2018. április 17., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 17 - KEDD - János 14


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 24. fejezet 1009. nap

Amikor Jézus a pogányoknak adott áldásokra utalt, hallgatóinak heves nemzeti büszkesége fellángolt, s szavai belevesztek a tömeg zúgásába. Ezek az emberek büszkék voltak törvénytiszteletükre, de most, midőn előítéleteiket sértették meg, ölni tudtak volna. A gyülekezet feloszlott, kezüket Jézusra emelték, kihurcolták a zsinagógából, s a városból is. Mindenki meg akarta ölni Őt. Egy szakadék szélére vitték, fejjel le akarták vetni. Kiabálás, átkozódás töltötte be a levegőt. Néhányan kövekkel dobálták, ekkor azonban Jézus hirtelen eltűnt. Égi küldöttek voltak vele a zsinagógában és a tébolyult tömegben is. Körülzárták ellenségei elől, és biztos helyre vezették.

Így védelmezték az angyalok Lótot is, és vezették ki biztonságban Sodomából. Így oltalmazták meg Elizeust a kicsiny hegyi városkában. Míg körülötte a dombok tele voltak a szíriai király lovaival és szekereivel, Elizeus a közelebbi domb lejtőire tekintett, amelyet Isten seregei leptek el - lovak és tüzes szekerek vették körül az Úr szolgáját.

Az angyalok minden időben ugyanígy Krisztus hűséges követői mellett álltak. A gonosz hatalmas szövetségeseivel felsorakozik mindenki ellen, aki győzni akar, ám Krisztus bepillantást enged az általunk nem látható dolgokba: a menny seregei tábort járnak az Istent szeretők körül, hogy megszabadítsák őket. Sohasem tudhatjuk meg, milyen látható és láthatatlan veszélyektől óvott meg az angyalok közbelépése, míg az örökkévalóság fényében meg nem látjuk Isten gondviselését. Akkor majd megtudjuk, hogy az egész mennyei család figyelme az itteni, földi családra irányult, és Isten trónjának küldöttei kísérték lépteinket nap mint nap.

Amikor Jézus a zsinagógában a jövendölésekből olvasott, hirtelen megállt a Messiás munkájára vonatkozó utolsó kitételnél. Miután felolvasta: "hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét", az ezt követő szavakat kihagyta: "és Istenünk bosszúállása napját" (Ésa 61:2). Ez éppannyira igaz volt, mint a prófécia első fele, hallgatásával Jézus nem tagadta ezt az igazságot. Ám ez utóbbi kifejezés éppen az volt, amelyet hallgatói oly örömmel hangoztattak, amelynek teljesedésére vágyakoztak. Ítéletet mondtak a pogányokra, s észre sem vették, hogy saját bűneik nagyobbak a másokéinál. Nekik maguknak volt a legnagyobb szükségük a kegyelemre, melyet oly készségesen tagadtak meg a pogányoktól. Az a nap, amikor Jézus a zsinagógában közöttük járt, a lehetőség volt számukra, hogy elfogadják a menny hívását. Ő aki "gyönyörködik az irgalmasságban" (Mik 7:18), szívesen megszabadította volna őket a vétkeik által vonzott romlástól.

Jézus nem mondott le róluk, míg még egyszer fel nem szólította őket bűnbánatra. Galileai szolgálatának vége felé még egyszer meglátogatta gyermekkori otthonát. Bár visszautasították; de prédikálásának és csodáinak híre bejárta az egész vidéket. Senki sem tagadhatta már, hogy emberi erőnél nagyobb hatalma van. A názáretiek tudták, hogy jót cselekedett, bárhová ment, s mindenkit meggyógyított, akit Sátán szorongatott. Voltak egész falvak, ahol egy házban sem maradt egy szemernyi betegség sem, mert Ő arra járt, és minden bajukat meggyógyította. Életének minden tettét áthatotta az irgalmasság, s bizonyította, hogy Isten kente föl.

Amikor újra hallották szavait, a názáretieket megindította a Szentlélek. De még most sem ismerték el, hogy ez az Ember, aki közöttük nőtt fel, más, vagy nagyobb, mint ők. Még mindig mardosta őket az emlék, hogy míg Jézus magát a Megígértnek nevezte, tőlük valójában vitatta az Izraelhez tartozandóságot, mert érdemtelenebbnek mutatta be őket Isten kegyére, mint egy pogány férfit vagy nőt. Ezért, bár feltették a kérdést: "Honnét van ebben ez a bölcsesség és az erők?" (Mt 13: 54), nem fogadták el Isten Fiának. Hitetlenségük miatt a Megváltó nem tudott közöttük sok csodát tenni. Csak néhány szív nyílt meg áldásai számára, s Ő vonakodva távozott, és sohasem tért vissza.

Mai Bibliai szakasz: János 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Számomra nagyon sokat jelent ez a fejezet. Az 1. verset arra használta fel Isten, hogy kinyilatkoztassa nekem Jézust, a 27-et pedig arra, hogy megerősítse elhívásomat a szolgálatra. Mintegy 5 éven át ateista nézeteket vallottam, aztán kezdtem hinni egy természetfeletti hatalomban. Beiratkoztam a Southern Adventist University nevű egyetemre, és az egyik tantárgy, amit felvettem, a „keresztény tantételek” elnevezést viselte. Mivel már ismertem több világvallást, érdeklődéssel kezdtem tanulmányozni a kereszténységet is. Az első lecke Isten Igéjének fontosságáról szólt, a második pedig az Atya Istenről. A harmadik a Fiú Istenről… Az első kettővel nem volt problémám, de a harmadik már nagyon zavart. Miért hangsúlyozzák túl Jézus személyét?

„KI ez a Jézus? És mit kellene tennem?” – ezt a két kérdést ismételgettem újra és újra Isten felé, miközben az erdőben sétáltam, és megálltam a legnagyobb fánál. Ekkor egy hangot hallottam: „Fogd a Bibliádat! Mutatni akarok neked valamit!” Kezembe vettem a Bibliámat, imádkoztam, és csukott szemmel rámutattam egy igeversre. Ez volt Jn 14:1: „higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.” Tehát Ő Jézus, de mit kell nekem tennem? Abban a percben fogadtam be Jézust a szívembe és vetettem belé hitemet, mint Istenbe és Megváltóba.

Jn 14:27 szintén nagyon kedves igevers számomra. Mindig a békességet akartam megtalálni, de sosem találtam. Amikor ISTEN elhívott a lelkészi szolgálatra, egy éjjel későig fenn maradtam, és elsoroltam Neki minden félelmemet, ami a szolgálattal volt kapcsolatos. Ekkor ismét szólt hozzám az Úr. „Nyisd ki a Bibliádat, mutatok valamit.” Csukott szemmel imádkoztam, majd rámutattam egy igeversre a Bibliában. Amikor ránéztem, azt motyogtam magam elé: „Igen, tudom, hogy ez a békességről szól.” Isten pedig azt mondta: „Olvasd el az egész szöveget!” Elolvastam, és Isten így bátorított: „Chris, most már az én békességem lakik benned (Jézus Lelkének békessége), és már semmitől sem kell félned.” Ekkor mondtam IGENT az elhívásra. Néhány évvel később az a professzor szentelt fel az evangélium szolgálatára, aki először tanított engem Jézusról.

Jn 14:6-ban Jézus ezt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jézus személyében maga Isten nyilatkozik meg az emberiség felé: az Ő szeretete, az Ő útja, az Ő igazsága és az Ő élete. Bár megtanulnánk a Szentlélek által, hogy naponta kövessük az Ő utasításait az által, hogy igent mondunk Krisztus követésére!

Christopher Bullock

141. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  24-25. fejezeteihez (április 15 –21.).

Jézus visszatért a gyermekkori zsinagógájához Názáretbe, és egyértelmű bizonyságot tett az életéről, szolgálatáról és arról, hogy benne teljesült be az a prófécia, amely a megígért messiásról szól. Azonban ez nem ment könnyen. Mai modern nyelven szólva azt mondhatnánk, hogy a tömeg úgy érezte: Jézus eljutott a „prédikálástól a beavatkozásig”, amikor kijelentette, hogy az írások, amiket ők kincsként őriztek mint az isteni megszabadítás ígéretét, azon a napon beteljesedtek Ő általa.

Hogyan lehetséges ez? Soha sem gondoltak úgy Jézusra, mint akiből bárki is válhat. A szabadítónak, akire ők vágytak, emberfölöttinek kellett volna lennie, hogy több nemzedék reményét és álmát megvalósíthassa. Jézusról úgy tartották, hogy túlságosan mindennapi. A próféciák megindították a szívüket, de a beteljesedésük dühöt ébresztett bennük. „Jézus szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak.” (Jézus élete, 237. o.)

Időnként, ha az igazságot akarjuk élni, az azt jelenti, hogy egyedül kell ezt tegyük. „Az igazság nem volt népszerű Krisztus idejében. Napjainkban sem az.” (Jézus élete, 242. o.) Jézus azonban nem elégedett meg azzal, hogy ezt egyedül tegye, Ő tanítványokat keresett, akik követik Őt a szolgálatban. Nem ringatták magukat abba az illúzióba, hogy könnyű életük lesz, de Krisztus megerősítette őket (és minket is) abban, hogy Isten gondoskodni fog a szükségleteikről. Megéri mindent feladni azért, hogy Krisztust követhessük.

Karen Lifshay
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: