2018. április 2., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 2 - HÉTFŐ - Lukács 23


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 21. fejezet 994. nap

A meggyógyított béna lehajolt nyoszolyájáért, amely csak egy szőnyegből és egy takaróból állt, és amint örömmel újra felegyenesedett, kereste tekintetével a Szabadítót, de Jézus eltűnt a tömegben. A férfi megrémült, hogy nem fogja felismerni, ha legközelebb látja. Amint útjára sietett, határozottan, szabadon lépdelve Istent dicsérté, és örvendezett újonnan kapott erejének, közben találkozott néhány farizeussal, s azonnal elmondta nekik gyógyulását. Meglepődött, milyen hűvösen hallgatták történetét.

Borús arccal szakították félbe, és kérdőre vonták, miért hordja az ágyát szombatnapon. Szigorúan emlékeztették, hogy törvénytelen dolog terhet cipelni az Úr napján. A férfi örömében elfelejtette, hogy szombat van, mégsem érzett bűnbánatot, amiért engedelmeskedett Annak a parancsának, Akinek ilyen isteni ereje van. Bátran válaszolt: "Aki meggyógyított engem, az mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj" (Jn 5:11). Kérdezték, ki tette ezt, de nem tudta megmondani. Ezek a vének jól tudták, hogy csak Egyvalaki képes véghezvinni ezt a csodát, de közvetlen bizonyítékot akartak Jézus személyére nézve. El akarták ítélni, mint szombatrontót. Ítéletük szerint nemcsak áthágta a törvényt a beteg szombati meggyógyításával, hanem szentségtörést is követett el azzal, hogy megparancsolta neki, vigye el nyoszolyáját.

A zsidók annyira kiforgatták a törvényt, hogy igává, kötelékké tették. Értelmetlen kívánalmaik közmondásosakká váltak más népek körében. Különösen a szombatot kerítették be mindenféle értelmetlen korlátozással. Így ez nem volt számukra sem öröm, sem tiszteletreméltó, az Úrnak szentelt idő. Zsidó nem gyújthatott tüzet, sőt még mécsest sem szombaton. Következésképp az emberek a pogányokra voltak utalva sok olyan dologban, amelyeket maguk nem tehettek meg törvényeik szerint. Nem vették észre, hogy ha ezek a cselekedetek bűnösek, akkor éppoly bűnösek azok, akik másokat bíznak meg végrehajtásukkal, mintha maguk tették volna meg. Azt hitték, hogy az üdvösség csak a zsidókra korlátozódik, és az összes többiek amúgy is reménytelen állapota már nem lehet rosszabb. De Isten nem adott olyan parancsolatokat, amelyeknek ne engedelmeskedhetne mindenki. Törvényei nem szentesítenek ésszerűtlen vagy önző megszorításokat.

A templomban Jézus találkozott a meggyógyított emberrel. Ez bűnért való és hálaáldozatot hozott a nagy kegyelemért, melyben részesült. Jézus megtalálta őt az imádkozók között, és e figyelmeztető szavakkal fedte fel kilétét: "Ímé, meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!" (Jn 5 :14).

A gyógyult ember túlcsorduló örömmel találkozott Szabadítójával. Nem volt tudomása a Jézussal szembeni ellenségeskedésről, és megmondta az őt faggató farizeusoknak, hogy Ő gyógyította meg. "Emiatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák Őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton" (Jn 5 :16).

Jézust a Magas Tanács elé vitték, hogy feleljen a szombatrontás vádjára. Ha a zsidóság ekkoriban független nemzet lett volna, akkor egy ilyen váddal céljukat elérhetik, és Jézust halálra ítélik. Ezt megakadályozta az, hogy Róma alá rendelt nemzet volt. A zsidóknak nem állt jogukban halálbüntetést kiróni, és a Krisztus ellen felhozott vádaknak nem volt súlyuk a római bíróságon. Voltak viszont más kifogások, melyekkel sikerre akartak jutni. A munkáját akadályozó erőfeszítések ellenére Krisztusnak nagyobb befolyása volt az emberekre még Jeruzsálemben is, mint nekik. Olyan tömegeket is vonzott Jézus tanítása, akiket a rabbik szónoklatai nem érdekeltek. Megértették az Ő szavait, szívüket melengette, vigasztalta. Jézus Istenről nem mint bosszúálló bíróról, hanem mint szelíd atyáról beszélt. Isten képmását látták benne tükröződni. Igéi balzsamként hatottak a megsebzett lélekre. Szavai és irgalmas cselekedetei által összetörte a régi hagyományok és ember alkotta parancsolatok elnyomó hatalmát, és Isten szeretetét annak kimeríthetetlen teljességében jelenítette meg.

Az egyik legrégebbi krisztusi próféciában ezt olvashatjuk: "Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek" (lMóz 49:10). Az emberek Krisztus köré gyűltek. Együttérző szívük a szeretet és jótékonyság leckéit a papok által megkívánt merev ceremóniák fölé helyezte. Ha a papok és vének nem avatkoznak közbe, Jézus tanításai olyan reformáló munkát vittek volna véghez, amilyet még nem látott a világ. Csakhogy saját hatalmuk fenntartása érdekében ezek a vezetők elhatározták, hogy megszüntetik Jézus befolyását.

Bevádolása a Magas Tanács előtt, tanításainak nyílt elítélése segített ennek végrehajtásában, mivel az emberek még mindig igen-igen tisztelték vallási vezetőiket. Aki el merészelte ítélni a rabbinikus követelményeket, vagy könnyíteni próbált az emberekre rakott terheken, azt bűnössé nyilvánították nemcsak istenkáromlásért, hanem hazaárulásért is. A rabbik remélték, hogy ezen az alapon gyanúba keverhetik Krisztust. Úgy mutatták be, mint aki megpróbálja megdönteni a bevett szokásokat, széthúzást kelt a nép között, és így előkészíti a talajt a teljes római leigázás számára.

Mai Bibliai szakasz: Lukács 23

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Szavak nem tudják leírni azt a jelenetet, amelyet ebben a fejezetben találunk. Jézust, a legtisztább és legjobb lényt láthatjuk: Megvetve! Milyen lehetett ez az Ő számára?

„Ezután az egész sokaság elindult, és elvezették Jézust Pilátushoz” (1. vers). A sátáni tömegben vallási vezetők, tudósok és a csőcselék a római kormányzóhoz hajszolják Jézust. Halálát akarják. 

De Pilátus nem találja bűnösnek Jézust (4, 14, 22. vers). Azért, hogy a nép kedvében járjon, enged kérésüknek, és halálra ítéli az Ártatlant. Úgy tűnik, minden elveszett. De várjunk csak! Valaki igazat mond és megtalálja a Megváltót. Az egyik gonosztevő megszólítja a másikat: „Mi ... tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el” (41. vers). Micsoda prédikáció! A bűnöst tartja bűnösnek, és az igazat igaznak. 

Várjunk egy pillanatra! Újra meg kell néznem Őt. Megnéztem, és ott láttam függeni ég és föld között egy durva keresztfán. Az arcát sebek borították, és majdnem felismerhetetlen volt. Minden más elveszett számomra, csak az Ő arca, szeretetteljes tekintete és mély fájdalma maradt meg bennem. Könnyek szöktek elő a szememből és aláfutottak az arcomon, zokogtam. Abban a pillanatban megláttam a szívét, megláttam az Ő szeretetét és ez megrendített engem. Miért nem láttam ilyen mélységesnek korábban? Miért hagytam Őt figyelmen kívül? 

Korábban nem tekintettem rá ilyen áthatóan. Nem törődtem Vele. Igen, megtörtem a szívét, fájdalmat okoztam Neki, és Ő mégis annyira szeretett engem, aki csak halált érdemlek, hogy meghalt értem.

„Jézus, annyira sajnálom!” – sírtam. „Kérlek, emelj fel engem, és ments meg a Te nagy szereteteddel!” Az élet egy folyamatos visszafordulás Jézushoz, ahhoz a Valakihez, aki igazán törődik velünk. Jöjjünk most Hozzá újra!

Lynn Carpenter

139. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  22. fejezetéhez (április 1 –7.).

Tanár voltam egy magániskolában Szumátra szigetén, amikor úgy döntöttem, otthagyom az állásomat és orvosmisszionárius leszek. És ezt a történetet olvasva az jutott az eszembe, hogy miért is hagytam ott a biztonságot azért, hogy fejlődési lehetőséget keressek.

A történetünkben „a Megváltó látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt”. Ez az ember majdnem kétszer annyi ideig volt beteg, mint amennyi ideje én életben vagyok! Olyan sokáig bűnösnek érezni magát (mivel hogy a betegsége a saját hibájából eredt) szörnyű lehetett! „Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett Isten kegyelméből.” (Jézus élete, 202. o.)

Ha kételkedünk Isten szeretetében, az sötétséget hoz az életünkre, éppen úgy, ahogy ezzel az emberrel történt. Emlékszem, amikor a saját rossz döntésem miatt elért a sötétség. A sok nehézség egyike, ami próbára tett, a munkahelyemen ért. Szombaton is dolgoznom kellett,, igaz csak egy órát. És én megtettem. Két év telt azóta, és megígértem Istennek és magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy a sötétség ennyire elérjen, mint akkor. Nem akarok többé kétségeket, miközben Krisztust követem.

A legnagyobb öröm, amikor érezzük Isten jóságát. A béna ember ezt érezte, amikor meggyógyította Krisztus. Én is ezt éreztem, amikor a bűneimtől elfordítottak. "Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti" (Zsolt 37:5)

Maulina Ruth Elisawati, Sumatra, Indonézia
(az Aenon Orvosmisszionárius Képzési Program hallgatója Malajziában)
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: