Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/16
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/16
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Amint Mózes újra felidézi az élet és a vallás szabályait, néhány jelentőségteljes ünnephez érkezik el.
A páska (húsvét) ünnepe egy különleges alkalom a kivonulás tapasztalatára való visszaemlékezésre, amikor az ősi Izrael megszabadult az egyiptomi fogságból. Ha vissza tudnak emlékezni arra, hogy honnan jöttek (rabság), akkor jobb esélyük lehet arra, hogy értékeljék Istent és elfogadják jövőbeni gondoskodását.
A hetek ünnepe a hála kifejezésének az alkalma Isten iránt a búza aratásának elkezdéséért. Az újszövetségben ez az ünnep a Pünkösd (ApCsel 2:1; 20:16).
A sátoros ünnep az aratás végén, ősszel érkezik el, ez a legnagyobb hálaadó ünnepség.
Az ismétlésbe közbeékelve olvashatjuk, hogy „adj önkéntes áldozatot”, mert ez mutatja azt, hogy mennyire megáldott az Isten. Majd ismét: senki se jelenjék meg üres kézzel az Úr színe előtt, mindenki aszerint vigyen ajándékot, amilyen áldást kapott Istenétől, az Úrtól... (10, 16. vers). Az elrendelt bőkezűség szokatlan lehet manapság, de van egy hangsúlyos alapelv: csakis az Istennek és a szükségben lévőknek való adás által űzhetjük ki magunkból az én-központúságot.
„Drága Istenem! Segíts bőkezűen adni neked és a szükségben lévőknek!”
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezet
30. fejezet – A SZENTÉLY ÉS SZOLGÁLATA (5. rész)
A tömjén, amelynek füstje és illata Izrael imáival együtt száll fel a mennybe, Krisztus érdemeit és közbenjárását ábrázolja. Krisztus tökéletes igazságossága, amelyet Isten hit által az ő népének tulajdonít, teszi egyedül elfogadhatóvá Isten számára a bűnös emberi lények szolgálatát. A szentek szentje kárpitja előtt az állandó engesztelő áldozat oltára, a szentély előtt pedig a folyton égő áldozat oltára állott. Istent vérrel és tömjénezéssel kellett megközelíteni. Ezek a jelképek a nagy Közbenjáróra mutattak, aki által a bűnösök megközelíthetik Jahvét, és aki által egyedül kaphatnak kegyelmet és üdvösséget a bűnbánatot tartó hívő lelkek.
Amikor a papok reggel és este beléptek a szent helyre a tömjénezés idején, a naponkénti áldozatot már elkészítették a feláldozásra az udvarban levő oltáron. Ez volt a áhítat ideje az istentiszteleten résztvevők számára, akik összegyülekeztek a szent sátornál. Mielőtt Isten jelenléte elé kerültek volna a pap szolgálata útján, szívüket meg kellett vizsgálniuk és bűneiket be kellett vallaniuk. Csendes imában egyesültek arcukkal a szent hely irányába fordulva. Így kéréseik a tömjénfüst felhőjével együtt szálltak fel, mialatt hitükkel erősen belekapaszkodtak a megígért Üdvözítő érdemeibe, akit az engesztelő áldozat jelképezett. A reggeli és az estéli áldozatokra kijelölt órákat szentnek tekintették és az áhítat óráiként tartották meg mindenütt a zsidó nép körében. Amikor a későbbi időkben a zsidók szétszóródtak és fogolyként éltek távoli országokban, e kijelölt órákban ott is mindig arccal Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak Izrael Istenéhez. Ebben a szokásban a keresztények is megszívlelendő példát láthatnak a reggeli és estéli imára. Amíg Isten megítéli a lélek nélküli áhítatokat, addig örömmel tekint azokra, akik iránta való szeretetből hajtják meg magukat előtte minden reggel és este, hogy nála bűnbocsánatot keressenek elkövetett bűneikért és áldásáért könyörögjenek.
A szent kenyeret mindig áldozatként tartották az Úr előtt. Így a naponkénti áldozatnak volt a része. A szentély asztalára kitett kenyeret szent kenyérnek vagy "a jelenlét kenyerének" nevezték, mivel mindig az Úr arca előtt volt. Az ember Istentől való függőségének az elismerése volt úgy testi, mint lelki táplálék tekintetében, amelyet csak Krisztus közbenjárására kaphat meg az ember. A manna is és a szent kenyér is Krisztusra mutatott, az "élő kenyérre", aki mindig Isten jelenlétében van érettünk. Maga Krisztus mondta: "Én vagyok az életnek kenyere [...] amely a mennyből szállott alá" (Jn 6:48-50). A kenyerekre tömjént tettek. Amikor a szent kenyeret minden szombaton elvitték az asztalról, hogy frisset tegyenek fel, a rajta lévő tömjént elégették az oltáron Isten előtt emlékeztetőül.
A naponkénti papi szolgálat legfontosabb része a személyekért végzett szolgálat volt. A bűnbánó bűnös áldozatát a sátor ajtajához vitte és kezét az áldozati állat fejére helyezve megvallotta bűneit, így jelképesen áthelyezte azokat önmagáról az ártatlan áldozati állatra. Azután saját kezével leölte az állatot. Az állat vérét a pap bevitte a szent helyre és a kárpit előtt elhintette. A kárpit mögött volt a frigyláda, amely a bűnös által megszegett törvényt tartalmazta. Ezzel a szertartással a bűnt a vér útján jelképesen átvitték a szentélyre. Néhány esetben a vért nem vitték be a szent helyre. (Lásd: Függelék 6. megjegyzését). A húst azután megették a papok, amiként Mózes utasította Áron fiait, amikor ezt mondta: "[...] néktek adta azt az Úr a gyülekezet vétkének hordozásáért" (3Móz 10:17). Mindkét szertartás egyaránt a bűnös bűnének a szentélybe való átvitelét jelképezte.
Ez volt a szertartások rendje napról napra egész éven át. Izrael bűneit így átvitték a szentélybe, ezzel az tisztátalanná lett és rendkívüli cselekmény vált szükségessé, hogy a bűnöket eltávolíthassák a szent helyből. Isten azt parancsolta, hogy a sátor mindkét helyiségéért végezzenek engesztelést. Ami pedig az oltárt illeti: "Hintsen arra a vérből az ő ujjával hétszer: így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izrael fiainak tisztátalanságaitól" (3Móz 16:19).
Évenként egyszer az engesztelés nagy napján, a főpap bement a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a szentélyt. Az a szertartás, amelyet ott elvégzett, fejezte be az egész évi szolgálatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése