Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 27. fejezet 1019. nap
Krisztus szolgálatának minden mozzanata messze ható
szándékot jelzett. Többet jelentett magánál a cselekedetnél. Így volt ez a
bélpoklos esetében is. Jézus mindenkin segített, aki Hozzá jött, de azokat is
szerette volna megáldani, akik nem jöttek. Miközben magához vonta a
vámszedőket, a pogányokat és a samaritánusokat, meg akarta nyerni a papokat és
tanítókat is, akik az előítéletekbe és a hagyományokba burkolóztak. Minden lehetőséget
megragadott, hogy hozzájuk férkőzzön. A meggyógyított leprást a papokhoz
küldte, azzal a tudatos szándékkal, hogy eloszlassa előítéleteiket.
A farizeusok állítása szerint Krisztus tanítása ellentétben
állt Istennek Mózes által adott törvényével. Jézus azonban a megtisztított
leprást utasította, hogy a törvénynek megfelelően áldozatot mutasson be, s ez
megdöntötte ezt a vádat. Aki meg akart győződni, annak ez elegendő bizonyíték
volt.
A jeruzsálemi vezetők kémeket küldtek, hogy találjanak
valami ürügyet, amiért Krisztust halálra ítélhetik. Jézus válaszként
bebizonyította szeretetét az emberiség iránt, törvénytiszteletét, bűntől és
haláltól szabadító hatalmát. Így tett nekik bizonyságot: "Rosszal fizetnek
nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért" (Zsolt 109: 5). Ő aki
a parancsot adta a hegyen: "Szeressétek ellenségeiteket" (Mt 5:44),
maga mutatta meg ezt az elvet a gyakorlatban, "nem fizetvén gonosszal a
gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást
mondván" (1Pt 3:9).
Ugyanazok a papok, akik száműzetésre ítélték a leprást,
most igazolták gyógyulását. Ez a nyilvánosan bejelentett és beiktatott papi
döntés bizonyíték volt Krisztus mellett. Mivel a meggyógyított férfi visszatért
Izrael gyülekezetébe, s éppen a papok igazolták, hogy nyoma sincs rajta a
betegségnek, ő maga lett Jótevőjének élő tanúbizonyságává. Örömmel hozta el az
áldozatot és magasztalta Jézus nevét. A papok meggyőződtek a Megváltó isteni
erejéről. Megadatott nekik a lehetőség, hogy megismerjék az igazságot, s
világosságot nyerjenek. Ha elutasítják, elmúlik az alkalom, és sohasem tér
vissza. Sokan visszautasították a világosságot - ám mégsem adatott hiába. Sok
szívben visszhangra találtak Jézus cselekedetei, bár ez még egy ideig rejtve
maradt. Úgy tűnt, hogy a Megváltó élete során az Ő megváltói műve alig
ébresztett viszontszeretetet a papokban és tanítókban, de mennybemenetele után
"a papok közül is nagy sokan követék a hitet" (Acs 6:7).
Krisztus cselekedete - a leprás megtisztítása borzalmas
betegségéből - azt a munkáját példázza, hogyan szabadítja meg a lelket a
bűntől. A Jézushoz jövő férfi "poklossággal teljes" (Lk 5 :12) volt.
A betegség halálos mérge átjárta egész testét. A tanítványok meg akarták
akadályozni, hogy Mesterük megérintse, mert aki bélpoklost érintett, maga is
tisztátalanná vált. Bár Jézus kezét a leprásra helyezte, mégsem lett
tisztátalanná. Érintéséből életadó erő származott. A bélpoklos megtisztult. Így
van ez a bűn poklosságával is: mélyen gyökerezik, halálos, és emberi erővel
lehetetlen megtisztítani. "Minden fej beteg, és minden szív erőtelen.
Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény"
(Ésa 1:5-6). Jézusra azonban, bár az emberek között lakozott, nem ragadt át a
fertőzés. Jelenléte gyógyító erőként hat mindig a bűnösre. Aki csak lába elé
borul, és hittel mondja: "Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem" (Mt
8:2), hallani fogja a választ: "Akarom, tisztulj meg" (Mt 8:3).
Néhány esetben Jézus nem nyújtotta azonnal a kívánt áldást,
a gyógyulást. A leprás esetében azonban, amint a kérés elhangzott, rögtön
teljesítette. Amikor földi áldásokért imádkozunk, lehet, hogy a válasz késik,
vagy Isten valami mást ad, mint amit kértünk. Nem így van, ha a bűntől való
szabadulásért könyörgünk. Az Ő akarata az, hogy megtisztítson minket a bűntől,
gyermekeivé fogadjon, képessé tegyen szent életet élni. Krisztus "önmagát
adta a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az
Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint" (Gal 1:4). "És ez az a
bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata
szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit
kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk őtőle" (1Jn
5:14-15). "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket
és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1Jn 1:9).
Krisztus a kapernaumi gutaütött meggyógyításával újra
ugyanezt az igazságot tanította. Azért művelte ezt a csodát, hogy megmutassa
bűnbocsátó hatalmát. A gutaütött meggyógyítása más értékes igazságokat is
példáz. Reménnyel, bátorítással teljes, és figyelmeztető tanulságot is
tartalmaz a gáncsoskodó farizeusokkal kapcsolatosan.
A bélpokloshoz hasonlóan ez a gutaütött is teljesen
elveszítette a reményt a gyógyulásra. Betegsége bűnös életének következménye
volt, szenvedését még a lelkifurdalás is súlyosbította. Jóval ezelőtt a
farizeusokhoz és az orvosokhoz fordult, remélte, hogy enyhülést talál lelki
gyötrelmeire és testi fájdalmára. Ám azok hűvösen gyógyíthatatlannak nyilvánították,
elhagyták - viselje Isten haragját. A farizeusok a betegséget úgy tekintették,
mint Isten nemtetszésének bizonyítékát, s távol tartották magukat a betegektől
és szükségben levőktől. Valójában gyakran éppen azok, akik szentként
magasztalták önmagukat, bűnösebbek voltak, mint az általuk elítélt szenvedők.
A bénult férfi teljesen magatehetetlen volt, s mivel
kilátástalannak ítélte, hogy bárhonnan is segítséget kapjon, kétségbeesés lett
úrrá rajta. Ekkor hallott Jézus csodás munkálkodásáról. Elmondták neki, hogy
Krisztus ugyanolyan bűnösöket és tehetetleneket gyógyított meg, mint ő, még a
leprások is megtisztultak. Barátai, akik mindezeket elmondták neki,
bátorították: higgye, hogy ő is meggyógyulhat, ha Jézushoz viszik. Ám
reménysége lelohadt, amikor eszébe jutott, hogyan kezdődött betegsége. Attól
félt, hogy a tiszta Orvos nem tűrheti meg őt színe előtt.
De nem is annyira a testi gyógyulásra vágyakozott, mint
inkább a bűn terhétől való szabadulásra. Ha megláthatná Jézust, és
megbizonyosodhatna a menny megbocsátásáról és békéjéről, megelégedne akár az
élettel, akár a halállal, Isten akarata szerint. A haldokló így kiáltott: Ó,
bárcsak színe elé járulhatnék! Nem volt vesztegetni való idő, lesoványodott
testén már a bomlás jelei mutatkoztak. Megkérte barátait, vigyék ágyastól
Jézushoz, amit azok örömmel meg is tettek. A házban azonban, ahol az Üdvözítő
volt, valamint a környéken, olyan rengetegen gyűltek össze, hogy a beteg és
barátai számára lehetetlenné vált, hogy elébe járulhasson vagy akár csak
hallótávolságon belül kerüljön.
Jézus Péter házában tanított. A szokásnak megfelelően
tanítványai körülötte ültek, és "ott ülének a farizeusok és a törvénynek
tanítói, akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és
Jeruzsálemből" (Lk 5:17). Ezek kémkedni, jöttek, hogy vádat emelhessenek
Jézus ellen. E tisztviselőkön túl kavargott a tarka sokaság: a buzgó, a
tisztelettudó, a kíváncsi, a hitetlen. Különféle nemzetiségűek, társadalmi
rangúak voltak jelen. "És az Úrnak hatalma vala ővele, hogy gyógyítson"
(Lk 5 :17). Az élet Lelke lebegett az egybegyűltek felett, de a farizeusok és
doktorok nem vették észre jelenlétét. Ők nem érezték, hogy szükségük volna
valamire, a gyógyítás nem is értük történt. "Éhezőket töltött be javakkal,
és gazdagokat küldött el üresen" (Lk 1:53).
A gutaütött hordozói újból és újból megpróbáltak utat törni
a tömegben - mindhiába. A beteg kimondhatatlan fájdalommal tekintgetett körül.
Hogyan mondhatna le a reményről most, amikor a vágyva vágyott segítség oly
közel van? Támadt egy ötlete: barátai felvitték a ház tetejére, megbontották a
tetőt, és leengedték Jézus lábához. A beszélgetés megszakadt: a Megváltó a
gyászos arcra nézett, látta a rászegeződő esdeklő tekintetet. Megértette a
helyzetet - Ő vonzotta magához ezt a megzavart, kétkedő lelket. A gutaütött még
otthonában volt, amikor a Megváltó már meggyőződést ültetett belé. Midőn
megbánta bűneit, és hitt Jézus gyógyító hatalmában, akkor áldotta meg először
vágyakozó szívét a Megváltó életadó kegyelme, Jézus figyelte, hogyan növekszik
a hit első megvillanása azzá a meggyőződéssé, hogy Ő a bűnös egyedüli
mentsvára. Látta, hogyan lesz a meggyőződés mind erősebb, ahogyan e férfi a
színe elé törekszik.
Mai Bibliai szakasz: Az
apostolok cselekedetei 3
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Egy nap, amikor Péter
és János épp a templomba tartottak, hogy ott imádkozzanak, a bejáratnál egy
sánta ember kért tőlük alamizsnát. Mivel nem volt pénzük, talán elmehettek
volna mellette, azt remélve, hogy valaki más fog majd segíteni rajta. Ők
azonban nem így tettek. „Aranyunk és
ezüstünk nincs”, mondták a koldusnak, „de
amink van, azt adjuk neked, Aki nem más, mint Jézus Krisztus”. Ezután Jézus
Krisztus nevében azt parancsolták a sánta embernek, hogy járjon. De nem álltak
itt meg, hanem Péter megfogta a koldus
kezét, és segített neki felállni. Amint ezt tette, hitben cselekedve, a sánta
lábai és bokái megerősödtek, ugrálni kezdett, és dicsőítette Istent.
Gondoltuk
már valaha magunkban, amikor láttuk, hogy valaki szükséget szenved, hogy „az a
baj, hogy nincs semmim, amivel igazán a segítségére lehetnék, talán valaki más,
akinek többje van, fog segíteni rajta”. Isten azonban nem azt kéri tőlünk, hogy
sokat adjunk, hanem csak azt, amink van, és ez a valami, vagyis ez a Valaki,
nem más, mint Jézus
Krisztus. Ugyanakkor, amikor felajánljuk az embereknek Jézust, segítő kezet is kell
nyújtanunk. Ez az, amitől néha megijedünk, ez az, ami hitet igényel. Viszont az evangélium ilyenkor kezd cselekedni
általunk. Ha megpróbálnánk, kényelmességünket tudatosan feladva, a gyakorlati
kereszténység elveit követve többet tenni, milyen nagyot változna ez a világ!
„Mindennel, ami előnyt jelent számunkra másokkal szemben – legyen az
műveltség, finomság, nemes jellem, keresztény nevelés, vallási tapasztalat –
adósak vagyunk a hátrányosabb helyzetben élőknek, és amennyire csak erőnkből
telik, szolgálnunk kell őket. Ha erősek vagyunk, emeljük föl a gyengék kezét”
(Ellen G. White: Jézus élete.
Budapest, 2003, Advent Kiadó. 372. oldal).
Amikor így teszünk, a Szentlélek eredményes lesz életünkben. Emlékeznünk
kell azonban, ahogyan Péter és János is tette, hogy mindig következetesen
Istennek tulajdonítsuk a sikert és Neki adjunk dicsőséget. „... mit néztek
mi reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt,
hogy az járjon?” (12. vers) mondták a
csodálkozó tömegnek. „Nem mi cselekedtünk, hanem Jézus, Őrá nézzetek. Valljátok
meg bűneiteket, és térjetek meg, és kezdjetek el ti is szolgálni, hasonlóan,
ahogy most tőlünk láttátok” (19. vers – a szerző szavaival).
Melody (Melodious Echo) Mason
142. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
26-27. fejezeteihez
(április 22 –28.).
Jézusnak az volt a
célja, hogy megmentsen mindenkit, akit csak lehet. Magához vonzotta az
embereket, nem az által, hogy megpróbálta magára felhívni a figyelmet, vagy
másnak lenni, mint a többiek, hanem az által, hogy az igazságot tanította
elrejthetetlen szeretettel. „Arcának szépsége, nagyszerű jelleme, és
mindenekfelett a tekintetében és hangjában megnyilvánuló szeretet Hozzá vonzott
mindenkit, akit még nem keményített meg a hitetlenség. Ha nem kedves,
együttérző lelkületet sugárzott volna minden pillantása és szava, nem vonzotta
volna magához az óriási tömegeket úgy, ahogyan tette.”
Sátán és a démonai
mindent megtettek, hogy eltereljék a figyelmet, előítéleteket keltsenek az
emberekben és becsapják őket, hogy ezáltal ne részesülhessenek az Igazságban,
amely szabaddá tenné őket. Ők ismét nagy erőkkel ezen fognak dolgozni Isten
végső munkája ellen. Azonban a Szentlélek is ki fog áradni nagy erővel. Isten
népe Jézus lelkével telik be, és ugyanazt a munkát fogja végezni, amit Jézus
végzett. És akkor Jézus eljön újra, hogy hazavigye gyermekeit.
Jeanne Johnson
Hermiston Hetednapi
Adventista Egyház
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése