2018. április 12., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 12 - CSÜTÖRTÖK - János 9


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 22. fejezet 1004. nap

Heródes szüntelenül maga előtt látta bűnét. Folyton kereste a megnyugvást bűnös lelkiismeretének vádjai elől. Rendületlenül bízott Jánosban. Visszaemlékezett önmegtagadó életére, komoly, ünnepélyes felhívásaira, józan ítéletről tanúskodó tanácsaira, és azután eszébe jutott, hogyan kellett mégis meghalnia; ezután Heródes nem tudott megnyugodni többé. Miközben az államügyeket intézte, az emberek tisztelgését fogadta, mosolygó arcot, méltóságteljes külsőt mutatott, ám nyugtalan szívet rejtegetett, s mindig nyomasztotta a félelem, hogy átok ül rajta.

Heródest mélyen megindították János szavai, miszerint semmit sem lehet elrejteni Isten elől. Meg volt győződve arról, hogy Isten mindenütt jelen van, és tanúja volt a mulatozásnak is a díszvacsorán, hallotta a János lefejezésére adott parancsot, látta Heródiás diadalittasságát, és hogy mint gyalázta dorgálójának levágott fejét. Sok minden, amit Heródes egykor a próféta ajkáról hallott, most sokkal világosabban visszhangzott lelkiismeretében, mint valaha a pusztai prédikáció.

Amikor Heródes Krisztus munkájáról hallott, rendkívül megijedt. Azt hitte, Isten feltámasztotta Jánost a halálból, s még nagyobb erővel küldte el, hogy elítélje a bűnt. Szüntelenül rettegett, hogy János megtorolja halálát: átkot mond rá és házanépére. Heródes azt aratta, amiről Isten megmondta, hogy a bűnök eredménye lesz: "rettegő szívet, epedő szemeket és sóvárgó lelket [. . . ) És a te életed kétséges lesz majd előtted; és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben. Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! este pedig azt mondod: Bárcsak reggel volna! - a te szívednek rettegései miatt, amellyel rettegsz, és a te szemeidnek látása miatt, amelyet látsz" (5Móz 28:65-67). A vétkesnek saját gondolatai a vádlói; nincs fájóbb kínzás, mint a bűnös lelkiismeret fullánkja, amely nem hagy nyugodalmat sem éjjel, sem nappal.

Sokak szemében mély titokzatosság lengi körül Keresztelő János sorsát. Azt kérdik, miért kellett börtönben sorvadnia és meghalnia? A gondviselés e sűrű rejtélyébe emberi szemünk nem tekinthet bele, ám sohasem ingathatja meg Istenbe vetett bizalmunkat, ha arra gondolunk, hogy János tulajdonképpen osztozott Krisztus szenvedéseiben. Akik Krisztust követik, mindannyian viselni fogják az áldozat koronáját. Bizonyára félreértik őket az önző emberek, és Sátán támadásainak is célpontjai lesznek. Az önfeláldozás ezen alapelvének megdöntéséért alapította Sátán országát, s harcolni fog ellene, bárhol nyilvánul is meg.

János gyermek-, ifjú- és férfikorát szilárdság és erkölcsi erő jellemezte. Amikor hangja hallatszott a pusztában: "Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit" (Mt 3:3). Sátán féltette országának biztonságát. János úgy tárta fel a bűn gonoszságát, hogy az emberek megremegtek. Sátán hatalma sokak fölött megtört, akik azelőtt irányítása alatt voltak. Fáradhatatlanul igyekezett eltéríteni Keresztelő Jánost az Istennek maradéktalanul alárendelt élettől, ám kudarcot vallott. Nem sikerült legyőznie Jézust sem. A pusztai megkísértéskor Sátán vereséget szenvedett, s haragja óriási volt. Most elhatározta, hogy Jánost sújtja, így okoz bánatot Krisztusnak. Az egyetlen Emberre, akit nem vehet rá a bűnre, szenvedéseket zúdít.

Jézus nem lépett közbe, hogy megszabadítsa szolgáját. Tudta: János kiállja a próbát. Örömmel eljött volna a Megváltó Jánoshoz, hogy jelenlétével világosítsa meg a pincebörtön homályát. Azonban nem adhatta magát az ellenség kezébe, nem kockáztathatta küldetését. Boldogan szabadította volna meg hűséges szolgáját. De azon ezrekért, akiknek évek múltán a börtönből a halálba kell menniük, Jánosnak ki kellett innia a vértanúság poharát. Amikor Jézus követői elhagyottan, cellákban sínylődnek, kard által, kínpadon vagy máglyán kell elpusztulniuk, látszólag elhagyatva Istentől és embertől egyaránt, micsoda támasz lehet számukra az a gondolat, hogy Keresztelő János, akinek hűségéről maga Krisztus tett bizonyságot, osztozott sorsukban!

Sátán engedélyt kapott, hogy hamar véget vethessen az isteni küldött földi életének, ám azt az életet, amely "el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben" (Kol 3:3), nem érintheti a pusztító. Ujjongott, hogy sikerült megszomorítania Krisztust, de Jánost nem tudta legyőzni. A halál örökre kívülhelyezte őt a kísértés hatalmán. Ebben a küzdelemben Sátán kimutatta igazi jellemét. A tanúskodó világegyetem előtt vált nyilvánvalóvá ellenségeskedése Istennel és emberrel szemben.

Bár János nem részesült csodálatos szabadításban, Isten nem feledte el. Állandóan mellette voltak a mennyei angyalok, feltárták előtte a Krisztusra vonatkozó próféciákat, és az Írás drága ígéreteit. Ez volt támasza, amiképpen ez segítette Isten népét is az eljövendő korokban. Keresztelő Jánosnak, és minden utána jövőnek adatott az ígéret: "Ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28:20).

Isten sohasem vezeti másként gyermekeit, mint ahogy ők is választanák, ha előre láthatnák a véget, és felismernék ama terv dicsőségét, amelyet, mint az Ő munkatársai, véghezvihetnek. Sem Énokh, aki felvitetett a mennybe, sem Illés, aki tüzes szekéren ragadtatott el, nem volt nagyobb vagy tiszteletreméltóbb Keresztelő Jánosnál, aki magányosan pusztult el a börtönben. "Néktek adatott a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Őérette " (Fil 1:29). A menny minden adománya között, amit csak nyújthat az embernek, a legmélyebb bizalom és a legnagyobb tisztesség: Krisztussal részesülni az Ő szenvedéseiben.

"MERT AZ AZ ISTENNEK KENYERE, AMELY
MENNYBŐL SZÁLL ALÁ, ÉS
ÉLETET ÁD A VILÁGNAK " (Jn 6:33).

Mai Bibliai szakasz: János 9

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A látás képessége kétségtelenül az egyik legnagyobb ajándék Istentől, amit hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni, legalábbis, amíg el nem veszítjük a szemünk világát. Kétség sem fér hozzá, hogy Isten egyik legfantasztikusabb adománya, hogy reggel felébredhetek és láthatom az általam szeretett személy arcát. Öröm tölt el, ha rá nézek, minden egyes nap.

A mai olvasmányban szereplő férfi vakon született. El sem merem képzelni, milyen lehet az, ha egy gyermek így jön a világra. A történet fájdalmas valóságához még hozzáadódik a Jézus korában népszerű teológiai nézet, miszerint minden betegség valamilyen bűn következménye, amelyet elszenvedője követett el, vagy ebben az esetben a szülei, mivelhogy már megszületésekor világtalan volt.

Csodálatos bizonyosság, hogy amikor Jézus kapcsolatba kerül egy emberi lénnyel, az áldások szinte mindig többrétűek. Az itt leírt gyógyítás tapasztalata, mint oly sok másik is, szintén fizikai és lelki egyaránt. Ellen White így ír erről: „Nemcsak természetes látását nyerte vissza, hanem értelmének szemei is megnyíltak. Krisztus megnyilatkozott lelkének, ő pedig elfogadta, mint Isten Küldöttjét” (Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 402. oldal).

Ahogy elfogadjuk Isten ajándékait ma, ne feledkezzünk meg mindannak örökre szóló mélységéről sem, amit Ő ad nekünk! Kívánom, hogy követni tudjuk Jézus példáját, amikor mások szükségleteivel találkozunk.

Willie Oliver

140. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  22-23. fejezeteihez (április 8 –14.).

Keresztelő Jánosnak a Messiás számára végzett előkészítő munkája végül egy utolsó helyhez vezetett: a sírhoz. A szolgálata és élete vége felé közeledő János tapasztalata előre vetítette Jézus földi szolgálatának és életének végét. János a börtöncellájában kétségbeesve vívódott, amikor azon tűnődött, vajon a helyes utat választotta-e, és hogy a tanítványainak hitén esett csorba mit is jelent az Istennel való kapcsolatukban. Így aztán elküldte a tanítványait, hogy kérdezzék meg, kell-e másik utat választaniuk.

Miután Jézus megválaszolta János tanítványainak kérdését, János úgy döntött, hűséges lesz a halálig.

Amikor Jézus a Gecsemáné kertben imádkozott, vajon gondolt-e Jánosra? Mikor azon töprengett, van-e másik út, ami megfelel Isten akaratának, és vajon mi fog történni kételkedő tanítványaival, eldöntötte-e, hogy ha János úgy döntött, hogy hűséges lesz a halálig, akkor Ő is megteheti?

Jánoshoz hasonlóan mindannyiunkkal megesik, hogy el-eltöprengünk azon: vajon az Istenbe vetett hitünk jó útra vezet-e minket. Ilyenkor kell emlékeznünk arra, hogy Isten Jánost épp a megfelelő időben küldte el, hogy előkészítse az utat Jézus számára, aki épp a megfelelő időben szolgált, hogy előkészítse az utat a mi számunkra. Igaz, hogy nem láthatjuk kezdettől fogva a véget, és nem is tudhatjuk, hogy Krisztus mikor tér vissza, de tudhatjuk, hogy közel ez az idő, közel van Isten, és mi is választhatjuk a hit útját.

Brent Hamstra
Egyetemi tanár és tanszékvezető, Kémia Tanszék
Southern Adventist University
Collegedale, Tennessee USA
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése