2018. április 7., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 7 - SZOMBAT - János 4


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 21. fejezet 999. nap

A zsidóknak birtokukban volt a Szentírás, s feltételezték, hogy a szavak puszta, felszínes ismerete alapján örök életre jogosultak. Azonban Jézus így szólt: "Az ő igéje sincs maradandóan bennetek" (Jn 5:38). Miután szavakkal elutasították Krisztust, személyesen is elvetették. "Nem akartok hozzám jőni, - mondta Jézus - hogy életetek legyen" (Jn 5 : 40).

A zsidó vezetők tanulmányozták a Messiás királyságára vonatkozó prófétai tanításokat, de ezt nem az igazság megismerése iránti őszinte vágyból tették, hanem azért, hogy bizonyítékot találjanak nagyravágyó reményeik fenntartására. Amikor Krisztus várakozásaikkal ellentétes módon jött el, nem fogadták be Őt, és saját igazolásukra csalónak próbálták beállítani. Amikor már rátették lábukat erre az ösvényre, Sátánnak könnyű volt Krisztussal szembeni ellenállásukban megerősíteni őket. Ugyanazokat a szavakat, melyeket Istensége bizonyítékának foghattak volna föl, ellene magyarázták. Így Isten igazságát hazugsággá változtatták, s minél közvetlenebbül szólt hozzájuk a Megváltó irgalmasságának cselekedetei által, annál csökönyösebben álltak ellent a világosságnak.

Jézus így szólt: "Én nem embertől nyerem a bizonyságtételt" (Jn 5:34). Nem a Magas Tanács befolyására vagy szentesítésére vágyott. Jóváhagyásuk nem jelentett volna megtiszteltetést számára. A menny ruházta fel méltósággal és hatalommal. Ha kívánja, az Atya újra tanúsította volna Istenségét. Őmiattuk, a nemzet érdekében, amelynek vezetői voltak, várta azt, hogy a zsidó főemberek felismerjék jellemét, s elfogadják az általa hozott áldásokat.

"Én az én Atyám nevében jöttem, és nem, fogadtatok be engem; ha más jőve a maga nevében, azt befogadnátok" (Jn 5:43). Jézus isteni hatalommal jött el, az Ő képmását hordozta, betöltötte igéjét, az Ő dicsőségét kereste - mégsem fogadták el Izrael vezetői. Ám amikor mások jönnek, Krisztus jellemével ruházzák fel magukat, s közben saját akaratukból cselekszenek és a saját dicsőségüket keresik - őket elfogadják. És miért? Azért, mert aki a saját dicsőségét keresi, az másokban is felkelti a nagyratörési vágyat. Az ilyen felhívásra valóban reagáltak a zsidók. Elfogadták a hamis tanítót, mert szentesítette becsben tartott véleményüket és hagyományaikat, így hízelgett büszkeségüknek. Krisztus tanítása viszont nem egyezett meg az ő elgondolásaikkal. Ő lelki természetű volt, önfeláldozást követelt, ezért nem fogadták el. Nem ismerték Istent, s mikor Krisztus által szólt, hangja idegennek tűnt.

Nem ismétlődik-e meg ugyanez napjainkban? Nincs-e sok ember, még vallási vezető is, aki megkeményíti szívét a Szentlélekkel szemben, s így lehetetlenné teszi Isten hangjának felismerését? Nem utasítják-e el Isten igéjét, hogy ragaszkodhassanak saját hagyományaikhoz?

"Ha hinnétek Mózesnek, - mondta Jézus - nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek?" (Jn 5:46-4"7) Krisztus szólt Mózesen keresztül Izraelhez. Ha hallgattak volna az isteni hangra, mely nagy vezetőjük által szólt, ezt ismerték volna fel Krisztus tanításaiban. Ha hittek volna Mózesnek, neki is hittek volna, Akiről Mózes írt.

Jézus tudta: a papok és írástudók elhatározták, hogy elveszítik Őt, mégis világosan elmagyarázta az Atyával alkotott egységét, s a világhoz fűződő viszonyát. Azok is látták, hogy ellenszegülésükre nincsen ürügy, öldöklő gyűlöletük mégsem csillapodott. Félelem szállta meg őket a Jézus szolgálatát kísérő meggyőző erő láttán, mégis ellenálltak hívásának, és sötétségbe burkolóztak.

Egyáltalán nem sikerült aláásniuk Jézus tekintélyét, vagy elfordítaniuk a nép tiszteletét és figyelmét Tőle. Sok embert meggyőztek Krisztus szavai. Maguk a vezetők is mélyen kárhoztatták magukat, amikor bűneiket emlékezetükbe idézte, azonban ez csak még több keserűséget szült Vele szemben. Elhatározták, hogy kioltják életét. Hírvivőket küldtek szerte az országba, hogy figyelmeztessék az embereket: Jézus csaló. Nyomába küldött kémek figyelték és jelentették, mit mondott, mit tett. A drága Megváltó most még inkább a kereszt árnyékába került.

Mai Bibliai szakasz: János 4

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Jézus a megvetetteket általunk akarja megmenteni, akik tanítványainak valljuk magunkat. Néhány évvel ezelőtt látogatást tettem Izraelben, és elhaladtam Samária mellett, ahol az ebben a fejezetben szereplő történetek játszódnak. Jákób kútja a Garizim és az Ebál hegy között található. Közel van az ősi kánaánita városhoz, Sikhemhez, ahol Ábrahám oltárt épített az Úrnak, miután Ő megjelent, és neki, valamint leszármazottainak ígérte ezt a földet (1Móz 12:6-7).

Ez a fejezet megvilágítja, mi volt Jézus földi életének egyetlen és legfontosabb feladata. Ő azért jött, hogy elérje azokat, akiket a társadalom – sőt, sokszor az egyház is – semmibe vett és lenézett. Jézus példát ad múltbeli és jelenlegi tanítványai számára, hogy mennyire nagy szükség van az előítéletek leküzdésére, hiszen az akadályoz abban, hogy elérjük az elveszetteket.

A zsidók szemszögéből nézve – beleértve Jézus tanítványait is – a samáriai személy, aki a kúthoz jött, a rossz nemből, a rossz vallásból, a rossz társadalmi osztályból, a rossz fajból származott, ráadásul még bűnben is élt. Egyértelmű, hogy nem olyan ember volt, akiért Jézusnak kockáztatnia kellett volna a jó hírnevét. Az üzenet azonban világos, és ezt ApCsel 10:15 is kihangsúlyozza: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak” (új prot. ford.). A szakasz olyan emberekről szól, akiket sokszor alacsonyabb rendűnek tartunk saját magunknál. Engednünk kell, hogy Isten hatalma kiűzze belőlünk ezeket a társadalom által gyártott előítéleteket, amelyek falakat emelnek közénk és mások közé, akiket Isten szeretne, ha megmentenénk az Ő országa számára.

Csodálatos látni, mi minden történik, amikor megosztjuk Jézus kegyelmét azoknak, akik bűneikben vesztegelnek. Ellen White ezt írja: „Jákób kútjánál a samáriai asszony Jézussal beszélgetett, és mihelyt megtalálta Jézust, azonnal másokat is hozzá vezetett. Sokkal eredményesebb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai” (A nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 61. oldal).

Tartsunk ma önvizsgálatot, és kérjük Istent, hogy tisztítson meg bennünket az etnikai, törzsi, vagy faji előítéletektől! Ha ezt megtesszük, akkor bőségesen tudja ránk árasztani a lelki ajándékokat, hogy elérhessünk másokat, és bemutathassuk nekik Jézus Krisztus megmentő hatalmát.

Willie Oliver

139. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  22. fejezetéhez (április 1 –7.).

Tanár voltam egy magániskolában Szumátra szigetén, amikor úgy döntöttem, otthagyom az állásomat és orvosmisszionárius leszek. És ezt a történetet olvasva az jutott az eszembe, hogy miért is hagytam ott a biztonságot azért, hogy fejlődési lehetőséget keressek.

A történetünkben „a Megváltó látott valakit, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt”. Ez az ember majdnem kétszer annyi ideig volt beteg, mint amennyi ideje én életben vagyok! Olyan sokáig bűnösnek érezni magát (mivel hogy a betegsége a saját hibájából eredt) szörnyű lehetett! „Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez a szenvedő a nyomorúság hosszú évein át, és már úgy érezte, hogy kivettetett Isten kegyelméből.” (Jézus élete, 202. o.)

Ha kételkedünk Isten szeretetében, az sötétséget hoz az életünkre, éppen úgy, ahogy ezzel az emberrel történt. Emlékszem, amikor a saját rossz döntésem miatt elért a sötétség. A sok nehézség egyike, ami próbára tett, a munkahelyemen ért. Szombaton is dolgoznom kellett,, igaz csak egy órát. És én megtettem. Két év telt azóta, és megígértem Istennek és magamnak, hogy soha többé nem engedem, hogy a sötétség ennyire elérjen, mint akkor. Nem akarok többé kétségeket, miközben Krisztust követem.

A legnagyobb öröm, amikor érezzük Isten jóságát. A béna ember ezt érezte, amikor meggyógyította Krisztus. Én is ezt éreztem, amikor a bűneimtől elfordítottak. "Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti" (Zsolt 37:5)

Maulina Ruth Elisawati, Sumatra, Indonézia
(az Aenon Orvosmisszionárius Képzési Program hallgatója Malajziában)
Fordította Gősi Csaba


1 megjegyzés: