2017. december 11., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 11 - HÉTFŐ - Ámos 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 58. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezet 882. nap

Mózes által Isten állandóan emlékeztette Izráelt arra, hogy el fogja küldeni Fiát az elbukott emberiség Megváltójaként. Mózes nem sokkal halála előtt kijelentette: "Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok!" Mózes világos tanítást kapott Izráel számára az eljövendő Messiás munkájáról: "Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te - mondta szolgájának Jahve. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok" (5Móz 18:15-18).

A pátriárkális korban az istentiszteletekhez kapcsolódó áldozatok állandóan emlékeztették a népet az eljövendő Megváltóra. Ez vonatkozott a szentélyszolgálat minden szertartására is Izráel egész történelmében. A szentsátor és a helyét később elfoglaló templom szolgálatai előképekben és jelképekben mindennap tanították a népet Krisztusnak mint Megváltónak, Főpapnak és Királynak adventjéhez fűződő nagy igazságaira. Egyszer egy évben pedig figyelmüket a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem záró jelenetére irányították, amikor a világegyetem végleg megtisztul a bűntől és a bűnösöktől. A mózesi szertartásrend áldozatai állandóan a jobb szolgálatra, a mennyeire mutattak. A földi szentély, amelyben ajándékokat adtak és áldozatokat mutattak be, "példázat... a mostani időre". Két szent helye "a mennyei dolgok képmása" volt, mert Krisztus, a mi Főpapunk ma "a szentélynek és igazi sátornak szolgája ... amelyet az Úr épített, nem pedig ember" (Zsid 9:9, 23; 8:2).

Attól a naptól fogva, hogy az Úr kijelentette a kígyónak az Édenben, hogy "ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt" (1Móz 3:15), Sátán tudja, hogy soha nem lesz e föld lakóinak korlátlan ura. Amikor Ádám és fiai elkezdték a ceremóniális áldozatokat, amelyeket Isten az eljövendő Megváltó jelképéül rendelt el, Sátán a föld és menny közötti szoros kapcsolat szimbólumát ismerte fel bennük. Hosszú századok alatt e bensőséges kapcsolat megbontására törekedett. Fáradhatatlanul igyekezett hamis színben feltüntetni Istent és félremagyarázni a Megváltóra mutató szertartásokat. Az emberi család tagjainak nagy többségénél sikert ért el.

Miközben Isten meg akarta tanítani az embert arra, hogy az Ő szeretetéből fakad az az Ajándék, aki megbékíti őket vele, az emberiség ősellensége igyekezett úgy bemutatni Istent, mint aki gyönyörködik pusztulásukban. Így azok az áldozatok és rendtartások, amelyekkel a menny Istene szeretetét akarta kinyilatkoztatni, oly eszközzé torzultak, amelyek által a bűnösök hiába remélik - ajándékkal és jó cselekedettel - kiengesztelni a megsértett Isten haragját. Ugyanakkor Sátán igyekezett az emberek bűnös szenvedélyeit felkelteni és fokozni, hogy ismételt törvényszegéseik miatt tömegek kerüljenek egyre távolabb Istentől, kilátástalanul megkötözve a bűn bilincseivel.

Amikor Isten a héber prófétákat Igéje megírására ihlette, Sátán szorgalmasan tanulmányozta a Messiásról szóló kinyilatkoztatásokat. Gondosan kereste azokat a szavakat, amelyek félreérthetetlen világossággal felvázolták, hogy Krisztus mint szenvedő áldozat és győztes király, mit fog cselekedni az emberek között. Az ótestamentomi szent iratok pergamen tekercseiben olvasta, hogy az a valaki úgy jelenik meg "...mint a bárány, ha vágóhídra viszik...", és "...torz, nem emberi... külseje, emberhez nem méltó... alakja..." lesz (Ézsa 53:7; 52:14). Az emberiség megígért Megváltója "megvetett... és emberektől elhagyatott", "fájdalmak férfia, betegségek ismerője..." De nagy hatalmát gyakorolja azért, hogy "szolgáltasson igazságot a nép nyomorultjainak, segítse meg a szegényeket, de tiporja el az elnyomókat" (Ézsa 53:3-4; Zsolt 72:4). E próféciák láttán Sátánt félelem és rettegés fogta el, de kitartott szándéka mellett: meghiúsítja - ha lehetséges - Jahve irgalmas gondoskodását, az elveszett emberiség megváltását. Elhatározta, elvakítja az embereket, amennyire csak lehet a messiási próféciák igazi jelentésével szemben, és így előkészíti a megjelenő Krisztus megtagadásának útját.

Közvetlenül az özönvíz előtti századokban Sátánnak sikerült világméretű lázadást szítania Isten ellen. De még az özönvíz tanulságai sem maradtak sokáig az emberek emlékezetében. Sátán ravasz behízelgéssel, lépésről lépésre újra vakmerő lázadásra vette rá az embert. Megint úgy tűnt, hogy győzni fog. De nem hiúsíthatta meg azt, amit Isten akart tenni a bukott emberért. A Sém nemzetségéből származó Ábrahám leszármazottainak meg kellett őrizniük Jahve áldott elgondolásainak ismeretét az eljövendő nemzedékek áldására. Időről időre Istentől kiválasztott hírnökök támadtak - az igazság hírnökei -, hogy felhívják az emberek figyelmét az áldozati szertartások értelmére, különösen Jahve ígéretére, amelyet annak adventjével kapcsolatban tett, akire az áldozati rendszer minden előírása mutatott. Így akarta Isten megőrizni a világot az egyetemes hitehagyástól.

Mai Bibliai szakasz: Ámos 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ennek a fejezetnek több különböző üzenete van az északi Izraelnek. Ezek az üzenetek Izrael állapotáról szólnak, és a megjövendölt pusztításról a közelgő háborúban. Izrael büszke volt, feljebbvalónak érezte magát, ahogy az „Izráelnek szüze” kifejezés mutatja. De el fog bukni, és senki sem emeli fel. A próféták Izrael felett szomorkodnak, miközben Krisztus lelkületét tükrözik, aki megmutatja nekünk bűneinket és bánat tölti el, mikor bűneink következménye elér minket (2. vers). Isten büntetése Izraelen olyan súlyos, hogy csak minden tizedik lakos élheti túl (3. vers).

Isten továbbra is bűnbánatra hívja Izraelt. Isten keresése és az Ő ösvényinek követése az egyetlen kiút a közelgő tragédiából, a meghódításból, deportálásból és a száműzetésből, mely már a láthatáron van. Nem szabad Béthelre, sem Gilgálra tekinteniük – a bálványimádások központjaira, vagy Beérsebára, a bálványok szentélyére (5. vers). József háza, azaz Izrael el fog pusztulni a nagymértékű igazságtalanság és az elharapódzott korrupció miatt (6-7. vers), ha nem hátrálnak vissza a bűntől és nem térnek jó útra. Isten mindenkinek megváltást ajánl, de aki nem hagyja el a bűnös életét, nem menekülhet Isten büntetésétől (2Pt 3:7-9).

Ámós Istent mint Teremtőt és Bírót mutatja be egy hangsúlyos kijelentéssel: „az Úr annak a neve” (8. vers). Ő teremtette a csillagokat, a Fiastyúkot és az Oriont. Ő fordítja a halál árnyékát reggelbe, szöges ellentétben azzal, amit Izrael tett – akik az igazságot a legkeserűbb igazságtalanságba fordították. Tőle függ a nappal és az éjszaka. Tőle függ a tengervíz párolgása, és Ő hullat esőt a föld színére. A lázadozók erősnek hitt erődítményeit romba dönti (8-9. vers).

A bűnösök gyűlölték azokat, akik megszólták őket, és igazat mondtak. Elnyomták a szegényeket és adományokat követeltek tőlük. Sőt, részt vettek az igazság elhallgatásában, vesztegetésekben és megfosztották a szegényeket az igazságszolgáltatástól. Ezért nem lakhatnak a faragott kövekből készült luxusházaikban és nem ihatnak a szőlőültetvényeik borából (10-12. vers). Ezen felül az okosok csendben maradtak, nem válaszoltak az elöljáróiknak, mert úgysem lenne igazság számukra (13. vers).

Azonban Ámos könyörög Izraelnek, hogy keressék a jót, és ne a gonoszt (14. vers). Továbbá a bűnt gyűlölni kell és a jót magasztalni (15. vers). A világban sokan becsapják magukat: néhányan szívesen teszik a rosszat – másokat bántalmaznak; néhányan nem tesznek rosszat élvezetből, de nem is cselekednek jót – haszontalanul élnek; mások jót is, rosszat is tesznek – képmutatók. Egyedül csak azok, az igazak és nyerik el Isten örök jelenlétét és átformáló kegyelmét, akik gyűlölik a bűnt és a jót szeretik (14-15. vers).

Ámos a továbbiakban úgy ábrázolja Izrael sorsát, mintha jajgatás lenne az utcákon; a földművesek a siratóasszonyokkal együtt gyászolnak, és jajszó hallatszik a szőlőföldekről is.  Az Úr napja sötétséget hoz Izraelre. Olyan lesz, mintha valaki megmenekülne egy oroszlán, vagy medve karmaiból csak azért, hogy egy kígyó marja meg a házában (16-20. vers).
Mivel Izrael népe a bűnös utat követte, Isten megutálta ünnepeiket és szent összejöveteleiket. Az égőáldozatok, vagy az étel- és kövér hálaáldozatok elfogadhatatlanok voltak Istennek. Az énekeik és húros hangszereinek dallamai csak zaj voltak számára (21-23. vers).

Az Úr óhaja, hogy „folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak” (24. vers), és a víz állandó utánpótlása egy örökké folyó patakból származik, nem pedig egy időszakos patakból. A teljes bibliai hit alapértékei az igazság és igazságosság, amelyek Isten tulajdonságai, és Ő fel akarja ruházni ezekkel mindazokat, akik hűségesek Hozzá, és szövetségben vannak Vele. Ezek nélkül a vallás tartalom nélküli formalitássá és képmutatássá válik.


Deepati Vara Prasad

123. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 58. fejezetéhez (december 10-16.).

Jaycee Dugardot 11 éves korában elrabolták, és 18 évet szenvedett rabságban. Ezt követően egy rendőrnővel szemben ültették le, miközben egy tőle elkülönített szobában a fogvatartóit kérdezte ki a rendőrség, akik a család körülményei kapcsán fogtak gyanút.

Jaycee egy ideig nem mondott szinte semmit. Sőt, ami azt illeti, kiállt az őt elrablók mellett, ők ugyanis olyan mértékben átnevelték a gondolkodását, hogy úgy tartotta, a fogságban töltött élete a normális, és hogy az az új név, amit adtak neki, a valódi személyazonosságát jelenti. Végül a rendőrnő megkérdezte Jaycee-t, hogy mi a valódi neve. Jaycee ledermedt. Félt attól is, hogy kiejtse a száján, ezért inkább leírta egy papírra: Jaycee Dugard.

Soha nem volt tervbe véve, hogy az egymást szerető emberek közötti kötelék megszakadjon, sem elrablás, sem válás, sem halál révén. Az emberek Istentől való elszakadása azzal a két emberrel kezdődött, akik az Édenkertben összezavartan, meztelenül és megszégyenülve elbújtak. Az évek múltával a szakadás miatti távolság tovább nőtt, még azoknál az embereknél is, akiket maga Isten választott ki, hogy a világ áldására legyenek.

Dániel könyvében azonban egy ígérettel találkozunk: egy Felkent (a héber Messiás) fog jönni (Dán 9:24-25). Ugyanez a Felkent valamikor az Édenkertet járta körbe az állatok között, egy fiatal férfit és nőt keresve: „Hol vagytok?” Aztán visszatért, ezúttal egy sötét barlangistállóba, ahol állatok vannak, itt újszülöttként láthatjuk egy fiatal férfival és nővel. Azért jött, hogy áthidalja az elszakadás miatti szakadékot, hogy újra egyesüljön az emberi fajjal, hogy véget vessen a bűnnek, hogy a gonoszságért engesztelést, örökké tartó megigazulást szerezzen, hogy újjá tegyen mindent. Az Isten ismét velünk van.

Andy Nash
egyetemi tanár és lelkész
Southern Adventist University, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése