Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55. fejezet 869. nap
Akik elsőként forraltak rosszat a zsidók ellen, most azt
színlelték, hogy barátságot szeretnének velük kötni. A bálványimádókkal családi
kapcsolatba bonyolódó Tóbiással áruló levelezést folytató és neki szolgálatot
fogadó júdabeli előkelők, tehetséges és körültekintő embernek tüntették fel őt,
akivel nagyon előnyös volna a zsidóknak szövetségre lépni. Közben pedig
elárulták neki Nehémiás terveit és tetteit. Így Isten népe munkáját az ellenség
támadásainak tették ki; alkalmat adtak Nehémiás szavai félremagyarázására és
munkája akadályozására.
Amikor a szegények és elnyomottak Nehémiáshoz fordultak
sérelmeik orvoslásáért, Nehémiás bátran pártjukra kelt, és rábírta a
jogsértőket, hogy szabadítsák meg e nyomorgókat a szégyentől. Hatalmát azonban,
amelyet elnyomott honfitársaiért gyakorolt, nem vette igénybe saját érdekében.
Egyesek hálátlansággal és árulással válaszoltak fáradozásaira, de nem használta
fel hatalmát az árulók megbüntetésére. Higgadtan és önzetlenül szolgált tovább
a nép érdekében. Soha nem hagyott alább erőfeszítése, és nem csökkent
érdeklődése.
Sátán mindig támadja azokat, akik Isten művét és ügyét
igyekeznek előrevinni. Jóllehet sokszor kudarcot vall, de mindig új erővel
támad, még ki nem próbált eszközöket használva. Leginkább azonban titokban
végzett munkájától kell félni, amelyet a magukat Isten műve barátainak
vallókkal hajtat végre. A nyílt támadás - ha heves és kegyetlen is - sokkal
kevésbé veszélyes Isten ügye számára, mint azok titkos ellenségeskedése, akik
csak mondják, hogy szolgálnak Istennek, de szívük mélyén Sátán szolgái. Ezek az
emberek minden előnyt azok kezére tudnak játszani, akik tudásukat Isten műve
akadályozására és szolgái támadására használják.
A sötétség fejedelmének minden cselfogásával megkísérlik
rábírni Isten szolgáit, hogy szövetségre lépjenek Sátán eszközeivel. El akarják
vonni őket feladatuktól, de nehémiási következetességgel válaszoljanak:
"Nagy munkát kell végeznem, ezért nem tudok elmenni." Isten munkásai
nyugodtan dolgozzanak tovább, buzgóságukkal cáfolva meg a hazugságokat, amiket
a rosszindulat talál ki bántásukra. Jeruzsálem falainak építőihez hasonlóan ők
se engedjék magukat fenyegetésekkel, gúnyolódással és hazugsággal eltéríteni
munkájuktól. Egyetlen pillanatra se csökkenjen éberségük és óvatosságuk, mert
az ellenség állandóan nyomukban jár. Szüntelen imádkozzanak Istenhez, az
ellenség ellen pedig állítsanak "őrséget... éjjel-nappal" (Neh 4:3).
Mai Bibliai szakasz: Hóseás
9
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A
kánaánita vallás termékenységi kultusz volt; a természet isteneit imádták, akik
feltételezésük szerint jólétükről gondoskodtak, és jó termést biztosítottak. Az
izraeliták eltávolodtak az igaz Istentől, és követték a kánaánita vallást; jó
termést vártak attól, hogy a templomi prostitúciót bevezették
istentiszteleteikbe (1. vers). Mivel Isten úgy döntött, hogy Kánaán földjét az
Úr földjévé teszi (3. vers), a hitetlen embereket el kellett távolítani, mert
Jeruzsálem és Izrael a szentek városa és országa kellett, hogy legyen. Így
Istennek meg kellett engednie, hogy az izraelitákat fogságba vigyék Asszíriába,
ahol a korábbi, egyiptomi rabsághoz hasonló körülmények között kellett élniük;
tisztátalan állatokat kellett fogyasztaniuk és úgy kellett élniük, mint a többi
népnek (3. vers). Az asszír fogságban nem engedik meg nekik, hogy az igaz
Istent imádják (4. vers), és nem tarthatják meg az Úr ünnepeit (5. vers). Az
otthon maradt házaik üresen maradnak, és felveri azokat a gaz (6. vers).
És még
ekkor sem ismerték el Istent Teremtőjüknek és Megtartójuknak, azt viszont
elismerték, hogy az ítélet és a megtorlás ideje elérkezett. Azonban még mindig
a hamis próféták megtévesztő tanításait szerették (7. vers).
Hóseás
Izrael őrállója volt, ezért gyűlölték őt az aranyborjú imádat papjai, és
csapdát állítottak neki mindenhova (8. vers). Ahogy Gibea gonosz lakói
megbecstelenítették a lévita ágyasát (Bír 19.), ugyanilyen gyalázatos és
romlott volt az egész Észak-Izrael.
Izrael
lelki állapota a pusztai vándorlás idején olyan volt, mint a szőlő első
gyümölcse és a korai fügék. A 40 éves pusztai vándorlás vége felé azonban
elkezdték imádni Baál-Peort (10. vers). Izrael dicsősége madárként szállt el
(11. vers). Istennek meg kellett tanítania Izraelt arra, hogy Ő az igazi
Megtartó és nem a Baál, ezért korlátozta a szüléseket és a szaporulatot. Csak
így érthetik meg, hogy nincs áldás akkor, amikor a Megtartójuk és Védelmezőjük
távol van tőlük (11-12. vers).
Hóseás
próféta tudta, hogy Samária pusztulása és az északi királyság fogsága
elkerülhetetlen. Izrael népének Asszíriába való elhurcolása idején csecsemőiket
az asszírok megölik (13. vers), ezért Hóseás azt kérte Istentől, hogy ne adjon
gyermeket az édesanyáknak az invázió és a deportálás előtt.
Urunk
segíts, hogy tanuljunk Izrael történetéből, és elismerjük, hogy Te vagy a
Megváltónk és Fenntartónk minden időben!
Yoshitaka Kobayashi
121. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55-56. fejezeteihez (november
26-december 2.).
Isten ellenségei
mindent megtettek, hogy elbátortalanítsák és összezavarják Nehémiást, illetve
kárt okozzanak neki, miközben egész idő alatt a barátainak adták ki magukat.
Azonban Nehémiás lelkiismeretes imáira válasz érkezett: a Szentlélek felfedte a
„barátok” valódi célját. Nehémiás nem volt hajlandó megijedni, ragaszkodott a
fal felépítéséhez, és így a munka folytatódott. Az ő bátor magatartása
megerősítette a munkatársainak és az ő családjaiknak a hitét.
Miután a falat
felépítették, Ezsdrás összehívta a népet, hogy felolvasson és magyarázzon Isten
Igéjéből, amelyet oly sokáig mellőztek. A délelőttöt imádsággal és vallásos
tanulással töltötték, délután pedig Isten jóságát ünnepelték, lakomával, Isten
jóságáról tett bizonyságtételekkel és azzal, hogy mindezeket a szegényekkel
osztották meg.
Miután a nép a törvény
szavait megismerte a tanulás során, meggyőződtek arról, hogy mennyire messze is
kerültek attól az ideáltól, amivé az Isten szerette volna, hogy az Ő népe
váljon. Bűnbánattal telt szívükkel leborultak az Úr előtt, megvallották
bűneiket, és bocsánatért esedeztek. Azonban – és ezt valóban
gondolatébresztőnek találom – nem csak siránkoztak, sírtak és bűnbánatot
gyakoroltak, hanem örvendeztek is, hiszen Isten megbocsátott nekik!
Néha azon tűnődöm, hogy
nem vagyunk-e túl higgadtak és előírásszerűek, amikor a hálánkat kifejezzük
Isten felé az Ő tündöklő kegyelméért. Az 56. fejezetben Ellen White úgy írja,
hogy az emberek karjaikat a menny felé nyújtva álltak, dicsőítő éneket zengve
ajkukon!
A „szabadtéri
istentiszteletük” (a sátoros ünnep) lezárásaképpen a nép fogadalmat tett: nem fognak
hitetlenekkel házasságra lépni, megszentségteleníteni a Szombatot, sem a
tizedet és adományaikat visszatartani. És „a menny alászállt, és az Úrnak
dicsősége töltötte be a lelküket!”
Cindy Tutsch
nyugalmazott
igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése