2017. november 27., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 27 - HÉTFŐ - Hóseás 8

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 55-56. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55. fejezet 868. nap

Nehémiás, ha követi ezt az álnok tanácsot, feláldozza Istenbe vetett hitét, a nép pedig gyáva és alávaló embert lát benne. A vállalt fontos munka és Isten hatalma iránt tanúsított bizalma miatt a legnagyobb következetlenség lenne részéről, ha elrejtőzne, mintha félne. A vészhír elterjedne a nép között, és mindenki igyekezne biztonságba jutni, a város pedig védtelenül maradna az ellenség szabad prédájául. Ezzel az oktalan lépéssel Nehémiás feláldozná mindazt, amit addig elért.

Nehémiás hamar átlátta tanácsadója valódi jellemét és célját. "Felismertem, hogy nem Isten küldte, hanem azért mondta rólam ezt a próféciát, mert fölbérelte Tóbijjá és Szanballat. Azért bérelték föl, hogy félelmemben így cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék és gyalázzanak."
Semája becstelen tanácsával pár jó nevű ember is egyetértett, akik - mialatt Nehémiás barátainak mondták magukat - lopva ellenségeivel szövetkeztek. De hiába állították fel csapdájukat. Ez volt Nehémiás bátor válasza: "A magamfajta embernek illik-e menekülni? Az olyan ember, mint én, nem mehet be a templomba, hogy életben maradjon! Nem megyek!"

Az ellenség nyílt és titkos cselvetései ellenére az építkezés szünet nélkül haladt, és Nehémiás Jeruzsálembe érkezése után nem egészen két hónappal a várost körülvették erődítései, az építők járhattak a falakon és lenézhettek kudarcot vallott, elképedt ellenségeikre. "Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nagyot estek saját szemükben - írta Nehémiás -, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett véghezvinni ezt a munkát."

Az Úr vezetésének e bizonyítéka sem volt elég a zsidók közötti elégedetlenség, lázadás és árulás megfékezésére. "Azokban a napokban a júdai előkelők is sokat leveleztek Tóbijjával; Tóbijjá meg velük. Júdában ugyanis sokan eskü révén álltak kapcsolatban vele. Ő Sekanjának, Árah fiának volt a veje; a fia, Jehóhánán pedig Mesullámnak, Berekja fiának a leányát vette el." Itt látható a pogányokkal kötött házasságok végzetes következményei. Júdából egy család kapcsolatba került Isten ellenségeivel, és ez tőrnek bizonyult. Rajtuk kívül még sokan cselekedtek ugyanígy. Ők állandóan bajforrást jelentettek, akárcsak az a vegyes tömeg, amely a zsidókkal együtt kivonult Egyiptomból. Nem vitték egész szívüket a szolgálatba, és amikor Isten munkája áldozatot követelt, hamar megszegték az együttműködést és támogatást ígérő ünnepélyes fogadalmukat.

Mai Bibliai szakasz: Hóseás 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Hóseás 8:1-3 leírja Észak-Izrael bűnét és az idegen népek betörését az országba. Ez azért fog megtörténni, mert Izrael megszegte az Istennel kötött szövetséget, és ellene szegült utasításainak (1. vers). Izrael népe ezt mondta: „Én Istenem! mi, az Izráel, ismerünk tégedet!” (2. vers), de Isten olyanoknak látta őket, mint akik megvetik a jót. Ezért Isten nem fogja megvédeni őket az ellenség inváziójától (3. vers).

A déli országrészben – Júdában – volt néhány jó király is, de az északi királyságban nem volt egyetlen nemes lelkű király sem, aki Istennel járt volna. Ehelyett minden király támogatta az aranyborjú imádatot Béthelben és Dánban (4. vers). Később a fővárosban, Samáriában is felállítottak egy ilyen bálványt (5. vers). A Tízparancsolat bálványimádást tiltó két kőtábláját Isten írta, a samáriai aranyborjút pedig az Isten ellen lázadó kézművesek készítették (6. vers).  

A hitetlenség szelét vetik és a pusztulás viharát fogják learatni. Az Istenbe vetett hit nélküli munka eredménye a termés elmaradása, és ami terem azt is felemésztik az idegen népek (7. vers).

Az engedetlen Izrael olyanná lett, mint egy edény, amelyben nem tárolnak semmi hasznos dolgot (8. vers). Isten segítsége nélkül olyanok, mint a sivatagban kóborló vadszamarak; Asszíriánál próbálták megtalálni biztonságukat (9. vers). Még ha náluknál erősebb nemzetekkel akarnak is szövetségre lépni, Izrael biztonsága nem tart sokáig. Izrael szenvedni fog Asszíria súlyos karja alatt, és az éves adóktól, amiket fizetniük kell (10. vers). 

Izrael sok oltárt épített Istennek különböző helyeken, de ez bűn volt Isten szemében, mert csak egyetlen oltár volt engedélyezett, és az Jeruzsálemben volt (11. vers). Isten sok írott útmutatásról gondoskodott, de tanításai idegenek voltak számukra (12. vers). Szerettek áldozni, de csak azért, mert szerettek lakmározni az áldozat húsából. Isten inkább azt akarta, hogy bánják meg bűneiket, és engedelmeskedjenek tanításainak, mint hogy áldozatok sokaságát mutassák be (13. vers). Izrael királyai elfelejtették Teremtőjüket, és maguknak építettek palotákat és templomokat. Júda elfeledkezett Isten oltalmáról, és szaporította megerősített városait (14. vers).  

Miért nem ismerte el Izrael és Júda Istent Teremtőjének és Fenntartójának? Vajon mi mindig úgy gondolunk Istenre, mint Teremtőre, Szabadítóra és Megváltóra? Tetteink összhangban vannak-e hitvallásunkkal? 
       
Yoshitaka Kobayashi

121. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55-56. fejezeteihez (november 26-december 2.).

Isten ellenségei mindent megtettek, hogy elbátortalanítsák és összezavarják Nehémiást, illetve kárt okozzanak neki, miközben egész idő alatt a barátainak adták ki magukat. Azonban Nehémiás lelkiismeretes imáira válasz érkezett: a Szentlélek felfedte a „barátok” valódi célját. Nehémiás nem volt hajlandó megijedni, ragaszkodott a fal felépítéséhez, és így a munka folytatódott. Az ő bátor magatartása megerősítette a munkatársainak és az ő családjaiknak a hitét.

Miután a falat felépítették, Ezsdrás összehívta a népet, hogy felolvasson és magyarázzon Isten Igéjéből, amelyet oly sokáig mellőztek. A délelőttöt imádsággal és vallásos tanulással töltötték, délután pedig Isten jóságát ünnepelték, lakomával, Isten jóságáról tett bizonyságtételekkel és azzal, hogy mindezeket a szegényekkel osztották meg.

Miután a nép a törvény szavait megismerte a tanulás során, meggyőződtek arról, hogy mennyire messze is kerültek attól az ideáltól, amivé az Isten szerette volna, hogy az Ő népe váljon. Bűnbánattal telt szívükkel leborultak az Úr előtt, megvallották bűneiket, és bocsánatért esedeztek. Azonban – és ezt valóban gondolatébresztőnek találom – nem csak siránkoztak, sírtak és bűnbánatot gyakoroltak, hanem örvendeztek is, hiszen Isten megbocsátott nekik!

Néha azon tűnődöm, hogy nem vagyunk-e túl higgadtak és előírásszerűek, amikor a hálánkat kifejezzük Isten felé az Ő tündöklő kegyelméért. Az 56. fejezetben Ellen White úgy írja, hogy az emberek karjaikat a menny felé nyújtva álltak, dicsőítő éneket zengve ajkukon!

A „szabadtéri istentiszteletük” (a sátoros ünnep) lezárásaképpen a nép fogadalmat tett: nem fognak hitetlenekkel házasságra lépni, megszentségteleníteni a Szombatot, sem a tizedet és adományaikat visszatartani. És „a menny alászállt, és az Úrnak dicsősége töltötte be a lelküket!”

Cindy Tutsch
nyugalmazott igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése