Új
olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 58. fejezetéhez
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezet 881. nap
58.
A Szabadító eljövetele
Az emberiség történelmét "nyomorúság",
"sötétség" és "homály" (Ézsa 8:21) jellemezte. Hosszú
századokon át - attól a naptól kezdve, hogy ősszüleink elvesztették édeni
otthonukat, egészen addig, amíg Isten Fia a bűnösök Megváltójaként megjelent -
a bukott emberiség reménysége a Szabadító eljövetelében összpontosult, aki feloldja
az embert a bűn és a sír fogságából.
E lehetőség első jelzését Ádám és Éva Édenben a kígyóra
kimondott ítéletben kapta, amikor az Úr kijelentette előttük Sátánnak:
"Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő
utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod" (1Móz 3:15).
E szavak hallatára reménység ébredt a bűnös pár szívében,
mert a Sátán hatalmának megtöréséről szóló próféciában felismerték a bűn okozta
romlástól való szabadulás ígéretét. Bár ellenségük hatalmától szenvedniük kell,
mert csábító hatása alá kerülve Jahve világos parancsával szembeni
engedetlenséget választották, de nem kell kétségbeesniük. Isten Fia
felajánlotta, hogy saját vérével engesztelést szerez törvényszegésükért.
Próbaidőt kapnak, amely alatt Krisztus szabadító hatalmába vetett hitük nyomán
újra Isten gyermekei lehetnek.
Sátán "e világ istene" (2Kor 4:4) lett azáltal,
hogy sikerült az embert az engedelmesség útjáról letérítenie. Az uralom, amely
azelőtt Ádámé volt, a bitorló kezébe került. Isten Fia azonban felajánlotta,
hogy eljön erre a földre, megfizeti a bűn büntetését, és ezzel nemcsak
megváltja az embert, hanem eljátszott uralmát is visszaszerzi. Erről a
helyreállításról prófétált Mikeás, amikor így szólt: "És te, őrtornya a
nyájnak, Sionnak várhegye! Visszatér hozzád, és helyreáll a régi hatalom..."
(Mik 4:8). Pál apostol így utal erre: "...hogy megváltsa tulajdon
népét..." (Ef 1:14). A zsoltáríró az ember eredeti örökségének ugyanerre a
végső helyreállítására gondolt, amikor kinyilatkoztatta: "Az igazak
öröklik a földet, és ott laknak mindvégig" (Zsolt 37:29).
Soha nem aludt ki az emberek szívében az a reménység, hogy
Isten Fiának mint Megváltónak és Királynak adventje megváltást hoz. Kezdettől
fogva voltak, akik a jelen árnyain túl hitükkel látták a jövő valóságait. Ádám,
Séth, Énok, Mathusélah, Noé, Sém, Ábrahám, Izsák és Jákób, valamint más kiváló
emberek által az Úr megőrizte az akaratát hirdető drága kinyilatkoztatásokat.
Isten így ismertette meg törvénye kívánalmait és a szeretett Fia engesztelő
áldozata általi megváltást Izráel fiaival, a választott néppel, akiken
keresztül kapta a világ a megígért Messiást.
Izráel reménysége Ábrahám elhívásakor tett ígéretben
fogalmazódott meg, majd leszármazottai számára újra és újra elhangzott:
"Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége" (1Móz 12:3). Amikor
Ábrahám előtt feltárult, hogy Isten meg akarja váltani az embert, az Igazság
Napja bevilágított lelkébe, és a sötétség szertefoszlott. Végül pedig maga a
Megváltó, amikor itt járt az emberek között és beszélt velük, bizonyságot tett
a zsidóknak a pátriárkák boldog reménységéről, az eljövendő Üdvözítő általi
szabadulásról. "Ábrahám, a ti atyátok ujjongott azon, hogy megláthatja az
én napomat - mondta Krisztus -: meg is látta, és örült is" (Jn 8:56).
Ugyanez az áldott reménység csillant meg abban az áldásban,
amit Jákób, a haldokló pátriárka mondott fiára, Júdára:
"Júda! téged
magasztalnak testvéreid.
Kezed ellenségeid
nyakán lesz,
leborulnak előtted
atyádnak fiai...
Nem távozik Júdából a
jogar,
sem a kormánypálca
térdei közül,
míg eljő Siló, akinek
engednek a népek" (1Móz 49:8-10).
Az Ígéret földje határán - Bálám próféciájában - ismét
elhangzott a világ Megváltója eljöveteléről szóló jövendölés:
"Látom őt, de nem
most,
szemlélem, de nem
közel.
Csillag jön fel
Jákóbból,
királyi pálca támad
Izráelből.
Bezúzza Móáb halántékát
és Sét összes fiainak a
koponyáját" (4Móz 24:17).
Mai Bibliai szakasz: Ámos
4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ámos a szegények és
szükséget szenvedők elnyomói ellen prófétál. Azt jövendöli, hogy fogságba
fogják hurcolni őket (1-3 vers). A bálványimádók ellen prófétál, akik bűnt
bűnre halmoznak (4-5 vers), és a megtérni nem akarók ellen, akik Isten
ítéletével fogják szembe találni magukat (6-13. vers).
A básáni tehenek, akik
Izrael főembereinek fényűző életét élték, eltiporták a szegényeket és
a nincsteleneket, mint ahogy a tehenek lábai eltapossák a füvet (1. vers,
lásd még Zsolt 22:13). Az asszonyok erőszakoskodásra és csalásra késztették
férjeiket, hogy dőzsölésük és fényűző életmódjuk anyagi alapja biztosított
legyen (egy jó példa erre Akháb és felesége, Jézabel története – 1Kir 21:1-16).
Sőt, provokálták is őket, hogy mulatozásaikban rész vegyenek. Ezért, mivel
Isten nem tűrheti a romlottságot örökké, elhatározta, hogy véget vet Izrael
szentségtelen cselekedeteinek. A gonoszokat úgy ejtik foglyul, ahogyan hálóba
kerítik a nagy halakat, és horoggal kifogják a kis halakat, tehát tehetetlenné
válnak ellenségeik előtt, akik Isten eszközeivé lesznek, hogy megbüntessék a
lázadókat (2. vers). Büntetésük fájdalmas, mint ahogyan a horog fájdalmat okoz
a halaknak, és kétszeresen fáj, ha ellenállnak.
Ámos némi gúnnyal mutat
rá arra, hogy Izrael milyen készséges bűnt elkövetni, amikor Bételbe – a
bálványimádás fő helyére – hívja a népet, hogy még többet bűnözzenek. „Szomorú, mégis gyakran igaz, hogy azok,
akik szégyenletes módon áthágják a legalapvetőbb erkölcsi normákat
szolgálatukban, ezzel együtt mély vallásos buzgalmat tanúsítanak. A
vallásos buzgalom önmagában nem bizonyítja az igaz kegyességet. Sőt, a vallásos
külsőségekhez való ragaszkodás gyakran a valódi belső megtérés hányát igyekszik
ellensúlyozni, és valójában csak a lelkiismeretet nyugtatgatja.” (Hetednapi
Adventista Biblia Kommentár, 4. kötet, 966. oldal). Könnyebb elkövetni a bűnt,
majd bevallani, mint megfeszíteni a testet, és távol maradi a bűntől. Ez az önelégültség
hamis nyugalmába ringatja a törvényszegőt.
A próféta rámutat, hogy
Isten milyen sokféle módon mutatta ki nemtetszését a nép felé, ugyanakkor
vágyát is, hogy visszatérjenek Hozzá, de „ők mégsem tértek vissza Hozzá” (6, 8,
9, 10, 11. vers). Hét csapás kerül megemlítésre, melyek célja az lett
volna, hogy felrázza Izraelt. Kenyérhiány és éhínség (6. vers); aszály, ami a
gabona teljes elszáradásához vezetett (7-8. vers). Peronoszpóra a kerteken, és
sáska vagy hernyó, amelyek megemésztették a szőlőket és az olajfákat (9. vers)
Járvány, amilyen Egyiptomban volt fiatalemberek és lovak halált okozva, ami a
temetetlen holtak és tetemek bűzölgését eredményezte (10. vers), és végül olyan
pusztulás, amilyen Szodomában és Gomorában volt hatalmas bűneik miatt (11.
vers). Sajnos mindezek a dolgok nem indították meg Izraelt. Nem ismerték fel
Isten jó szándékát mindazokban a figyelmeztetésekben, amelyeket a törvénytaposó
nép javát szolgálva küldött az Úr. Nem figyeltek Isten figyelmeztetéseire.
Ennek természetes és biztos következménye Isten ítélete. Nem tudjuk pontosan,
hogy milyen büntetés vár a törvényszegő népre, csak annyit olvasunk, hogy „készülj Istened elé, oh Izráel!”, amely
azt üzeni, hogy Istennel az ítéletben találkozni sokkal félelmetesebb minden
úgynevezett természeti csapásnál. Mindezzel a Seregek Ura, a menny és föld
Királya, Isten népét bűnbánatra hívja.
Deepati Vara Prasad
123. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezetéhez (december 10-16.).
Jaycee Dugardot 11 éves
korában elrabolták, és 18 évet szenvedett rabságban. Ezt követően egy
rendőrnővel szemben ültették le, miközben egy tőle elkülönített szobában a
fogvatartóit kérdezte ki a rendőrség, akik a család körülményei kapcsán fogtak
gyanút.
Jaycee egy ideig nem
mondott szinte semmit. Sőt, ami azt illeti, kiállt az őt elrablók mellett, ők
ugyanis olyan mértékben átnevelték a gondolkodását, hogy úgy tartotta, a
fogságban töltött élete a normális, és hogy az az új név, amit adtak neki, a
valódi személyazonosságát jelenti. Végül a rendőrnő megkérdezte Jaycee-t, hogy
mi a valódi neve. Jaycee ledermedt. Félt attól is, hogy kiejtse a száján, ezért
inkább leírta egy papírra: Jaycee Dugard.
Soha nem volt tervbe
véve, hogy az egymást szerető emberek közötti kötelék megszakadjon, sem
elrablás, sem válás, sem halál révén. Az emberek Istentől való elszakadása
azzal a két emberrel kezdődött, akik az Édenkertben összezavartan, meztelenül
és megszégyenülve elbújtak. Az évek múltával a szakadás miatti távolság tovább
nőtt, még azoknál az embereknél is, akiket maga Isten választott ki, hogy a
világ áldására legyenek.
Dániel könyvében
azonban egy ígérettel találkozunk: egy Felkent (a héber Messiás) fog jönni (Dán
9:24-25). Ugyanez a Felkent valamikor az Édenkertet járta körbe az állatok
között, egy fiatal férfit és nőt keresve: „Hol vagytok?” Aztán visszatért,
ezúttal egy sötét barlangistállóba, ahol állatok vannak, itt újszülöttként
láthatjuk egy fiatal férfival és nővel. Azért jött, hogy áthidalja az
elszakadás miatti szakadékot, hogy újra egyesüljön az emberi fajjal, hogy véget
vessen a bűnnek, hogy a gonoszságért engesztelést, örökké tartó megigazulást
szerezzen, hogy újjá tegyen mindent. Az Isten ismét velünk van.
Andy Nash
egyetemi tanár és
lelkész
Southern Adventist
University, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése