2018. április 21., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 21 - SZOMBAT - János 18


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 25. fejezet 1013. nap

Jézus tanulatlan halászokat választott, akiket nem neveltek koruk hagyományai és téves szokásai szerint. Veleszületett képességekkel megáldott férfiak voltak, alázatosak és taníthatóak - olyanok, akiket kiképezhetett a munkára. Az élet megszokott útjain sokan türelmesen újra és újra elvégzik napi munkájukat, s nem is tudják, hogy olyan erő birtokában vannak, mely, ha felhasználnák, egy szintre emelné őket a világ legmegbecsültebb embereivel. Egy hozzáértő kéz érintése szükséges ezen alvó tehetségek felébresztéséhez. Ilyen embereket hívott el Jézus munkatársaiul, akiknek abban a kiváltságban volt részük, hogy kapcsolatban lehettek vele. A világ nagy embereinek sohasem volt ilyen tanítójuk. Amikor a tanítványok elvégezték a Megváltó iskoláját, nem voltak többé tanulatlanok és műveletlenek. Gondolkodásban és jellemben hozzá váltak hasonlóvá, s az emberek észrevették rajtuk, hogy Jézussal voltak.

A nevelés legmagasabb rendű feladata nemcsak a tudás átadása, hanem a részesítés abban az éltető erőben, amelyet csak az elme és elme, a lélek és lélek közötti kapcsolatból kaphatunk. Csakis életből születhet élet. Micsoda kiváltság volt tehát három évig naponta kapcsolatban lenni azzal az isteni élettel, amelyből minden, a világnak áldást hozó, életadó lehelet származik! Minden társát felülmúlóan János, a szeretett tanítvány adta át magát legjobban e csodálatos élet erejének. Ő mondja: "Az élet megjelent, és láttuk, és tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk" (1Jn 1:2). "Az ő teljességéből vettünk mindnyájan, kegyelmet is kegyelemért" (Jn 1:6).

Urunk apostolai egyáltalán nem keresték a maguk dicsőségét. Munkájuk sikerét nyilvánvalóan csak Istennek köszönhették. Ezeknek az embereknek az élete, a bennük kifejlődő jellem és a hatalmas mű, melyet Isten általuk elvégzett, megmutatja, hogy mit tesz Ő meg mindenkiért, aki elfogadja a tanítást és engedelmeskedik.

Aki a legjobban szereti Krisztust, az a legtöbb jót fogja cselekedni. Hasznavehetőségük korlátlanná válik azoknak, akik az ént félretéve helyet készítenek szívükben a Szentlélek munkájának, és teljesen Istennek szentelt életet élnek. Ha alávetik magukat a szükséges tanításnak, s nem panaszkodnak, nem lankadnak az úton, akkor óráról órára, napról napra Isten fogja őket tanítani. Ő meg kívánja mutatni kegyelmét. Ha népe eltávolítja az akadályokat, Ő bőséges patakokban fogja árasztani az üdvösség vizét emberi csatornákon keresztül. Ha az emberek alázatos élettel keresik mindazt a jót, amit megtehetnek, ha visszahúzó kezek nem nyomják el buzgóságukat, akkor Krisztusnak száz munkása lesz ott, ahol ma egy van.

Isten úgy fogadja az embert, ahogy van, és szolgálatára neveli, ha aláveti magát neki. Ha a lélek befogadja Isten Lelkét, az életre kelt minden képességet. A Szentlélek vezetésével a maradéktalanul Istennek szentelt értelem harmonikusan fejlődik, s megerősödik, hogy felfogja és teljesítse Isten követelményeit. A gyenge, ingatag jellem erőssé, állhatatossá válik. A folyamatos odaszentelődés olyan szoros kapcsolatot hoz létre Jézus és tanítványa között, hogy a keresztény gondolkodása és jelleme az Övéhez hasonlóvá válik. A Krisztussal fenntartott kapcsolat által látóköre tisztább, szélesebb lesz. Felfogása élesebb, ítélőképessége kiegyensúlyozottabb. Aki Krisztus szolgája akar lenni, az olyan életadó erőt kap az Igazság Napjától, hogy sok gyümölcsöt képes teremni Isten dicsőségére.

Művészek, tudományok terén magas képzettségű emberek értékes dolgokat tanultak meg alázatos keresztényektől, akiket a világ tanulatlanoknak nyilvánított. Viszont ezek a névtelen tanítványok a legmagasabb szintű iskolában tanultak. Annak lábánál ültek, akiről ezt olvassuk: "Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!" (Jn 7:46).

Mai Bibliai szakasz: János 18

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jézus tudja előre, mi fog történni vele (3. vers). Letartóztatása, Péter tagadása, Júdás árulása, a látszatper, mind be kellett, hogy teljesedjen.

Ironikus, hogy Jézus és tanítványai abba a kertbe vonultak vissza, ahol egyébként is gyakran megfordultak, és ott találkoztak egy katonai csapattal, amit Júdás vezetett. Az áruló csók után következik Jézus letartóztatása, és két alkalommal jelenti ki: „Én VAGYOK”. Ugyanakkor Péter kétszer tagadta le, hogy ismeri Jézust, mondván: „Nem vagyok.” Péter azonban csak harmadik tagadása tanulja meg a leckét, hogy teljesen átadja Jézusnak az élete fölötti uralmat. Te már megtanultad, miként tedd Jézust szíved Királyává, hogy Ő uralja életedet, vagy még mindig tagadásban élsz? Egyesek csak ajkukkal vallják meg, de életükkel nem szolgálják Őt, ami szintén tagadás. Jézus nem egy használati tárgy, amit csak szükség esetén veszünk igénybe. Jézus sosem mondta: „Add nekem a szívedet, és tégy úgy, mintha nem ismernél engem, és mindazt, amit tanítottam.” EGÉSZ lényünket akarja, hiszen Ő is TELJES lényét áldozta fel értünk.   

Három „kihallgatás”. Az első Annás előtt történt, aki a főpap, Kajafás apósa volt. Kajafás szájából hangzott el a következő kijelentés: „jobb, hogy egy ember vesszen el a népért.” Amikor Annás hallgatta ki Jézust, Ő őszintén válaszolt neki. Erre az őrök közül az egyik arcul csapta Jézust. Az igazság néha fáj!

Jézust Kajafástól a római kormányzó, Pilátus elé vezették, aki még több kérdést tett fel Jézusnak. Pilátus nem szeretett két tűz között lenni. A legfontosabb kérdése ez volt Jézushoz: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus így válaszolt neki: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak” (36. vers). Pilátus tovább kérdez. „Király vagy-é hát te csakugyan?” Jézus válasza: „Te mondod… Én azért születtem,… hogy bizonyságot tegyek az igazságról.” Pilátus erre felteszi a kérdést:„Micsoda az igazság?” (38. vers). Pilátus számára az volt az igazság, hogy „nem találok benne semmi bűnt” (38. vers). Mégis halálra adta Jézust, mert engedte, hogy a tömeg döntsön egy bűnös és egy ártatlan ember elítélése között.

Mi az igazság? Vajon nem ez a kérdés foglalkoztat minden embert? Gyermekként azt hisszük el, amit mondanak nekünk. Mi felnőttek azonban már kételkedünk mindenben, és kritizálunk szinte mindent, mert már sokszor átéltük, hogy megbántottak, hazudtak nekünk, ránk tapostak, hátba támadtak, alánk vágtak, elárultak… nézzünk szembe a ténnyel: ez a világ nem egy kellemes hely. 

Jézus arra hív, hogy lépjünk be az Ő Igéje igazságának a világába, ami a szeretet, a tisztaság és a nyugalom világa. Isten ezt akarja nekünk!


Christopher Bullock

141. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  24-25. fejezeteihez (április 15 –21.).

Jézus visszatért a gyermekkori zsinagógájához Názáretbe, és egyértelmű bizonyságot tett az életéről, szolgálatáról és arról, hogy benne teljesült be az a prófécia, amely a megígért messiásról szól. Azonban ez nem ment könnyen. Mai modern nyelven szólva azt mondhatnánk, hogy a tömeg úgy érezte: Jézus eljutott a „prédikálástól a beavatkozásig”, amikor kijelentette, hogy az írások, amiket ők kincsként őriztek mint az isteni megszabadítás ígéretét, azon a napon beteljesedtek Ő általa.

Hogyan lehetséges ez? Soha sem gondoltak úgy Jézusra, mint akiből bárki is válhat. A szabadítónak, akire ők vágytak, emberfölöttinek kellett volna lennie, hogy több nemzedék reményét és álmát megvalósíthassa. Jézusról úgy tartották, hogy túlságosan mindennapi. A próféciák megindították a szívüket, de a beteljesedésük dühöt ébresztett bennük. „Jézus szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak.” (Jézus élete, 237. o.)

Időnként, ha az igazságot akarjuk élni, az azt jelenti, hogy egyedül kell ezt tegyük. „Az igazság nem volt népszerű Krisztus idejében. Napjainkban sem az.” (Jézus élete, 242. o.) Jézus azonban nem elégedett meg azzal, hogy ezt egyedül tegye, Ő tanítványokat keresett, akik követik Őt a szolgálatban. Nem ringatták magukat abba az illúzióba, hogy könnyű életük lesz, de Krisztus megerősítette őket (és minket is) abban, hogy Isten gondoskodni fog a szükségleteikről. Megéri mindent feladni azért, hogy Krisztust követhessük.

Karen Lifshay
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: