2020. augusztus 15., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 15 - SZOMBAT - Énekek Éneke 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/


Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
 
Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 5. fejezet 1858. nap
 


5. fejezet (7. rész) – Az Úr imája  
 
Jeruzsálem pusztulása előképe annak a pusztulásnak, amely az egész világot éri. A jövendölések, amelyek Jeruzsálam lerombolásakor részben teljesedtek, még inkább vonatkoznak az utolsó időkre. Nagy és ünnepélyes események küszöbén állunk; olyan válság áll előttünk, amilyet a világ még nem látott. Azonban mind a tanítványokra, mind reánk nézve becses az az ígéret, hogy Isten országa mindenek felett uralkodni fog. Teremtőnk tartja kezében a bekövetkező események sorozatát. A mennyei Fenség felügyelete alatt áll úgy az egyes nemzetek sorsa, mint gyülekezetének ügye is. Az isteni Tanító — terve kivitelére vonatkozólag — minden egyes eszközének azt mondja, amit mondott egykor Czírusnak: „Felöveztelek téged, bár nem ismertél” (Ésa 45:5).
 
Ezékiel próféta látomásában egy kéz jelent meg az angyal szárnya alatt; ez arra tanítja Isten szolgáit, hogy Isten hatalma által munkájuk sikerrel jár. Akiket Isten követeiként használ fel, ne gondolják, hogy az Úr munkája csupán tőlük függ! Ne hordják halandó lények a munkáért való felelősség terhét, mert Isten nem alszik és nem szunnyad, hanem állandóan tervei keresztülvitelén munkálkodik. Ő viszi majd munkáját előbbre. Az istentelenek szándékát meghiúsítja, és megzavarja azok tanácsát, akik Isten népe ellen veszedelmet koholnak. A Mindenható, a seregek Ura a kérubok között trónol ma is, és megvédi gyermekeit a nemzetek minden viszálya és lázongása között. Az egek Ura, a mi Megváltónk, mérlegel minden kísértést, és őrködik, mint ötvös az izzó érc fölött. Sőt, még ha a királyok erődítései el is pusztulnának, ha a haragnak nyilai átszúrnák is ellenségeinek szívét, Isten népe biztonságban él az Ő kezeiben.
 
„Óh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied; ...a te kezedben van mind az erősség, mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása megerősíttetése” (1Krón 29:11— 12).
 
Mai Bibliai szakasz: Énekek Éneke 2
 
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
 
Új protestáns fordítás:
 
A második fejezet igen szemléletesen ábrázolja a Salamon és kedvese közötti szerelmet. Sulamit a természet világából vett példákkal írja körül a Salamon iránt táplált szerelmes érzéseit (3. vers). Ellen White ezt az emberi intimitásra való vágyódást a Krisztussal való bensőséges kapcsolat iránti vágyra alkalmazza:
 
„Szükségünk van Isten állandó jelenlétére, a Krisztussal való személyes érintkezésre, hogy a Vele való közösségben időzzünk! Otthonunk gyermekei és iskolánk tanulói boldogok lesznek, ha a szülők és tanítók saját életükben tanulják meg azt a tapasztalatot, amelyet az Énekek Éneke így fejez ki:
 
Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kívánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek. Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme” (Előtted az élet. Budapest. 1992, Advent Kiadó. 259. oldal).
 
Sulamit az illő önmegtartóztatást is hangsúlyozza a kibontakozásban lévő szerelmi kapcsolatban, még hajadonsorban levő társainak: „Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja [vagyis helyesebben a megfelelő időig] (7. vers – lásd még 3:5-öt és 8:4-et). A fejezet óv a „kis rókáktól” is (a kapcsolat potenciális akadályaitól - 15. vers) és kihangsúlyozza a kölcsönösséget a férfi és nő közötti kapcsolatban: „Az én szerelmesem enyém, és én az övé” (6. vers). Ezeket az elveket alkalmaznunk kell személyes életünkben.
 
„Atyám, segíts úgy kialakítani az értékrendemet, hogy naponta bensőséges kapcsolatot ápoljak szeretett házastársammal, ugyanakkor időt szánjak a szeretett Megváltómmal való szoros kapcsolatra is! Ámen.”
 
Richard M. Davidson
 
262. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   5. fejezetéhez (augusztus 9-15.).
 
Imalistát könnyű készíteni:
 
Biztonságos utazások,
Több pénz,
Munkahelyi előléptetés,
Az ellenségeim megbüntetése,
Egészséges test,
és a lista folytatódik…
 
Könnyű olyan imalistát készíteni, ahol az ima központi fókusza RAJTAM van. Drága Mennyei Atyám, ezeken a módokon tudsz megáldani ENGEM. Ezek azok a dolgok, amik szerintem ENGEM boldoggá tennének.
 
A tanítványok megkérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni, Ő pedig nem okozott csalódást. 65 szó. Egyszerű, mégis mély értelmű. Érdekes, hogy ebben az imában mindössze 7 szó van, ami személyes, ideiglenes szükségletekkel kapcsolatos. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.”
 
Isten törődik mindennel, ami hatással van ránk. Azt akarja, hogy az összes legbelső gondolatunkat és vágyunkat kommunikáljuk felé, mégis az imáinkban azt akarja elérni, hogy magunkon túl mutassunk. El akar juttatni minket arra a helyre, ahol elsőként Atyánkként gondolunk rá, olyasvalakire, aki ismeri a szükségleteinket, és a szívében a mi érdekünket tartja leginkább szem előtt. Az Ő királyságára és az Ő akaratára a földön, amely igazából a valódi boldogság forrása. Az Ő erejére, amely távol tud tartani minket a kísértéstől és meg tud szabadítani minket a gonosztól. Másokra, és az óriási áldásokra, amelyek a megbocsátás és a kibékülés, bűnrendezés révén áradhatnak.
 
Nagyon könnyű olyan imalistát készíteni, amely RÁM fókuszál. Azonban mennyi békéről, megelégedésről és valódi beteljesülésről maradunk le, ha ilyen alacsonyra tesszük a lécet?
 
Próbáljunk meg ma inkább Isten imalistájára összpontosítani!
 
Lisa Ward
Egyházi tisztviselő, Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: