2017. december 1., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 02 - SZOMBAT - Hóseás 13

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 56. fejezet 873. nap

Amikor a dicsőítő ének véget ért, a gyülekezet vezetői elbeszélték Izráel történetét, Isten jóságát és az ő hálátlanságukat. Majd az egész gyülekezet elkötelezte magát Isten parancsolatainak a megtartására. Bűneik miatt szenvedtek büntetést, és most elismerték: Isten igazságosan bánt velük. Megfogadták, engedelmeskednek törvényének. Hogy pedig az "írásbeli megállapodás" maradandó legyen, a papok, a léviták és a fejedelmek pecséttel látták el azt. Ennek az volt a célja: figyelmeztesse őket kötelességükre és korlát legyen a kísértések ellen. A nép ünnepélyesen megesküdött, "hogy az Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten adott szolgája, Mózes által, és megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, végzését rendelkezését." Esküvel fogadták azt is: nem kötnek házasságot annak a földnek lakóival.

A böjtnap lezárulása előtt a nép még másképp is kifejezte azt, hogy vissza akar térni az Úrhoz. Kötelezte magát, hogy többé nem szentségteleníti meg a szombatot. Nehémiás ekkor még hatalmi szóval nem tiltotta ki a pogány kereskedőket Jeruzsálemből, ahogy azt később tette. De, hogy a népet védje a kísértéstől, ünnepélyesen megfogadtatta velük, hogy nem hágják át a szombat törvényét ezektől az árusoktól való vásárlással. Remélte, hogy ez majd a kereskedők kedvét szegi, és véget vet a kufárkodásnak.

Gondoskodás történt a nyilvános istentiszteletekről is. A gyülekezet megfogadta, hogy a tizeden kívül évenként meghatározott összeget ad a szentélyszolgálatra. "Bevisszük földünknek első termését - írja Nehémiás -, és mindenféle gyümölcsfának az első termését évről évre az Úr házába. Elsőszülött fiainkkal és állatainkkal is úgy járunk el, ahogyan elő van írva a törvényben. Marháink és juhaink elsőszülötteit bevisszük Istenünk házába..."
Izráel visszatért az Úrhoz, és mélységesen bánta bűneit. Sírva és keseregve vallották meg azokat. Elismerték, Isten igazságosan bánt velük, és törvénye iránt engedelmességet fogadtak. Most kinyilvánították Isten ígéreteibe vetett hitüket. Isten elfogadta bűnbánatukat; s örvendezhettek, tudva, hogy Isten megbocsátotta bűneiket és újra kegyelmébe fogadta népét. Nehémiásnak az igaz Isten templomi szolgálatának visszaállítására tett erőfeszítéseit siker koronázta. Amíg a nép hű maradt fogadalmához, és engedelmeskedett Isten szavának, addig az Úr teljesítette ígéretét, és gazdagon árasztotta rájuk áldásait.

Ebből a történetből hitet és bátorságot meríthetnek a bűn legyőzöttei és azok, akiket méltatlanságuk érzete nyomaszt. A Biblia hitelesen mondja el Izráel hitehagyásának következményeit, de beszámol mély megalázkodásukról és bűnbánatukról, buzgó odaszentelődésükről és bőkezű áldozatukról is, amivel tanúsították az Úrhoz történt visszatérésüket.

Minden őszinte Úrhoz fordulás maradandó örömöt hoz az életbe. Amikor a bűnös a Szentlélek befolyása alá kerül, meglátja az emberi szív csodálatos vizsgálójának szentsége és a maga vétkes, szennyes volta közötti különbséget. Magát elítélt bűnösként látja. De nem kell kétségbeesnie, mert Krisztus megszerezte számára a bocsánatot. Örömmel töltheti el az a tudat, hogy Isten megbocsátotta bűneit, és bűnbocsátó mennyei Atyja szereti. A bűnbánó bűnöst Isten magához öleli szeretetével és körülveszi dicsőségével. Bekötözi sebeit, megtisztítja bűneitől és az üdvösség ruhájába öltözteti

Mai Bibliai szakasz: Hóseás 13

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Észak-Izrael erős volt a 12 törzs között. Mielőtt megjelent volna a Baál imádat Izraelben, egy Istent imádtak, akit két arany borjúba öntött szoborban formáltak meg. Később Illés idejében 7000 fő volt Izraelben, akik nem imádták Baált (1Kir 19:18). Mivel ők nem hajoltak meg a bálvány előtt, állandó üldöztetéseknek voltak kitéve, ezáltal Izrael nagy bűnt követett el, és lelkileg gyakorlatilag halott lett (13:1). Hóseás próféta idejében még többet vétkeztek azáltal, hogy további faragott képeket készítettek, és azokat imádták az arany borjakkal együtt. Állatokat áldoztak a bálványoknak és megcsókolták a borjakat (13:2), ezért Isten nem engedhette már meg, hogy ezek az izraeliták a földjükön maradjanak. Eltűnnek, mint a reggeli köd, vagy harmat, vagy mint a pelyva, amit a vihar sodor el (13:3).

Isten kivezette Izraelt az egyiptomi fogságból, és ők elfogadták az élő Istent az Istenüknek. Más istenség nem menthette volna meg őket (13:4). A menny Istene kimutatta szeretetét, és közvetlen kapcsolatban volt velük a pusztában, nem is volt semmilyen akadály előttük negyven évig (13:5).

Azonban, mikor Isten jólétben tartotta őket, és volt elég élelmük, elfordultak Tőle. Gőgössé váltak, és megfeledkeztek Istenről (13:6). Isten érzései hasonlóak voltak az anyamedvéhez, akitől elvették a kölykeit. Isten és Izrael között megromlott és felbomlott a bensőséges kapcsolat (13:7-8). Az Úr szerette volna, hogy az izraeliták tudatában legyenek a valós helyzetüknek és annak, hogy Ő az élet, jólét és védelem egyedüli forrása (13:10,15), azonban ők nem akarták ezt meghallani. Észak-Izrael királyságának történelme során már a kezdetektől fogva, első Jeroboám királytól kezdve nem az Urat követték és három bűnt követtek el: (1) arany borjakat készítettek, hogy az északon élőknek ne kelljen Jeruzsálembe menni; (2) kiutasították a lévitákat az országból és nem Lévi törzséből származókat tettek meg papoknak; (3) új ünnepnapokat kiáltottak ki Isten jóváhagyása nélkül.

A helyzet egyetlen megoldása az volt, hogy Isten megengedte az izraeliek deportálását Kánaánból a fogság földjére, Asszíriába (13:11). Fájdalom várt rájuk az idegen országban, de ezt meg kellett tapasztalniuk (13:13). Ez a fajta büntetés volt az egyetlen út, hogy Észak-Izrael felismerje tragikus helyzetét. Isten elleni lázadásuk miatt veszítették el országukat Kánaánban, és fővárosukat, Szamáriát (13:16). Urunk, segíts minket, hogy mindig benned higgyünk, mint egyetlen Teremtőnkben és Megtartónkban, és boldogan kövessük a Te utadat!

Yoshitaka Kobayashi

121. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55-56. fejezeteihez (november 26-december 2.).

Isten ellenségei mindent megtettek, hogy elbátortalanítsák és összezavarják Nehémiást, illetve kárt okozzanak neki, miközben egész idő alatt a barátainak adták ki magukat. Azonban Nehémiás lelkiismeretes imáira válasz érkezett: a Szentlélek felfedte a „barátok” valódi célját. Nehémiás nem volt hajlandó megijedni, ragaszkodott a fal felépítéséhez, és így a munka folytatódott. Az ő bátor magatartása megerősítette a munkatársainak és az ő családjaiknak a hitét.

Miután a falat felépítették, Ezsdrás összehívta a népet, hogy felolvasson és magyarázzon Isten Igéjéből, amelyet oly sokáig mellőztek. A délelőttöt imádsággal és vallásos tanulással töltötték, délután pedig Isten jóságát ünnepelték, lakomával, Isten jóságáról tett bizonyságtételekkel és azzal, hogy mindezeket a szegényekkel osztották meg.

Miután a nép a törvény szavait megismerte a tanulás során, meggyőződtek arról, hogy mennyire messze is kerültek attól az ideáltól, amivé az Isten szerette volna, hogy az Ő népe váljon. Bűnbánattal telt szívükkel leborultak az Úr előtt, megvallották bűneiket, és bocsánatért esedeztek. Azonban – és ezt valóban gondolatébresztőnek találom – nem csak siránkoztak, sírtak és bűnbánatot gyakoroltak, hanem örvendeztek is, hiszen Isten megbocsátott nekik!

Néha azon tűnődöm, hogy nem vagyunk-e túl higgadtak és előírásszerűek, amikor a hálánkat kifejezzük Isten felé az Ő tündöklő kegyelméért. Az 56. fejezetben Ellen White úgy írja, hogy az emberek karjaikat a menny felé nyújtva álltak, dicsőítő éneket zengve ajkukon!

A „szabadtéri istentiszteletük” (a sátoros ünnep) lezárásaképpen a nép fogadalmat tett: nem fognak hitetlenekkel házasságra lépni, megszentségteleníteni a Szombatot, sem a tizedet és adományaikat visszatartani. És „a menny alászállt, és az Úrnak dicsősége töltötte be a lelküket!”

Cindy Tutsch
nyugalmazott igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése