2020. augusztus 16., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 16 - VASÁRNAP - Énekek Éneke 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/


Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 6. fejezet 1859. nap

6. fejezet (1. rész) – Bírálat helyett mutass jó példát!  

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek” (Mt 7:1).

Az emberi törekvések, amelyekkel némelyek önerőből akarják elnyerni az üdvösséget, oda vezetnek, hogy egyesek emberi parancsolatokkal akarnak védekezni a bűn ellen. Mert amikor látják, hogy a törvényt betartani nem tudják, különböző szabályokat állítanak fel, amelyekkel magukat engedelmességre szeretnék kényszeríteni. Ezáltal azonban gondolataikat Istenről önmagukra terelik, az Isten és felebarátaik iránti szeretetük pedig kihal a szívükből. Az emberi intézkedések rendszere, számtalan követelményével, előreláthatóan odavezet, hogy mindazokat, akik ezeket a rendeleteket nem teljesítik, az előírt szabály alapján ítélik meg. Az önzés és kicsinyes bírálgatás légköre kiöl minden nemes és nagylelkű érzést, és arra készteti az embereket, hogy önző bírák és kicsinyes felhánytorgatók legyenek.
 
A farizeusok ehhez a csoporthoz tartoztak. Istentiszteletük gyakorlásakor — saját gyengeségük tudatában — nem alázkodtak meg. Nem voltak hálásak istenadta, nagyszerű kiváltságaikért, sőt ellenkezőleg, lelki gőgjük arra késztette őket, hogy beszédtárgyuk az állandó önmagasztalás legyen: „én, az én érzéseim, az én ismereteim, ahogy én csinálom.” Saját álláspontjukat tekintették mások megítélésének zsinórmértékéül. Önigazságuk ruhájába öltözötten léptek a bírói székbe, hogy másokat bíráljanak és ítéljenek.
 
Ugyanilyen lelkület uralta jórészt a népet is. Beleavatkoztak lelkiismereti kérdésekbe, és olyan ügyekben is ítélkeztek, amelyek kizárólag Istent és az egyént illették. Erre a szellemiségre és szokásra vonatkozóan mondta Jézus: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” Ez ennyit jelent, hogy ne állítsátok magatokat mintaképül az emberek elé; a kötelességről alkotott felfogásotokat, nézeteteket és írásmagyarázatotokat ne tartsátok mások elbírálásában mérvadónak; és szívetekben ne marasztaljátok el őket, ha elképzeléseiteket nem közelítik meg! Ne kritizáljatok másokat, ne kételkedjetek indítékaikban, és ne ítéljétek el őket!
 
„Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait” (1Kor 4:5). A szívekben olvasni nem tudunk, s mivel önmagunk is hibákkal vagyunk telve, nem vagyunk feljogosítva mások bírálgatására. A halandó emberek csak a látszat után ítélnek, Isten azonban ismeri cselekedeteink titkos indítékait. Ő gyengéd és részvétteljes; egyedül hivatott arra, hogy döntsön felettünk.
 
„Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat műveled, te aki ítélsz” (Róm 2:1). Akik másokat bírálnak vagy elítélnek, önmagukat kárhoztatják, mert maguk is ugyanazt cselekszik. Miközben másokat kárhoztatnak, önmaguk felett ítélkeznek; Isten pedig szavukon fogja őket, s elfogadja az önmaguk ellen hozott ítéletet.
 
Mai Bibliai szakasz: Énekek Éneke 3
 
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89nekek%20%C3%89neke%203&version=KAR
 
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89nekek%20%C3%89neke%203&version=NT-HU
 
Ebben a fejezetben találjuk Sulamit két álma közül az elsőt, amelyet az esküvője napja előtt álmodott. Az esküvője utáni álmát az 5:2-8 verseiben olvashatjuk. Itt azt álmodja, hogy izgatott aggodalommal keresi szerelmét, és végül megtalálja őt. Így domborodik ki a „távollét-jelenlét” témája az Énekek Énekében. Csak úgy, mint az első emberpár esetében is, a szerelmeseknek szükségük van egymásra, hogy egésszé és teljessé legyenek! Itt és az Énekek Éneke más részeiben is bizonyítékot találhatunk arra, hogy az asszony éppúgy aktív és kezdeményező a kapcsolat építésében, mint a férfi.
 
Ezeknek a verseknek a lelki oldalát nézve felismerhetjük azt a mennyei szándékot, miszerint Isten olyan égő szerelmet plántál az asszony szívébe, amely nem engedi el a férfit, akit igazán szeret.
 
A 6-11. versek leírják Salamon és menyasszonya menyegzőjének azon eseményeit, amikor a pusztából Jeruzsálembe tartanak. A 11. versben arról olvashatunk, hogyan hordozza elfüggönyözött királyi hintaja Salamont és valószínűleg menyasszonyát is.
 
A 11. vers határozott utalás az esküvő napjára, amely döntő jelentőségű időbéli jelzés az egész könyv folyamatában, amely összeköti az udvarlás idejét (1:2-3:6) a 4. fejezetben leírt menyegzővel és az azt követő 5-8 fejezetekkel, amelyek arról beszélnek, hogyan erősödött intim szerelmi kapcsolatuk a házasság ideje alatt.
 
Az Énekek Éneke valójában nem más, mint „A házasság bibliai kézikönyve”, amely gyakorlati elveket vázol fel előttünk a szerelemi kapcsolat minden részére vonatkozóan. Különleges hangsúly kerül a házastársak közötti intim kapcsolat ajándékaira, amely azt mutatja, hogy Isten arra vágyik, hogy ezeket megtapasztaljuk házasságunkban. Ezek magukba foglalják a fizikai, érzelmi, szellemi (intellektuális) kapcsolatot, a szépség dicséretét, az alkotókészséget, a szabadidő eltöltését, a munkát, a válsághelyzeteket, az összetűzéseket, az elkötelezettséget, a lelkiséget, és hogy hogyan értsük meg egymást. Az Énekek Éneke példával szolgál Salamon és Sulamit bensőséges szerelmi kapcsolatának minden egyes fentebb említett részletére vonatkozóan.
 
„Uram, kérlek, vezess, hogy a házastársamhoz fűződő legbensőségesebb kapcsolatom akaratod szerint kiteljesedjen, és hogy mindig Veled járjam életutam, szoros kapcsolatban Teveled! Ámen.”
 

Richard M. Davidson

263. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   6. fejezetéhez (augusztus 16-22.).

A laptopomnak és a mobiltelefonomnak van egy olyan funkciója, amely értesít, ha az akkumulátor töltöttsége alacsony. Mielőtt végleg lemerülnének, egy üzenet ugrik fel a képernyőn, amelyben megkérdezi, hogy be szeretném-e kapcsolni az energiatakarékos üzemmódot. Ez az üzemmód nagyszerűen működik az elektronikai eszközöknél, azonban nem így van az egyház esetében.
 
Könnyű az egyház számára kimerülni az egyhangú bizottsági ülések és élettelen prédikációk következtében, amelyeknek nincsen valós kapcsolata Krisztussal, sem befolyásuk a közösségre. Sajnálatos módon, ahelyett, hogy visszakapcsolódna Krisztushoz, hogy feltöltődjön a személyes ima, bibliatanulmányozás és a Szentléleknek való odaszentelődés által, az egyház megpróbál energiatakarékos üzemmódban működni. Itt kezdődnek a problémák.
 
Az olyan szolgálatokat, amelyek felhasználják az egyház energiáját és erőforrásait, azokat visszaszorítják, és az egyház az új ötleteket és energiát máshol kezdi keresni. Az újratöltődés reményében az egyház gyakran a világhoz fordul segítségért, és átveszi a napirendjét, módszereit és ötleteit, Krisztust azonban elhagyják. „Amikor az egyház világi hatalom támogatását keresi, nyilvánvaló, hogy nélkülözi Krisztus erejét – az isteni szeretet késztetését.” (127. o.)
 
Karen D. Lifshay
Hermiston Hetednapi Adventista Egyház
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

 


3 megjegyzés: