Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 5 - SZERDA - Prédikátor 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A Gondolatok a hegyibeszédről 4. fejezet 1848. nap

4. fejezet (4. rész) – Igaz istentisztelet  

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön” (Mt 6:19)

A földön gyűjtött kincs nem maradandó. A rablók ellophatják, moly és rozsda megemésztheti, tűz és viharok elpusztíthatják. „Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:21). A földi dolgok annyira lefoglalhatják a gondolatokat, hogy a mennyei dolgok mindinkább háttérbe szorulnak.

Krisztus korában a pénz szeretete uralta a szenvedélyeket. Földi dolgok foglalták el a lélekben azt a helyet, amely jogosan Istent és a hitet illette volna meg. Így van ez napjainkban is. A vagyonszerzési vágy és hajsza olyan erős, hogy megbabonázza a lelket, minden nemesebb érzést, emberiességet kiölve, végül erkölcsi romlásba döntve az embert. Sátán szolgálata gondokkal, küzdelmekkel és kimerítő munkával jár; és a legnagyobb fáradsággal összekuporgatott kincsek is csak időszakosak.

Jézus mondta: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:20—21).

A tanulság: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben.” Saját érdeketek kívánja, hogy mennyei kincseket biztosítsatok magatoknak. Egyedül ez a tiétek igazán mindabból, amivel rendelkeztek, mert a mennyben gyűjtött kincsek maradandóak. Sem tűz, sem víz nem árthat nekik, tolvajok nem lophatják el, moly vagy rozsda meg nem emésztheti, mert Isten őrzi.

Az a vagyon, amelyet Krisztus mindennél többre becsül: „az ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között” (Ef 1:18). Krisztus tanítványai drágakövek, és értékes kincsei az Úrnak. Azt mondja: „Mint koronakövek ragyognak az ő földén” (Zak 9:16). „Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál” (Ésa 13:12). Krisztus a nagy középpont, tőle áradnak szét a dicsőség fénysugarai; úgy tekinti népét, tisztaságban és tökéletességben, mint szenvedéseinek, megaláztatásainak és szeretetének jutalmát, és dicsőségének ékességét.

A mi kiváltságunk, hogy vele együtt részt vehessünk a megváltás munkájában, hogy egyúttal részesedjünk azokban a kincsekben is, amelyeket szenvedésével és halálával szerzett számunkra. Pál apostol írta a thessalonikai keresztényeknek: „Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk, Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk” (1Thess 2:19—20). Törekedjünk megszerezni ezeket a kincseket! Az élet nagy aratása: a jellem. Minden tett, minden szó, amely Krisztus kegyelme által mennyei vágyakat ébreszt lelkünkben, minden olyan fáradozás, amely Krisztus jellemét alakítja ki bennünk, a kincsek gyűjtését jelenti.

„Ahol a ti kincsetek, ott van a ti szívetek.” A mások jóléte érdekében tett minden fáradozásunk önmagunknak is hasznára válik. Aki idejét vagy pénzét az evangélium terjesztésére fordítja, az saját érdekeit és imáját azokért a lelkekért való munkára áldozza fel, akiket ezáltal elérhet. Vonzalmat fog érezni mindannyiuk iránt, Isten iránti odaadása pedig mindjobban elmélyül, hogy embertársaival minél több jót tehessen.

Az utolsó napon, amikor a földi kincsek megsemmisülnek, az, aki mennyei kincseket gyűjtött magának, meglátja majd micsoda haszna volt életének. Ha ügyeltünk Krisztus szavaira, amikor a nagy fehér trón köré gyülekezünk, meglátjuk a lelkeket, akiket rajtunk keresztül mentett meg Isten; akik viszont másoknak szolgáltak eszközül az üdvösségre, amazok ismét másokat mentettek meg, úgy, hogy nagyszámú csapat lesz munkánk eredménye, amely beérkezik az örök nyugalom kikötőjébe. Ott koronáikat Jézus lábaihoz rakják, hogy Őt az örökkévalóságon át dicsőítsék. Milyen örömmel tekintenek majd Krisztus munkatársai a megváltottak csapatára, akik a Megváltó dicsőségének részesei! Milyen boldogok lesznek, akik hűségesen munkálkodtak a lelkek megmentésén!

„Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén” (Kol 3:1).

„Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz” (Mt 6:22)

A becsületes szándékra és az Isten iránti osztatlan odaadásra utalnak Megváltónk szavai. Azok, akik őszintén és állhatatosan akarják megismerni az igazságot — hogy azt kövessék bármilyen áldozat árán is —, isteni világosság részesévé válnak. Tényleges megszentelődésünk akkor kezdődik, amikor többé már nem engedünk a bűnnek. Akkor a mi szívünk is egy ütemben dobog Pál apostoléval: „Azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára... akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil 3:13—14, 8).

Ahol azonban a szem az önszeretettől elvakult, ott teljes a sötétség. „Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz.” Ez a rettenetes homály burkolta Krisztus kortársait olyan makacs hitetlenségbe, hogy nem voltak képesek felismerni Krisztus jellemét és küldetését, aki azért jött, hogy bűneikből kiszabadítsa őket.

Elbukásunk a kísértésekben úgy kezdődik, hogy bár imádkozunk, de nem bízunk állhatatosan Istenben. Ha nem akarjuk magunkat teljesen átadni az Úrnak, akkor sötétségben vagyunk. Ha valamit feltételhez kötünk, akkor olyan ajtót hagyunk nyitva, amelyen át Sátán hozzánk férkőzhet, hogy kísértéseivel félrevezessen. Jól tudja, hogy ha tekintetünket annyira elvakítja, hogy hitszemünkkel Istent nem látjuk, többé semmi sem óvhat meg bennünket a bűntől.

A bűnös vágyak uralma a lélek tévelygését mutatja. Minden engedékenység, amely teret enged a vágyaknak, az ember elidegenedését erősíti Istennel szemben. Ha Sátán sötét ösvényén haladunk, a gonosz árnyai borulnak reánk. Minden egyes lépés mélyebb sötétségbe vezet, és csak növeli szívünk elvakultságát.

A lelki világot ugyanaz a törvény uralja, mint a természetet. Aki állandóan sötétben lakik, végül elveszíti látóképességét, és az éjfélnél is nagyobb sötétség borul reá; még a déli napfény mellett sem lát többé. „Ez sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit” (1Jn 2:11). Az állandó, tudatos bűnelkövetés miatt — ami a Szentlélek esedező szeretetének megvetése — a bűnös elveszti a jó iránti érzékét, kihal belőle az Isten utáni vágy, sőt az a képesség is, hogy a mennyei világosságot elfogadhassa. A kegyelmi meghívás még most is olyan szeretetteljesen hangzik, a világosság most is olyan fényesen ragyog a lélek felé, mint amikor legelőször derengett fel benne, de a hang süket fülekre talál, a fény elvakult szemekre hull.

Isten egyetlen lelket sem hagy el, és egyet sem hagy magára, amíg a legkisebb remény lehet üdvösségéhez. Az ember elfordulhat Istentől, de Isten nem fordul el tőle. Mennyei Atyánk mindaddig követi az embert kérésével, figyelmeztetésével és részvétének bizonyítékával, amíg a további alkalmak és kiváltságok teljesen feleslegessé nem válnak. Csak a bűnöst terheli a felelősség. Azáltal, hogy Isten Lelkének ma ellenáll, további ellenállásának nyit utat, amikor a mennyei világosság még nagyobb erővel árad felé. Így halad ellenállása fokról fokra, míg végül a világosság hatástalanná válik számára, s többé figyelemre sem méltatja Isten Lelkét. Akkor a „benned lévő világosság” sötétséggé vált. A már felismert igazság is olyan értelmetlenné válik, hogy csak növeli a lélek vakságát.

Mai Bibliai szakasz: Prédikátor 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Pr%C3%A9dik%C3%A1tor%204&version=NT-HU

A Prédikátor könyvének 4. fejezetében Salamon király tanácsaival folytatjuk. A fejezet három részre tagolódik:

Elnyomók és elnyomottak

Salamon kifejezi szívének fájdalmát, amikor elnyomók miatt szenvedő elnyomottak állapotát látja. A szenvedők bánkódtak a saját állapotuk felett, és nem volt vigasztalásuk, majd irigység ébredt bennük azok iránt, akik sikeresek voltak.

Az egység fontossága

A király egy másik ostoba dolgot is látott, mégpedig azt, ahogy egy ember egymaga próbált meg több forrásra szert tenni. Ezután hangsúlyozza az egység értékét a több és jobb eredmény elérése érdekében. Ha az egyik elesett, a másik felsegíthette, az egységük erősebbé tette őket.

Ifjúság és bölcsesség

A király annak leírásával zárja a fejezetet, hogy egy ifjú mennyivel értékesebb a bölcsességéért, mint egy király, aki nem fogad el semmilyen tanácsot. Az emberek természetes módon az ifjút követnék az éleslátása és bölcsessége miatt.

„Uram, segíts, hogy ne legyek irigy a sikeres emberekre, és ne hagyd, hogy mindent egyedül próbáljak meg elérni! Végül, de nem utolsó sorban, segíts felismernem és követnem a valódi bölcsességet! Ámen.”

Bolivar Alaña

261. heti olvasmány GONDOLATOK A HEGYIBESZÉDRŐL   4. fejezetéhez (augusztus 2-8.).

„A te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Máté 6:4) Az óva intő ígéretet Jézus a 6. és 18. versekben megismétli, látszólag a hangsúly kedvéért. Természetünknél fogva dicsekvőek vagyunk. Zabolátlan emberi természetünk szeret hivalkodni, ez azonban nem Isten útja. „A megromlás előtt kevélység jár.” (Péld 16:18) Isten minket az „énünk mások javára és mások boldogságáért való megtagadására” hív, és ezt „a menny a dicsőség királyával való egység jegyének ismeri el.”

Mi indít minket adakozásra, imára vagy böjtre? A jutalom, amit Isten ígér? Miért int óvatosságra ez az ígéret? Azok, akik a bűn sötétségében élnek, az önzőségük következtében vakok lévén mások szenvedésére, „végül elveszítik látóképességüket.” Amikor meglátják Isten dicsőségét „az Ő eljövetelének fényességével” (2Thess  2:8), az számukra megemésztő tűz lesz. Amint azonban kincseket gyűjtünk a mennyben, „őszinte szándékkal, szívbeli igaz szeretettel… ezen indokok azok, amelyeket a menny értékel”, jellemünkben Istenhez hasonlatossá válunk, és „amennyire átadjuk magunkat Istennek, hogy az emberiséget szolgáljuk, olyan mértékben részesülünk Isten ajándékában. … A legnagyobb jutalom pedig Isten maga.” Elmélkedjünk hát ezen alaposan. Szeretnél találkozni a Mennyei Atyáddal? Milyen jutalomra vágyakozol?

Mary Harrison

könyvelő, Grand Rapids, Michigan, USA

Fordította Gősi Csaba