniük kell (10. vers).
Izrael
sok oltárt épített Istennek különböző helyeken, de ez bűn volt Isten szemében,
mert csak egyetlen oltár volt engedélyezett, és az Jeruzsálemben volt (11.
vers). Isten sok írott útmutatásról gondoskodott, de tanításai idegenek voltak
számukra (12. vers). Szerettek áldozni, de csak azért, mert szerettek
lakmározni az áldozat húsából. Isten inkább azt akarta, hogy bánják meg
bűneiket, és engedelmeskedjenek tanításainak, mint hogy áldozatok sokaságát
mutassák be (13. vers). Izrael királyai elfelejtették Teremtőjüket, és maguknak
építettek palotákat és templomokat. Júda elfeledkezett Isten oltalmáról, és
szaporította megerősített városait (14. vers).
Miért
nem ismerte el Izrael és Júda Istent Teremtőjének és Fenntartójának? Vajon mi
mindig úgy gondolunk Istenre, mint Teremtőre, Szabadítóra és Megváltóra?
Tetteink összhangban vannak-e hitvallásunkkal?
Yoshitaka Kobayashi
121. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55-56. fejezeteihez (november
26-december 2.).
Isten ellenségei
mindent megtettek, hogy elbátortalanítsák és összezavarják Nehémiást, illetve
kárt okozzanak neki, miközben egész idő alatt a barátainak adták ki magukat.
Azonban Nehémiás lelkiismeretes imáira válasz érkezett: a Szentlélek felfedte a
„barátok” valódi célját. Nehémiás nem volt hajlandó megijedni, ragaszkodott a
fal felépítéséhez, és így a munka folytatódott. Az ő bátor magatartása
megerősítette a munkatársainak és az ő családjaiknak a hitét.
Miután a falat
felépítették, Ezsdrás összehívta a népet, hogy felolvasson és magyarázzon Isten
Igéjéből, amelyet oly sokáig mellőztek. A délelőttöt imádsággal és vallásos
tanulással töltötték, délután pedig Isten jóságát ünnepelték, lakomával, Isten
jóságáról tett bizonyságtételekkel és azzal, hogy mindezeket a szegényekkel
osztották meg.
Miután a nép a törvény
szavait megismerte a tanulás során, meggyőződtek arról, hogy mennyire messze is
kerültek attól az ideáltól, amivé az Isten szerette volna, hogy az Ő népe
váljon. Bűnbánattal telt szívükkel leborultak az Úr előtt, megvallották
bűneiket, és bocsánatért esedeztek. Azonban – és ezt valóban
gondolatébresztőnek találom – nem csak siránkoztak, sírtak és bűnbánatot
gyakoroltak, hanem örvendeztek is, hiszen Isten megbocsátott nekik!
Néha azon tűnődöm, hogy
nem vagyunk-e túl higgadtak és előírásszerűek, amikor a hálánkat kifejezzük
Isten felé az Ő tündöklő kegyelméért. Az 56. fejezetben Ellen White úgy írja,
hogy az emberek karjaikat a menny felé nyújtva álltak, dicsőítő éneket zengve
ajkukon!
A „szabadtéri
istentiszteletük” (a sátoros ünnep) lezárásaképpen a nép fogadalmat tett: nem fognak
hitetlenekkel házasságra lépni, megszentségteleníteni a Szombatot, sem a
tizedet és adományaikat visszatartani. És „a menny alászállt, és az Úrnak
dicsősége töltötte be a lelküket!”
Cindy Tutsch
nyugalmazott
igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése