Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%2011&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%2011&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Amit Isten ígér, azt be is teljesíti. Tőlünk annyit vár, hogy együttműködjünk Vele. Ahogy Józsué előrehaladt Kánaán elfoglalásában, az északi városok királyai összefogtak, hogy megtámadják az izraelitákat. „Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkorra mindnyájukat átdöfötten vetem az Izráel elé” (6. vers). Józsué hallgatott az Úrra, továbbhaladt hitben és engedelmességben. Tudta, hogy bármit is parancsol Isten, utat nyit népe számára, hogy kivitelezhesse.
Az izraelitáknak nem lovakban és harci szekerekben kellett bízniuk, hanem az Úrban, amit meg is tettek. Az Úr sikert adott Józsuénak, és a fejezet így ér véget: „Elfoglalá azért Józsué az egész földet egészen úgy, amint az Úr mondotta vala Mózesnek, és adá azt Józsué örökségül Izráelnek, osztályrészeikhez képest, nemzetségeik szerint. A föld pedig megnyugovék a harctól” (23. vers). Ez azt jelentette, hogy nem volt további ellenség, ami egységes erőt képviselt volna, így a földet feloszthatták a törzsek között. Mindazonáltal minden törzsnek le kellett még győznie a kánaániakat a számukra kisorsolt területeken.
Sok esetben úgy tűnik, hogy az ellenségeink, legyenek azok lelki, tanulmányi, szociális, fizikai vagy szakmai gondok, túl sokan vannak, és túl erősek ahhoz, hogy legyőzzük őket. De emlékeznünk kell arra, hogy Isten képes nekünk segíteni, ahogyan megsegítette Józsuét, és Ő maga fogadta, hogy segít nekünk felülkerekedni az előttünk lévő akadályokon személyes életünkben, és az Ő győzelmét adja nekünk.
Willie Edward Hucks II
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 36-37. fejezet
37. fejezet – A MEGÜTÖTT KŐSZIKLA (4. rész)
Mózes nem rejtette el az ítéletet. Sőt nyíltan megmondta népének, hogy mivel a dicsőséget nem Istennek tulajdonította, nem vezetheti be őket az ígéret földjére. Megparancsolta nekik, hogy jól véssék emlékezetükbe azt a szigorú büntetést, amellyel Isten őt büntette meg. Azt is gondolják meg, hogy Istennek miként kell elbírálnia zúgolódásaikat és milyen súlyos ítélettel kell lesújtania rájuk. Ne felejtsék el, hogy ezt az ítéletet maguk hozták magukra Isten ellen elkövetett bűneikkel. Elmondta nekik azt is, hogy miként emelt szót Istennél az ítélet elengedéséért és Isten hogyan utasította el kérését. "De megharaguvék az Úr én reám ti miattatok - mondta - és nem hallgatott meg engem" (5Móz 3:26).
A nehézségek és megpróbáltatások minden egyes alkalmával az izraeliták készek voltak Mózest vádolni azért, mert kivezette őket Egyiptomból, mintha Istennek semmi része nem lett volna ebben. Pusztai vándorlásuk egész ideje alatt szinte mást sem tettek, csak zúgolódtak az útközben keletkezett nehézségek miatt és morgolódtak vezetőik ellen. Mózes nyíltan megmondta nekik: "[...] az Úr ellen gyülekeztetek össze; mert Áron micsoda, hogy ő ellene zúgolódtok?" (4Móz 16:11). "[...] Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen" (2Móz 16:8). Ám elhamarkodott szava a kősziklánál: "Avagy e kősziklából fakasszunk-e néktek vizet?" tulajdonképpen elismerése volt a nép vádjának és így megerősítette őket hitetlenségükben és igazolta lázadozásaikat. Az Úr azonban örökre el akarta távolítani a nép elméjéből ezt a benyomást azzal, hogy megtiltotta Mózesnek az ígéret földjére való belépést. Ez félreérthetetlen bizonyítéka volt annak, hogy Izrael népének a vezetője tulajdonképpen nem Mózes volt, hanem az a hatalmas Angyal, akiről az Úr azt mondta: "Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne" (2Móz 23:20-21).
Mózes azt mondta népének: "Még én reám is megharaguvék az Úr miattatok" (5Móz 1:37). Egész Izrael Mózesre tekintett, akinek bűne árnyékot vetett Istenre, aki népe vezérének választotta ki őt. Mózes bűne ismert volt az egész gyülekezet előtt. Ha Isten könnyedén elnézte volna e bűnt, akkor az egész népnek az lett volna a benyomása, hogy a hitetlenség, a türelmetlenség mentséget találhat, bocsánatot nyerhet azoknak az életében, akik felelősséggel teljes pozíciót töltenek be. Mikor azonban megkapták azt az isteni kijelentést, hogy Mózes és Áron egyetlen egy bűn miatt nem léphet Kánaán földjére, akkor a nép megértette, hogy Istennél nincs semmiféle személyválogatás és ő kivétel nélkül megbünteti mindazokat, akik bűnt követtek el.
Izrael történetét Isten a következő nemzedékek tanulságára és figyelmeztetésére jegyeztette fel. Az eljövendő korszakok embereinek a menny Istenét részrehajlás nélküli uralkodónak kellett és kell megismernie, aki minden esetben kárhoztatja, de sohasem igazolja a bűnt, bárki követte is azt el az emberek közül. Kevesen fogják fel a bűn kimagaslóan súlyos voltát. Az emberek azzal áltatják magukat, hogy Isten túl jó ahhoz, hogy megbüntesse a vétkest. A Biblia történetének világosságában azonban nyilvánvalóvá válik, hogy Isten jósága és szeretete éppen arra kötelezi, hogy úgy foglalkozzék a bűnnel mint valami végzetes gonosszal, amely állandóan veszélyezteti a világegyetem békéjét és boldogságát.
