Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 56. fejezet 873. nap
Amikor a dicsőítő ének véget ért, a gyülekezet vezetői
elbeszélték Izráel történetét, Isten jóságát és az ő hálátlanságukat. Majd az
egész gyülekezet elkötelezte magát Isten parancsolatainak a megtartására.
Bűneik miatt szenvedtek büntetést, és most elismerték: Isten igazságosan bánt
velük. Megfogadták, engedelmeskednek törvényének. Hogy pedig az "írásbeli
megállapodás" maradandó legyen, a papok, a léviták és a fejedelmek
pecséttel látták el azt. Ennek az volt a célja: figyelmeztesse őket
kötelességükre és korlát legyen a kísértések ellen. A nép ünnepélyesen
megesküdött, "hogy az Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten adott
szolgája, Mózes által, és megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden
parancsolatát, végzését rendelkezését." Esküvel fogadták azt is: nem
kötnek házasságot annak a földnek lakóival.
A böjtnap lezárulása előtt a nép még másképp is kifejezte
azt, hogy vissza akar térni az Úrhoz. Kötelezte magát, hogy többé nem
szentségteleníti meg a szombatot. Nehémiás ekkor még hatalmi szóval nem
tiltotta ki a pogány kereskedőket Jeruzsálemből, ahogy azt később tette. De,
hogy a népet védje a kísértéstől, ünnepélyesen megfogadtatta velük, hogy nem
hágják át a szombat törvényét ezektől az árusoktól való vásárlással. Remélte,
hogy ez majd a kereskedők kedvét szegi, és véget vet a kufárkodásnak.
Gondoskodás történt a nyilvános istentiszteletekről is. A
gyülekezet megfogadta, hogy a tizeden kívül évenként meghatározott összeget ad
a szentélyszolgálatra. "Bevisszük földünknek első termését - írja Nehémiás
-, és mindenféle gyümölcsfának az első termését évről évre az Úr házába.
Elsőszülött fiainkkal és állatainkkal is úgy járunk el, ahogyan elő van írva a
törvényben. Marháink és juhaink elsőszülötteit bevisszük Istenünk
házába..."
Izráel visszatért az Úrhoz, és mélységesen bánta bűneit.
Sírva és keseregve vallották meg azokat. Elismerték, Isten igazságosan bánt
velük, és törvénye iránt engedelmességet fogadtak. Most kinyilvánították Isten
ígéreteibe vetett hitüket. Isten elfogadta bűnbánatukat; s örvendezhettek,
tudva, hogy Isten megbocsátotta bűneiket és újra kegyelmébe fogadta népét.
Nehémiásnak az igaz Isten templomi szolgálatának visszaállítására tett
erőfeszítéseit siker koronázta. Amíg a nép hű maradt fogadalmához, és
engedelmeskedett Isten szavának, addig az Úr teljesítette ígéretét, és gazdagon
árasztotta rájuk áldásait.
Ebből a történetből hitet és bátorságot meríthetnek a bűn
legyőzöttei és azok, akiket méltatlanságuk érzete nyomaszt. A Biblia hitelesen
mondja el Izráel hitehagyásának következményeit, de beszámol mély
megalázkodásukról és bűnbánatukról, buzgó odaszentelődésükről és bőkezű
áldozatukról is, amivel tanúsították az Úrhoz történt visszatérésüket.
Minden őszinte Úrhoz fordulás maradandó örömöt hoz az
életbe. Amikor a bűnös a Szentlélek befolyása alá kerül, meglátja az emberi
szív csodálatos vizsgálójának szentsége és a maga vétkes, szennyes volta
közötti különbséget. Magát elítélt bűnösként látja. De nem kell kétségbeesnie,
mert Krisztus megszerezte számára a bocsánatot. Örömmel töltheti el az a tudat,
hogy Isten megbocsátotta bűneit, és bűnbocsátó mennyei Atyja szereti. A bűnbánó
bűnöst Isten magához öleli szeretetével és körülveszi dicsőségével. Bekötözi
sebeit, megtisztítja bűneitől és az üdvösség ruhájába öltözteti
Mai Bibliai szakasz: Hóseás
13
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Észak-Izrael
erős volt a 12 törzs között. Mielőtt megjelent volna a Baál imádat Izraelben,
egy Istent imádtak, akit két arany borjúba öntött szoborban formáltak meg.
Később Illés idejében 7000 fő volt Izraelben, akik nem imádták Baált (1Kir
19:18). Mivel ők nem hajoltak meg a bálvány előtt, állandó üldöztetéseknek
voltak kitéve, ezáltal Izrael nagy bűnt követett el, és lelkileg gyakorlatilag halott
lett (13:1). Hóseás próféta idejében még többet vétkeztek azáltal, hogy további
faragott képeket készítettek, és azokat imádták az arany borjakkal együtt.
Állatokat áldoztak a bálványoknak és megcsókolták a borjakat (13:2), ezért
Isten nem engedhette már meg, hogy ezek az izraeliták a
földjükön maradjanak. Eltűnnek, mint a reggeli köd, vagy harmat, vagy mint
a pelyva, amit a vihar sodor el (13:3).
Isten kivezette Izraelt az egyiptomi fogságból, és ők elfogadták az élő Istent az Istenüknek. Más istenség nem menthette volna meg őket (13:4). A menny Istene kimutatta szeretetét, és közvetlen kapcsolatban volt velük a pusztában, nem is volt semmilyen akadály előttük negyven évig (13:5).
Azonban, mikor Isten jólétben tartotta őket, és volt elég élelmük, elfordultak Tőle. Gőgössé váltak, és megfeledkeztek Istenről (13:6). Isten érzései hasonlóak voltak az anyamedvéhez, akitől elvették a kölykeit. Isten és Izrael között megromlott és felbomlott a bensőséges kapcsolat (13:7-8). Az Úr szerette volna, hogy az izraeliták tudatában legyenek a valós helyzetüknek és annak, hogy Ő az élet, jólét és védelem egyedüli forrása (13:10,15), azonban ők nem akarták ezt meghallani. Észak-Izrael királyságának történelme során már a kezdetektől fogva, első Jeroboám királytól kezdve nem az Urat követték és három bűnt követtek el: (1) arany borjakat készítettek, hogy az északon élőknek ne kelljen Jeruzsálembe menni; (2) kiutasították a lévitákat az országból és nem Lévi törzséből származókat tettek meg papoknak; (3) új ünnepnapokat kiáltottak ki Isten jóváhagyása nélkül.
A helyzet
egyetlen megoldása az volt, hogy Isten megengedte az izraeliek deportálását
Kánaánból a fogság földjére, Asszíriába (13:11). Fájdalom várt rájuk az idegen
országban, de ezt meg kellett tapasztalniuk (13:13). Ez a fajta büntetés volt
az egyetlen út, hogy Észak-Izrael felismerje tragikus helyzetét. Isten elleni
lázadásuk miatt veszítették el országukat Kánaánban, és fővárosukat, Szamáriát
(13:16). Urunk, segíts minket, hogy mindig benned higgyünk, mint egyetlen
Teremtőnkben és Megtartónkban, és boldogan kövessük a Te utadat!
Yoshitaka Kobayashi
121. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 55-56. fejezeteihez (november
26-december 2.).
Isten ellenségei
mindent megtettek, hogy elbátortalanítsák és összezavarják Nehémiást, illetve
kárt okozzanak neki, miközben egész idő alatt a barátainak adták ki magukat.
Azonban Nehémiás lelkiismeretes imáira válasz érkezett: a Szentlélek felfedte a
„barátok” valódi célját. Nehémiás nem volt hajlandó megijedni, ragaszkodott a
fal felépítéséhez, és így a munka folytatódott. Az ő bátor magatartása
megerősítette a munkatársainak és az ő családjaiknak a hitét.
Miután a falat
felépítették, Ezsdrás összehívta a népet, hogy felolvasson és magyarázzon Isten
Igéjéből, amelyet oly sokáig mellőztek. A délelőttöt imádsággal és vallásos
tanulással töltötték, délután pedig Isten jóságát ünnepelték, lakomával, Isten
jóságáról tett bizonyságtételekkel és azzal, hogy mindezeket a szegényekkel
osztották meg.
Miután a nép a törvény
szavait megismerte a tanulás során, meggyőződtek arról, hogy mennyire messze is
kerültek attól az ideáltól, amivé az Isten szerette volna, hogy az Ő népe
váljon. Bűnbánattal telt szívükkel leborultak az Úr előtt, megvallották
bűneiket, és bocsánatért esedeztek. Azonban – és ezt valóban
gondolatébresztőnek találom – nem csak siránkoztak, sírtak és bűnbánatot
gyakoroltak, hanem örvendeztek is, hiszen Isten megbocsátott nekik!
Néha azon tűnődöm, hogy
nem vagyunk-e túl higgadtak és előírásszerűek, amikor a hálánkat kifejezzük
Isten felé az Ő tündöklő kegyelméért. Az 56. fejezetben Ellen White úgy írja,
hogy az emberek karjaikat a menny felé nyújtva álltak, dicsőítő éneket zengve
ajkukon!
A „szabadtéri
istentiszteletük” (a sátoros ünnep) lezárásaképpen a nép fogadalmat tett: nem
fognak hitetlenekkel házasságra lépni, megszentségteleníteni a Szombatot, sem a
tizedet és adományaikat visszatartani. És „a menny alászállt, és az Úrnak
dicsősége töltötte be a lelküket!”
Cindy Tutsch
nyugalmazott
igazgatóhelyettes
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése