2018. április 1., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 1 - VASÁRNAP - Lukács 22


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 21. fejezet 993. nap

21. Bethesda és a Magas Tanács

„Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornáca van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását" (Jn 5:2-3).

Ennek a tónak a vize időnként megmozdult. Az általános hit szerint ez természetfeletti erő műve volt, s aki először lépett a felzavart vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. Nyomorultak százai látogatták ezt a helyet. A tömeg olyan nagy volt amikor a víz felzavarodott, hogy rohanás közben letaposták az előttük levő férfiakat, nőket és gyermekeket, a náluk gyengébbeket. Sokan a tó közelébe sem juthattak. Többen odaértek, és a parton haltak meg. Menedékhelyeket készítettek a tó körül, hogy a betegeket megvédjék a nap hevétől és az éj hűvösétől. Némelyek az éjszakát ezeken a tornácokon töltötték, s onnan másztak a tóhoz nap mint nap, a gyógyulás hiú reményében.

Jézus újra Jeruzsálemben volt. Egyedül sétált, láthatólag elmélkedett, imádkozott, és eközben a tóhoz ért. Látta a nyomorult szenvedőket, akik gyógyulásuk egyetlen feltételezett helyét figyelik. Vágyott arra, hogy gyakorolja gyógyító hatalmát, és minden szenvedőt meggyógyítson, de szombatnap volt. Tömegek mentek a templomba istentiszteletre, és Jézus tudta, hogy egy ilyen gyógyítás annyira felszítaná a zsidók előítéleteit, hogy rövidesen véget vetnének munkájának.

A Megváltó mégis látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt. Ez az ember harmincnyolc éve gyógyíthatatlanul béna volt. Betegsége jórészt saját bűneinek következménye volt, amit Isten ítéletének tekintettek. Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett Isten kegyelméből. Amikor a víz felzavarodása közeledett, várta, hogy valakinek megesik a szíve rajta, és a tornáchoz viszi. De a kellő pillanatban mégsem volt, aki segítsen neki. Látta a víz fodrozódását, de sohasem tudott a víz szélénél tovább jutni. Mások vetették magukat a vízbe, nála erősebbek. Nem tudta felvenni a versenyt az önző, tülekedő tömeggel. Folytonos erőfeszítései az egyetlen cél felé, igyekezete és állandó csalódása teljesen felőrölték maradék erejét.

A beteg gyékényen feküdt, néha felemelte fejét és a tóra tekintett, s ekkor egy kedves, együttérző arc hajolt fölé, és szavai: "Akarsz-é meggyógyulni?" (Jn 5:6) felkeltették érdeklődését. Remény költözött a szívébe. Úgy érezte, valahonnan segítséget kap. De a reménysugár hamar elhomályosult. Eszébe jutott, milyen sokszor próbálta elérni a tavat, és most is milyen rosszak a kilátásai, míg a víz legközelebb felzavarodik. Letörten elfordult, és így szólt: " Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én odaérek, más lép be előttem" (Jn 5:7)

Jézus nem kérte ezt a szenvedőt, hogy higgyen benne. Egyszerűen így szólt: "Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!" (Jn 5: 8) Ám a férfi hite belekapaszkodik ebbe a mondatba. Minden idegét és izmát átjárja az új élet, bénult tagjai egészségesen kezdenek működni. Kérdés nélkül aláveti akaratát Krisztus parancsának, és összes izmai engedelmeskednek akaratának. Felszökken, és újra tud mozogni.

Jézus nem biztosította isteni segítségről. A férfi egy percre kételkedhetett volna, de akkor elveszíti egyetlen gyógyulási lehetőségét. Ám hitt Krisztus szavának, aszerint cselekedett, és visszanyerte erejét.

Ugyanígy nyerhetünk lelki gyógyulást. A bűn elválasztott az isteni élettől. Lelkünk megbénult. Nem vagyunk képesek szent életet élni, ugyanúgy, mint a magatehetetlen férfi sem tudott járni. Sokan ismerik fel gyámoltalanságukat, sóvárognak a lelki élet után, amely összhangba hozza őket Istennel, és hiába küzdenek, hogy elnyerjék. Kétségbeesetten kiáltanak fel: "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" (Róm 7:24) Ezek a csüggedők, küszködők nézzenek fel! A Megváltó a vérén megváltottak fölé hajol, és kifejezhetetlen szelídséggel, szánalommal így szól: "Akarsz-é meggyógyulni?" (Jn 5: 6) Megparancsolja, hogy kelj fel egészségesen, békében. Ne várj, amíg érzed, hogy meggyógyultál! Higgy szavának és teljesül! Állj akaratoddal Krisztus oldalára! Szolgálj neki, cselekedj szava szerint, és erőt fogsz kapni! Bármilyen bűnös szokásba, uralkodó szenvedélybe merül is bele az ember hosszú időn át, amely parancsol testnek és léleknek, Krisztus meg tud és meg is kíván szabadítani attól. Életet ad lelketeknek, melyek "holtak a ti vétkeitek miatt" (Ef 2:1). Megszabadítja a gyengeség, szerencsétlenség és a bűn láncai által megkötözött foglyot.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 22

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Misszionárius nővérként sok embert láttam meghalni szörnyű családi körülmények között, és mindig arra gondoltam, hogy milyen borzasztó dolog meghalni! De nézzük Jézust!

Ahogy a történelem legmeghökkentőbb estéje közeledik, amikor a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus elviseli a legerősebb szenvedést, amit ember valaha elviselt azért, hogy a népét megváltsa bűneiből, azt a népet, amely most a teljes zűrzavar állapotában van.  

Sátán irányítása alatt tartja Júdást, aki beleegyezik abba, hogy egy jelentéktelen összegért elárulja Jézust a vallási vezetőknek, akik örömmel veszik szolgálatát (1-6. vers). Jézus tanítványai azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb, később pedig átalusszák a válság óráját (24, 45. vers). Péter kétségbe vonja Jézus finom figyelmeztetését, következésképpen pedig megtagadja Urát (33, 54-62. vers). Végül Jézus saját népe elítéli Jézust saját személyes bizonyságtétele alapján, amely ellenkezik a saját maguk alkotta törvénnyel (71. vers; 5Móz 17:6). Micsoda látvány a mennyei szemlélők számára! Micsoda idő a Legtisztábbnak és a Legkiválóbbnak, hogy letegye életét!

Ezzel ellentétben, nézzük Jézust! A káosz közepette ezt mondja a tizenkettőnek: „Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék” (15. vers). Jézus vágyik arra, hogy időt töltsön velünk. Ahogy kiönti a mustot és megtöri a kenyeret, ezt mondja: „Ezt cselekedjétek. Emlékezzetek rám.” Tudja, hogy mi elfelejtenénk (17-20. vers). Ahogy a tanítványok közötti civakodást kezeli, hogy ki a nagyobb, Jézus önmagára utal, „mint aki szolgál” (27. vers). Aztán hitüket erősítve rámutat arra az időre, amikor „királyi székeken” ülnek majd (30. vers).

Micsoda együttérző Urunk van! (25-30. vers). Jézus egyedül imádkozik a kertben, és ahogy a szenvedése fokozódik, még buzgóbban imádkozik. Micsoda példa ez számunkra! (44. vers) Elviselve az áruló csókját, Péter tagadását, a zsidók ítéletét, Jézus elmondja az igazságot, annak ellenére, hogy tudja, kereszthalállal fog fizetni érte (67-70. vers).

A próbában, földi életének végén, a káosz közepette, Jézus hű marad az elveihez. És mi a helyzet velünk? Nemsokára belépünk a történelmet záró megpróbáltatásokba. Mindenütt káosz és zűrzavar. Töltsünk ezért mindennap egy minőségi órát azzal, hogy Jézusra tekintünk és róla gondolkodunk!

Lynn Carpenter

139. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  22. fejezetéhez (április 1 –7.).

Tanár voltam egy magániskolában Szumátra szigetén, amikor úgy döntöttem, otthagyom az állásomat és orvosmisszionárius leszek. És ezt a történetet olvasva az jutott az eszembe, hogy miért is hagytam ott a biztonságot azért, hogy fejlődési lehetőséget keressek.

A történetünkben „a Megváltó látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt”. Ez az ember majdnem kétszer annyi ideig volt beteg, mint amennyi ideje én életben vagyok! Olyan sokáig bűnösnek érezni magát (mivel hogy a betegsége a saját hibájából eredt) szörnyű lehetett! „Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett Isten kegyelméből.” (Jézus élete, 202. o.)

Ha kételkedünk Isten szeretetében, az sötétséget hoz az életünkre, éppen úgy, ahogy ezzel az emberrel történt. Emlékszem, amikor a saját rossz döntésem miatt elért a sötétség. A sok nehézség egyike, ami próbára tett, a munkahelyemen ért. Szombaton is dolgoznom kellett,, igaz csak egy órát. És én megtettem. Két év telt azóta, és megígértem Istennek és magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy a sötétség ennyire elérjen, mint akkor. Nem akarok többé kétségeket, miközben Krisztust követem.

A legnagyobb öröm, amikor érezzük Isten jóságát. A béna ember ezt érezte, amikor meggyógyította Krisztus. Én is ezt éreztem, amikor a bűneimtől elfordítottak. "Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti" (Zsolt 37:5)

Maulina Ruth Elisawati, Sumatra, Indonézia
(az Aenon Orvosmisszionárius Képzési Program hallgatója Malajziában)
Fordította Gősi Csaba


1 megjegyzés: