2017. november 1., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 1 - SZERDA - Ezékiel 42

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 49. fejezet 842. nap

49. Eszter királyné kora

Csaknem ötvenezer fogoly élt azzal a rendelettel, amely Círusz jóvoltából hazatérésüket megengedte. Ez azonban csak maradék a médó-perzsia tartományaiban szétszóródott százezrekhez képest. A zsidók nagy többsége úgy döntött, inkább a száműzetés földjén marad, mintsem vállalkozzék a visszatérés nehézségeire, feldúlt városaik és otthonuk helyreállítására.

Húsz, vagy még több év elteltével Dárius Hystaspes - az akkori uralkodó - második rendeletet adott ki, amely éppen olyan kedvező volt, mint az első. Az irgalmas Isten így nyújtott újabb alkalmat a médó-perzsa birodalomban élő zsidóknak arra, hogy visszatérjenek atyáik földjére. Az Úr előre látta, hogy milyen nyugtalan idők következnek Xerxes - az Eszter könyvében szereplő Ahasvérus - uralkodása alatt; egyrészt megváltoztatta a hatalmon levők érzéseit, másrészt arra indította Zakariást, hogy bírja rá a foglyokat a hazatérésre.

"Jaj! Jaj! Fussatok ki az északi országból" - hangzott az üzenet Izráel szétszórt törzseihez, akik letelepedtek a korábbi otthonuktól távol levő országokban. "...hiszen szétszórtalak benneteket a négy égtáj felé! - így szól az Úr. Jaj! Menekülj, Sion, aki Babilóniában laksz! Mert a Seregek Ura, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! Majd én fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik zsákmányává lesznek! Akkor megtudják, hogy a Seregek Ura küldött engem" (Zak 2:10-13).

Az Úrnak most is az volt a szándéka, ami kezdettől fogva: dicsérjék népét a földön, hogy általuk neve megdicsőüljön. Fogságuk hosszú évei alatt sok alkalmat adott nekik a hozzá történő visszatérésre. Voltak, akik figyeltek és tanultak; egyesek üdvösségre leltek a szenvedések között. Sokan közülük a hazatérő maradékhoz csatlakoztak. Az ihletett Ige "magas cédrus hegyé"-hez hasonlította őket, amelyet az Úr "magasba emelkedő hegyen, Izráel magas hegyén" akart elültetni (Ez 17:22-23).

"Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten" (Ezsd 1:5), hogy hazatérjenek Círusz rendeletére. Isten továbbra is kérlelte azokat, akik önként maradtak száműzetésük földjén. Különféle módon lehetővé tette számukra is a hazatérést. Círusz rendeletére nem mozduló nagy sokaság azonban a későbbi felhívásoknak sem engedett. Még Zakariásra sem hallgattak, amikor figyelmeztette őket, hogy késedelem nélkül meneküljenek Babilonból.

Mai Bibliai szakasz: Ezékiel 42

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ebben a fejezetben folytatódik a Templomnak, a Templomhoz tartozó épületeknek és szolgálatoknak a részletes leírása. A 42. fejezet kifejezetten két témával foglalkozik: 1) A papok kamrái (1-14. vers) és 2) a külső falak méretei (15-20. vers). A papoknak lényeges szerepük volt a templomi szolgálatban. Mózes 4. könyvében szigorú utasításokat kaptak arról, miként végezzék feladataikat, és hogyan őrizzék meg a szentséget. A szentség a közönséges dolgoktól való elkülönülést jelentette úgy a magaviseletben, mint az öltözködésben.

Ezékielnél újra megjelenik a papok szentségre való felszólítása. Érdekes, hogy Ezékiel legfőbb aggodalma a papok öltözékével kapcsolatos. Mielőtt elhagyták volna a szent helyet és közönséges helyre léptek volna, papi ruhájukat le kellet vetniük és mindennapi ruhájukba kellett öltözniük. Miközben manapság nem követelünk meg minden részletet a papok viselkedésének követésével kapcsolatosan, megtanulhatjuk a tiszteletet, a tiszteletadást és szent dolgokhoz való komoly viszonyulást. Isten egy igazán különleges lény, aki arra vágyik, hogy mindennel, amit teszünk, még az öltözködésünkkel is Őt dicsőítsük meg. Minden Krisztusban hívő ember pap, ezért szentnek is kell lenni (1Pt 2:5, 9)

A külső falak méretei – 500 könyök minden oldala – a nagyságról, szimmetriáról, és egyensúlyról beszélnek. A Templom hatalmas épületkomplexumával látványában és művészi kivitelezésében lenyűgöző, és illik egy hatalmas Istenhez, a világmindenség Istenéhez, aki nemsokára megjelenik ott.

Ez betekintést ad nekünk abba, hogy Isten a rend Istene, aki odafigyel a részletekre. Amit Isten tesz, azt tökéletesen teszi. Micsoda példa számunkra!

Jon Dybdahl

118. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 48-49. fejezeteihez (október 29- november 4.).

Azt hiszem, sokan tudunk azonosulni a 48-49. fejezetben található két történettel, amikor olyan akadályok kerülnek az utunkba, amelyek letaglóznak és legyőzhetetlennek tűnnek. Az utóbbi néhány év ilyen volt számomra: beteg lett a legkisebb gyermekem, meghalt a férjem, anyagi nehézségek adódtak, és újabb házasságom is tönkrement. Teljesen egyedül éreztem magam, és az akadályok olyan mélyre juttattak, hogy már nem tudtam, merre menjek tovább.

Biztos vagyok abban, hogy Zorobábel és Eszter is ugyanígy érzett. Amivel szembesültek, azt bizony képtelenek voltak egymaguk kezelni. Olyan élethelyzetbe kerültek, amit ember nem tud megoldani, csak és egyedül az Isten. Hiszem, hogy néha azért enged bele Isten ilyen helyzetekbe, hogy ne legyen más választásunk, csak az, hogy felnézünk, és teljes mértékig Istenre támaszkodunk, hogy Ő vigyen át bennünket.

Egyetlen ember szeretete vagy együttérzése sem tudta volna a szükséges vigaszt biztosítani, és az erőt megadni, hogy átvészeljem ezt az időszakot, csakis az Isten volt képes erre. A szélsőséges körülmények hasonlók voltak a templom építéséhez, és ahhoz, amikor Eszternek a király elé kellett járulnia. Pontosan tudta, hogy mivel néz szembe, de teljesen Isten oltalmára támaszkodott, amikor azt a bátor lépést megtette népéért. Nem ugrott fejest, hanem böjtölt és imádkozott, Istenre hagyatkozva minden lépésnél.

A 49. fejezet vége arra emlékeztet bennünket, Isten mindig igazolja igazságát és az ő népét egészen az idők végéig.

„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" (2Móz 14:14; új prot. ford.)

Jill Simpson Palffy

Wesminster hetednapi adventista gyülekezet, Dél-Karolina, USA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése