2018. április 18., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - április 18 - SZERDA - János 15


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 24. fejezet 1010. nap

Midőn egyszer már lábrakapott a hitetlenség, az folyamatosan befolyása alá vonta a názáretieket. Hasonlóképpen ez uralta a Magas Tanácsot és a nemzetet is. A papok és a nép esetében is akkor kezdődött a vég, amikor először utasították el a Szentlélek erejének megnyilatkozását. Annak igazolására, hogy első ellenállásuk helyes volt, ezután is folyton gáncsolták Krisztus szavait. A Szentlélekkel szembeni elutasításuk a Kálvárián, a kereszten, városuk lerombolásánál, s a négy égtáj felé való szétszóratásuknál csúcsosodott ki.

Ó, mennyire vágyott rá Krisztus, hogy megnyissa Izraelnek az igazság kincsesházát! Azonban teljes lelki vakságuk folytán lehetetlen volt feltárnia számukra az országára vonatkozó igazságokat. A mennyei igazság bebocsátásra várt, ők azonban ragaszkodtak saját hitükhöz és értelmetlen ceremóniáikhoz. Pénzüket pelyvára és szecskára költötték, miközben megkaphatták volna az élet kenyerét. Miért nem vették Isten igéjét, miért nem kutatták szorgalmasan, hátha tévednek? Az Ótestamentum Írásai világosan kijelentették Krisztus szolgálatának minden részletét, Ő pedig újra és újra idézte a prófétákat, és ezt mondta: "Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra" (Lk 4: 21). Ha őszintén kutatták volna az Írásokat, és elméleteiket Isten igéjéhez mérik, Jézusnak nem kellett volna sírnia megtéretlenségük miatt. Nem kényszerült volna e kijelentésre: "Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Lk 13:35). Felismerhették volna Messiás-voltának bizonyítékait, és így elkerülhetik a büszke városukat romba döntő veszedelmet. A zsidók értelmetlen vakbuzgósága azonban beszűkítette elméjüket. Krisztus tanításai felfedték jellemhibáikat, és bűnbánatra szólítottak. Ha elfogadják tanításait, meg kell változtatniuk eljárásaikat, el kell vetniük dédelgetett reményeiket. A mennyei megtiszteltetésért fel kell áldozniuk az emberek tiszteletét. Ha engedelmeskednek az új rabbi szavainak, akkor koruk gondolkodóinak és tanítóinak véleményével ellentétesen kell haladniuk.

Az igazság nem volt népszerű Krisztus idejében. Napjainkban sem az. Népszerűtlen, amióta Sátán először megutáltatta az emberrel: olyan meséket talált ki, melyek önmagasztaláshoz vezettek. Nem találkozunk-e manapság olyan elméletekkel és tanokkal, melyeknek nincsen alapjuk Isten igéjében? Az emberek mégis éppoly szívósan ragaszkodnak hozzájuk, mint a zsidók hagyományaikhoz.

A zsidó vezetőket lelki gőg jellemezte. Az én felmagasztalásának vágya még a szentély szolgálatában is megmutatkozott. A zsinagógában a fő helyeket kedvelték. Szerették, ha köszöntik őket a piacon, élvezettel hallgatták címeiket az emberek ajkáról. Ahogy az igazi kegyesség eltűnt, egyre buzgóbban ápolták hagyományaikat és ceremóniáikat.

Mivel felfogásukat elhomályosította az önző előítélet, nem tudták összhangba hozni Krisztus meggyőző szavainak erejét életének alázatosságával. Nem észlelték, hogy a valódi nagyság nélkülözheti a külsőségeket. Ennek az Embernek a szegénysége teljesen összeegyeztethetetlennek tűnt előttük az ő Messiás-igényükkel. Azt kérdezték, ha az, akinek mondja magát, akkor miért ilyen szerény? Ha fegyveres erők nélkül is elégedett, akkor mi lesz országunkkal? Hogyan teheti majd a nemzeteket a zsidók városának alattvalójává ez a rég várt hatalom és dicsőség? Nem azt tanították-e a papok, hogy Izrael fog uralkodni az egész földön? Lehetséges volna, hogy a nagy vallási tanítók tévednek?

Nem csupán a Jézus életéből hiányzó külső dicsőség volt az oka a zsidók elutasító magatartásának. Jézus a tisztaság megtestesítője, ők pedig tisztátalanok voltak. Krisztus szeplőtlen becsületességben lakozott az emberek között. Feddhetetlen élete bevilágított szívükbe. Őszintesége felfedte hamisságukat. Napvilágra hozta tettetett kegyességük ürességét, a bűnt a maga gyűlöletességében tárta föl. Az ilyen világosságot nem fogadták szívesen.

Ha Krisztus a farizeusokra irányította volna a figyelmet, ha magasztalta volna tudásukat és kegyességüket, örömmel üdvözölték volna. Ám amikor a mennyországról úgy beszélt, mint a kegyelem időszakáról az egész emberiség számára, a vallásnak egy olyan részét mutatta be, amelyet nem tudtak elviselni. Saját példájuk és tanításuk sohasem volt olyan, hogy kívánatossá tehette volna Isten szolgálatát. Amikor látták, hogy Jézus odafigyel azokra, akiket ők gyűlöltek és elutasítottak, ez büszke szívük legmélyebb szenvedélyeit kavarta fel. Dicsekedésük ellenére, - hogy "a Júda nemzetségéből való Oroszlán" (Jel 5:5) alatt Izrael felmagasztaltatik, minden nemzet fölé emelkedik -, jobban el tudták volna viselni nagyravágyó reményeik meghiúsulását, mint Krisztus dorgálását bűneikért, vagy az Ő tisztaságának jelenlétében érzett szégyenüket.

Mai Bibliai szakasz: János 15

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A gyümölcstelenség nem valami nagyszerű állapot. Ki akarna gyümölcstelen lenni? Jézus itt mégis arról beszél, hogy lesznek olyanok, akik gyümölcstelenek maradnak. Az Atya – a kertész – le fogja metszeni ezeket az ágakat, és tűzre veti.

Ez a példázat némi aggodalmat csempészhet a tudatunkba. Hiszen honnan tudhatjuk, hogy gyümölcstelenek vagyunk, vagy éppen ellenkezőleg: gyümölcstermők? ISTEN országában az a helyzet, hogy a gyümölcs nem mindig mutatkozik meg azonnal. Sokszor úgy történik – ahogy a Biblia is mondja –, hogy egy vet, egy öntöz, megint másik pedig arat! Vagy egy valaki veti meg az alapot, és valaki épületet emel rá (1Kor 3:5-10). Jelen fejezetünkben Jézus a szőlőtő és szőlővessző analógiáját használja. Töltsünk egy kicsit kertészkedéssel, akkor aggodalmunk szűnni kezd majd.

Az én udvaromban vannak fák és bokrok is. Két kedvencem az almafa és egy különleges bokor. Ebben a bokorban sokat gyönyörködöm, mert jellegénél fogva sokféle pillangót vonz magához. De igen gondos munkát igényel a metszése. Az almafa szintén komoly gondozást igényel. Az egyik tény, amit az évek során megfigyeltem, az, hogy a terméketlen ágak rossz irányba nőnek Mit értek ezen? Nem a nap felé nőnek, ezért nem teremnek gyümölcsöt.

„Egy növény sem terem gyümölcsöt, ha nem éri napfény. Az emberek sem teremhetnek gyümölcsöt, ha nem néznek ISTEN Fiára. „Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem” (Jn 15:4). Te Jézusra összpontosítasz?

Jézus mondta: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen."   

Christopher Bullock, M.Div.

141. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  24-25. fejezeteihez (április 15 –21.).

Jézus visszatért a gyermekkori zsinagógájához Názáretbe, és egyértelmű bizonyságot tett az életéről, szolgálatáról és arról, hogy benne teljesült be az a prófécia, amely a megígért messiásról szól. Azonban ez nem ment könnyen. Mai modern nyelven szólva azt mondhatnánk, hogy a tömeg úgy érezte: Jézus eljutott a „prédikálástól a beavatkozásig”, amikor kijelentette, hogy az írások, amiket ők kincsként őriztek mint az isteni megszabadítás ígéretét, azon a napon beteljesedtek Ő általa.

Hogyan lehetséges ez? Soha sem gondoltak úgy Jézusra, mint akiből bárki is válhat. A szabadítónak, akire ők vágytak, emberfölöttinek kellett volna lennie, hogy több nemzedék reményét és álmát megvalósíthassa. Jézusról úgy tartották, hogy túlságosan mindennapi. A próféciák megindították a szívüket, de a beteljesedésük dühöt ébresztett bennük. „Jézus szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak.” (Jézus élete, 237. o.)

Időnként, ha az igazságot akarjuk élni, az azt jelenti, hogy egyedül kell ezt tegyük. „Az igazság nem volt népszerű Krisztus idejében. Napjainkban sem az.” (Jézus élete, 242. o.) Jézus azonban nem elégedett meg azzal, hogy ezt egyedül tegye, Ő tanítványokat keresett, akik követik Őt a szolgálatban. Nem ringatták magukat abba az illúzióba, hogy könnyű életük lesz, de Krisztus megerősítette őket (és minket is) abban, hogy Isten gondoskodni fog a szükségleteikről. Megéri mindent feladni azért, hogy Krisztust követhessük.

Karen Lifshay
Hermiston hetednapi adventista gyülekezet
Oregon, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: