Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 17 - HÉTFŐ - Énekek Éneke 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 6. fejezet 1860. nap

6. fejezet (2. rész) – Bírálat helyett mutass jó példát!  

„Miért nézed a szálkát, amely a te atyádfia szemében van?” (Mt. 7:3)
 
„Mivel ugyanazokat műveled te, aki ítélsz” – még ez a mondat sem mutatja meg a nagyságát annak a bűnnek, amikor valaki veszi a bátorságot, hogy gáncsolja és elítélje testvérét. Jézus ezt mondta: „Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?” (Mt. 7:3)
 
Szavai olyan embert írnak le, aki gyorsan észreveszi másokban a hibát. Amikor úgy véli, hogy valakinek a jellemében vagy életmódjában valami kivetnivalót fedezett fel, nagy lendülettel igyekszik arra rámutatni. Jézus azonban kijelenti, hogy az ilyen keresztényietlen foglalatossággal kifejlesztett jellemvonás a megbírált ember hibáihoz képest olyan, mint a szálka a gerendához mérten. A türelem és a szeretet hiánya viszi arra az embert, hogy heggyé fújja fel a porszemet. Akik sohasem tapasztalták meg a Krisztusnak való teljes átadás alázatos szívűségét, azok nem is gyakorolják életükben a Megváltó szeretetének lágyító hatását. Rosszul képviselik az evangélium örömüzenetének gyengéd, előzékeny szellemét, így drága lelkeket sebeznek meg, akikért pedig Krisztus az életét adta. Megváltónk hasonlata szerint aki odáig süllyed, hogy a bírálat szellemét képviseli, súlyosabb bűnt követ el, mint az, akit vádol, mert bűnét önhittséggel tetőzi be.
 
Krisztus a jellem egyedüli igaz mértéke. Aki tehát önmagát teszi meg mérvadónak, az saját magát emeli Krisztus helyébe. Az Atya a Fiúra bízott minden ítélkezést (Jn. 5:22), ezért aki mások indítékai fölött merészel ítélkezni, az Isten Fiának előjogát bitorolja. Ezek a bírák és gáncsoskodók az Antikrisztus oldalára helyezkednek, „aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatva magát” (II. Thessz. 2:4).
 
A legsúlyosabb következményekkel járó bűn az a rideg, elítélő, engesztelhetetlen lelkület, amely a farizeusokat jellemezte. Amikor a vallásos életből hiányzik a szeretet, akkor Jézus hiányzik belőle. Krisztus jelenlétének napsugarait lázas tevékenység vagy buzgólkodás sem tudja pótolni. Rendkívüli éleslátással rendelkezhetünk ahhoz, hogy felismerjük mások hibáit, ám aki ebbe a lelkületbe merül, annak Jézus azt üzeni: „Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből.” (Mt. 7:5) Aki maga követ el helytelenségeket, az gyanúsít mást ugyanezekkel. Azzal próbálja elrejteni vagy mentegetni a szívében rejtőző gonoszságot, hogy vádaskodva mutogat másra. Hiszen az ember bűn által ismerte meg a rosszat. Az első emberpár, alighogy bűnbe esett, máris egymást vádolta. Az emberi természet azonnal erre adja magát, amikor nem Krisztus kegyelme vezeti.
 
Amikor az emberek ebbe a vádaskodó szellembe merülnek, nem elégszenek meg azzal, hogy rámutassanak arra, amit testvérükben hibának vélnek. Ha enyhébb módszerek nem használnak, hogy rávegyék testvéreiket: azt tegyék, amit ők tartanak helyénvalónak, akkor erőszakhoz folyamodnak. Amennyire csak hatalmukban áll, kényszerítik az embereket, hogy az ő felfogásuk szerint viselkedjenek. Ezt tették a zsidók Krisztus napjaiban, s ezt teszi az egyház azóta is mindenkor, ha kihalt belőle Jézus Krisztus kegyelme. Ha kiveszett a szeretet hatalma, az egyház az állam erős karja segítségével kényszerítette másokra hittételeit, szerzett érvényt rendelkezéseinek. Ez a titka minden vallásos törvényhozásnak; ez minden üldözés titka is, Ábel napjaitól mind a mai napig.
 
Krisztus nem kényszeríti, hanem vonzza magához az embereket. A Krisztus által alkalmazott egyedüli késztetés a szeretet. Amikor az egyház világi hatalom támogatását keresi, nyilvánvaló, hogy nélkülözi Krisztus erejét – az isteni szeretet késztetését.
 
A baj gyökerét az egyház tagjaiban találjuk, ezért a gyógyulást a tagok szívében kell elkezdeni. Jézus Krisztus felszólítja a vádaskodót, hogy előbb a saját szeméből vesse ki a gerendát, előbb saját gáncsoskodó szellemét ítélje el, mielőtt másokat próbálna javítgatni. Hiszen „nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, amely jó gyümölcsöt terem” (Lk. 6:43). A vádaskodásnak ez a szelleme romlott gyümölcs. A fa romlottságát bizonyítja, nem segít rajtatok, ha önhittek vagytok. A szíveteknek kell megváltoznia, mielőtt másokat intenétek; hiszen a „szív teljességéből szól a száj” (Mt. 12:34).

 
Mai Bibliai szakasz: Énekek Éneke 4
 
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89nekek%20%C3%89neke%204&version=KAR
 
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89nekek%20%C3%89neke%204&version=NT-HU
 
A 4. fejezet (és az 5. fejezet első verse) Salamonnak és menyasszonyának esküvői szertartását mutatja be. Csak ebben a fejezetben nevezi Salamon a lányt jegyesének. (4:8-12 és 5:1). Mind a menyasszony, mind a vőlegény túláradó dicsérettel írja le szerelmese szépségét, itt is és később az Énekek énekében is (4:1-7; 8-15; 5:10-16; 6:4-10; 7:1-9), ami hasonlít  a modern szíriai, vidéki esküvők dicsérő énekeire. A szeretett lény szépségének kölcsönös leírása nemcsak a külső, fizikai szépségről szól, hanem a szerelmesek elismerésre méltó jellemvonásait is méltatja. Salamon menyasszonyáról szóló leírására: „Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (7. vers) utal Pál apostol Krisztus menyasszonyának, az egyháznak jellemzésekor (Ef 5:27).
 
A 12. versben használt kép, a „bezárt kert” a szüzességre utal. Azt jelzi, hogy az esküvő idején a menyasszony még szűz. Az Énekek énekében a szerelmesek között csak a házasság szent szövetségében jön létre szexuális kapcsolat. Ez a vers a házasság előtti szexuális önmegtartóztatás megerősítése.
 
A 4. fejezet 16. és az 5. fejezet 1. verse az egész Ének énekének középpontja és csúcspontja, azonos számú verssorokkal.  A menyasszony meghívja itt a vőlegényét (Salamont), hogy részesüljön kertjének (amely már az övé is) gyümölcseiből (16. vers), és a vőlegény elfogadja a meghívást (5:1). Ez a megfelelője a nyilvános szövetségkötési szertartásnak, a házassági fogadalmaknak, és a menyasszony meghívásának, amit a vőlegény elfogad, hogy szívesen teljesítsék ki házassági fogadalmukat a szexuális egységgel is. Az 5:1 befejező versében határozott hangon maga Isten adja áldását a házassági szövetségre, ahogyan jelenlétével megáldotta és szentesítette az első esküvőt is az Édenkertben (1Móz 2:22-24).
 
„Drága Urunk, fiataljainkért imádkozunk, hogy tiszták maradjanak és őrizzék meg magukat leendő házastársuknak. Köszönjük Istenünk, hogy jóváhagyod a házasságon belüli szexuális élet szépségét. Ámen.” 

Richard M. Davidson

263. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   6. fejezetéhez (augusztus 16-22.).

A laptopomnak és a mobiltelefonomnak van egy olyan funkciója, amely értesít, ha az akkumulátor töltöttsége alacsony. Mielőtt végleg lemerülnének, egy üzenet ugrik fel a képernyőn, amelyben megkérdezi, hogy be szeretném-e kapcsolni az energiatakarékos üzemmódot. Ez az üzemmód nagyszerűen működik az elektronikai eszközöknél, azonban nem így van az egyház esetében.

 

Könnyű az egyház számára kimerülni az egyhangú bizottsági ülések és élettelen prédikációk következtében, amelyeknek nincsen valós kapcsolata Krisztussal, sem befolyásuk a közösségre. Sajnálatos módon, ahelyett, hogy visszakapcsolódna Krisztushoz, hogy feltöltődjön a személyes ima, bibliatanulmányozás és a Szentléleknek való odaszentelődés által, az egyház megpróbál energiatakarékos üzemmódban működni. Itt kezdődnek a problémák.

 

Az olyan szolgálatokat, amelyek felhasználják az egyház energiáját és erőforrásait, azokat visszaszorítják, és az egyház az új ötleteket és energiát máshol kezdi keresni. Az újratöltődés reményében az egyház gyakran a világhoz fordul segítségért, és átveszi a napirendjét, módszereit és ötleteit, Krisztust azonban elhagyják. „Amikor az egyház világi hatalom támogatását keresi, nyilvánvaló, hogy nélkülözi Krisztus erejét – az isteni szeretet késztetését.” (127. o.)

 

Karen D. Lifshay

Hermiston Hetednapi Adventista Egyház

Oregon, USA

Fordította Gősi Csaba